-
Illúzió a természetben és a művészetben
01 800 FtR. L. Gregory és E. H. Gombrich neve nem ismeretlen már a magyar olvasók előtt. Az értelmes szem, valamint A művészet története és a Művészet és illúzió c. magyarul is megjelent művek szerzői más neves szakemberekkel szövetkeztek e könyv megírására, hogy megkíséreljék ledönteni a „két kultúra” közötti válaszfalakat. Az észlelés és a művészet illúzió címszavával összefoglalható jelenségét próbálja meg értelmezni és magyarázni a fiziológus, a biológus és a művészettörténész egyaránt. A könyv szerzői nagy felkészültséggel tárgyalják a látás fiziológiájának (Blakemore), a percepció (Gregory), az állatvilág (Hinton), a látás kultúrákhoz kapcsolódó történeti fejlődésének (Deregowski), a művészet (Gombrich) és különösen a 20. századi képzőművészet (Penrose) problémáit a választott nézőpont felől közelítve, felhasználva a pszichológia, az élettan és a művészettörténet e téren rendelkezésre álló eredményeit. Mind a humán, mind pedig a természettudományos felkészültségű olvasó hasznosan és élvezettel mélyedhet el e tanulmányokban, követve a szerzőket izgalmas felfedező útjukon, az illúziótól a valóságig.
-
-
-
Izmael
01 600 Ft„Az ablaküveg tompán visszaverte a fényt. Egy pillanatig továbbra is saját szemeimbe bámultam, majd megpróbáltam az üvegen túlra nézni – és azon vettem észre magam, hogy egy másik szempárba nézek. Rémülten hőköltem hátra. Ijedtségem tovább fokozódott, amikor felfogtam, hogy mit láttam. Az üveg túloldalán egy kifejlett gorilla volt. Tömege önmagában volt riasztó. Nagyon békésen, félig ülve, félig fekve egy vékony, zsenge ágat majszolt élvezettel. – Te vagy a… a tanár? – Habogtam. Bólintott. – Én vagyok a tanár.”
Így ismerkedünk meg Izmaellel, egy roppant tudású teremtménnyel. Van egy története, amit el akar mesélni, olyan, melyet emberi lény korábban nem hallott soha. A történet az ember helyéről szól, de nemcsak emberöltőnyi léptékben, hanem az idő síkján kivetítve a földtörténet múltjába és jövőjébe is. Mint minden nagy tanító, Izmael is elutasítja, hogy megkönnyítse számunkra a leckét. Története az idő keletkezésével kezdődik, történelmi magyarázatai pedig tankönyvben soha nem jelentek meg. – Az az ember rendeltetése, hogy uralkodjon a világ felett? Vagy talán létezik egy magasabb rendű hivatás számára – egy csodálatosabb, mint amilyet az ember valaha is elképzelt magának? Ebben a rendkívüli regényben egy ember és egy gorilla olyan szellemi kalandra vállalkozik, mely újrafogalmazza, hogy mit jelent embernek lenni. Agyafúrt, szellemes, mély, az Izmael az elme és a lélek bűvészmutatványa. -
Késő reneszánsz, kora újkori kertek és borok Erdélyben
05 000 FtAz Erdélyi Fejedelemség történetével sokan, sokféleképpen foglalkoztak. E feldolgozások azonban az agrártörténeti megközelítést majdnem nélkülözték, különösen a kert- és a szőlő-borkultúra, termelés területén. Erre több magyarázat is lehetséges: a hadtörténet, a diplomáciatörténet elsőbbsége és a viszonylagos függetlenséget biztosító fejedelmi politika megismerése valóban nagyon fontos kérdése a magyar történettudománynak. De a dolgos hétköznapok megismerésében, megértésében a termelés- és fogyasztástörténet témaköre: a mit ittak, és mit ettek, hogyan éltek, milyen eszközöket használtak a hétköznapokon és az ünnepnapokon, is megkerülhetetlen, sőt alapvető az erdélyi emberek egykori életében, történetében. Különösen vonatkozhat ez a kevésbé termelt, de annál nagyobb mértékben Erdélyben is fogyasztott borféleségekre, valamint a kertek terményeire, amelyeket a levéltárak és a szakácskönyvek tanúsága szerint sokféleképpen feldolgozva fogyasztottak. Mindezeknek a kérdéseknek a kutatása egyben válasz is lehet a háromkötetes Erdély Története című összefoglaló nagy munkában megfogalmazott hiányra és célkitűzésre. Vagyis arra, hogy módszeres kutatással kellene a konyha és a kert szerszámait és a velük dolgozók történetét vizsgálni. Ugyanis ezen eszközök és a velük végzett szakmunkák, valamint ezt a tudást hordozó képviselőik szakosodása a 17. század eleji Erdélyben, a késő reneszánsz, kora újkor időszakában általános tendencia. A mindent átható reneszánsz az önmagának gyönyörűséget szerző, kertjét gondozó paraszt képét lebbenti fel, aki koszorúkötéssel, virág-ápolással önmaga környezetét és lelkét ápolja, öncélúan vagy legalábbis reális haszon elérésének törekvése nélkül. A kutatások kiterjesztését nagymértékben segíti, hogy az utóbbi évtizedekben számos olyan forráskiadás látott napvilágot, amelyek feldolgozásával a fenti kérdésekre is árnyalt választ adhatunk.
