• A Sólyom országa

    0

    Egyiptom a Fény országa, hiszen Ré, a Nap, a Hórusz Sólyom és az általa megjelenített erők azok, amelyek Egyiptom vallási életét és a fáraók uralmát végigkísérik. Egyiptom a Nap útját, a Világosság útját járta, ahol a Fény még fény és nem keveredik a sötétséggel, és itt talán még van lehetőség elmenni mai világunk kezdetéig. A fáraó uralmát az Égi Sólyom szentesíti – akárcsak a Turuldinasztia hatalmát, amely Sólyomtól származó uralkodóház és ez az egyik vonulat, ami miatt érdemes Egyiptom gondolatvilágával bővebben megismerkednünk. Érdeklődésünkre tarthat számot az egyiptomi hatalmi rend, ahol a trónörökös neve Árpad, a hadsereg parancsnoka Hor Aha (Horka), és uralkodóinak színei – akár az Árpád-háznak – a vörös és az ezüst. Más megközelítésben: Egyiptom Ízisz országa – Magyarország Szűz Mária országa. Egyiptom uralkodóit Ízisz, a Nagy Anya ültet;i trónra – a magyar királyokat az Ég Királynőjének (Boldogasszony, Szűz Mária) Koronájával koronázták. Ízisz, karján a gyermek Hórusszal, Szűz Mária ábrázolásának előképe. Egyiptomból ered a kenyérrel és borral való áldozás a meghaló és feltámadó Isten tiszteletére, ez Ozirisz misztériuma, amely Jézus történetében él tovább. Szent Pál, az egyiptomi Királyok Völgyében élt thébai remete a magyar pálos rend névadó őse. A könyv az egyiptomi hagyománnyal való magyar kapcsolat lehetőségére kívánja felhívni a figyelmet, bár a felvetés szokatlan a témát nem ismerők számára. Ha nem is bizonyítható egyelőre a vérségi rokonság, a jelképek, a szimbólumok, a nyelvi kifejezések és jelentésük sok esetben meglepő hasonlóságot mutatnak.

    2 400 Ft
    Kosárba teszem
  • A szív ereje

    0

    ITT AZ IDEJE, HOGY FELFEDEZZÜK SAJÁT SZÍVÜNK EREJÉT! A világ spirituális irányzatainak nagy tanítói az írott történelem kezdete óta a valódi erő és megértés forrásaként hivatkoznak a szívre. A szív erejében korunk legnagyobb spirituális tanítói segítségével most mi is felfedezhetjük, hogyan valósíthatjuk meg a bennünk rejlő lehetőségeket. Vajon azt az életet éljük-e, amire születtünk? Követjük-e álmainkat, és teljesítjük-e életünk célját? Ebben a gyönyörű lelki útmutatóban a világ tizennyolc legnagyobb spirituális gondolkodója, írója és tudósa lesz kísérőnk, és megmutatják nekünk, hogyan fedezhetjük fel és teljesíthetjük ki a bennünk rejlő lehetőségeket.
    MAYA ANGELOU, DEEPAK CHOPRA, PAULO COELHO, ECKHART TOLLE, ISABEL ALLENDE, MARCI SHIMOFF, MARIANNE WILLIAMSON, GARY ZUKAV, NEALE DONALD WALSCH, MICHAEL BECKWITH, RUEDIGER SCHACHE, LINDA FRANCIS, JOE DISPENZA, JOHN GRAY, JANE GOODALL, HOWARD MARTIN, ROLLIN McCRATY, DEAN SHROCK

    2 400 Ft
    Kosárba teszem
  • Egyház és állam

    0

    A katolikus egyház és az állam viszonyának rendezése 194-1950

    800 Ft
    Kosárba teszem
  • Fatimáról beszél Lucia nővér [2. kiad.]

    0

    450 Ft
    Tovább olvasom
  • Gyűrűkúra

    0

    – Mi bizonyítja, hogy ez itt az Egy Gyűrű? -firtatta a sztepcipős férfi. – A Bölcsek számos jelet fedezhetnek fel rajta, Baromúr – közölte Gründolf. – Az iránytű, a síp, a mágikus dekóder – itt van minden. Meg aztán a véset: Grundg blaupunkt luger frug Watusi snafr wazuuu! Nixon dirksen nasahist Rebuzuu bugaluu! Alsó-Középfölde népeit – Tolkien után szabadon – Hordor ura Szaruón hordái és praktikái fenyegetik. A Bölcseknek és Nagyoknak meg kell találniuk a megoldást, am

    1 200 Ft
    Tovább olvasom
  • Hogyan éltek elődeink?

