R. L. Gregory és E. H. Gombrich neve nem ismeretlen már a magyar olvasók előtt. Az értelmes szem, valamint A művészet története és a Művészet és illúzió c. magyarul is megjelent művek szerzői más neves szakemberekkel szövetkeztek e könyv megírására, hogy megkíséreljék ledönteni a „két kultúra” közötti válaszfalakat. Az észlelés és a művészet illúzió címszavával összefoglalható jelenségét próbálja meg értelmezni és magyarázni a fiziológus, a biológus és a művészettörténész egyaránt. A könyv szerzői nagy felkészültséggel tárgyalják a látás fiziológiájának (Blakemore), a percepció (Gregory), az állatvilág (Hinton), a látás kultúrákhoz kapcsolódó történeti fejlődésének (Deregowski), a művészet (Gombrich) és különösen a 20. századi képzőművészet (Penrose) problémáit a választott nézőpont felől közelítve, felhasználva a pszichológia, az élettan és a művészettörténet e téren rendelkezésre álló eredményeit. Mind a humán, mind pedig a természettudományos felkészültségű olvasó hasznosan és élvezettel mélyedhet el e tanulmányokban, követve a szerzőket izgalmas felfedező útjukon, az illúziótól a valóságig.

„Amit a kép megmutat, de nem fitogtat” – erről szól minden műelemzés, ezért keres rendező elvet az ikonográfia, és ennek megtalálása a műélvezet legfőbb forrása. A kalandhoz pedig Arasse-nál jobb vezetőt nemigen találhatunk. Ebben a kötetben hét tanulmányát egy új vezérlő elv szerint írta meg, melyet analitikus ikonográfiának nevezett el. A kép szüzséje(sujet) és az alkotó szubjektuma(sujet),- ahogy a francia szó egybeesése is azt mutatja, – egymásba épülését, és egymásra utalásait vizsgálja. „Elemzésemnek nem az a célja, hogy egy nevet kapcsoljunk egy műalkotáshoz, hanem az, hogy egy alkotásban megragadjuk, mivé tudott válni alkotójának köszönhetően (akinek viszont ismernünk kell a nevét ahhoz, hogy a képet megfelelően tudjuk értelmezni). Témám jól körülhatárolható: újabb és újabb konkrét eseteket elemezve szeretném megragadni azt, ami – túl azon, hogy egyedivé teszi az egyik vagy a másik műalkotást azon a sorozaton belül, amelyhez tartozik – magán viseli alkotójának személyiségjegyeit. Vagyis azt kutatom, miképpen van benne a Mózesben Michelangelo, a Noé részegsége című festményben Bellini, A Bölcsesség allegóriájában (Az idő múlásának allegóriája a bölcsesség által vezérelve) című képen Tiziano, akárcsak Mantegna a szignatúráiban, vagy Piero di Cosimo a Prométheusz mítosza című képen?” „Arasse kíváncsisága és fantáziája kimeríthetetlen, nyelvi és vizuális humora lenyűgöző, természete nyughatatlan. De a naiv rácsodálkozás és az alázat kegyes adománya is az övé.”