• Csuzima. Egy tengeri háború regénye

    0

    Ez a könyv egy tengeri háború regénye, amelyet azonban nem a szerző gondolt ki, hanem maga a történelem. A régi igazság, hogy a történelem minden képzeletnél hatalmasabb erővel tornyosítja egymásra a kőtömböket, amelyekből világtörténelmi költeményét felépíti, teljes nagyságában nyilvánul meg mindenki előtt, aki tanulmányozza az események forrásait, amelyek a csuzimai tengeri ütközethez vezettek. És e megismerés szerénnyé teszi az embert. a dolgokhoz mit sem kellett hozzátennem és nem is tettem hozzájuk semmit. Ha egyes részleteket mellőztem, ezt csak ott engedtem meg magamnak, ahol lénygegtelen apróságokról volt szó és elhagyásuk nem másította meg se az emberek, se az események jellegét.
    Frank Thiess

    1 800 Ft
    Kosárba teszem
  • Kassai Vidor emlékezései

    0

    A százötvenéves magyar színjátszás hőskoráról Déryné, az első, nagy színésznő számol be Naplójában. A további idők memoire-irodalma jelentőségben nem ér föl a Naplóval. Most azonban előkerültek Kassai Vidor Emlékezései, s bennük Déryné följegyzéseinek mintegy folytatását, jelentőségben társát, kultúrtörténeti adataiban azonban jóval súlyosabb írást kaptunk. A nagy magyar komikusszínész nemcsak művésznek volt nagy, nemcsak színjátszó képességével alkotott útmutatót, hanem itt, emlékezéseiben is. Kitárja gazdag lelkét, megmutatja finom ízlését, mély magyarságát, nyugalmát, önuralmát, biztos ítéleteit. A mult század második felének páratlan színességgel megírt története pereg le az Emlékezések lapjain; eseményekkel s a század nagy művészeivel és vezetőivel ismerkedünk meg egy meglepő bölcs művész írásain keresztül.<br>A javarészt ismeretlen fényképfelvételekkel díszített, a százötvenéves magyar színművészet, s Kassai Vidor születésének századik fordulójára megjelent könyv kultúrtörténetünk mindig emlékezetes munkája marad.

    1 500 Ft
    Kosárba teszem
  • Szentemberek – a vallásos élet szervező egyéniségei

    0

    E kötettel a szegedi egyetem Néprajzi Tanszéke új kiadványsorozatát, a Szegedi Vallási Néprajzi Könyvtárat indítja útjára. A sorozat biztosítja az 1992 óta kétévenként nemzetközi keretben megrendezett tematikus tudományközi (interdiszciplináris) vallási néprajzi konferenciák tanulmánnyá átdolgozott előadásainak és közléseinek, valamint más különböző tematikus feldolgozásoknak, monográfiáknak a megjelenését. Elsősorban az európai keresztény (katolikus és protestáns alapú) népi vallásosság múltbeli és jelenkori állapotának, társadalmi szerepének, megnyilvánulási formáinak sokszempontú elemzését és értelmezését tartja feladatának. A Szegedi Vallási Néprajzi Könyvtár sorozatban magyar és idegen nyelvű kiadványok egyaránt helyet kapnak.
    A Szegedi Vallási Néprajzi Könyvtár első kötete a „Szentemberek – a vallásos népélet szervező egyéniségei és jeles alakjai” címmel 1992 októberében megrendezett 1. Szegedi Vallási Néprajzi Konferencia számos tudományágat (történettudomány, irodalomtörténet, egyháztörténet, szociológia, néprajz) érintő előadásait teszi közzé. Konferencia sorozatunk tematikusan felépített (1992: Szentemberek – a vallásos élet szervező egyéniségei és jeles alakjai; 1994: Mária tisztelete a népi vallásosságban; 1996: A szenttisztelet történeti rétegei és formái Magyarországon és Európában). Egy-egy téma több tudományág oldaláról való megközelítése konferencia köteteinket hasznos kézikönyvvé teheti.

    2 400 Ft
    Kosárba teszem
  • Vérző Magyarország. Magyar írók Magyarország területéért

    0

    Az Kosztolányi Dezső szerkesztésében megjelent kötetben a magyar költészet, irodalom, művészeti közélet jeles személyiségei, tudósok, politikusok írtak a trianoni fájdalomról. A kötetben szereplő írások 1915 és 1943 között születtek.

    3 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Veszprémi regeszták

    0

    Előszó: A „VESZPRÉMI REGESZTÁK” -kal – az egyetemi történeti tankönyv előmunkálatainak a keretében – XIV. századi oklevélpublikációink anyagát óhajtjuk kiegészíteni egy összefüggő okirat-csoport kivonatos közzétételével.

    3 000 Ft
    Kosárba teszem