• A Budapesti Református Theologiai Akadémia története 1855-1955

    0

    Írta: Dr. Bodonhelyi József, Dr. Budai Gergely, Dr. Bucsay Mihály, Czeglédy István, Dr. Csekey Sándor, Dr. Kádár Imre, Dr. Nagy Barna, Dr. Pap László

    1 200 Ft
    Kosárba teszem
  • A magyar királykérdés

    0

    E munka kizárólagos célja a valódi magyar alkotmányos igazság keresése.
    Nem tudományos mű, mert nem önálló forráskutatások alapján, hanem közkézen forgó könyvek adataiból készült; de nem is propagandairat, mert semmiféle halandó érdekében nem íródott.
    Tanulmányaim mindjobban érlelték ki bennem azt a meggyőződést, hogy az iskolai tankönyvek hiperlojális történetírása az utolsó fél évszázad nemzedékét fölötte sok helytelenséggel telítette és különösen a nemzet szabadságharcaival kapcsolatos eseményeket nem a magyar géniusz szellemében ismertette.
    Megbékülés volt a jelszó s ezért nem akartak sebeket fölszaggatni, melyekkel az idegen uralkodóház magyarellenes politikája évszázadokon át sűrűn borította be a nemzet testét. Ma már azonban minden, ami bennünket kapcsolatba hozott velük, a multé és igy mi sem gátol abban, hogy igyekezzünk a valóságot a lehetőséghez híven megismerni.
    Polónyi Dezső

    5 000 Ft
    Kosárba teszem
  • A permetezés és műtrágyázás technikája a házikertben

    0

    A permetezés eredménye rendkívül változó. Az okok kutatása közben kiderült, hogy a növényvédő szer hatásossága elmarad, ha a védekezés módszere nem megfelelő, vagy az alkalmazás időzítése helytelen. A védekezéshez megfelelő szórástechnikai és biológiai ismeretekre van szükség.
    Ehhez nyújt segítséget a szerző könyvével, melyben részletesen tárgyalja a permetezés hatásosságát befolyásoló tényezőket, a házikertben használható szóróeszközök és gépek szerkezeti felépítését, karbantartását és szórástechnikai jellemzőit.
    Külön fejezetben foglalkozik a szórószerkezetek jellemzőivel, a szórásképvizsgálatokkal, valamint a gépek beállításával és ellenőrzésével. Ismerteti a növényvédő szerek és műtrágyák összetételét, kiszórhatóságát. Végül táblázatban összefoglalva adja meg néhány szórófej főbb jellemzőit, a fajlagos permetlé-felhasználástól függő elméleti, fajlagos cseppszámot, a fedettségértékeket, valamint a cseppek várható elsodródási távolságát.

    1 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Ábel az országban

    0
    800 Ft
    Kosárba teszem
  • Ágyúk és virágok

    0

    A ​világhírű zongoraművész Schumanntól kölcsönözte emlékiratainak címét: Chopin műveit nevezte Schumann „virágok közé rejtett ágyúk”-nak . Cziffra emlékirataiban ágyúkról éppoly bőven van szó, mint virágokról, tehát hadieseményekről éppúgy, mint a művészet virágairól. Ez a memoár-kötet különös vegyítéke a kalandregénynek és a filozófiai esszének. Kalandregény, igen. Hiszen Cziffra útja sok-sok kitérővel, rengeteg kalandon át vezetett az angyalföldi nyomortanyáról a Senlis-i Királyi Kápolnáig: s közben olyan állomások voltak az úton, mint a Zeneakadémia, a harctér, a hadifogság, a budapesti éjszakai lokálok, a börtön, megint a koncertpódium és aztán a világhír, majd a Senlis-i Cziffra-alapítvány. Filozófiai esszé, igen. Hiszen Cziffra olyan művész, aki mindig nyitott szemmel járt a világban, akkor is, amikor ez a világ körül volt véve a fogolytábor szögesdrótjával vagy a börtön falával, s akkor is, mikor valóban a teljes világ tárult fel előtte. Az ilyen életút megtanít gondolkodni, megtanít arra, hogy véleményünk legyen a világ dolgairól: a Művészetben és az Életben egyaránt. Az eredeti kiadás francia nyelven jelent meg, a művész tragikusan fiatalon elhunyt karmester-fia, ifjabb Cziffra György fordításában. A magyar kiadás bővebb, mint az eredeti, Cziffra számos részlettel bővítette emlékezéseinek könyvét.

