• A festő II.

    0

    A jelen munka két kis kötetben jelenik meg. Az első előttünk fekvő főleg a festékekkel és a vizes kötőanyagokkal foglalkozik, míg a másik, mely még az előkészítés stádiumában van, az olajos és gyantás anyagokat, az olajfestést, mázolást és a fényezést, az aranyozást és egyéb a festőt és mázolót, művészt, iparművészt és iparost érdeklő tudnivalókat fogja tárgyalni. Mind a két kötet azonban egymást kiegészíti, tehát egy egészet képez. Iparművészek és művészek számára a munka használatát azzal véltem megkönnyíteni, hogy az őket kevésbbé vagy egyáltalában nem érdeklő tárgyakat a tartalomjegyzékben és a fejezetek élén *jelzéssel elöltem meg. A munka első fejezetét képező „Tudnivalók az optika köréből” című ismertetésnél, felhasználtam Ostwald W. hírneves lipcsei kémiofizikus „Malerbriefe” című művében szétszórtan előforduló, hasonló tárgyú fejtegetéseit, melyeket, miután egyszerűségük mellett ritka gyakorlati érzékre vallanak, érdemeseknek találtam arra, hogy rövidített alakban összegyűjtvén és más a színtanhoz tartozó jelenségekkel kiegészítvén e munka elejére helyezzem. Bogdánffy Pauly Erik.

    1 500 Ft
    Tovább olvasom
  • A Holnap városa

    0

    A Holnap városa című kitűnő regényében, akárcsak Nagy Endre a város, Nagyvárad századforduló éveit eleveníti fel, azt az időszakot, amikor a város kávéházait Ady Endre, Bíró Lajos, Nagy Endre, Szüts Dezső és a hozzájuk hasonló, velük egyivású nagyszerű tehetségek töltik meg élettel, izgalommal. S a hatalom fölöttük az újságok címlapján egyszerre átkozott és dicsőített gróf Tisza István.

    2 000 Ft
    Kosárba teszem
  • A kanadai Esterházy története

    0

    1886. július 19-én százötven elcsigázott, nincstelen magyar vándor állott meg a hatalmas kanadai préri egyik lakatlan pontján, hogy ott új életet kezdjen. Körülöttük, amerre a szem ellát, feltöretlen szűzföldek. Sehol egy ház, sehol egy országút. A félelmetes fűtengerben csak elszórt bölénycsontok s keskeny indiáncsapások voltak. Ezen a helyen ma virágzó kisváros áll: Esterhazy. Nevét az alapítók egykori vezetőjéről, Esterházy Pál Oszkárral kapta. Hogyan alakult az első telepsek sorsa? Milyen feladatokat kellett megoldaniuk, milyen nehézségekkel kellett megküzdeniük, hogy verejtékes munkájuk eredménye megmaradjon? Mi az oka, hogy annyi más újvilági magyar településsel szemben éppen ez maradt fenn? S ki volt a titokzatos alapító, aki Esterházynak mondta magát, holott nem volt e nagy múltú magyar család tagja? Dojcsák Győző évtizedes kutatásai eredményét összegezi ebben a könyvben, s miközben választ ad a fenti kérdésekre, bemutatja a századelő Kanadáját is: azt a kort, midőn angolok és franciák, meszticek és indiánok között egy maroknyi magyar is tevékeny részt vállalt abban, hogy e területen létrejöjjön a juharleves ország.