-
Körkörös romok
02 500 FtBorges különös és egyedülálló író. Világa is különös; elképzelt világmindenségét fiktív nyelvvel, anyagokkal, tudománnyal, számrendszerrel tölti meg. Hol a térbeli végtelen átfogására vállalkozik, mint novelláskötetének egyik legjobb darabjában, Az Alefban; hol az időbeli végtelent próbálja átfogni, mint a Funes, az emlékezőben; hol a célszerű rendetlenség és az oktalan rend dialektikáját fogalmazza meg, mint a Bábeli Könyvtárban; hol zseniális művelődéstörténeti és társadalombölcseleti karikatúrát rajzol, mint A babiloni sorsjátékban. A mindenség, sors, végtelenség jellemezte borgesi világban szüntelenül jelenvaló a fantasztikum, legfeljebb az a szokatlan benne, hogy a tudomány nem a természettudomány vagy a műszaki tudományok valamelyik ága, hanem a társadalomtudományoké: történelemből, irodalomtörténetből kap az olvasó egy-egy ízes morzsát.
-
-
Lovak kézikönyve
03 000 FtSzépség, elegancia, hűség és kitartás – ezek a tulajdonságok tetszik évezredek óta a lovat az ember szeretett és megbecsült társává. Ez a praktikus kézikönyv minden fontos tudnivalót tartalmaz a lóbarátok számára.
-Több mint 100 lófajta leírása.íbr>-Részletes információk a jellemző tulajdonságokról, színekről, formákról, jármódokról.
-Hasznos tanácsok a vásárláshoz, a tartáshoz és a gondozáshoz. -
Magyarország művészeti emlékei
04 500 FtMagyarország ősi időktől fogva ütköző helye a Kelet és a Nyugat népáramlatainak. A műemlékek nagy temetőjévé azonban nem annyira a háborús századok viharai tették, de inkább a régiek helyén koronként támadt új települések. Vannak évezredes multú városaink, ahol az egymást követő századok alkotásai úgy egymásra rétegeződtek, mint a földünk kérgét borító geológiai képletek. A felszínen, különösen felszínesen nézve, ma már csak a jelen vagy a félmult emlékeit látjuk. A rég letűnt idők alkotásaiból leginkább még az ötlik a szemünkbe, ami puszta vidéken, többnyire kopáran és művészi ékességeitől megfosztottan maradt fönn, mint az Alföld mérhetetlen síkján, a hol egyenként, hol csoportosan kimagasló őskori és népvándorláskori mesterséges földhalmok, a hegyek ormán gubbasztó várromok, vagy az országszerte sokfelé elhagyatottan álló pusztatemplomok.
-
Malacka és a Tao
0800 FtA könyvben a szerző humorosan és érthetően tárja elénk a kínai taoista bölcsességet, csak most Malacka jellemvonásain és tettein keresztül. A könyv főszereplője természetesen Malacka. Miért pont Malacka? Mert Malacka jobb, mint a szeleburdi Tigris, vagy a búvalbélelt Füles, vagy a nagyképű, okoskodó Bagoly, sőt, még a szeretetreméltó Micimackónál is különb. Malacka a taoizmus egyik fontos alapelvét képviseli: a Kicsi Erényét. Mert a Kicsi Erénye Nagyon Praktikus Dolog. A többit majd a könyvben …
-
Művész a műben
02 800 Ft„Amit a kép megmutat, de nem fitogtat” – erről szól minden műelemzés, ezért keres rendező elvet az ikonográfia, és ennek megtalálása a műélvezet legfőbb forrása. A kalandhoz pedig Arasse-nál jobb vezetőt nemigen találhatunk. Ebben a kötetben hét tanulmányát egy új vezérlő elv szerint írta meg, melyet analitikus ikonográfiának nevezett el. A kép szüzséje(sujet) és az alkotó szubjektuma(sujet),- ahogy a francia szó egybeesése is azt mutatja, – egymásba épülését, és egymásra utalásait vizsgálja. „Elemzésemnek nem az a célja, hogy egy nevet kapcsoljunk egy műalkotáshoz, hanem az, hogy egy alkotásban megragadjuk, mivé tudott válni alkotójának köszönhetően (akinek viszont ismernünk kell a nevét ahhoz, hogy a képet megfelelően tudjuk értelmezni). Témám jól körülhatárolható: újabb és újabb konkrét eseteket elemezve szeretném megragadni azt, ami – túl azon, hogy egyedivé teszi az egyik vagy a másik műalkotást azon a sorozaton belül, amelyhez tartozik – magán viseli alkotójának személyiségjegyeit. Vagyis azt kutatom, miképpen van benne a Mózesben Michelangelo, a Noé részegsége című festményben Bellini, A Bölcsesség allegóriájában (Az idő múlásának allegóriája a bölcsesség által vezérelve) című képen Tiziano, akárcsak Mantegna a szignatúráiban, vagy Piero di Cosimo a Prométheusz mítosza című képen?” „Arasse kíváncsisága és fantáziája kimeríthetetlen, nyelvi és vizuális humora lenyűgöző, természete nyughatatlan. De a naiv rácsodálkozás és az alázat kegyes adománya is az övé.”
