A kígyó novelláit még a nagybeteg író válogatta, a kiadóhoz intézett levelében indokolva, hogy ifjúkori – vagyis 1944 előtti – írásaiból miért ezeket a novellákat, útirajzokat javasolja kiadásra.

„Poggio, ​ez a szájaskodó, olyannyira bárdolatlan, hogy még ha mellőzné is az obszcenitást, akkor sem lenne méltó arra, hogy olvassuk, sőt olyannyira obszcén, hogy még ha a legpallérozottabb elméjű lenne is, az erkölcsös férfiak ezt a művét akkor is sutba vetnék.”
Rotterdami Erasmus
Képzeljünk el egy-egy remekbe szabott Boccaccio-novellát egypercesekké alakítva, s máris Poggio Bracciolini szövegeinek velejénél vagyunk. Pajzán anekdotái, szenzációhajhász pletykái a mindenkori latin és olasz humor legelevenebb megnyilvánulásai. A szerző történetről történetre szívesen engedi át a mesélés örömét másoknak, hagyja, hadd hallassák a hangjukat a legjobb elbeszélők, hadd váljon a könyv az élőbeszéd nyüzsgő piacterévé, a pletykákkal fűszerezett intellektuális agora élettel teli oszlopcsarnokává. Ezt a könyvet nem olvasni, hallani kell. Fülelni kell, és kihallani belőle a reneszánsz világ pezsgését és életszeretetét, úgy fülelni, ahogy egy-egy szenzációs új hír vagy fergeteges pletyka, esetleg vicc mesélésekor szokás. Poggio nemcsak lelket lehelt a latinba, de emberszagúvá is tette azt: így jött létre a pápai kúria egyik titkos zugában a neolatin irodalom legfergetegesebb humorú és alighanem legszellemesebb remekműve.

A napok hordaléka és az Újabb napok hordaléka, Déry Tibor cikkeinek gyűjteményei nagy sikert arattak. Déry Tibor ezekben az írásokban életének apróbb eseményeiről szólt – de nem is annyira magukról az eseményekről, mint arról, amit róluk gondolt: a Balaton-vidéki tájról vagy a technikai civilizáció veszedelmeiről, az öregedésről, az évszakok változásáról stb. Gyűjteményünk az 1975. május – 1977. június között keletkezett „hordalék”-okat foglalja magába, az előző kötetek szerves folytatásaként és fejezéseként. Déry Tibor most is jegyzeteket rótt korunk nagy problémái vagy az őt foglalkoztató személyesebb kérdések margójára: a tamáshegyi kert tenyészete mintegy az élet jelképeként jelenik meg tűnődéseiben, ember és állat, ember és természet kapcsolatáról elmélkedett, kommentálta a tévében és a napilapok hasábjain érkező híreket, kivált azokat, melyek az emberiség elvadult ösztöneiről értesítenek, elmondta véleményét a gerontológiáról, a riói karneválról, az igazságszolgáltatás érvényéről és kudarcairól, VI. Pál pápa nyilatkozatáról, beszámolt jugoszláviai utazásáról – változatos, színes témákról. Kiemelkedik a gazdag gyűjteményből Déry Tibor: Jegyzetek a múlandóságról című megrendítő tanulmánya. A „hordalékok” és Déry Tibor életműve ezzel a kötettel lezárul. Az író 1977 őszén meghalt.