    300 Ft
    Kosárba teszem
  • A magyarok krónikája (Buda, 1473)

    0

    2 000 Ft
    Tovább olvasom
  • A mi iskolánk

    0

    A nevelés és az oktatás eredményességének leírása megvalósíthatatlan vállalkozás. A pedagógiai munka összetettsége, a jelenségek és folyamatok szövevénye, a résztvevő személyek tevékenységének, egymásra hatásának és a történések mozgatórugóinak megismerhetetlensége a próbálkozást eleve kudarcra ítéli. S ha még a gyerekek puszta ismeretkincsének és néhány alapkészségének mérése meg is kísérelhető, ezek képességszintű háttere, a viselkedést befolyásoló érzelmek, értékek, motívumok alakulása és egyéni különbségei többnyire „fekete doboz” marad. S mindez sokszorosára növekszik, amikor a gyermekcsoportok fejlődését, az iskola nevelési hatékonyságát szeretnénk megismerni. Ugyanakkor erős bennünk az igény, hogy pedagógiai munkánk fogadtatásáról tájékozódjunk, hogy visszajelzést kapjunk a gyerekekben zajló változásokról, hogy céljaink, szándékaink, nevelési módszereink nyomán tanítványainkkal alakuló közös tennivalóink minőségi jellemzőiről és kölcsönös kapcsolatunkról információkat szerezzünk. Fontos számunkra, hogy érzik magukat a gyerekek az iskolában ás tulajdonképpen mit tanulnak meg (a szó széles értelmében), milyen útravalót visznek magukkal.

    850 Ft
    Kosárba teszem
  • Akiknek ezeréves múltunkat köszönhetjük

    0

    1 500 Ft
    Kosárba teszem
  • Ami a Naplóból kimaradt

    0

    Márai Sándor 1948-ból való naplója önállóan megálló része az 1945-től 1957-ig terjedő időszak teljes hosszmetszetét bemutató nagyobb korszakábrázolásnak A naplóban minociózus pontossággal lejegyzett mindent, ami ebben az esztendőben történt körülötte, vele; olvasmányait, gondolatait, a hazai és nemzetközi élet politikai eseményeit. A napló íróját azonban mindennél jobban és szenvedélyesebben érdekli az irodalom és a kultúra, a polgári (szellemi) értékek sorsa, jelene és jövője. Félelmetes jelzőkkel, magas erkölcsiségű passzusokban foglalkozik az itthonmaradott ártatlanok letartóztatásával, kivégzésével, a nemzetközi politikai helyzettel, Churchill, de Gaulle, Rákosi és Sztálin szerepével, ám a naplóföljegyzések elsősorban mégis utazásokról, olvasmány élményeiről az olaszországi műemlékcsodák gyönyörűségéről szólnak. – A kötet érdekes és lenyűgöző olvasmány mindazok számára, akik maguk is az egyetemes emberi kultúra időtálló alkotásaiban képesek mérni az élet igazi értékeit.

    2 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Ami a történelemből kimaradt

    0

    Sokan fordultak hozzám, magyarázzam meg, hogy mi maradt ki a történelemből és ha tényleg kimaradt valami, akkor honnan tudhatom azt én. Mások úgy vélték, hogy a történelemből kimaradt cím nem megfelelő, mert szerintük nem a történelemből, hanem csak az azzal foglalkozó tudományágból, a történelemtudományból maradhattak ki adatok. Tény, hogy a történelemből semmi sem maradt ki, mert ami kimaradt, az nem történelem, hanem költői, vagy politikai álom, amihez jelen műnek semmi köze nincs. Itt csupa valóságot igyekeztem felsorolni és azokat is lehetőleg olyan sorrendben, hogy a munka ne váljék unalmassá a művelt rétegek előtt. Különös rendszert az elhelyezésben nem kerestem, de nehéz is lett volna találni, mert a tények olyan különböző vonatkozásúak, hogy azokat csoportosítani, rendszerbe foglalni szinte lehetetlen lett volna. Legfőbb igyekezetem az volt, hogy olyan, nem szigorúan történelmi adatokat írjak le, amelyek mindenkit egyformán érdekelnek és amikről eddig alig, vagy csak sok munka után, találhattak leírást. Tekintettel az anyag hatalmas voltára, amire egyébként munkám közben jöttem csak rá, mindazt. „Ami a történelemből kimaradt” című könyvemből kimaradt, igyekezni fogok egy minél hamarabb összeállítandó második kötetben nyilvánosságra hozni.

    1 500 Ft
    Kosárba teszem
  • Atlasz Filozófia

    0

    A kötet végigköveti a filozófiai gondolkodás alakulását és az egyes filozófusok munkásságát a Védák korszakától a mai irányzatokig. A részletes ismertető és magyarázó szöveget szemléletes, színes ábrák és táblázatok egészítik ki, alapos név- és tárgymutató könnyíti meg a könyvben való eligazodást. A tartalomból: Keleti filozófia (Upanisádok, buddhizmus, konfucianizmus, taoizmus), ókori görög filozófia (Szókratész, Platón, Arisztotelész, Epikurosz), patrisztika, skolasztika, arab filozófia, felvilágosodás (Descartes, Spinoza, Leibniz, Locke, Hume, Voltaire, Montesquieu), német idealizmus (Kant, Fichte, Hegel, Schelling), Schopenhauer, Nietzsche, Husserl, Jaspers, Sartre, Camus, Heidegger stb.