-
-
Régészeti rejtélyek
01 000 FtA szerző legújabb munkájában misztikus hangulatú tér- és időutazásra invitálja olvasóit. Évezredeken átvezető ösvényeken jár, ahol bepillanthatunk a Kheopsz-piramis titkos kamráiba, az Illinois állambeli rejtette barlangrendszerbe, láthatunk sok millió éves domborzati térképet az Urálból, dinoszauruszokat emberekkel a hátukon ábrázoló szobrokat, szénkoponyát az ember előtti időkből, az írás előtti korból származó különös írásjeleket. Megismerkedhetünk a majd húszezer éves számológéppel, az Ishango-csonttal, a grúziai óngyöngyökkel, melyeken a furatok mikroszkóppal is alig láthatóak, azzal a bizánci nagyítóval, amelyet napjaink csúcstechnológiájával sem lenne könnyű előállítani. Olvasson a letűnt idők elgondolkodtató emlékeiről!
-
-
Szivar Enciklopédia
05 000 FtAz enciklopédia kombinálja a dohány történetének lebilincselő krónikáját és a világ legfinomabb szivarjainak fényképekkel illusztrált jegyzékét. A tárgyban járatlan olvasó megtanulhatja, hogyan is kell egy valóban fenséges szivart kiválasztani, megbizonyosodni arról, hogy valódi és kiváló állapotban lévő cikket szerez be. A szivarozás ínyencei hasznát láthatják annak, hogy szakértő tanácsokat olvashatnak a szivar szakszerű tárolása, vágása felől, így is nőhet az az élvezet, amit a szivar íze és zamata tud nyújtani. Bemutatja és kommentárral kíséri a könyv az elképesztően sokfajta és különböző méretű szivarokat, eligazít a színek, csomagolások és szivargyűrűk labirintusában.
-
Tömegek lázadása
06 000 Ft„Európa most összegzi a maga szellemi magatartásának súlyos következményeit. Fenntartás nélkül egy nagyszerű,de gyökértelen kultúra függelékévé vált.”
-
Turmixok, koktélok és gyümölcsitalok
03 600 FtA könyv több mint 160, csábítóbbnál csábítóbb turmix és gyümölcsital, különösen egészséges zöldséglé, tejes shake, fagylaltos finomság és klasszikus koktél receptjét mutatja be. Ismerteti az italköltemények készítéséhez használt eszközöket és a lehetséges lékészítési módszereket, az italokhoz szükséges alapanyagokat: a gyümölcsöket, a zöldségeket, a fűszernövényeket és a különféle táplálékkiegészítőket. Részletesen bemutatja az egyes anyagok egészségére gyakorolt hatását, kitérve a vitamin- és ásványi anyag-tartalomra is. A több mint 600 csodálatos fényképpel illusztrált könyv lépésről lépésre bemutatja az italok elkészítését.
-
Vadnai Bébi
01 000 FtA hetvenes évek Budapestjén, ahol egyetlen nap maga az örökkévalóság, Dobrovics, a pályakezdő író, miután felvetődik, hogy egyik barátjával talán testvérek, nyomozni kezd az illető apja után. Újabb és újabb titkok derülnek ki. A negyvenes évek Budapestjén, ahol csak egy nap az élet, és egyre közelebb van a háború, az aranyifjak körülrajongják a lenyűgöző szépségű Vadnai Bébit. Akad a kérők között milliomos, diplomata, jogász. Ekkor bukkan fel a hallgatag, töprengő orvos. Vajon a titkok mélyére tud-e pillantani Dobrovics? És ha igen, akkor mit pillant meg ott? Szerelem és gyűlölet hogyan váltakozik újra meg újra? A Vadnai Bébi egyszerre történelmi regény, amely nagyszerűen, érzékletesen idézi fel a régi Budapest egykorvolt figuráit-helyeit, és kegyetlen érdességgel mutatja meg hogyan működnek az emberek háborúban, továbbá az érzelmek iskolája, amely a szerelem irracionalitását, a vágy gyűlöletté izzását, az anya- és apakeresés kétségbeesett mozdulatait démoni erővel teszi szóvá. Hogyan ismételjük vonzásainkkal és választásainkkal elődeink sorsát? A lüktetően izgalmas regény, melynek nagyfokú a valóságalapja, nemcsak ezekre a kérdésekre ad szenzációsan érdekes választ.
