• A Sólyom országa

    0

    Egyiptom a Fény országa, hiszen Ré, a Nap, a Hórusz Sólyom és az általa megjelenített erők azok, amelyek Egyiptom vallási életét és a fáraók uralmát végigkísérik. Egyiptom a Nap útját, a Világosság útját járta, ahol a Fény még fény és nem keveredik a sötétséggel, és itt talán még van lehetőség elmenni mai világunk kezdetéig. A fáraó uralmát az Égi Sólyom szentesíti – akárcsak a Turuldinasztia hatalmát, amely Sólyomtól származó uralkodóház és ez az egyik vonulat, ami miatt érdemes Egyiptom gondolatvilágával bővebben megismerkednünk. Érdeklődésünkre tarthat számot az egyiptomi hatalmi rend, ahol a trónörökös neve Árpad, a hadsereg parancsnoka Hor Aha (Horka), és uralkodóinak színei – akár az Árpád-háznak – a vörös és az ezüst. Más megközelítésben: Egyiptom Ízisz országa – Magyarország Szűz Mária országa. Egyiptom uralkodóit Ízisz, a Nagy Anya ültet;i trónra – a magyar királyokat az Ég Királynőjének (Boldogasszony, Szűz Mária) Koronájával koronázták. Ízisz, karján a gyermek Hórusszal, Szűz Mária ábrázolásának előképe. Egyiptomból ered a kenyérrel és borral való áldozás a meghaló és feltámadó Isten tiszteletére, ez Ozirisz misztériuma, amely Jézus történetében él tovább. Szent Pál, az egyiptomi Királyok Völgyében élt thébai remete a magyar pálos rend névadó őse. A könyv az egyiptomi hagyománnyal való magyar kapcsolat lehetőségére kívánja felhívni a figyelmet, bár a felvetés szokatlan a témát nem ismerők számára. Ha nem is bizonyítható egyelőre a vérségi rokonság, a jelképek, a szimbólumok, a nyelvi kifejezések és jelentésük sok esetben meglepő hasonlóságot mutatnak.

    2 400 Ft
    Kosárba teszem
  • A szív ereje

    0

    ITT AZ IDEJE, HOGY FELFEDEZZÜK SAJÁT SZÍVÜNK EREJÉT! A világ spirituális irányzatainak nagy tanítói az írott történelem kezdete óta a valódi erő és megértés forrásaként hivatkoznak a szívre. A szív erejében korunk legnagyobb spirituális tanítói segítségével most mi is felfedezhetjük, hogyan valósíthatjuk meg a bennünk rejlő lehetőségeket. Vajon azt az életet éljük-e, amire születtünk? Követjük-e álmainkat, és teljesítjük-e életünk célját? Ebben a gyönyörű lelki útmutatóban a világ tizennyolc legnagyobb spirituális gondolkodója, írója és tudósa lesz kísérőnk, és megmutatják nekünk, hogyan fedezhetjük fel és teljesíthetjük ki a bennünk rejlő lehetőségeket.
    MAYA ANGELOU, DEEPAK CHOPRA, PAULO COELHO, ECKHART TOLLE, ISABEL ALLENDE, MARCI SHIMOFF, MARIANNE WILLIAMSON, GARY ZUKAV, NEALE DONALD WALSCH, MICHAEL BECKWITH, RUEDIGER SCHACHE, LINDA FRANCIS, JOE DISPENZA, JOHN GRAY, JANE GOODALL, HOWARD MARTIN, ROLLIN McCRATY, DEAN SHROCK