    1 800 Ft
    Kosárba teszem
  • Az ország- és népisme terén tett legnevezetesebb fölfedezések könyve II.

    0

    Azon időtájt, midőn az első europaiak az észak-amerikai partokon megjelentek, emez óriási kiterjedésü területet az ugynevezett vörös ember lakta, ez volt a többnyire barátságtalannak látszó országnak föltétlen ura. A talajt fölváltva szinte áthatlannak látszó őserdők és embermagasságnyi fűvel benőtt nagy kiterjedésü zöld lapályok födték, óriási folyamok, mint a hatalmas Mississippi „a folyók ősapja”, a Missouri, az Ohio s. a t. zugtak végig rajta; északon pedig a legnagyobb tavak egész csoportjával dicsekedett, ilyenek voltak a felső-, a Michigan-, a Huron-, az Erie-, az Ontario-tó s. a t. A nyugaton és délfelé óriási hegyláncokká tornyosuló hegyvonulatokig akkor az europai első bevándorlók egyike sem hatolt még, későbbi jövevényeknek volt fönntartva idáig és elhatolniok.

    2 000 Ft
    Tovább olvasom
  • Az új földreform munkaterve

    0

    Szekfű Gyula előszavával

    2 000 Ft
    Tovább olvasom
  • Az utolsó 450 év

    0

    Kőhalmi Zoltán második regénye ezúttal nem skandináv krimi, hanem rendhagyó sci-fi, mely nemcsak a jövőbe, az emberiség utolsó 450 évébe kalauzolja el az olvasót, de olykor a múltba is. Miközben egy macimézes flakon és a hozzá tartozó kupak lebomlik, a szerző féktelen humorát és példátlan cselekménybonyolító képességét csillogtatja. Alig vesszük észre röhögés közben, hogy nagyon is komoly dolgokról értekezik: nemcsak fizikáról és metafizikáról, hanem arról is, hogyan fulladunk bele a saját magunk teremtette szeméthalomba. Mondhatnánk, hogy az vegye meg ezt a könyvet, aki szereti az egyszerre vicces és filozofikus utópiákat (pl. Kurt Vonnegut, Douglas Adams vagy Karinthy Frigyes műveit), de nem mondjuk. Inkább azt javasoljuk, mindenki vegye meg ezt a könyvet, aki szereti a szépirodalmat, a gondolkodást és a nevetést.

    2 000 Ft
    Tovább olvasom
  • Bajor Gizi játékai

    0

    Öt évvel ezelőtt egyik hetilapunk folytatásokban közölte a szerző Bajor Giziről szóló életregényét. Az azóta eltelt időben új adatokra, tényekre derült fény. Az olvasók közül néhányan tanúként léptek elő. Eddig ismeretlen dokumentumokat kutatott fel a kíváncsiság. És Galsai Pongrác a bővebb nyersanyagból és érthetően felfrissült izgalmából új könyvet írt Bajor Giziről. Nem regényes életrajzot. Portrét inkább. Ahogy ő mondja: „élet-portrét”. Mert rádöbbent, hogy valóságos személyről regényt írni „praesens perfectumban” nem lehet. Hiszen a barátok, pályatársak még közöttünk vannak. A feladat persze ugyanaz maradt: átfogni egy emberi életet, megmagyarázni kis rezdüléseket és szeszélyeket. Indokolni látszólagos értelmetlenségeket, ezernyi apró benyomásból összeállítani az egészet. Megmutatni és megértetni színésznőt, aki az életben s a színpadon egyaránt nagy szerepeket játszott, s az embert, aki két világháborút, legközvetlenebb múltunkat élte át. Felidézni nagy játékait: Júliát, Nórát, Kleopátrát, Lady Milfordot… És a mindennapokban: adakozó kedvét, bátorságát, segítőkészségét. Megfejteni csodálatos művészetének és máig sem felejtett sikereinek titkát…