-
Virtuózok
02 000 FtValljuk be, régóta ki voltunk éhezve egy igazán jó televízióműsorra. Hiányzott az elegancia, a melegség, az őszinteség a képernyőről. Amikor elindult a Virtuózok, a lelkesedés mindannyiunkat magával ragadott. Vártuk a péntek estéket, végre volt miért bekapcsolni a tévét, mert a Virtuózok inspirált, felemelt, meghatott, hitet adott és példaképeket. Nekünk, műsorkészítőknek küldetéssé vált, hogy a televízió által sokakkal szerettessük meg az addig csak kevesek által hallgatott klasszikus zenét. A műsorban szereplő tehetséges fiatal zenészek most interjúkban mesélnek arról, hogyan vált életük részévé a zene, amely számukra sikerélményt és önbizalmat ad. Beavatnak mindennapjaikba: kiderül, egyikük sem csodabogár, terveik, álmaik aligha különböznek más gyerekek vágyaitól. Megszólalnak a szülők és a tanárok is, akik nem hallgatják el a zenetanulással járó nehézségeket, kétségeiket sem. A zsűritagok és a televíziósok pedig a beszélgetésekben is a komolyzenét körbevevő falakat lebontva teszik mindenki számára közérthetővé, szerethetővé a klasszikus muzsikát. A műsor emlékezetes pillanatait csodálatos fotókkal és zenei válogatással idézzük föl, ily módon is feledhetetlenné téve a Virtuózokban átélt élményt. Az interjúkat olvasva, remélem, hogy az olvasók is úgy vélik majd, a zenetanulás, a gyakorlás komoly munkája ellenére, lélekemelő elfoglaltság, s hogy a klasszikus zene nem a kiváltságosak jutalma, nem csak a vájtfülűeké, hallgatásához különleges zenei műveltségre sincs szükség, csupán nyitott fülre és szívre.
Varga Edit -
Zariffa
0600 FtHarminc év körüli elegáns férfi áll nap mint nap Tripoli városában a Corso Vittorio csillogó parfümériája előtt. A kirakatüvegen át a még szinte gyerek kiszolgálólányt nézi. Napok telnek el, mire elszánja magát, és belép az üzletbe. Így kezdődik a múlt század közepe táján az a gyönyörű szerelmi legenda, melynek hősei Zariffa, a líbiai gettó egy nélkülözéssel küzdő zsidó családjának nyolcadik gyereke, és Simone, egy tekintélyes és gazdag család forradalmár hevületű örököse. Zariffa két férfit szeret. Egy arabot és egy zsidót. A bolondnak vélt Mabrukot, aki megmenti az életét, testvéreként imádja, Simonéba, a nála generációval idősebb, titokzatos férfiba halálosan szerelmes. Kettőjük kalandokkal és érzelmekkel teli útja során Zariffa sorsa lesz megmenteni Simone életét. Mégpedig olyan cselekedet árán, amely ellentmond egész addigi neveltetésének, s felülmúlja minden korábbi tapasztalatát és képzeletét. A romantikus meseszövésű, igaz történeten alapuló megindító elbeszélés mindazok elbűvölő olvasmánya lehet, akik pontosan tudják, lehet szerelem nélkül élni. Csak nem érdemes.
-
Az idő rövid története. (A felújított kiadás illusztrált változata)
06 000 FtÚj, bővített és átdolgozott kiadás. Ez a könyv a XX. század klasszikussá vált, rengeteg meglepetést kínáló tudományos ismeretterjesztő munkája. Az ősrobbanástól az általános relativitáselméletig sok helyen próbára teszi a fantáziánkat, és kiszélesíti a Világegyetemről alkotott elképzeléseinket. Volt-e kezdete az időnek? Folyhat-e visszafelé az idő? Végtelen-e a Világegyetem, vagy vannak határai? Csak néhány kérdés azok közül, amelyeket Stephen Hawking klasszikussá vált mesterművében érint. Bevezetésként áttekinti a mindenségről alkotott legjelentősebb elméleteket Newtontól Einsteinig, majd elmerül a tér és az idő legrejtettebb titkaiban az ősrobbanástól a spirálgalaxisokon és az erős kölcsönhatáson keresztül a fekete lyukakig.