Azon az éjszakán keservesen és sokáig vonítottak a kutyák a somlyói vár udvarán. A hegytetőről, ahol a felsővár bástyái csipkéztek bele a téli ég holdas kékjébe, panaszos üvöltés felelgetett nekik. Hátul a Magura orma fehéren tündökölt. A mindent elöntő, fagyos holdsütés csillogón feküdt meg rajta. Percnyi csendből újabb ebüvöltés vérzett föl. A várhegy kutyái meg a Magura fala párosan ekhóztak rá. A Kraszna felől nagy reccsenés zengett, mintha mozsár pukkant volna. A folyó jege repedezett a csikorgó hidegben. A kutyák az elnyujtott gyötrelmes vonításból lelkendező ugatásba csaptak át. Mintha idegent éreztek volna. De a felvonóhíd szorosan tapadt a kapunyílásra. Léptek nesze semerre sem kelt. Csak az üres sáncárokban pattogott a jég. Kelemen várnagy felriadt a medvebőrön, ahol elnyomta a buzgóság a kemence vastag parazsa mellett. A holdsütéstől egész világos volt a kamara.