-
A Budapesti Református Theologiai Akadémia története 1855-1955
0Írta: Dr. Bodonhelyi József, Dr. Budai Gergely, Dr. Bucsay Mihály, Czeglédy István, Dr. Csekey Sándor, Dr. Kádár Imre, Dr. Nagy Barna, Dr. Pap László
-
-
A magyar királykérdés
0E munka kizárólagos célja a valódi magyar alkotmányos igazság keresése.
Nem tudományos mű, mert nem önálló forráskutatások alapján, hanem közkézen forgó könyvek adataiból készült; de nem is propagandairat, mert semmiféle halandó érdekében nem íródott.
Tanulmányaim mindjobban érlelték ki bennem azt a meggyőződést, hogy az iskolai tankönyvek hiperlojális történetírása az utolsó fél évszázad nemzedékét fölötte sok helytelenséggel telítette és különösen a nemzet szabadságharcaival kapcsolatos eseményeket nem a magyar géniusz szellemében ismertette.
Megbékülés volt a jelszó s ezért nem akartak sebeket fölszaggatni, melyekkel az idegen uralkodóház magyarellenes politikája évszázadokon át sűrűn borította be a nemzet testét. Ma már azonban minden, ami bennünket kapcsolatba hozott velük, a multé és igy mi sem gátol abban, hogy igyekezzünk a valóságot a lehetőséghez híven megismerni.
Polónyi Dezső -
A permetezés és műtrágyázás technikája a házikertben
0A permetezés eredménye rendkívül változó. Az okok kutatása közben kiderült, hogy a növényvédő szer hatásossága elmarad, ha a védekezés módszere nem megfelelő, vagy az alkalmazás időzítése helytelen. A védekezéshez megfelelő szórástechnikai és biológiai ismeretekre van szükség.
Ehhez nyújt segítséget a szerző könyvével, melyben részletesen tárgyalja a permetezés hatásosságát befolyásoló tényezőket, a házikertben használható szóróeszközök és gépek szerkezeti felépítését, karbantartását és szórástechnikai jellemzőit.
Külön fejezetben foglalkozik a szórószerkezetek jellemzőivel, a szórásképvizsgálatokkal, valamint a gépek beállításával és ellenőrzésével. Ismerteti a növényvédő szerek és műtrágyák összetételét, kiszórhatóságát. Végül táblázatban összefoglalva adja meg néhány szórófej főbb jellemzőit, a fajlagos permetlé-felhasználástól függő elméleti, fajlagos cseppszámot, a fedettségértékeket, valamint a cseppek várható elsodródási távolságát. -
-
Amerikai mozaik
0A tévériporter, aki az egész országnak szinte személyes ismerőse, három hónapot töltött az Egyesült Allamokban: ösztöndíjat kapott egy nemzetközi szemináriumra, amelyet elsősorban a fejlődő országok rádió- és tévébemondóinak és más bennfenteseinek rendeztek. A nem mindennapi összetételű gárdával együtt járt a szerző az innenső és a túlsó parton: Washington, New York, Syracuse, illetve San Francisco és Hollywood voltak fő állomáshelyei. De meglátogatta Las Vegast a Disneylandet, és illegálisan kirándult a kanadai Niagarához is. Részt vett néhány nagy tévétársaság munkájában, és interjút kért a kinti show-nagyságoktól. Út- és időközben mindent megfigyelt és jellemzett: egyszerre látta Amerika fény- és árnyoldalát. Leírása olyan, mintha közvetítését hallaná az olvasó fordulatos, pergő, szellemes, ironikus és önironikus sok humorral és sok csattanóval.
-
-
-
-
Einstein elfeledett fia
0Laurent Seksik megindító regényében három sors szálai fonódnak össze és válnak szét. A szerző olyan történetet tár elénk, melyben az anyai fájdalom, a zseni gyengesége és az elfeledett fiú tragédiája egy-egy külön szólamként törik meg a csendet.
