Gabriel García Márquez kolumbiai írót elsősorban regényeiből ismerjük, hiszen az idén negyedszázados Száz év magány és az 1990-ben megjelent Szerelem a kolera idején is hatalmas sikert aratott. A regényíró García Márquez mellett ezért kissé háttérbe is szorult az elbeszélő García Márquez. Pedig a negyvenes-ötvenes években megjelenő első írásaiban már ott szunnyadnak a későbbi nagy művek csírái. Kötetünk, amellyel a hazánkba látogató kolumbiai írót köszöntjük, az elmúlt évtizedekben magyarul megjelent elbeszélésekből és kisregényekből válogat, s néhány eddig ismeretlen írást is közöl. Szeretnénk az olvasót bevezetni García Márquez vegykonyhájába, hogy láthassa, miképpen formálódott lépésről lépésre, hogyan épült föl az élmények mozaikkockáiból a Száz év magány mágikus világa.

Madárkát, ​a Philadelphia külvárosában élő kamasz fiút eleinte a galambok érdeklik, tőlük akarja ellesni a repülés tudományát. Amikor azonban barátjával, Allal fölmászik egy gáztartály tetejére, és onnan „lerepülve” kis híján halálra zúzza magát, apja elégeti a galambdúcot, és ezzel véget vet fia „galambkorszakának”. Madárka ekkor a kanári életét kezdi tanulmányozni, s miközben Al érdeklődése a testedzés, a sport, a lányok felé fordul, ő kitart a madártenyésztés és nagy álma, a repülés mellett. Álma úgy lesz valósággá, hogy a valóság lesz álommá: Madárka oly bensőséges kapcsolatba került parányi védenceivel, hogy köztük találja meg a család védett melegét, sőt a szerelemnek, a beteljesülésnek, az utódok nemzésének és útra bocsátásának, a szabadságnak, a teljes életnek örömét, madárrá válik maga is.