„Pierre Vago – Vágó Péter – 1910-ben született Budapesten. Édesanyja, Lénárt Gitta, híres énekesnő és híresen szép asszony. Édesapja, Vágó József, fia születésekor már elismert építész, akinek művei kiemelkedő helyet foglalnak el kora építészetében… Az Egy mozgalmas életet úgy is olvashatjuk, mint egzisztenciális metaforát, melyben az egykori mindennapok apró hírei, melyeket a szerző életereje és mindig éber kritikus szelleme hat át, új életre kelnek, s arra késztetik az olvasót, hogy elgondolkodjon azon, mit jelent számára az akarat, a cselekvés, az etika, az elkötelezettség, a barátság és a szolidaritás.” Maurice Culot

Feszl Frigyes (1821 – 1884) Feszl Frigyesnek főművén, a Vigadón kívül valószínűleg az építészet területén jártak szakemberek sem tudnák további műveit említeni. Nincs is sok, amit még meg lehet mutatni: Budapesten, tevékenysége szinte kizárólagos színterén, négy lakóház, öt iskola, két ipari épület és feltehetően néhány azonosítatlan ház őrzi keze nyomát. Mégis a legjelentősebb építészeink között kell számot tartanunk.

A kiadó Építészeti sorozatának következő tagja most egyszerre két építészmester munkásságát mutatja be. Komor Marcell, a Komor és Jakab építészeti csoport főtervezője és Jakab Dezső, a finom részletek, díszek kidolgozója leginkább Szabadkán, szecessziós stílusban alkotott. A kiadvány csemege az építészetet művelők és kedvelők körében.

Korb Flóris és Giergl Kálmán közös irodája a századfordulós építészet legjelentősebb műhelyei közé tartozik. Művészetük a historizmus és az új művészeti áramlatok sajátos, személyes karaktert hordozó ötvözete. Mindketten Németországban tanultak, majd Hauszmann Alajos budapesti irodájában találkoztak össze. Korb és Giergl vezető munkatársaiként vettek részt a pesti Törvényszéki palota, a New York-palota, a Kúria megalkotásában, s 1894-ben nyitották meg közös, önálló irodájukat. Az Erzsébet híd megépítését követően épült fel a Klotild főhercegasszony két bérpalotája (1898 – 1901) és a Ferenciek terén az úgynevezett királyi bérház (1899 – 1901). Budán, a királyi palota együttesének kiegészítésképpen terveik szerint alakították át József főherceg Szent György téri palotáját (1902 – 1906). A századforduló legjelentősebb kórházi együtteseit tervezték. Kolozsvári építkezéseik befejeztével a Budapesti Tudományegyetem külső klinikai telepét (1904 – 1913), a debreceni (1912 – 1927) és a szegedi (1927 – 1929) klinikai együttest és a papíron maradt pozsonyi egyetemet (1916). A Korb-Giergl-életműben kiemelkedő jelentősége van a épületszerkezetnek. Éveken át dolgoztak együtt a magyarországi vasbeton építés úttörőjével, Zielinski Szilárddal. Együtt tervezték az első hazai vasbeton víztornyot, a már lebontott kőbányait (1902) és az azt követő szegedit (1903). Legismertebb alkotásuk, a Zeneakadémia gyakran emlegetett bravúros vasbeton erkélylemeze mellett Zielinski szerkezetei más Korb- és Giergl-épületek formálásában is döntő szerepet játszottak. Korb és Giergl az elsők között közvetítették a nyugat-európai új művészi impulzusokat, s a legfogékonyabban reagáltak a korszak meghatározó, új szerkezeteire, de saját alkotó tevékenységükben ezeket mindvégig olyan historizáló felfogással ötvözték, ami az építészetükre leginkább jellemző időtállóságot, maradandó érvényességet biztosította munkáik java részének.

A magyar építészettörténet kiemelkedő egyéniségeit bemutató sorozat eme darabjának fókuszában Medgyaszay István áll. A magánemberi és szakmai életpályát egyaránt részletesen bemutató részt követően válogatást olvashatunk az építész műveiből és írásaiból, majd műveinek áttekintő jegyzékét tanulmányozhatjuk. A mű második részében öt tanulmányt találunk, amelyeknek szerzői Medgyaszay művészetének különböző aspektusait elemzik írásaikban.

Meinig Arthur a 19. század utolsó évtizedeinek és a 20. század elejének termékeny építésze, aki szülőföldjéről és tanulmányainak helyszínéről, Szászországból érkezett Bécsbe, ahol a színház- és palotaépületeiről híres építészpáros, Fellner és Helmer irodájába került. Az ő egyik főúri megbízásuk, a budapesti Károlyi-Csekonics-palota révén érkezett Budapestre, ahol letelepedett és a következő két évtizedben a magyar arisztokrácia legkedveltebb tervezőművésze lett. Mágnásépítészként emlegették korában, paloták és kastélyok specialistája volt. Irodájából kerültek ki a Wenckheim-palota (ma a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár központi épülete) és a tiszadobi Andrássy-kastély tervei, melyek további jelentős arisztokratikus megbízásokhoz juttatták. Reprezentatív városi építkezésein gyakran fordult a barokk és rokokó formái felé, míg vidéki főúri házain a Loire menti kastélyok stílusát részesítette előnyben. Az addig historizáló stílusban alkotó építész élete utolsó szakaszában, az 1900 körüli években néhány jelentős szecessziós alkotással gazdagította architektúránkat.

Toroczkai Wigand Ede munkásságának fénykorát székelyföldi munkái jelentik. Sokoldalú tehetség: bútortervezõ, belsõépítész, építészgrafikus, színes ablaktervezõ (pl. marosvásárhelyi Kultúrpalota). Kiindulópontja a belsõ világot megfogalmazó enteriõr. A helyi paraszti építészet ihlette, ebbõl kialakított egy puritán, modernistának ható formanyelvet, késõbb pedig historizáló elemekkel díszítette épületeit. Organikus szemlélete miatt a napjainkban újraértékelt modernizmus egyik hazai alapítójának tartják.