Laurent Seksik író és orvos, hat regény szerzője. Stefan Zweig utolsó napjai című művét tizenöt nyelvre fordították le. -
Fehér ég alatt
0Elizabeth Kolbert Pulitzer-díjas újságíró könyvében alaposan szemügyre veszi az általunk teremtett világot, olyan módszereket és szakembereket bemutatva, akik Földünk különböző pontjain újszerű, sokszor meghökkentő megoldásokat kínálnak az emberiség által előidézett környezeti problémák orvoslására. Megismerhetjük például a folyószabályozás okozta természeti károkkal küzdő mérnökök újításait, azokat a biológusokat, akik a világ legritkább halait igyekeznek megvédeni a kihalástól, olyan vegyészeket, akik a levegő széndioxid-tartalmát kőzetté alakítják, vagy azokat a fizikusokat, akik a légkör mesterséges hűtésének módszerein dolgoznak, amivel egyszer talán fehérre festik az égboltot is.
Kolbert szerint az emberi civilizáció nem más, mint tízezer éve tartó kísérlet a természeti erők uralására. Könyvében merőben új megvilágításba helyezi az emberi tevékenység mostani lépéseit: véleménye szerint ugyanazok a beavatkozások kínálhatják a – korántsem kockázatmentes – megoldásokat, amelyek egykor bolygónk élővilágát veszélybe sodorták.
A számos díjjal elismert kötet egyszerre inspiráló, elgondolkodtató és sötét humorral átszőtt látlelete azoknak a kihívásoknak, amelyekkel a közeljövőben mindannyiunknak szembe kell néznünk. -
-
-
-
-
Medium Regni
0Szerzők: Altmann Julianna, Biczó Piroska, Buzás Gergely, Horváth István, Kovács Annamária, Siklósi Gyula, Végh András
-
-
Történelmi arcképek II.
0A magyar közélet két világháború közötti szereplőiről keveset tudunk, vagy sokszor csak azt, amit a diktatúra évtizedeken át sulykolt. Tőkéczki László történész harmincnégy magyar sorstörténetet szabadított ki a múlt fogságából. A Történelmi arcképek II. egy olyan korszak emberi teljesítményeit mutatja be, amely már magában hordozza jelenünk nyugtalanságát és kiszámíthatatlanságát. Ez a kötet annak a 2002-ben megjelent Történelmi arcképek-nek a szellemi folytatása, amely a dualizmus korának már-már idilli világába kalauzolta az olvasót.
-
Trianon, honvédség, háború, sport
0Több mint ötesztendős kutatómunka eredményeit mutatják be Szakály Sándor írásai. Magyarország egyik legismertebb történésze kiemelkedő szakmai alapossággal járja körül a témául választott eseményeket, személyeket; amelyeket, illetve akiket górcső alá véve tisztábban láthatóvá válik a nagy kép, Magyarország XX. századi vérzivataros históriája is.
-
Vendéglátó gazdálkodási ismeretek
0A vendéglátóipari gazdálkodás legfontosabb elemeinek kapcsolatát mutatja be a korszerűsített tankönyv. A vállalkozások általános gazdasági környezete, a pénzforgalom, a hitelezés, a vagyon- és készletgazdálkodás, a munka- és bérügyek alkotják a téma gerincét. A tananyag az eredmények elemzése, a sajátos szállodai gazdálkodás, a vezetés, az üzleti terv készítés módszereinek bemutatásával válik teljessé.
-
Kereszttűzben. A keresztényüldözés rövid históriája Jézustól napjainkig, a vallások jövője és szerepe a 21. században.
0A kötet válogatást ad a szerzőnek e témakörökben az elmúlt években megjelent közel 100 írásából. Napjaink migrációs válságának eseményeit az évekkel ezelőtti, kezdetektől fogva – olykor a hazai sajtóban egyedül vizsgálódva – alapos figyelemmel feldolgozó szerző nemcsak a drámai eszkalációval foglalkozik könyvében, hanem az elvilágiasodás, az ún. szekularizációs elmélet cáfolatát hozó legújabb teóriákkal és kutatásokkal is. A keresztyénüldözés történeti formái mellett betekintést nyújt a világkeresztyénség elleni legkülönbözőbb támadásokba.