„E rövid összefoglalás a történelmi emlékezet forrását akarja megnyitni a szocialista Magyarország legnagyobb nemzetisége, a mintegy 220.000 főnyi németség számára. Ha belemélyed, látni fogja, hogy egyes ősei már ezer, mások csak néhány száz éve együtt élnek a magyarsággal. Ez az együttélés általában gyümölcsöző volt. Válságossá csupán a második világháború időszakában, külső befolyás és belső meg nem értés folytán vált a helyzet. Ma már elmondhatjuk, hogy a német kérdés osztályszempontú megközelítése, a teljes nemzetiségi egyenjogúság biztosítása – ha az érzelmekben még talán nem is –, de társadalmi, politikai téren már levette a napirendről a németkérdést. A hazánkban élő németek egyenjogú polgártársaink, akik akár mint állami gazdaságok, termelőszövetkezetek parasztjai, akár mint üzemi munkások vagy értelmiségiek egyenlő munkáért egyenlő bért kapnak. Életkörülményeik nem rosszabbak, sőt több területen jobbak a többi nemzetiségénél, sőt a magyarságénál is. A szocialista nemzetiségpolitika teljes kibontakozását jelzi, hogy az egyéni polgári jogokon túlmenőleg kollektív nemzetiségi jogokkal is rendlekeznek a nemzetiségi nyelvhasználat, iskoláztatás, nemzetiségi kultúra, hagyományok ápolása és a szervezkedés terén.”