-
A szepesszombati Szent György-templom
0Szlovákia hajdan szászok lakta területének, a Szepességnek Magas-Tátrára néző városa Poprád. A mai Poprád a szocialista várostervezésnek köszönhetően olyan, mint egy összetákolt alumíniumkorona, amelynek azonban öt ágán – dombján- öt drágakő csillog. A drágakövek: Poprád középkori magja, valamint a vele szomszédos, hajdan önálló négy cipszer városka, melyek az idők során beleolvadtak: Mateóc, Felka, Strázsa és Szepesszombat. Az időközben összeépült városkák történelme is közös. Múltjukra, kincseikre szász, szlovák, magyar egyaránt büszke lehet.
-
Babás jóga
0„A modern világ egyre gyorsuló tempója mellett kisbabáinknak minden lehetséges segítséget meg kell adnunk, hogy jó közérzetük, nyugalmuk alapjait megteremtsük. Ezekhez az alapokhoz életük során mindig vissza tudnak majd térni. A jóga erőforrás, amelyből merítve a babák képesek lesznek a stressz hatékony kezelésére, és megtanulnak igazán jól ellazulni. Amikor a jógagyakorlatok során együtt mozgunk a gyermekünkkel, bánásmódunk mindig szeretetteljes, a kihívást jelentő mozdulatból biztonságos közös játékba vált; játék és élvezet követi egymást újra és újra. A jógagyakorlatok a lehető leghatékonyabb módon segítik a babát, hogy miközben fejlődik és növekszik, elviselje az élet nehézségeit.” Françoise Barbira Freedman
-
Fák a kertben
0Minden kertben van hely legalább egy szép fának, ám mielőtt megvesszük, fontos, hogy végiggondoljuk, mit, miért és hova akarunk ültetni. Azért szeretnénk fát a kertünkbe, hogy védjen a kíváncsi tekintetektől, netán díszítő elemként vagy a vadon élő állatok csalogatására? Ezek megfontolásáról is olvashatunk Tony Kirkham, a Kew Királyi Botanikus Kert arborétumának vezetőjétől. A szakember elmagyarázza a fák nevelésének gyakorlati fogásait, részletes, illusztrált leírásokat ad számos fafajról, bármely méretű kertbe. Ezenkívül a könyv tizenkét inspiráló projektet is tartalmaz a kertészkedés szerelmeseinek.
A KEW KIRÁLYI BOTANIKUS KERTBEN több mint 250 éve termesztenek és nemesítenek növényeket. Napjainkban a Kew kertészei csaknem 20 000 fajt, illetve fajtát nevelnek – ez a világ legváltozatosabb gyűjteménye. -
Gyógy- és fűszernövények termesztése, felhasználása
0A gyógy- és fűszernövények felhasználása rendkívül sokoldalú: fogyaszthatjuk magvaikat, virágaikat vagy leveleiket, készíthetünk belőlük teát, és jégkockában, koktálokban is találkozhatunk velük. Ebből a hasznos, gazdagon illusztrált kézikönyvből megtanulhatjuk, hogyan alakítsuk ki saját fűszerkertünket, illetve hogyan használhatjuk fel gyógy- és fűszernövényeinket életünk szinte minden területén.
Holly Farrell a világhírű angol Királyi Botanikus Kert (Kew Gardens) szakembereinek közreműködésével részletesen leírja 77 gyógy- és fűszernövény termesztését, betakarítását és a legváltozatosabb módokon való felhasználását, a zöldtetőtől a házi pesztóig. -
Jegyzetek a kései hagyatékból VI.
0A töredékes anyagot a fenti szempontoknak megfelelően kívántuk megjelentetni hat kötetben az alábbi tematikus csoportosításban:
I. kötet: a kereszténységről.
II. kötet: a nihilizmusról és az emberfeletti emberről.
III. kötet: a hatalom akarásáról és az örök visszatérésről.
IV. kötet: a morálról.
V. kötet: az élet princípiumáról.
VI. kötet: a dekadenciáról.
Az első öt könyv már korábban megjelent, a hatodik pedig a jelen kötet anyaga. -
Jelentem alásan…
0Összeírta: Szárazajtai Bartha Béla
Dr. Darányi Kálmán előszavával
Garay Ákos művészi rajzaival -
-
-
-
-
Párizsi vasárnapok
0Párizsba nem akkor érkezik meg az ember, mikor leszáll az állomáson, sem pedig, mikor megfájdul nyaka a Louvre-ban, s beáll szemei mögött az a megalázó képtárémelygés, mely a civilizáció egyik legutálatosabb kísérő tünete. Egy kissé megérkezik, mikor rágyújt az első cigarettára. Mikor először megy néhány lépést egy nő után. Mikor a pincér először teszi egy vendéglőben eléje az étlapot.
Márai Sándort élethosszig tartó, ellentmondásos kapcsolat fűzte Párizshoz. Fiatalkorában öt évet élt itt, majd többször is visszatért a francia fővárosba. Nagy hatással volt rá a város szellemisége, ugyanakkor kritikusan figyelte, hogy minden nyitottsága ellenére sem fogadja be az idegeneket. Itt vált újságíróvá; Párizs cikkeket, majd regényeket inspirált. Könyvünkben ezekből a hol szeretetteljes, hol aggódó vagy éppen ostorozó és kiábrándult hangú szövegekből válogattunk.