    600 Ft
    Kosárba teszem
  • Amerikai mozaik

    0

    A tévériporter, aki az egész országnak szinte személyes ismerőse, három hónapot töltött az Egyesült Allamokban: ösztöndíjat kapott egy nemzetközi szemináriumra, amelyet elsősorban a fejlődő országok rádió- és tévébemondóinak és más bennfenteseinek rendeztek. A nem mindennapi összetételű gárdával együtt járt a szerző az innenső és a túlsó parton: Washington, New York, Syracuse, illetve San Francisco és Hollywood voltak fő állomáshelyei. De meglátogatta Las Vegast a Disneylandet, és illegálisan kirándult a kanadai Niagarához is. Részt vett néhány nagy tévétársaság munkájában, és interjút kért a kinti show-nagyságoktól. Út- és időközben mindent megfigyelt és jellemzett: egyszerre látta Amerika fény- és árnyoldalát. Leírása olyan, mintha közvetítését hallaná az olvasó fordulatos, pergő, szellemes, ironikus és önironikus sok humorral és sok csattanóval.

    600 Ft
    Kosárba teszem
  • Apám így látta

    0

    1 200 Ft
    Kosárba teszem
  • Beneš

    0

    2 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Capello Bianca

    0

    3 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Einstein elfeledett fia

    0

    Laurent Seksik megindító regényében három sors szálai fonódnak össze és válnak szét. A szerző olyan történetet tár elénk, melyben az anyai fájdalom, a zseni gyengesége és az elfeledett fiú tragédiája egy-egy külön szólamként törik meg a csendet.
    Laurent Seksik író és orvos, hat regény szerzője. Stefan Zweig utolsó napjai című művét tizenöt nyelvre fordították le.

    800 Ft
    Kosárba teszem
  • Fehér ég alatt

    0

    Elizabeth ​Kolbert Pulitzer-díjas újságíró könyvében alaposan szemügyre veszi az általunk teremtett világot, olyan módszereket és szakembereket bemutatva, akik Földünk különböző pontjain újszerű, sokszor meghökkentő megoldásokat kínálnak az emberiség által előidézett környezeti problémák orvoslására. Megismerhetjük például a folyószabályozás okozta természeti károkkal küzdő mérnökök újításait, azokat a biológusokat, akik a világ legritkább halait igyekeznek megvédeni a kihalástól, olyan vegyészeket, akik a levegő széndioxid-tartalmát kőzetté alakítják, vagy azokat a fizikusokat, akik a légkör mesterséges hűtésének módszerein dolgoznak, amivel egyszer talán fehérre festik az égboltot is.
    Kolbert szerint az emberi civilizáció nem más, mint tízezer éve tartó kísérlet a természeti erők uralására. Könyvében merőben új megvilágításba helyezi az emberi tevékenység mostani lépéseit: véleménye szerint ugyanazok a beavatkozások kínálhatják a – korántsem kockázatmentes – megoldásokat, amelyek egykor bolygónk élővilágát veszélybe sodorták.
    A számos díjjal elismert kötet egyszerre inspiráló, elgondolkodtató és sötét humorral átszőtt látlelete azoknak a kihívásoknak, amelyekkel a közeljövőben mindannyiunknak szembe kell néznünk.

    2 600 Ft
    Kosárba teszem
  • Gaudí 1852-1926

    0

    3 600 Ft
    Kosárba teszem
  • Halottaink 1.

    0

    890 Ft
    Kosárba teszem
  • La Fontaine mesék

    0

    La Fontaine meséi

    1 200 Ft
    Kosárba teszem
  • Magyar várak

    0
    8 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Medium Regni

    0

    Szerzők: Altmann Julianna, Biczó Piroska, Buzás Gergely, Horváth István, Kovács Annamária, Siklósi Gyula, Végh András

    2 000 Ft
    Tovább olvasom
  • Nemzetőr évkönyv 1970

    0

    1 000 Ft
    Tovább olvasom
  • Történelmi arcképek II.

