Az ember élete során előbb-utóbb találkozik a temetővel. Az ismeretség először csak felületes, de aztán eljönnek a napok, mikor kikerülhetetlen a találkozás. Az első út alkalmával a ravatal bódulatából még fel sem ocsúdhat. De mikor rádöbben, hogy valaki hiányzik a környezetéből, akkor támad fel a kapcsolat közte és a temető között. A kötődés később csak erősödhet, mert valamit mégis tenni kell a sírral, legalább évenként néhányszor kijárni.
A látogatások képekben rögződnek a sírhantról, kolumbáriumról, a környező temetőkertről. A látottakhoz problémák kapcsolódnak, meg élmények is. Egyszer a korán nyíló virágok meglepetése, a gyakran látott szomszéd tanácsai a temetői szolgáltatásról vagy máskor az útjába kerülő sírkövek fájdalmas, giccses romantikája. A jó szemű megfigyelőnek lassan feltárul ez a külön világ, a békesség kertje, és nem csupán személyekkel ismerkedik, hanem leolvassa róla szűkebb hazájának, múltjának, jelenének kultúráját is.