-
Budapest műemlékei II.
05 000 FtMagyarország Műemléki Topográfiája folyamatosan kiadásra kerülő köteteinek sorában hét év után ismét budapesti anyagot tartalmazó művet nyújtunk át olvasóinknak. A fővárosi anyag feldolgozását – miként azt a Budapest műemlékei I. c. mű előszavában már körvonalaztuk – négy kötetre tervezzük. Ennek megfelelően a már megjelent első és a jelen második kötet a budai oldal műemlékeinek topográfiai feldolgozását tartalmazza, a további két kötetben pedig a pesti oldal anyagát kívánjuk bemutatni. Jelen mű tehát szervesen illeszkedik a négykötetes budapesti sorozatba, s a régebben megállapított irányelveknek megfelelően a főváros Duna-jobbparti részének Buda központi területén kívül eső műemléki anyagát tartalmazza. A könyv szerkesztésénél arra törekedtünk, hogy az 1955-ben megjelent első kötethez hasonlóan a jelen mű is lehetőleg határozott jelleget nyerjen: megfelelően domborodjék ki a feldolgozott terület legjellemzőbb műemléki értéke, arculata, hogy ezáltal a mű viszonylagos egységét, önállóságát biztosíthassuk. Az első kötetnél ez természetszerűen könnyebben sikerülhetett, mert a tartalom döntő hányada a nemzetközi szempontból is jelentős budai vár – a palota, az erődrendszer és a Várnegyed – műemléki anyaga volt. E nagyszabású műemléki együttes feldolgozása következtében az első kötet reprezentatív jelleget nyert. Úgy hisszük azonban, hogy a második kötet is hasonló érdeklődésre tarthat számot, ugyanis a feldolgozott terület olyan műemléki értékekkel rendelkezik, amelyek nemzetközi viszonylatban is számottevőek. A kötet hangsúlyos témája a római kor – és fővárosunk e korszakban kiépült őse: Aquincum. S bár az elmúlt években a római korról számos publikáció látott napvilágot, ezek Budapest területének római műemléki arculatáról teljes, egységes képet nem nyújthattak. Aquincum és környéke, a mai főváros területére eső római települések, erődítések átfogó, történeti szempontok szerinti topográfiai és műemléki feldolgozásával, úgyszintén a további történeti fejlődésben betöltött szerepük bemutatásával rajzolódnak ki a jelen topográfiai kötet sajátos körvonalai. A könyvnek ez a profilja a műemléki topográfia műfaji keretein belül – úgy hisszük – erőszakolás nélkül kidomborítható volt.
-
Heves megye műemlékei III.
08 000 FtA Heves megye műemlékei III. kötete Gyöngyös és Hatvan város művészeti emlékeit mutatja be, s további 77 község településszerkezetét, műemlékeit dolgozza fel. Külön figyelemre méltó Gyöngyös műemlékeinek számbavétele. A városszerkezetet és -fejlődést is behatóan ismertető tanulmány mellett, a világi és egyházi műemlékeken kívül, gazdag illusztrációs anyaggal önálló fejezet tárgyalja a Szent Bertalan templom kincsestárát. A kötet igen sok alig ismert, újabb források révén reprezentatívan helyreállított középkori műemléket mutat be. A megye községeiben még számos figyelemre méltó barokk templom történetére, gazdag berendezésére és liturgikus felszerelésére derített fényt a kutatás. Úgyszólván minden községben számba vették a jellegzetes népi építészet és építésmód emlékeit, a falu településrendszerét, az egyes tájegységek jellemzőit.