• A tenger és a szél szüntelen

    0

    Kodolányi Gyula Budapesten született, 1942-ben, s 1966-ban szerzett angol tanári diplomát az ELTE bölcsészkarán, amelynek angol tanszéke lett időközben a munkahelye is. Verseivel szinte valamennyi irodalmi folyóiratunk hasábjain évek óta jelen van, de kötete az Alföldben, a Hídban, a Mozgó Világban, a Tiszatájban, az Új Írásban vagy a Szép versek antológiában megjelent versekhez képest – szigorú válogatás egy üdvös és elemző racionalizmussal fegyelmezett, de alapjában romantikus ihlet ösztönzéseinek engedelmeskedő modern költői magatartás kifejezése érdekében. Az esztétika egyik manapság divatos hasonlata értelmében a köznyelv „sima, fehér ablaküveg”, amely akadálytalan-könnyed rálátást enged a dolgok köznapi jelentésére, a költészet nyelve viszont „színes, mintás üveg”, amely elsősorban és mindenekfelett önmagát tolja a tekintet elé. E kötet olvasója tapasztalni fogja, hogy Kodolányi Gyula versei nem az ilyenfajta metaforikus én-líra felé törekszenek. E versek írója, mint megannyi, 20. századi költő-társa, már nem hisz abban, hogy a hagyományos lírai önmegvalósítás révén előálló költői személyiség alfája és omegája lehet a versnek. Az ő számára éppenséggel egy másik személyiségnek a maszkja teremti meg az „üveg” a költői nyelv – színeit és mintázatát, akinek a képzelt-feltételezett nézőpontjából elmondja a saját, szemérmesen-fátyolozott látomását a világról.

    1 500 Ft
    Kosárba teszem
  • Az idő a gazda mindenütt…”

    0

    A szerző hosszú évekig élt Békésben, és mint orvos, sok emberrel került kapcsolatba. Beszélgetései közben szó esett az időjárásról, a különböző légköri jelenségekről, betegségre, egészségre való hatásukról, hiedelmekről, félelmetes, misztikus mendemondákról. Összegyűjtötte ezeket a megfigyeléseket és következtetéseket, általuk elvezeti az olvasót az égitestek, a csillagok, a felhők, a „sárkányok, táltosok, boszorkányok” hallatlanul gazdag, színes és szinte elfelejtésre ítélt világába.

    1 200 Ft
    Kosárba teszem