    750 Ft
    Tovább olvasom
  • Bevezetés az Újszövetségbe

    0

    1 200 Ft
    Kosárba teszem
  • Borok a konyhában

    0

    Rongyosra fogom használni ezt a könyvet! Saját szememmel néztem végig, amint Herczeg Ágnes és csapata heteken át csak kóstolta és kóstolta a több ezer ízkombinációt. Egyszerűen nincs ma Magyarországon még egy kötet, amely a bor-étel párosításhoz ennyire hiteles útmutatást tudna adni. -(Mautner Zsófia – a Chili & Vanília szerzője).
    Egy izgalmas kísérlet igazán színvonalas beteljesülését tarthatja kezében a kedves olvasó. Egy hiánypótló mű, amely úgy tesz tanúbizonyságot elhivatottságról és szakértelemről, hogy közben mindenki számára közérthető’ stílusban és igényes tálalással segít eligazodni a sokszor még a szakembereknek is komoly fejfájást okozó kérdésekben. Ráadásul kitűnő befektetés, mert akár már egy vacsora alatt is megtérülhet az ára, ha tudjuk, hogy az ételünkhöz milyen bort érdemes választanunk. -(Gerendai Károly – üzletember).
    A borok élvezete, mélyreható ismerete sokáig a férfiak privilégiuma volt. Manapság egyre több nő fedezi fel a borok világát, kíváncsi a borkészítés titkaira és osztja meg tudását másokkal, ha egy baráti vacsorán a borokról van szó. Ők gyakran veszik majd kézbe ezt a hasznos könyvet, mert mindig találnak benne újdonságokat, és lesznek olyan olvasók is, akik e könyv miatt válnak a borok rajongóivá. -(László Krisztina – a Marie Claire főszerkesztője)

    2 500 Ft
    Tovább olvasom
  • Gerda Taro

    0

    Gerda Taro igazából a Robert Capa-legendárium része. Sokak számára ebben a könyvben kezd először saját élettel, önálló személyiséggel bíró lénnyé válni. Halála után majd nyolcvan évvel. Igaz, soha nem késő… Életének eleje, közepe alig érdekes. Aztán 1936 közepén megsűrűsödnek körülötte a történések, egyre gyorsabban közeledik 1937. július 25. A spanyol polgárháborúban ott van az andalúziai fronton, majd 1937. július 25-én a brunetei ütközetben, ahol a német Kondor-légió támadásánál halálosan megsebesül, és másnap belehal sérüléseibe. Ezrek temették Párizsban, ott, ahol százak sem ismerték éltében. Sírszobrát Alberto Giacometti készítette, nevével tele voltak az újságok. Ahogy meghalt, mindjárt főszereplő lett és mellette Capa az epizodista. Aztán persze újra visszaállt az eredeti szereposztás, emléke idővel megkopott, Capa mítosza, legendája bekebelezte az övét. Gerdából lábjegyzet lett, Capa barátnője. Taro amúgy is erős hendikeppel indult: rövid élet jutott neki osztályrészül, csekély számú, biztosan neki tulajdonítható fotóból álló életművet tudhat a magáénak. Mindehhez járult még a háttér: galíciai német zsidó felmenők, lengyel útlevél, párizsi temetés, a kommunista billog. Családját a nácik irtották ki a holokauszt idején, Capát egy észak-vietnami akna ölte meg, barátai szétszéledtek, minden készen állt ahhoz, hogy egyszer és mindenkorra elfelejtsék. Kellett a női emancipáció erősödő hulláma, a feminista hátszél, hogy Gerda Taro neve ismét fontossá legyen, hogy személye leváljon az őt csak 17 évvel túlélő Capáéról. Önálló kiállítás a képeiből, a rátalálás izgalmában született számtalan tanulmány, cikk, rádióműsor. Következett a mexikói bőrönd (2007) a spanyol polgárháborús negatívokkal, melyek közt csaknem 70 évnyi lappangás után Capa felvételei mellett Gerda és David Seymour negatívjai is előkerültek. A bejelentés nyomán Taro újra berobbant az érdeklődés középpontjába. Számos, addig Capának tulajdonított képről derült ki, hogy Gerda fényképezte. Át kellett értékelni Robert Capa és Gerda Taro életművét, de Capára ebből is csak fény és nem árnyék vetült. Gerda Taro. Aki kitalálta Robert Capát. A könyv címe kicsit félrevezető. Pontatlan. Esetleg aki nevén nevezte Capát, bár ez sem kielégítő. De ha elfogadjuk, és ne adj isten, tényleg kitalálta volna, akkor tegyük hozzá: aki kitalálta Capát, és akiből nélküle soha nem lett volna Gerda Taro. Így igazságos. Ez a könyv segíthet megteremteni Taro önálló figuráját, a szuverén Gerda Tarót, akit elemezni, bírálni és dicsérni lehet s akit majd újra oda lehet állítani Capa mellé. Mert azért mondhatunk bármit, ők összetartoznak.

