-
A háború visszatér…
08 000 FtNagyon szép dedikációval Marjay Frigyestől, „Pozzi belső munkatársától, 1938. dec. 31!”
-
A kalapdoboz. Élet a határon
01 500 FtBelestünk az ablakon. Ajtók nyíltak. Félrehúzták a függönyöket. Messzire elláttunk. Az élet pedig megmutatta testközeli magántitkait. A falakon régi képek. Az asztalon fotográfiák, iratok. Arcok. Beszédes gesztusok és hangsúlyok. Ezer és ezer szó. Fénylő sugárban vagy árnyékos sűrűséggel záporozók. Ívükből épül föl újra a ház. Az ország a történelemben. S mindig a határon. A személyes sors kottázza a közsorsot. Ember a talpán, aki tudja ezt, és kimondja. Aki magáról, családjáról, viszonyairól vall. Mert érzi, nem példás példákból rakja össze a világ azt, amit nemzetnek, civilizációnak nevez.
Köszönöm, hogy bevontak, akiket kérdeztem, őszinteségük kockázatközösségébe. Tisztelet jár külön-külön is személyes bátorságáért a kötet valamennyi, szavaival, képeivel, adataival szereplő szereplőjének.
Megtettük, amit egymás nélkül soha nem tehettünk volna meg. -
A macskát visszafelé simogatják
0800 Ft„Amikor te lettél a mi mamánk, akkor én még kis hülye voltam, és nem tudtam, hogy engem nem fogsz szeretni. Csak aztán mindig jobban megnőttem, és mindig jobban rájöttem.” Ilyet persze hangosan soha nem mondana a nevelőanyjának Judit, de éjszaka a kórházban, ahol az ember úgysem tud aludni, sok minden kimondható, vagy legalábbis végiggondolható. Juditnak most bőven van ideje a magányos párbeszédre, hiszen jó darabig nem rohanhat úszni, dzsúdózni, huzakodni ikertestvérével, a lüke Ágival, hiszen feküdnie kell.
-
A magyar Szent Korona és a kornázási jelvények története és műleirása
03 800 FtA nemzet történeti műemlékei közt kétségtelenül egyik legméltóbb helyet foglalja el az ország szent koronája. Mint állami létünkkel úgyszólván egykorú nemzeti palladium és műkincs, egyszersmind államhatalmi és nemzeti, jogi és törvényes jelentőségénél fogva máig éppen úgy jogérvényes hatású, valamint a közkegyelet tárgya. Hálát adhatunk az isteni Gondviselésnek, hogy régi dicsőségünk elenyészett emlékeiből csak ennyi, s ily szent, örökség is maradt ránk, hogy még ily valóban páratlan nemzeti műkincset is felmutathatunk.
-
A Vesperek támadása
01 000 FtA tizennégy éves Amy Cahill és az öccse, Dan, azt hiszi, visszatérhetnek régi életükhöz, miután megtalálták a családi hatalmat rejtő 39 Kulcsot. De tévednek. Ugyanis az árnyékban ott lapulnak veszélyes ellenségeik, a Vesperek, akiket semmi nem állít meg abban, hogy megszerezzék a Kulcsokat. Négy remek író állt össze, hogy felfedje a Vesperek és a Cahillek között dúló ötszázéves, titkos háborút. A Vesperek támadnak, és a világ végveszélyben. Készüljetek! Jönnek a Cahillek a Vesperek ellen!
-
Andrássy út
03 200 FtKultúrtörténeti guide ez a könyv ez a kötet, hiszen ma már vagy teljesen új, más épületeket találunk a valahai helyszíneken, vagy egészen más tevékenység folyik a patinás falak között, mint annak idején. Nyilván meg-meglepődünk s elgondolkodunk egy-egy épület kalandos sorsán, ám megismerkedve történetükkel, visszavetíthetjük rég- és közelmúltunkat, és a séta közben láthatjuk a jelent.