    2 400 Ft
    Kosárba teszem
  • Catherine M. szexuális élete

    0

    Az ismert francia művészettörténész, Catherine Millet arra vállalkozott, hogy elbeszéli saját szexuális életét. Méghozzá zavarba ejtő nyíltsággal és egyértelműséggel. A Catherine M . szexuális élete minden idők egyik legmerészebb és legmegdöbbentőbb könyve, az erotikus irodalom unikális darabja. Ha Freud olvasta volna C. M. könyvét, egész koncepcióját sutba dobta volna a női szexualitásról. Catherine M.-nek számtalan alkalmi partnere mellett vannak állandó társai (akikkel csoportos szexet és mindenféle egyebet is űz), azonban a nagybetűs Szerelem mint olyan soha fel sem merül lehetőségként kapcsolataiban. Szeret a férfiaknak örömet szerezni és szeret maga is örömet kapni tőlük. Ennek különféle módjait számtalan történetben örökíti meg, miközban mindent a nevén nevez. Szexuális fantáziálásairól, maszturbációi során szerzett részletes és alapos megfigyeléseiről is beszámol. És ezenközben nem közönséges, sokkal inkább tárgyilagos. Catherine M. szexuális életéből tanulni is lehet. Nem szexuális fogásokat, hanem a partnerhez, a másik emberhez való elfogulatlan és – bármily szokatlan is egy erotikus munkával kapcsolatban ezt kiemelni, de – tiszteletteljes viszonyulást. Akiben a gyöpös előítéleteknél és fülledt tabuknál nagyobb a kíváncsiság a lehető és létező emberi dolgok iránt, az nagy élvezettel fogja olvasni ezt a könyvet.

    800 Ft
    Kosárba teszem
  • Egyház és állam

    0

    A katolikus egyház és az állam viszonyának rendezése 194-1950

    800 Ft
    Kosárba teszem
  • Fatimáról beszél Lucia nővér [2. kiad.]

    0

    450 Ft
    Tovább olvasom
  • Férfiak fegyverben

    0

    A háborúban emberek harcolnak emberek ellen. Ezt az alapvetést hajlamosak vagyunk elfelejteni. Emberek millió démonizálódnak a történelem narrációjában, pedig a többség nem volt önkéntes. Ment, mert mennie kellett. Az irodalomban tabu a magyar hadsereg második világháborús szerepléséről beszélni – nem is nagyon született olyan szépirodalmi mű, mely a Don-kanyarban odaveszettekről írna, anélkül, hogy kiszolgálná az aktuális politikai elvárásokat. Kötter vállalása ezért bátor és újító. Úgy beszél a magyar hadseregről, ahogyan senki sem előtte. A lótetemek mellett dohányzó bakák érdeklik, a véletlenül és minden szándék nélkül hőssé válók, akiknek a nevét befújja a hó. A vesztes csatákból sem elfutóké. Azoknak a története, akik csak haza akartak érni. A férfiaké, fegyverben. (Jászberényi Sándor)

    1 500 Ft
    Tovább olvasom
  • Gyűrűkúra

    0

    – Mi bizonyítja, hogy ez itt az Egy Gyűrű? -firtatta a sztepcipős férfi. – A Bölcsek számos jelet fedezhetnek fel rajta, Baromúr – közölte Gründolf. – Az iránytű, a síp, a mágikus dekóder – itt van minden. Meg aztán a véset: Grundg blaupunkt luger frug Watusi snafr wazuuu! Nixon dirksen nasahist Rebuzuu bugaluu! Alsó-Középfölde népeit – Tolkien után szabadon – Hordor ura Szaruón hordái és praktikái fenyegetik. A Bölcseknek és Nagyoknak meg kell találniuk a megoldást, am

    1 200 Ft
    Tovább olvasom
  • Hogyan éltek elődeink?

    0

    Kit ​ne érdekelne, hogyan éltek a régi magyarok? Milyen településformákat alakítottak ki? Milyen házakban laktak, miként rendezték be otthonaikat? Mivel táplálkoztak? Mi módon gazdálkodtak? Miféle eszközök, tárgyak vették körül őket? Milyen ruhákat viseltek hétköznap és ünnepnap? Milyen volt a családi életük? Mivel töltötték a szabad idejüket? Milyenek voltak a szokásaik? Hogyan ülték meg ünnepeiket? És végtére milyen gondolkodásmód rejlett e szokások mögött, milyen értékrend testesült meg az életmód tárgyi darabjaiban, környezetében?
    A felvetett kérdésekre 12 fejezetben ad választ ez a könyv. Minden fejezet a magyarság múltjának egy-egy nagy korszakát tárja elénk, a honfoglalás korától egészen a második világháborúig. E fejezetek egyúttal fényt vetnek a társadalmi osztályok és rétegek helyzete, életszínvonala, szokásai közti különbségekre is, minthogy az életmód és a gondolkodásmód rétegjellemző tényeket tár fel. A jeles történészek által összeállított fejezeteket irodalmi szemelvények és egykorú képek illusztrálják.

