• Merő Velő

    0

    800 Ft
    Kosárba teszem
  • Mezítlábas szabadság

    0

    Talán úgy tűnhet fel, hogy kicsinyes alkuja a gondolkodásnak, megengedhetetlen és kóros beszűkülése a szemléletnek, a vidéki Magyarországról külön, elszigetelten, önmagában ejteni szót. Különösen azok előtt tűnhet fel így, akik már a magyarságról sem merészelnek úgy gondolkodni., hogy közben ne kiáltoznák folyvást és torkuk szakadtából Európa nevét. Akik lassan már a kisdolgukat is csak úgy tudják elvégezni, ha előbb megnyugtatták magukat: bírják e művelethez a szellem első kontinensének jóváhagyását. Én azonban úgy látom, ez a témaválasztás nem jelent alacsony alkut, és nem hozza magával a szemlélet szűkösségét. Még azt sem hiszem, hoy az a futó rátekintés a vidéki Magyarországra, amit kimért időm engedélyez, Európának háttal állva fog megesni. Azt tartom ugyanis, hogy Európát, nemzeti kultúránk örökös fölöttes énjént nem érdeklik a buzgó tanítványok, a fürge utánzók, a hűséges követők. Csak a megformált, erős, új minőségek érdeklik. Azt tartom, hogy ha nem merünk saját múltunkban és jelenünkbne, saját történelmünkben, politikánkban és kultúránkban, a saját jövőutópiánkban elmélyedni, ha nem vesszük a bátorságot arra, hogy a nemzet belső kötéseinek helyreállításán munkálkodjunk, hát maholnap lezuhanunk Európáról, mint egy darab rosszul odakent, mállott vakolat. Ezek az életfontosságú belső kötések pedig vagy át tudják járni az egész ország testét, vagy egyszerűen nincsenek és nem léteznek.

    800 Ft
    Kosárba teszem
  • Murphy törvénykönyve, avagy miért romlik el minden?

    0

    „Ha valami egyáltalán elromolhat, az el is romlik” – erre az alaptételre épül viselkedési törvényeinknek és a ránk hol barátságosan, hol fintorogva visszatekintő világnak az az enciklopédikus összefoglalása – a maga nemében páratlanul kis terjedelemben –, amelyet itt nyújtunk át az olvasónak. Okuljon belőle: főként hogy minden dolognak fonákja is van, s hogy az eshetőségek közül – e fordított leibnizi világszemléletben – többnyire, legalábbis ebben a felfogásban, a legkellemetlenebb következik be, vagy – hogy egy másik alaptételt idézzünk – egyáltalán nincsenek is jobb vagy rosszabb eshetőségek. S ha már kellően áttanulmányoztuk és magunkévá tettük ezt a „hibázni nemcsak lehet, hanem kell is” szemléletet, akkor talán lépten-nyomon kellemes csalódás ér majd. A kötetet Réber Lászlónak a murphológia világlátását mélyen átérző grafikái teszik még élvezetesebbé.

    450 Ft
    Kosárba teszem
  • Párisi eső

    0

    2 500 Ft
    Kosárba teszem
  • Régi magyar históriák

    0

    Bogdán István új könyvében is régi korokat, régi históriákat faggat, hogy előző két kötetéhez hasonlóan (Régi magyar mesterségek, Régi magyar mulatságok) a magyar múlt művelődés-, tudomány- és technikatörténetének elfeledett vagy rejtőzködő adataival ismertesse meg olvasóit. Csaknem egy évezred történelmét kalandozza be a szerző, hogy a ma hazai tudományos és technikai forradalmának hajszállgyökereit felkutassa. A bánya- és kohóipar, a nyomdatechnika és a papírgyártás 18-19. századi hőskorát idézi föl, amikor például Debreczeni Mártonról, Röck Istvánról, Türk Györgyről és másokról készít portrét. De hírt ad az első valóban tudományosan művelt térképészeti munkákról vagy korszerű mezőgazdálkodásról. De szó esik a könyvben lovagi tornáról magyar módra a végeken, a hírszerzés őseire bukkan, amikor a török világ neves íródeákjairól ír, vagy régi gazdasszonyok boszorkánykonyhájába pillantva, a ma ismét divatos gyógyfüvek párlatairól beszél. Bogdán István régi korokat, régi embereket vallat, de a múltban mindig a jövőbe – jelenünkbe – mutató újat fedezi föl.

    600 Ft
    Kosárba teszem
  • Rejtélyek a magyar múltból

    0

    Bánó Attila könyve a magyar történelem érdekes, rejtelmes vagy elfelejtett részleteit tárja elénk. Ismerjük a kalandozó magyarokkal kapcsolatos könyörgést: „A magyarok nyilaitól ments meg, Uram, minket!” Meddig élt ez a mondat a Mindenszentek litániájában? Tudtuk, hogy Drakula, Havasalföld karóba húzó vajdája több időt töltött Magyarországon, mint a fejedelmi trónon? Ki volt Mátyás király törvénytelen gyermekének, Corvin János hercegnek az édesanyja? Miért volt botrányos Mátyás özvegyének, Beatrixnak és II. Ulászló királynak a házassága? Miért titokzatosak gróf Zrínyi Miklós költő-hadvezér halálának körülményei? Biztos, hogy makulátlan Dózsa György előélete? Mivel érdemelte ki a hercegi rangot gróf Esterházy Pál nádor? Ezekre a kérdésekre mind választ kapunk a szerzőtől, aki új kötetével folytatja a Magyar titkok nyomában és a Régi magyar családok című sikeres műveivel elindított történelmi búvárkodást.