-
Ausztria… és soha többé… (Tiltólistás kötet)
04 000 FtElső kiadás. A kötet szerepel a Magyar Ideiglenes Nemzetgyűlés által 1945/1946-ban összeállított „Fasiszta szellemű, antidemokratikus és szovjetellenes sajtótermékek I-II.” címmel megnevezett zárolt könyvek tételes és hivatalos listáján.
-
Bethlen Miklós emlékiratai
01 000 FtE könyv művelődéstörténetünk ritka, értékes darabja. Lapjain megelevenedik a törökkel, tatárral, Habsburgokkal viaskodó, egyezkedő, belső hatalmi harcokban vergődő Erdély XVII. századi története a maga színes kavargásában. Egy forró, gáláns és kalandos szerelem cselekményének háttereként – különös megvilágításban rajzolódnak ki a Rákócziak, Barcsayak, Apafiak korának politikai, diplomáciai és hadi eseményei s egyszersmind mindennapjai is. A fejedelmi udvar mulatságainak, vadászatainak, báljainak, lakomáinak bemutatása éppoly aprólékosan gondos és érzékletes, mint a köznép szokásainak, viseletének, erkölcseinek érdekes ábrázolása. Történetét, műfaját, „íróit” tekintve is szokatlan művel találkozhat ezúttal az olvasó. Két név szerepel a kötet élén: Bethlen Miklós, a régi magyar próza kivételes remekének, az Önéletírásnak szerzőjéé, s Dominique Révérendé, akiről a történetírás is csak annyit tud, hogy XIV. Lajos ágense volt Erdélyben, s személyesen ismerte Bethlent. Köpeczi Béla kiadásunkhoz írt tanulmányában bebizonyítja, hogy a könyv valójában Révérend abbé tollából született, aki Bethlennel kapcsolatba került s tőle nem kevés tájékoztatást kapott a korabeli Magyarország és Erdély viszonyairól. Révérend egyszerre akar szépíró és emlékíró lenni. Így érthető az is, hogy az Emlékirat műfaját tekintve felemás, az olvasmányosság érdekében a történetileg hű és tárgyilagos leírásoknak, visszaemlékezéseknek divatos presziőz szerelmi regény szolgál keretül. Ezzel együtt a mű a francia-erdélyi diplomáciai kapcsolatok egyik forrása is. Végül kalandos a kiadás története is. 1736-ban Amszterdamban, majd Rouenban jelent meg először franciául, magyarul pedig 1804-ben részlegesen, majd teljes egészében Toldy István fordításában 1864-ben. Azóta – érdemtelenül – már-már feledésbe merült, csak a szakemberek ismerték. Új – utószóval, jegyzetekkel, korabeli metszetekkel ellátott – kiadásunkat Toldy István szavaival ajánljuk az érdeklődők figyelmébe: Óhajtjuk, „hogy e történelmi kútfő, mely egészében egy kor-, sokban szemtanútól, sőt szereplőtől származik, a regényes epizódok dacára, de melyek a komoly képre kellemes fénysugarakat hintenek, szíves fogadtatásban részesüljön.”
-
Doktor Sax
02 000 FtEbben a könyvben Kerouac saját, képzeletbeli alteregójának, Jack Duluoznak a kalandjain keresztül mutatja be hétköznapinak nem mondható gyermekkorát és a különleges, rémisztő lényekkel teli álomvilágban töltött éveit. A felnőtt Kerouac az emlékek fátylán keresztül vizsgálgatja a gyermekkori énje által életre keltett furcsa, bolondos, mulatságos vagy éppen iszonyú embereket és állatokat, az árvíz eseményeit, és azokat a ködös kamaszpillanatokat, amelyeket érett fejjel a megvilágosodás momentumainak nevez.