    800 Ft
    Kosárba teszem
  • Hoponoponó

    0

    Egy pszichológus – dr. Hew Len – úgy gyógyított meg egy kórházi osztálynyi elmebeteg bűnözőt, hogy még csak nem is beszélt velük! Ez a döbbenetes hír indította el – A titok című filmből is ismert – Joe Vitalét egy úton, amely megváltoztatta az életét. A könyv segítségével a te életed is megváltozhat!

    1 200 Ft
    Kosárba teszem
  • Lehetőségek könyve

    0

    A Lehetőségek könyve folytatása, mondhatni: ikerkönyve a nagysikerű Vigasztalások könyvének. A Nők Lapjában sorozatban közölt írások középpontjában a férfi-nő kapcsolat rejtélye áll, de az író perspektívát vált, most a jövő távlatából kérdez rá a boldogság esélyeire és a személyes kapcsolatok drámáiban megjelenő lehetőségeire. Ami a különböző írásokat összeköti: Kornis Mihály szenvedélyes és mégis pontos írói nyelve, igazságkereső attitűdje. A könyv CD-melllékletben tartalmazza az összes szöveget – a szerző előadásában.

    1 600 Ft
    Kosárba teszem
  • Magyarország története

    0

    1 500 Ft
    Kosárba teszem
  • My Life and Lives

    0

    In 1928, the elder monks of the Gelugpa sect of Tibetan Buddhism divined that a five-year-old boy living in a remote part of Tibet was the reincarnation of the ninth Khyongla of Tibet. Ori the boy’s sixth birthday, monks on horseback took him from his parents to a monastery some distance away where he was installed as its spiritual head. For over three decades, he lived the sober life of a monk, studying at the most famous monasteries in Tibet, until the Communist Chinese took over his country in 1959. Along with thousands of monks, as well as the Dalai Lama, he then fled on foot over the Himalayas to safety, and to a radically different life in India, and eventually in the United States. This is the story of his years in Tibet, and. of his narrow escape. Never before has a book by an insider explored in such detail the rituals and ceremonies that made up the now-vanished monastic life in Tibet. „No one has given us anything like this full-bodied narrative picture of Tibet as it was known to its people….Nor have we anywhere anything like this inward history of the life and disciplines of its great Buddhist monasteries and temples, hermitages and mountain retreats — any such intimate portraits of its once numerous scholar-mystics.” Joseph Campbell

    2 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Patakmalmok a Kárpát-medence keleti felében

    0

    A vízigépek alkalmazása Európában már a 11-13. században technikai forradalmat idézett elő, mert a motorok világának kezdetét jelentette, s a magyar történelem forrásaiban is a 14-15. századtól egyre gyakrabban tűnnek fel a vízimalmok. Ma már csak nagy ritkán láthatunk egy-egy véletlenül megmaradt példányt. Éppen ezért féltve kell ezeket őrizni, mint a népi technika értékes tanúit. Ezért csak üdvözölhetjük azokat a kutatókat, akik időt és erőt áldoznak a letűnt világ malomiparának feltárására. Közéjük tartozik dr. Ozsváth Gábor Dániel, aki több, mint két évtized óta szenvedélyesen kutatja a székelyföldi és erdélyi vízimalmok történetét, s eddig is értékes tanulmányokat közölt e témakörben. Ez a kötet folytatását jelenti eddigi munkásságának, de több is annál, mert a szakmaiság, szakszerűség elmélyítésével találkozunk e könyvében.

    4 500 Ft
    Kosárba teszem
  • Sopron

    0

    650 Ft
    Kosárba teszem
  • Tóték / „Rózsakiállítás”

    0

    „Csak ​a gúny sért, nem a nevetés, legkevésbé az a nevetés, legkevésbé az a nevetés, melyet a groteszk tud kiváltani. Nevetünk, amikor fölfelé megy a hullámvasút, de sikoltva zuhanunk lefelé, viszont ki ülne föl egy vízszintes hullámvasútra? Más szóval van a szenvedésnek egy olyan foka, amely már csak áttételesen közölhető. (…) De visszatérve a Tóték-hoz: nekem a háború volt életem legnagyobb, sorsdöntő élménye, és most úgy érzem, hogy ebben a regényben írtam meg igazán. Persze nemcsak a háborút akartam benne megírni.”

    2 000 Ft
    Kosárba teszem