    2 500 Ft
    Tovább olvasom
  • Himalaya und Karakorum

    0

    As former editor of Alpinismus and author of more than twenty mountain books, Toni Hiebeler is a well-known authority on the mountains of the world. In Himalaya und Karakorum he presents us with an overview of the whole range, the geology, fauna and flora, peoples, personal experiences and especially the history of climbing. As in any such work which attempts to cover the whole of such a subject, there are certain errors which the reviewer spotted, particularly in the section with which he was most familiar, Nanda Devi. Yet the work seems generally accurate. It covers not only the regions most commonly visited by climbers but is particularly useful in describing the lesser-known parts; in fact, it would be hard to know where to turn elsewhere to find in one volume information for the less-explored areas. The maps which break all the range into eight main regions and 45 groups are very handy. The photographs, mostly by the author, are outstanding and beautifully reproduced. The work is also published in a French-language edition.ű

    4 000 Ft
    Tovább olvasom
  • Költemények

    0

    1974-ben 85. születésnapja alkalmából a Mérleg munkatársa is felköszöntötte. Madárlátta kenyeret, egy korsó bort és egy faragott székely pásztorbotot vitt ajándékba. A 15 percre tervezett látogatásból három és fél órás beszélgetés lett, amelynek sodrában misem maradt a destruktív-szkeptikus-pesszimista-nihilista-ateista-egzisztencialista professzor nimbuszából. A huncut szemű, pontos és szűkszavú, higgadt, de mégsem kimért, közvetlen és érdeklődő, zárkózott és egyszerű ember figyelmes kérdéseivel maga irányította a beszélgetést. Behatóan érdeklődött írásainak a magyar nyelvre való átültetésének problémái iránt. Elcsodálkozva és biztató mosollyal jegyezte fel kis munkafüzetébe, hogy a magyar „gondolkodás” szó a „gond” szó tövéből ered. Szerinte ez is szemlélteti, hogy az alapszavak néha egy egész nép filozófiáját összefoglalják. Heidegger gondolkozását talán „paraszti észjárásnak” lehetne nevezni. Valami távoli rokonság alapján Arany János vagy Illyés Gyula bölcsességére emlékeztet. Viselkedésében, szófűzéseiben és még öltözködésében is volt valami alemann nemzeti, valami furfangos népi vonás. Az ő földi hazája az erdő volt, lakása a todtnaubergi kunyhó. Tévedései és fordulatai ellenére a lét igazához hűséges pásztorember maradt.

