• A Ferenc József-i kor nagyhatalmi politikája

    0

    A fényes múltra visszatekintő Habsburg-monarchia a XX. század elején már nem volt elsőrangú nagyhatalom. Az egységes Németország kikiáltásával az osztrák uralkodóháznak szerte foszlott az a reménye, hogy jogara alatt egyesítheti a német-lakta területeket. Az Osztrák-Magyar Monarchia kialakulása, 1867 után, ezért politikájának súlya Keletre helyeződött át. Diószegi István könyve a kettős monarchia külpolitikai törekvéseit ismerteti az 1860-as évektől 1918-ig, az összeomlásig. Képet ad a nagyhatalmak viszonyának alakulásáról, ezen belül a bécsi osztrák-magyar közös külügyminisztérium külpolitikáját formáló nemzetközi és belpolitikai tényezőkről, a ma már történelemmé vált események okairól, a diplomácia kulisszatitkokról.

    600 Ft
    Kosárba teszem
  • A tarcali káplán sírhantja

    0

    „Ott ​nyugszik a pásztor a nyája között” – ez a sírfelirat olvasható Szerednyei János áldozópap szerencsi jelképes sírján. A fejfa az Úrjézus töviskoronás fejét ábrázolja, alatta pedig János fényképe látható örök mosollyal az arcán. Ez a mosoly, ez a lelki derű életében mindig ott ült az arcán. Pedig kint, a donyecki szénbányák kínkeservei között lett volna épp elég alkalom és mód arra, hogy eltűnjék róla örökre. Ezzel a derült mosollyal temettük el egy szál gyertya világánál az esti homályban, szenvedésünk utolsó évében, amikor már azt reméltük, hogy keresztutunk utolsó szakaszához értünk és hazajövünk. Én erősen meg vagyok győződve arról, hogy János mártírhalála kellett ahhoz, hogy mi, akik még életben maradtunk, hazajöhessünk. Hogy Ő ott maradt, ha nagyon gondolkodom, nem is lehetett másképp. Hiszen azért jött ki önként, hogy hívei keresztjét átvegye. A nyáj soha, még a temetőben se maradjon pásztor nélkül.

    600 Ft
    Kosárba teszem
  • Asztrológia – A pogány vallások tévelygéséről

    0

    A 4. század első felében döntő fordulat következett be az európai kultúra történetében: az üldözött keresztényekből üldözők lettek.
    Ekkor élt Firmicus Maternus, aki a Római Birodalom értelmiségijének tipikus útját járta végig, amikor korának ideológiái között a magának legmegfelelőbbet kereste. Élete első felében még pogány, azonban az istenekkel zsúfolt római államvallás már mit sem mond neki. Tanúsítja ezt az Asztrológia című nagyszabású műve, melyben kifejti: a csillagok állásától függ az, hogy ki milyen, miként viselkedik és cselekszik, ugyanis az égi konstellációk határozzák meg a nemzés-fogamzás, majd pedig a születés pillanatában az egyén sorsát. Az asztrológiai alapfogalmakat tisztázó fejezet után kötetünk közli a mű egyik legérdekesebb részletét, egy ún. helyzethoroszkópot (A Venus hatása az emberi sorsra), ám közli a kereszténnyé lett Firmicus Maternus rendkívül jelentős művét, A pogány vallások tévelygéséről szóló, páratlanul értékes forrásmunkát is. A szenvedélyes hangú írás sorra veszi azokat a vallásokat, amelyek a szerző szerint az ördög sugalmazására az egyes elemeket, a vizet, a földet, a levegőt vagy a tüzet emelték isteni rangra. Веmutatja a kultuszokat, melyekben hajdan élt embereket tettek istenné és részesítettek vallásos tiszteletben, majd leírja és értelmezi a misztériumvallások titkos, mindaddig csak a beavatottak számára érthető szertartásait, jelképeit és jelmondatait.

    1 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Barlangászok könyve

    0

    4 500 Ft
    Kosárba teszem
  • Kipergett magvak

    0
    8 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Királynék könyve

    0

    „Aki elolvassa ezt a könyvet, azzal a gondolattal teszi majd le, hogy nemzeti olvasókönyvként ágya mellett tartja, s időnként belelapoz” – Szabó Magda, a neves írónő ezekkel a szavakkal ajánlja az olvasók figyelmébe Estók János munkáját, a Királynék könyvét.
    Női sorsokról szól ez a képeskönyv. A trón árnyékában élő asszonyokról és leányokról, akik szinte sohasem maguk választották sorsukat. Voltak, akik az otthon melegét biztosítva, a családra és a gazdagságra ügyelve tették lehetővé, hogy férjeik a köz dolgainak élhessenek. Mások cselekvően – szerencsés kézzel vagy vihart kavarva – avatkoztak be a történelem menetébe. Ezer esztendőt ölel át a fordulatos életutakat bemutató kötet, amelyet lebilincselően érdekes művelődéstörténeti fejezetek gazdagítanak: megismerkedhetünk a múltbéli lakodalmi szokásokkal, a szülés és a gyermeknevelés örömeivel, de a gyász és az özvegység bánatával is.íbr>A csaknem 400 illusztráció a honfoglalás korától a közelmúltig idézi föl az egykori világot: arcmásokat, életképeket, a templomok csöndjét, a fejedelmi lakhelyek forgatagát, a pompás ruhákat és a pazar ékszereket, azt a környezetet, amelyben boldogan vagy boldogtalanul leélték életüket a magyar uralkodók asszonyai. Ismerjük meg most az ő sorsukon keresztül történelmünket.

    2 400 Ft
    Kosárba teszem
  • Pandora. Ünnepi játék

    0
    1 000 Ft
    Tovább olvasom
  • Új borvidékek

    0

    A közelmúltban jelentős változásoknak lehettünk tanúi a világ bortermelésében, hiszen a 20. század végén tengeren túli országok váltak jelentős bortermelő hatalommá. Kiderült, hogy a világ távoli vidékein is vannak olyan minőségű borok, amelyekről az európaiak eddig azt hitték, hogy csak az öreg kontinensen teremhetnek. Az új versenytársak komoly kihívások elé állították a borkultúrában nagy hagyományokkal rendelkező országokat, melyekről számos könyv született már, míg az újonnan feltörekvőkről meglehetősen keveset tudni. A sok szép, színes képpel illusztrált könyv megismertet ezekkel az Európától földrajzilag távol fekvő bortermelő országokkal.

    2 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Viharos évszak. Délvietnami elbeszélők

    0

    Örömmel adjuk az olvasó kezébe ezt a kis kötetet. Ritka kincs: nem azért csupán, mert nálunk a délvietnami irodalom kuriózum-számba megy, hanem mert egy súlyosan fenyegetett, nagyszerű nép csodákat művelő titkairól hallunk benne. A jó szolgálatának, az emberi nagyságnak, a hazaszeretetnek és az igaz szerelemnek kis hőskölteményei ezek a novellák; a mívességet az őszinteség, az élményszerűség pótolja bennük.

    650 Ft
    Kosárba teszem