    4 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Róbert Gida emlékei

    0

    Christopher Milne, a Micimackó-könyvek Róbert Gidája, egész életében nem tudott szabadulni könyvbéli nevétől és szerepétől. Fájdalmas, sőt tragikus élményévé vált a gyerekkor. A. A. Milne fiaként és Micimackó barátjaként azonban felnőtté válni is lehetetlen. Könyvében nemcsak saját történetét írja meg, hanem az egész családjáét, de még a mesebeli rokonságét is. Így ismerjük meg a valódi Micimackót, Fülest, Tigrist és a többieket. „Róbert Gida már a kezdet kezdetén megjelent az iskolában, és azzá lett, amivé később is vált – égő sebbé, ami sohasem akart begyógyulni.” „Apám a maga útját járta, és egyetlen ösvényt sem taposott ki nekem, amelyet követhettem volna. De vajon egyedül haladt azon az úton? És mindent a saját erejéből ért el? Sötét pillanataimban, amikor London utcáin vánszorogtam és munkát kerestem, úgy láttam, hogy apám az én gyermeki vállamra támaszkodva jutott föl a csúcsra. Ellopta tőlem a tisztességes nevemet, engem meg cserbenhagyott azzal a kétes hirnévvel, hogy az ő fia vagyok…”

    750 Ft
    Kosárba teszem
  • Sambhala

    0

    Csögyam Trungpa, a tibeti buddhizmus egyik legnagyobb mestere ebben a könyvében a harcos ösvényének ősi bölcsességébe vezeti be az olvasót. Elsősorban azoknak szántam kézikönyv gyanánt, akiknek az életéből kiveszett a szentség, a méltóság és a harcosi magatartás. A harcosi viselkedés alapelvein nyugszik, amelyek a régi indiai, tibeti, kínai, japán és koreai civilizációkban öltöttek testet. Azt mutatja be, hogyan nemesítheti meg az ember az életét, és hogyan válhat a harcosi lét igazi jelentésének szószólójává.

    2 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Svábhegy (reprint kiadás)

    0

    2 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Szent kujon megkísértése

    0

    „Tökét vakarja az ember ilyenkor. Már akinek van. Nekem például nincsen. Nagyon zavaró. Az utcán lőtte el egy rendőrgolyó, tévedésből.” A Szent Kujon megkísértése című kötet három csoportba elrendezett történetekből áll. Időbeli sorrendben első az 1960-as évek közepén a müncheni Új Látóhatár pályázatát megnyerő Hazatérés, utolsó a 2007-ben írt és megjelentetett Napló. A három csoportba osztott írások háromfélék. Az első csoportot rövid, többnyire komikus, illetve álomszerűen bizarr, abszurd történetek alkotják, a harmadikba valósnak érezhető történetek kerültek, amelyekben a kül- és a belvilág – a megírás módjában is – egymásnak ütközik és nem feloldásba szelídülő feszültséggel sejtet mai emberi bajt. A második csoportban három hosszabb szöveg-kollázs található. A téma mindhárom esetben más-más, de valós emberekre és helyzetekre utal, részben azoktól az emberektől származó szövegekkel. Egy felforgatott és kaotikusságában kozmikus távlatokba is villanó világ látomását keltik, hol Thököly korában, hol a 30 éves háború Németországában, hol 1953 tavaszán, amikor csaknem egy időben történt a Mount Everest megmászása és Sztálin halála. A Szent Kujon megkísértése történetei hol köznapi, hol humorosan bizarr, abszurd helyszíneket és helyzeteket jelenítenek meg, de mindig, akkor is, amikor távoli korokba viszik el az olvasót, a mi történeteinkről szólnak és keltenek eleven látomást. András Sándor 1934-ben született Budapesten. A washingtoni Howard University tanáraként dolgozott. Jelenleg Budapesten és Nemesvitán él.

    800 Ft
    Kosárba teszem
  • Szirmayak a magyar történelemben

    0

    3 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Türelmi zóna

    0

    A jó nevű rádiós és újságíró e kötetben megjelent jegyzetei szerda reggelenként hangzottak el a Magyar Rádió Kossuth Krónika című műsorában. A 2000-ben megjelent könyv a szinte az utolsó példányig elfogyott.

    450 Ft
    Kosárba teszem
  • Versek & imák

    0

    Mindig igyekeztem logikusan értelmezni magamat és a világot. Mindig is szerettem szabályokra hagyatkozni, a dolgok értelmét keresve akadtam rá a formájukra, a gyakorlatias megoldást keresve akadtam rá a misztikumra, a koreográfiából kiindulva jártam a táncot, a bizonyíték vezetett el az igazsághoz, a valóságon keresztül találtam meg az álmokat. Az utóbbi időben egyre nehezebb eldönteni, miben higgyen az ember; nehéz hinni. De én nem akarok nem hinni, nem akarom elveszíteni a hitemet az emberiségben, benned, bennem, a potenciálunkban. Ideje kicsit változtatni a recepten: ahelyett, ami eddig észszerűnek tűnt, érdemes arra összpontosítani, ami magával ragad bennünket. Felejtsük el a logikát, a bizonyosságot, a magántulajdont, ne akarjunk start-upot csinálni; lépjünk túl a pusztán elképzelhetőn, és higgyünk abban, hogy az élet költői.

    4 000 Ft
    Kosárba teszem