    0

    A magyar közélet két világháború közötti szereplőiről keveset tudunk, vagy sokszor csak azt, amit a diktatúra évtizedeken át sulykolt. Tőkéczki László történész harmincnégy magyar sorstörténetet szabadított ki a múlt fogságából. A Történelmi arcképek II. egy olyan korszak emberi teljesítményeit mutatja be, amely már magában hordozza jelenünk nyugtalanságát és kiszámíthatatlanságát. Ez a kötet annak a 2002-ben megjelent Történelmi arcképek-nek a szellemi folytatása, amely a dualizmus korának már-már idilli világába kalauzolta az olvasót.

    3 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Trianon, honvédség, háború, sport

    0

    Több mint ötesztendős kutatómunka eredményeit mutatják be Szakály Sándor írásai. Magyarország egyik legismertebb történésze kiemelkedő szakmai alapossággal járja körül a témául választott eseményeket, személyeket; amelyeket, illetve akiket górcső alá véve tisztábban láthatóvá válik a nagy kép, Magyarország XX. századi vérzivataros históriája is.

    2 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Vendéglátó gazdálkodási ismeretek

    0

    A vendéglátóipari gazdálkodás legfontosabb elemeinek kapcsolatát mutatja be a korszerűsített tankönyv. A vállalkozások általános gazdasági környezete, a pénzforgalom, a hitelezés, a vagyon- és készletgazdálkodás, a munka- és bérügyek alkotják a téma gerincét. A tananyag az eredmények elemzése, a sajátos szállodai gazdálkodás, a vezetés, az üzleti terv készítés módszereinek bemutatásával válik teljessé.

    800 Ft
    Kosárba teszem
  • Ybl Miklós

    0

    „Mester! Kit annak ismer széles ez ország, akinek babér koszorúzta nevét a művészetek s műtudomány fölkentjei kegyelettel említik, s akit mesterükül vallanak az építőművészek, hazánknak a Korona s a külországok által is méltán elismert Jelese, Te, fogadd, ím üdvözletünket!
    Nem üres tömjénezés az, amivel mi járulunk Hozzád, kicsinyes hízelgés nem méltó Nevedhez: kebelünk mélyéből fakadó tiszteletünk s férfias elismerésünk szavai illetnek Tégedet, aki Életedet az építőművészet múzsájának szentelve, becsületes munka árán jutottál fel oda, ahol ma mindannyian szeretve tisztelünk.
    Neved nem múlik el Életed múltával, Tetteid emléke fönnmarad műveidben: a Fóti templom, a Vámpalota s a magyar Dalmű háza és annyi más, s még ezen túli, ma még csak lelkedben élő nagy Alkotásaid, mind beszélni fognak a késő századoknak lelked tetterejéről, mert az isteni szikra, amely Szellemedet lángra gyújtotta, ott ragyog hatalmas Műveid kõidomán.”
    Ybl Miklós 50 éves építészi működését így köszöntötte vezércikkében Az Építési Ipar 1882. december 10-i száma. Ilyen egyöntetű, általános elismerésben soha egyetlen más építész sem részesült; személye, tevékenysége kiemelkedett szakmájából, máig ő az egyetlen építész, akit legnagyobb művészeink között tart számon a nagyközönség.
    Életét és munkásságát korabeli dokumentumok, több, korábban nem publikált archív felvétel és saját rajzai segítségével mutatjuk be.

    4 500 Ft
    Kosárba teszem
  • Kereszttűzben. A keresztényüldözés rövid históriája Jézustól napjainkig, a vallások jövője és szerepe a 21. században.

    Kereszttűzben. A keresztényüldözés rövid históriája Jézustól napjainkig, a vallások jövője és szerepe a 21. században.

    0

    A kötet válogatást ad a szerzőnek e témakörökben az elmúlt években megjelent közel 100 írásából. Napjaink migrációs válságának eseményeit az évekkel ezelőtti, kezdetektől fogva – olykor a hazai sajtóban egyedül vizsgálódva – alapos figyelemmel feldolgozó szerző nemcsak a drámai eszkalációval foglalkozik könyvében, hanem az elvilágiasodás, az ún. szekularizációs elmélet cáfolatát hozó legújabb teóriákkal és kutatásokkal is. A keresztyénüldözés történeti formái mellett betekintést nyújt a világkeresztyénség elleni legkülönbözőbb támadásokba.

    1 000 Ft
    Kosárba teszem