A cím nem az olvasók megtévesztésére szolgál. A könyv valóban kicsi, pornográf és mindenekelőtt magyar: kicsinységében és pornográfiájában is; minden sorát a magyar közel- és távolabbi múlt hatja át, az anekdotákat ugyanúgy ez a valóság teremtette, ahogy a nekünk szegeződő, véget érni nem akaró kérdéseket, az első fejezet „hibás magyarsággal, remegve írt” jelen-történetkéit éppúgy, mint a tükörfejezetben „a lélek mérnökének” kalandjait. Indulatosság és részvét az írások mozgatója; itt és most ezért és ezért így meg így élünk: lehetne-e és kellene-e másképp, és hogyan, ha igen… Vagy ahogy a könyvben idézett klasszikus kérdések szólnak: „Mit tudhatok? Mit kell tennem? Mit szabad remélnem?”.

Egy teljesen átlagosnak mondható nyugat-izlandi falucskában a végtelen nyári nappalokat követő hosszú téli éjszakák különös dolgokat idéznek elő: a Kötöttárugyár igazgatója miután egy éjszaka latinul álmodik, az örökkévalóságra szegezi tekintetét, és lemond a földi boldogságról, egy öregembert szertefúj a szél, és madáreledellé változtatja, egy politikust elnyel a sötétség, az életét számokban mérő könyvelő ráeszmél, hogy képtelen megszámolni az arcán lecsorgó könnycseppeket, a helyi gazdabolt raktárában pedig mintha kísértet járna, ami nem is lenne csoda, hiszen egy régi bűntett színhelyére épült. A fény és árnyék váltakozásának időtlen világában, ahol az égen úszó felhők és a tenger hullámainak ritmusában folyik az élet, a szív sötét sikátoraiban tévelygő emberek olyan örök kérdésekkel szembesülnek, mint az emberiség sorsa, a szerelem, a magány és a halál. Jón Kalman Stefánsson, a szürke hétköznapok izgalmainak krónikása a megszokottnál könnyedebb, egymáshoz lazán kapcsolódó történetek füzéréből álló regényében a falucska lakóinak életén keresztül a vágy mibenlétét és az élet értelmét kísérli meg körbetapogatni.