    1 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Körbe-körbe / Körmagyar

    0

    Ez a könyv arról a körről szól, amelyben az emberiség, mint az őrült, úgy pereg és pedig a világ teremtésének első pillanatától kezdve és valószínűleg a világ létének utolsó pillanatáig. (Vannak ugyan tekintélyek, akik azt tanítják, hogy a kör előbb kihűl, mint a föld, de én azt hiszem, a dolog tart véges-végig.) Az élet legfontosabb tárgya, ténye és ügye tehát a téma, amelyet Schnitzler Arthúr – német, de a világ legelső új íróinak egyike – könnyű párbeszédekben földolgozott. Frivol olvasónak, első tekintetre, ezek a dialógusok frivolaknak tetszhetnek. De ha belemélyed a könyvbe, hamarosan meggyőződik, hogy ez nem érzékiséget csiklandó, mulattató dialógusok gyűjteménye, hanem egy vakmerő és végeredményben inkább szomorú tanköltemény ama bizonyos körről, amelyről őszintébben, keményebben, közvetlenebbül nem beszélt még senki. Schnitzler, nemhiába orvos és természettudós: okmányokat gyűjtött itt össze, olyan dokumentumokat, amelyből a jövő helyreállíthatja a mi szellemi és érzéki életünk természetrajzát, a ma pedig: láthatja, megismerheti és értheti azt. Amire a gyanakvó és álszenteskedő azt mondhatja: nos, ez a tudomány feladata és nem a költőé, menjen az orvos úr, írja meg latinul, mint ahogy régi jó szokás és hagyja meg a társadalomnak az ő erkölcseit – lepel alatt tovább rothadni – és ne bántsa az asszonyok és a gyermekek illúzióit!

    1 500 Ft
    Kosárba teszem
  • Kosztolányi Dezső Pesten és Budán

    0

    A kiterjedt Kosztolányi irodalom tanúsága szerint’ senki nem vizsgálta eddig a modern magyar irodalom egyik legnagyobb alakjának viszonyát élete fő városához, Budapesthez. Meglehet, nem olyan jellegű irodalomtörténeti adósságról, oktalanul figyelemre nem méltatott lehetőségről van szó, amely módosítani volna képes a róla kialakult értékelést. Kosztolányi Dezső mint költő és főként mint prózaíró az újabb irodalmi modernség 1980-as évek eleji áttörése óta (ismét) az őt megillető helyre került a magyar irodalmi köztudatban. Nem mindenki olvassa és szereti egyformán, de nincsen mérvadó alakja a mai magyar szellemi életnek, aki írói jelentőségét vitatná. Jelen vállalkozás során erre az írott és íratlan szakmai és befogadói közmegegyezésre támaszkodom. A Kosztolányival kapcsolatos adósságunk nem elsősorban irodalmi természetű. Nem az irodalomtörténetnek van nagy szüksége Budapest Kosztolányijára, hanem a város mai önképéből hiányzik egyik legodaadóbb, legszenvedélyesebb írójának őt illető szellemi része. E válogatással ezt a mulasztást igyekeztem pótolni.

    1 200 Ft
    Kosárba teszem
  • Magyarország, a vonakodó csatlós

    0

    „Egy évtizeden belül másodszor kényszerített csatlós sorsba egy kis európai országot, Magyarországot, a hatalmas túlerőben levő szomszéd” – ezekkel a szavakkal ajánlja könyvét a szerző, aki nyolc éven át – 1933 és 1941 között – képviselte hazáját, az Amerikai Egyesült Államokat, követként Budapesten. John Flournoy Montgomery könyvének „utóélete” sem az Egyesült Államokban, sem Magyarországon nem mondható mindennapinak. Csak feltételezni lehet az összefüggést a könyvet ért bírálatok és a között a tény között, hogy az évtizedek során titokzatos módon eltűnt az amerikai könyvtárakból a könyv szinte valamennyi példánya. Münchenben, a Nemzetőr kiadásában, 1991-ben, „A koronatanú” címmel 60 oldalas kivonatos ismertetés jelent meg a könyvről, s ebből néhány példány eljutott magyar olvasók kezébe is. Egy magánkönyvtárban idehaza fellelt példány alapján a magyar olvasó most első ízben veheti kézbe Montgomery könyvének teljes fordítását. Ennek a könyvnek azonban nemcsak az utóélete izgalmas és fordulatokban bővelkedő, hanem maga a könyv is. Megjelenése óta ugyan 46 év telt el, de a térségünkben az utóbbi években végbement fejlemények különösen időszerűvé tették az amerikai diplomata visszaemlékezéseit. Nemcsak azért, mert általa árnyalt képet kaphatunk a két háború közti magyar politika nyolc nagy jelentőségű évéről, hanem azért is – és ez ma különösen fontos -, mert e könyv révén az első világháború nyomán kialakult közép-kelet-európai viszonyokat jobban megérthetjük. Úgy véljük, hogy több évtizedes mulasztást pótolunk, amikor a magyar történelem iránt érdeklődők könyvespolcára ajánljuk Montgomery: Magyarország, a vonakodó csatlós című könyvét.

