A dogma természete a vallás nyelvi-kulturális elméletének teológiai továbbgondolása. Középpontjában a dogmák állandóságának, változásának és fejlődésének kérdése áll. Szerzője az amerikai Yale Egyetemen volt három évtizeden keresztül a történeti teológia professzora, s közben aktív résztvevője az evangélikus-római katolikus párbeszédnek. Könyve részben a ma elterjedt vallás- és dogmaelméletek tipológiáját és értékelését adja. Egyszerű rendszerezésnél sokkal többre vállalkozik azonban a kötet: egy egészen új megközelítést is javasol az eddigiek helyett. A „szabályelmélet” nem az igazságról megfogalmazott tételes kijelentésekként fogja fel a dogmákat, nem is egyetemes emberi tapasztalatok jelképeiként, hanem a vallás nyelvtani szabályainak tekinti őket.
A valláselméleteket egyrészt a keresztény ökumené, másrészt viszont a filozófia, antropológia és társadalom-lélektan tágabb összefüggéseiben tárgyalja George Lindbeck. A nyelvi-kulturális megközelítés lehetőségeit a vallásközi párbeszéd, a sok vallás és az egy igaz hit, a más hitűek üdvössége, illetve a vallás és az igazság viszonyának vizsgálatán keresztül mutatja be. Az elméleti megfontolások mellett a dogmák típusaival és rendszertanával is megismerkedhet az olvasó. A szabályelmélet alkalmazására a Mária-dogmák, a krisztológiai kijelentések és a tévedhetetlenség szolgálnak konkrét példával.
A vizsgálódás eredménye olyan újszerű megközelítés, amelynek eredetisége arra készteti az olvasót, hogy a teológiáról és annak módszertanáról vallott alapvető nézeteit újra átgondolja.

Aki átélte már egy(néhány) pohár bor után a bölcsesség ellenállhatatlan kiáradását, az egyet fog érteni Roger Scrutonnal: „A megfelelő időben, a megfelelő helyen és a megfelelő társaságban elfogyasztott bor az elmélkedéshez vezető út és a béke előhírnöke”. Bár a szerző látszólag módszeres következetességgel vezeti az olvasót kisebb-nagyobb francia és újvilági birtokok, borok és dűlők között, mégsem hagyományos borkalauzt olvasunk. Az orrát magasan hordó borsznobizmust könnyű derűvel kifigurázó rendhagyó könyv nem évjáratokban és divatokban, nem obskúrus íz- illatjegyekben, hanem a hagyományait tisztelő és a természettel együtt élő és ember lelki békéjében találja meg a civilizációval egyidős borkultúra lényegét. A népszerű angol konzervatív gondolkodó természetesen nem bújik a bőréből, a kötet második részében a bortúra szellemes filozófiai és kultúrtörténeti utazássá alakul. Ne tartson azonban senki elvont okoskodástól. A szerző nem tanít, inkább mesél; óvatos kortyokban kóstolgatjuk a megidézett bölcselők témához illeszkedő gondolatait. Az Iszom, tehát vagyok Scruton vitathatatlanul legélvezetesebb könyve. Olvasása egy(néhány) pohár bor mellett javasolt.