-
-
-
Forrongó Magyarország
0800 FtElőszó
Bevallom: nem szivesen engedtem annak a felhivásnak, hogy a memoárirodalom hullámzó áradatát a magam visszaemlékezéseivel is megduzzasszam. Valami benső ellenállást kellett előbb leküzdenem, ami főként nyilván abból táplálkozott, hogy javarészt kellemetlen emlékek felidézésének a feladatát kellett vállalnom. De hosszu ideig volt egy másik, lappangva gátló gondolatom is, A legutóbbi négy-öt év óriási jelentőségű események ideje volt a történelem nézőpontjából, de sajnos: más a visszapillantó történelem és más a vele élő kortárs szempontja. Ha egy kissé cinikusan akarnám ezt a gondolatomat megfogalmazni, azt mondanám: nem jó, ha az ember nagy idők tanuja; nem jó a nagy idők eseményeit személyesen végigélni, jobb azokat a személytelen történelem lapjairól megismerni. -
-
-
-
Magyarország bíróságai és ügyészségei az ezredfordulón
03 600 FtAz ezredvég vezető utolsó évtizedben felgyorsultak azok a különböző célokból kezdeményezett építkezések, amelyek lehetővé tették, hogy a magyar bíróságok és ügyészségek apparátusa, valamint a jogkereső állampolgárok olyan történelmi múltú, helyreállított vagy vadonatúj épületekbe lépjenek be, ahol megfelelő környezetben hangozhat el a tárgyalások végén a „Magyar Köztársaság nevében!” kihirdetett ítélet.
-
-
Sopron építészete a 19. században
03 200 FtAz elmúlt évszázad soproni építészetének krónikáját tartja kezében az olvasó. Sopronban 1800 és 1914 között több házat építettek, mint korábban, jó néhány évszázad leforgása alatt. A kor építészete, a historizmus alaposan megváltoztatta a város képét. A könyv hosszú évek szorgalmas kutatómunkája alapján a 19. századi Sopron képét idézi elénk: az előkelő főúri építtetők, nagykereskedők, iparosok megbízására országos hírű építészek és tehetséges helyi mesterek munkája nyomán fejlődött, alakult, gazdagodott a város. Különösen vonzóvá teszi e kort, hogy az európai építészet nagy stílusáramlatai mellett a 19. század soproni építészete soha nem vesztette el helyi ízét, jellegzetességeit. A könyv sok fényképpel és képpel, tervrajzokkal és vázlatokkal illusztrálja a város átalakulását, miközben feltárja e korszak építészetének ma még alig ismert műhelytitkait. A hazai szakirodalomban mindeddig egyedülálló vállalkozást összefoglaló táblázatok, irodalomjegyzék és nagyszámú levéltári adat teszi teljessé.
-
-
-
Vigyázat! Csalok!
02 800 FtA könyv az én nevemet viseli. Ez is csak trükk. A mutatványok valóban az enyémek, de megírásuk, s az egész könyv írói feldolgozása Révész Gy. István műve. Legyen ez az első a soron következő trükkök leleplezései közül.
Rodolfo -
Volt egyszer egy Magyarország
03 000 FtAz Osztrák-Magyar Monarchia és vele a történelmi Magyarország elmúlása fájdalmas és véres volt, de a halál előtti időszak egy egészen páratlan jelenséget hozott létre. Felzárkózás a korabeli fejlett Európához, a polgári életforma és életkeretek kibomlása, megnyugtató, bár időnként már-már unalomba fúló politikai stabilitás, siker és kiszolgáltatottság, felgyülemlő társadalmi és politikai konfliktusok – mindez együtt volt jelen a századvég és a századelő Magyarországán. Egyszerre nyugodt és vibráló világ, telve bornírt ön- és közhazugságokkal és a profétikus igazmondás igényével. E korszak megítélése napjainkig eltérő. Van, aki a társadalmi és nemzetiségi elnyomás elrettentő példájának, van, aki a közép-európai integráció valaha volt legsikeresebb modelljének látja. Van, aki feudális ízű atavizmusnak, van, aki a polgárosodás megvalósulásának érzékeli. Van, aki nosztalgiával, van, aki gyűlölettel tekint rá. Vannak, akik a nemzeti önrendelkezés csonkasága miatt kárhoztatják, míg nem kevesen úgy vélik: gátat vetett a nacionalizmus – a XX. századra már parttalanná vált – tombolásának.