    1 200 Ft
    Tovább olvasom
  • Nem (csak) Erdély volt a tét II. – Mária román királynő párizsi szövetsége

    0

    Ma nem egyszerű – vagy még inkább: nehéz – megítélni Mária román királynő 1919. március–áprilisi párizsi és londoni útjának diplomáciai és politikai összefüggéseit. Magánúton járt, tehát cselekvően nem befolyásolhatta a békecsinálók döntéseit. Bízott viszont abban, hogy párizsi jelenléte – a konferenciának abban a szakaszában, amikor még „forró volt a levegő” – befolyásolta a ráfigyelés, a vitavezetés módját és országa általános megítélését. Ha nem is billent Románia oldalára a mérleg a képviselet által fontosnak vélt kérdésekben (leginkább a Bánát dolgában), nem másíthatta meg a megmásíthatatlant. A visszaemlékezések tanúsága szerint azonban egyértelmű, hogy másképp tekintettek Romániára a Szajna partján a királynő ottléte után, elérte azt, hogy – szavait idézve – „Románia fölkerült Európa térképére”. Azóta is ott van, úgy, ahogy Párizsban megszerkesztették! Feltűnő a kutatónak az, hogy milyen konok igyekezettel buzgólkodtak korábban (a „hivatalos” történetírás cinkosságával azóta is) mindenkori politikai körökben bagatellizálni a királynő követjárását. Azt mondanám, hogy a kutató szerencséjére, s talán az érdeklődő olvasó örömére is. A kutató szerencséjére azért, mert ismét egy olyan történet nyomába eredt, amelynek archivált vagy tudatosan a polc mögé ejtett-rejtett forrásai, kisebb-jelentősebb tanúinak vallomásai részben árnyalják, néhol pedig teljesen átírják az eddig ismert történéseit annak a térségnek, amelyet mi most, ismét ábrándosan, Kárpát-medencé(nk)nek szeretünk mondani. Az érdeklődő olvasó örömére is, hiszen a könyv megkísérli Nem (csak) Erdély volt a tét címmel tavaly megjelent kötetem sejtelmeit Mária román királynő párizsi követségének tanulságaival megfejteni, kifejteni.

    1 600 Ft
    Kosárba teszem
  • Nemzeti Táncszínház 20

    0

    3 000 Ft
    Tovább olvasom
  • Oltás, szemzés, dugványozás

    0

    Ez a könyv a gyakorlatban előforduló összenövesztéses szaporítási módokat mind ismerteti: közel ötvenféle fás- és zöldoltást, a szemzést, a termőfák átoltásának a módját, az oltások és szemzések védelmét. De bemutatja a gyökereztetési módokat, a sarjakról való szaporítás eljárásait, a tőosztást, a magvetést és a vadon termő növények szaporítását is.
    Az utolsó fejezetben több mint 200 növény szaporítási módjait ábécé sorrendben találhatjuk meg, így keresgélés nélkül, rögtön rábukkanhatunk arra, hogy hogyan szaporítsuk a kérdéses növényt.
    Egyaránt hasznos és érdekes a lakásban és a ház körül kertészkedőknek.

