Részlet: A történetírás célja a szép, jó, igaz, t. i. a gyönyörködtető, a tanulságos és a genetikus történetek egyre tökéletesedő fokain keresztül. A pragmatikus vagy praktikus nemcsak oknyomozó, – hiszen minden tudomány okaiban érteti meg a tapasztalati tényt – hanem egyszersmind okuláskereső, tanulságos, gyakorlati, államférfiak és állampolgárok, társadalmi életet élők nevelésére alkalmas tudomány, amelyet éppen a politika vagyis államtudomány és a szociológia vagyis társadalomtudomány aknáz ki legjobban. Valamint a természeti okságot kifejezhetjük általánosító induktív törvény alakjában egyetlen jól megfigyelt eset alapján is : úgy lehet a történeti okságot is általános pragmatikus tételben kifejezni, pl. Thuróczy krónikás Hunyadi szebeni csatájánál kimondja a tanulságot: nagyon helyes, ha a vezér személyét ruhacserével is elleplezik az ellenség dühe elől; vagy az első keresztesek és Dózsa lázadása esetéből levonjuk a történeti törvényt: a legszentebb célra egybegyűlt tömeg is, ha elfogyott az elesége, rabló, gyilkos, lázadó lesz.

A Kossuth-emigráció amerikai szereplését kevéssé ismerjük, bár kutatók tisztes sora, életet betöltő szorgalommal fáradozott annak feltárásán. A száz év előtti hírközlés viszonylagos kezdetlegessége és bizonytalansága kevés lehetőséget nyújt annak felmérése: hány magyar harcos vett részt a roppant küzdelemben, amelynek több mint félmillió halottja volt, s személy szerint kik voltak ezek. Tábornokok, ezredesek és egyéb főtisztek egész sora került ki magyarok közül, s sokat vesztették életüket a szerencsétlen néger rabszolgák felszabadításáért, az Amerikai Egyesült Államok és az emberiség haladásáért vívott küzdelemben. Rólunk szól, az ő viszontagságos életüket idézi fel – a fellelhető dokumentumok alapján – ez a könyv.
A szerző, Ács Tivadar, évtizedek óta szorgalmas és eredményes kutatója a messzire szakadt magyarság életének és történelmének. Munkája érdekes olvasmány, mely jogos büszkeséget ébreszt a Földgolyó bármely pontján élő hazánkfiában.