    0

    Kit ​ne érdekelne, hogyan éltek a régi magyarok? Milyen településformákat alakítottak ki? Milyen házakban laktak, miként rendezték be otthonaikat? Mivel táplálkoztak? Mi módon gazdálkodtak? Miféle eszközök, tárgyak vették körül őket? Milyen ruhákat viseltek hétköznap és ünnepnap? Milyen volt a családi életük? Mivel töltötték a szabad idejüket? Milyenek voltak a szokásaik? Hogyan ülték meg ünnepeiket? És végtére milyen gondolkodásmód rejlett e szokások mögött, milyen értékrend testesült meg az életmód tárgyi darabjaiban, környezetében?
    A felvetett kérdésekre 12 fejezetben ad választ ez a könyv. Minden fejezet a magyarság múltjának egy-egy nagy korszakát tárja elénk, a honfoglalás korától egészen a második világháborúig. E fejezetek egyúttal fényt vetnek a társadalmi osztályok és rétegek helyzete, életszínvonala, szokásai közti különbségekre is, minthogy az életmód és a gondolkodásmód rétegjellemző tényeket tár fel. A jeles történészek által összeállított fejezeteket irodalmi szemelvények és egykorú képek illusztrálják.

    800 Ft
    Kosárba teszem
  • Lehetőségek könyve

    0

    A Lehetőségek könyve folytatása, mondhatni: ikerkönyve a nagysikerű Vigasztalások könyvének. A Nők Lapjában sorozatban közölt írások középpontjában a férfi-nő kapcsolat rejtélye áll, de az író perspektívát vált, most a jövő távlatából kérdez rá a boldogság esélyeire és a személyes kapcsolatok drámáiban megjelenő lehetőségeire. Ami a különböző írásokat összeköti: Kornis Mihály szenvedélyes és mégis pontos írói nyelve, igazságkereső attitűdje. A könyv CD-melllékletben tartalmazza az összes szöveget – a szerző előadásában.

    1 600 Ft
    Kosárba teszem
  • Magyarország története

    0

    1 500 Ft
    Kosárba teszem
  • Patakmalmok a Kárpát-medence keleti felében

    0

    A vízigépek alkalmazása Európában már a 11-13. században technikai forradalmat idézett elő, mert a motorok világának kezdetét jelentette, s a magyar történelem forrásaiban is a 14-15. századtól egyre gyakrabban tűnnek fel a vízimalmok. Ma már csak nagy ritkán láthatunk egy-egy véletlenül megmaradt példányt. Éppen ezért féltve kell ezeket őrizni, mint a népi technika értékes tanúit. Ezért csak üdvözölhetjük azokat a kutatókat, akik időt és erőt áldoznak a letűnt világ malomiparának feltárására. Közéjük tartozik dr. Ozsváth Gábor Dániel, aki több, mint két évtized óta szenvedélyesen kutatja a székelyföldi és erdélyi vízimalmok történetét, s eddig is értékes tanulmányokat közölt e témakörben. Ez a kötet folytatását jelenti eddigi munkásságának, de több is annál, mert a szakmaiság, szakszerűség elmélyítésével találkozunk e könyvében.

    4 500 Ft
    Kosárba teszem
  • Sopron

    0

    650 Ft
    Kosárba teszem
  • Tóték / „Rózsakiállítás”

    0

    „Csak ​a gúny sért, nem a nevetés, legkevésbé az a nevetés, legkevésbé az a nevetés, melyet a groteszk tud kiváltani. Nevetünk, amikor fölfelé megy a hullámvasút, de sikoltva zuhanunk lefelé, viszont ki ülne föl egy vízszintes hullámvasútra? Más szóval van a szenvedésnek egy olyan foka, amely már csak áttételesen közölhető. (…) De visszatérve a Tóték-hoz: nekem a háború volt életem legnagyobb, sorsdöntő élménye, és most úgy érzem, hogy ebben a regényben írtam meg igazán. Persze nemcsak a háborút akartam benne megírni.”

    2 000 Ft
    Kosárba teszem