A kor nem fogott rajta, az idő csak elsuhant mellette. Haja talán sohasem volt sűrűbb, másszinü sem. Változó, szürkés szemei mindenkit és mindent állandó kiváncsisággal, a felfedezés örömével és leplezetlenségével kutatnak. Nézése munka, folytonos rajzolás. Mintha Ingres naplójegyzetét igazolná: „a művésznek mindig rajzolnia kell, ha irónnal nem lehet, rajzoljon a szemével”. Egyenes homlokát, az orcákat és nyakát is, megszámlálhatatlan ránc kúsza ékírása szántja keresztül-kasul, annyira az archoz tartozó jellegzetességgel, hogy egyáltalában szakadatlan rezgés, ami a kissé előrenyúló állig húzódik, anélkül, hogy megzavarná a mélyenülő szemek békés derűjét. Teljes nyíltságu mosolya a lélek jóravalókészségének félreismerhetetlen gesztusa. Magas, sovány testének, lábainak és karjainak ideges mozdulatai gyakorta elárulják, hogy Egryt az élet sokszor döngette nehéz nélkülözéssel. Hosszú, keskeny kezeinek pillanatra sincs nyugvásuk, folyton tapognak, a tarkóján babrálnak, ceruzát vagy gyufaszálat pörgetnek. Magafeledkezett, meg-megálló, sosem siető és akaratlanul mégis hetyke járáskelése, vidéki, horgászgató, kvaterkázó, adomázó, problémátlan derék magyar urat sejtet…