    800 Ft
    Tovább olvasom
  • Örvényben 1919

    0

    Vécsey Magdolna bárónő az egyik legjelentősebb konzervatív politikus, Dessewffy Emil (1814-1866) unokájaként született 1873-ban Budapesten. A Vécsey família a történelmi Szatmár vármegye egyik legtekintélyesebb családjának számított. A fiatal Magdolna az előkelő budapesti Sacré-Coeur (Szent Szív) zárda növendéke lett, aminek hatása későbbi életében is megmutatkozott. 1895. január 17-én kötött házasságot a nála öt évvel idősebb Cebrian István gróffal, aki hosszan tartó, súlyos betegség következtében 1901. február 19-én a franciaországi Cannes-ban hunyt el. A fiatal özvegy nem ment újra férjhez, névhasználatában élete végéig jelezte István grófhoz való tartozását. Özv. Cebrian Istvánné, báró Vécsey Magdolna az első világháború alatt jelentős karitatív tevékenységet fejtett ki. A Csillagkeresztes Rend tagjaként alig volt az akkori Magyarországon olyan, aki nálánál elhivatottabban csillapította volna mások szenvedéseit. Ha kellett kolerás betegeket ápolt, ha arra volt szükség, a frontra is kiment. Az 1919-es összeomlás és a kommunista terror a felvidéki birtokán, Füleken érte, ahol szemtanúja és átélője a cseh és a vörös katonák barbár megszállásának. Az 1919-es eseményeket felölelő naplója pontosan száz évvel ezelőtt, 1922 augusztusában jelent meg. Az emlékirat kiemelten fontos kordokumentum a magyarság történetének egyik legsötétebb időszakából. A kötet Tormay Cecile „Bujdosó könyv” vagy Révay Mór Jánosné „A bolsevizmus napjai” című hiánypótló művek sorába illeszkedik… Vécsey Magdolna bárónő emlékiratai 1945 után a tiltott művek jegyzékére kerültek, amelynek még birtoklása is főbenjáró bűnnek számított. Ezt a könyvet is a kommunista diktatúra és mai szellemi örököseik minden eszközzel megpróbálták eltüntetni, szerzőjének emlékét pedig kitörölték a nemzeti emlékezetből…

    3 800 Ft
    Kosárba teszem
  • Palesztina

    0

    2 400 Ft
    Kosárba teszem
  • Szent Grál és vérszerződés

    0

    Ez a könyv meglehetősen esszenciális, és ez könnyen kiveri a biztosítékot. Így rövid időre ott is kiiktatódhat néhány tudásszelet, ahol egyébként megvan, és az alulméretezett biztosíték egészében is eltántoríthat a befogadástól. Pedig az a tudás, aminek alapján ez a könyv áll, ott van mélyen bennünk, a bizonyítékokkal együtt és létkérdés, hogy mikor kerül napvilágra. Kulcsokat bátorkodok fölemlíteni a nyájas Olvasónak. Át nem nyújthatom ezeket a kulcsokat, még jelképesen sem, mert ezek eredendően mindenki rendelkezésére állnak. Csak inteni érzem rá szükségét – olykor önmagamat is -, hogy használjuk is azokat. Engedjük jobban szabadjára intuitív elménket, mint ahogy azt mai életközegben megszoktuk. Vagyis merjük rangján elfogadni és kezelni az analógiát. Ez mellesleg e könyvtől függetlenül is mindenkinek csak hasznára lehet. További kulcsok az elmélyülés, és bátorság önnön véleményünk megalkotására, „pusztán” összefüggések alapján.

    2 400 Ft
    Kosárba teszem
  • Térképolvasás

    0

    Strömpl G.: Térképolvasás-ával a Turistaság és Alpinizmus 6. szakkönyvét adjuk közre; a térképolvasás terén a másodikat. Nem teszi feleslegessé Hajts L. szerkesztésében megjelent első könyvecskénket, de új modorban, teljes részletességgel öleli fel a térképolvasásnak minden elméleti és gyakorlati tudnivalóját. Szemléltető ábrái, amiket a szerző tervei szerint Scharff N. kartografus rajzolt, magukban foglalják úgy az új, mint a régi „jelkulcsot”. Hogy e szakkönyv az oktatás és tanulás céljaira különös gondot fordít, azt a hivatalos tankönyv-bírálat állapította meg, amikor az iskolák legkülönbözőbb nemeinél a földrajz-oktatás segédtankönyvéül a Testnevelési Főiskolában pedig turista-tankönyvül engedélyezték. Nélkülözhetetlen e zsebkönyv minden szabadban járónak is, légyen az akár hivatását teljesítő katona, csendőr, levente, cserkész, kutató, avagy szórakozni vágyó turista. Utóbbiak köréből kiváló szakférfiak méltatják szakkönyvünk végén a Térképolvasás használhatóságát. A könyv tartalmára és módszerére vonatkozó észrevételeket (Budapest, IV., Szerb-u. 2. címre) köszönettel fogadjuk.

    1 500 Ft
    Kosárba teszem
  • Térképolvasás.

    0

    1 800 Ft
    Kosárba teszem