-
A bátorságpróba
02 400 FtA könyvet a Tűzoltó Utcai Gyermekklinika orvosaiból alakult Őrzők Alapítvány adja ki. Daganatos és leukémiás gyerekeknek készült, nem kerül kereskedelmi forgalomba, ingyen kapják az érintettek. A kis betegekre váró, embert próbáló vizsgálatokra, kezelésekre készíti fel a gyerekeket számukra érthető nyelven és rajzokkal. Sok ember mérhetetlen jó szándéka, munkája, teherbírása rejlik abban, hogy ez a kötet megvalósulhatott, minden szereplő teljesen ingyen vett részt az alkotásban. Mint a legszebb kezdeményezések mögött, e mögött is valójában anyai érzelmek állnak, hiszen a könyv alapötlete egy édesanyától származik, aki ezt az utat végigjárta saját gyermekével. Ő írta a kerettörténetet is, a többi szöveg orvosok, onkológus szakemberek, nővérek, gyermekpszichológusok munkája. Ez egy egyedülálló, hiánypótló kiadvány, Magyarországon ilyen átfogó mű gyermekorvosi témában karitatív céllal még nem készült. Biztos vagyok abban, nagyon szeretném hinni, hogy sokaknak hoz majd segítséget, kapaszkodót, és erőt nyújt majd a gyógyulás útján.
-
-
Állatfarm
01 200 FtOrwell 1943/44-ben írott műve – amelynek a szerző a Tündérmese alcímet adta – ténylegesen a sztálini korszak szatírája, a Lenin halálától a szovjet-német megnemtámadási egyezményig terjedő időszakban, de természetesen minden elnyomó, totalitárius rendszerre ráillik. Egy angol farm – Mr . Jones Major-ja – a színhely, ahol az állatok a disznók vezetésével megdöntik az Ember uralmát, és a maguk igazgatta Állatfarm-on élik először szabadnak, derűsnek látszó, majd egyre jobban elkomoruló életüket. Az 1984 írójának már ebben a művében is nagy szerepet játszik a történelmi dokumentumok meghamisításának motívuma. Visszamenőlegesen megváltoznak, majd feledésbe merülnek az állatok hajdani ideológusának, az Őrnagynak eszméi, a Napóleon nevű nagy kan ragadja magához a hatalmat, és – természetesen mindig a megfelelő ideológiai magyarázattal – egyre zordabb diktatúrát kényszerít állattársaira. A kezdeti jelszó pedig – Minden állat egyenlő – érdekesen módosul…
-
Az ég, a vizek és a föld vadjai
01 800 FtSzigeti Kovács Viktor 1978-ban született Győrben. A Szegedi Tudományegyetemen 2003-ban szerzett magyar-komparatisztika szakos diplomát. Kortárs magyar irodalommal kapcsolatos kritikái, tanulmányai folyóiratokban (Bárka, Múhely, Forrás stb.) és tanulmánykötetekben jelentek meg. Első regénye az Először volt az erdő 2015-ben látott napvilágot, amit további három követett: Lúna gyermekei, A táltos, A táltos – Karakondzul éjszakája. Az ég madarai című bestiáriumát 2018-ban adta ki a Corvina Kiadó.
M. Nagy Szilvia 1976-ban született Győrben. Grafikusi tanulmányainak befejezése óta önálló munkákkal foglalkozik. Tíz gyermekkönyvet,valamint Jorge Luis Borges Képzelt lények könyve című művét illusztrálta; képeit és tudományos pontossággal készített állatszobrait eddig több mint húsz önálló kiállításon mutatta be. Férjével és rókáival Budapesten él. -
Beszélgetések Luigi Dallapiccolával
0600 FtE kötetnek nem is rejtett célja, hogy hozzájáruljon a magyar zenei élet egy nagy mulasztásának helyrehozatalához. Luigi Dallapiccola korunk egyik legjelentősebb zeneszerzője volt, de műveit – melyek ma már a világ minden részén a repertoár állandó tartozékai – alig ismerik Magyarországon. Dallapiccola egyaránt jelentős mestere volt a vokális és a hangszeres műfajoknak. Operák (köztük A fogoly, valamint a nálunk is televíziós filmre felvett Éjszakai repülés), oratorikus művek, különböző hangszeregyüttesekkel kísért dalciklusok, zenekari, kamara- és szólóművek jelzik alkotói útját és egyben sikerét. Dallapiccola a schönbergi dodekafónia alapján állt, de ezt a kompozíciós módszert mindig össze tudta egyeztetni az olaszságra jellemző széles dallamossággal. Nem véletlen, hogy egyik példaképe – akiről több kitűnő tanulmányt is írt – Giuseppe Verdi volt. Az 1974 tavaszán lefolytatott beszélgetésekben Várnai Péter Dallapiccola alkotóművészi és emberi arcképét igyekezett megragadni. A sors tragikuma úgy hozta magával, hogy ez a mintegy tíz órányi, magnetofonra felvett anyag lett Dallapiccola utolsó művészi önvallomása.
-
-
Cao Cse versei
02 000 FtKína klasszikus költőinek sorából, Csü Jüan, Po Csü-ji, Tu Fu után, most Cao cse lép elénk verseivel. Mennyiségre nem sok, amit átnyújt nekünk – ám minden sorában érett, gazdag termés ez. Sok száz évvel ezelőtt íródtak ezek a versek – mégis meglepő mennyire modernek. A kínai klasszikus költészet hagyományos „nagy témái” – a magány, az elválás, a barátság, a bor, a szerelem, és így tovább – nemcsak Cao Cseben, hanem a ma emberében is visszhangra találnak, s ezért érezzük annyira emberinek, annyira magunkhoz közel állónak. A „kor dolgára”, vagyis nagy tettekre vágyni s egyúttal az egyéni boldogságot is keresni – íme, így áll előttünk Cao Cse, a teljes ember és igaz költő.
-
Emlékek a bihari hegyekből
01 800 Ft„Eredetileg nem számítottam előszóra, mert nem volt kihez fordulnom ezzel a kéréssel. Azok, akik ismertek a turistatevékenységem idejéből, elmentek. Az én korosztályom, sajnos, részben a temetőbe, részben az auschwitzi füsttel távozott…”
-
-
-
Óda a repüléshez
01 200 FtÓDA A REPÜLÉSHEZ
Munka közben kinéztem
ablakomon, a kavargó hószilánkok
sűrűjébe, s az üvegen át is hallottam,
hulltukban sustorognak, s egymáshoz ütődve
zengnek a jégpihék: s eszembe te jutottál
barátném, mert a szirmokkal roskadó magasban
repülő búgott, valami árút, vagy utasokat
szállító repülőgép. Barna barátném, eszembe te jutottál:
férjed pilóta, s mesélted szerelmes rettegésed!
S míg elképzeltem fönt a gépet, ahogy
a légcsavar a havat szikrázva kavarja,
s a gép vezetőjét, aki műszereire, majd
a fehér éjbe tekint; vad gyermekkorom
lobbant föl újra szívemben; mert
pilótaakartam lenni én is! Repülő, aki
nevetve legyőzi a lét, a föld vonzerejét.
Ó, én is az akartam lenni, mint a te férjed!
Repülő, egeket szántó, hatalmas! Hány
játék, hány fulladt kisérlet, hány füzet
őrzi jegyét? Szállani én is akartam;
már az iskola udvarán, ahol kitárt
karokkal, berregve futottam, nagyobb
port rebbentve, mint a libák!
S hogy bongani kezdte az iskola-harang
a tudomány aznapi befejeztét, haza is
kitárt karokkal szálltam. Ó, hányszor is! -