Kálnoky László azok közé a ritka költők közé tartozik, akiknek minden kötete örömet és meglepetést nyújt olvasójának. Örömet, mert egy gazdag költői vi-lág szép kiteljesedésének lehet tanúja, s meglepetést, mert ez a költői világ szerves és egységes növekedése ellenére mindig új meg új hangon fejeződik ki. A költő nemcsak a mesterségbeli tudás oly fokán áll, ahol nem okoz neki gondot semmiféle élmény választékos és mégis keresetlen, érzékletes kifejezése, de érzelmi, szellemi élete is oly differenciált és mély, hogy a köz-napok legkisebb eseménye képes benne általános érvényű gondolati, indulati folyamatokat elin-dítani. S közben mennyiféle szín, stílus, forma szólal meg a versei-ben, az érzelmek mily széles skáláján képes könnyedén és természetesen, megejtő frisseséggel szólni! Egyszerre hagyományőrző és modern, szarkasztikus és érzelmes, szigorúan szerkesztett és elomlóan lágy, zenei, ódaian szárnyaló és élesen groteszk. S a legkülönfélébb témák – a Svédországba, távolra került unoka iránti kínzó vágyakozás s az elmúlt ifjúság utáni, fel-felrévedő, lassan szétporló fanyar nosztalgia, a betegség, a halál-félelem, a haza, a nyelv, az emberiség s a művészet ügyeiért érzett aggodalom és szemérmes, egymást kiegészítve, egymáshoz kapcsolódva, mint egy tartalmas, sokrétű élet szerves részei szólalnak meg lírájában; rendkívüli gondossággal és hozzáértéssel megmunkálva, formájában, mondanivalójában egyaránt éretten, árnyaltan és kivételesen gazdagon. féltő szeretet

A Babits-sorozatnak ez a kötete két részre oszlik. Az első részben a fiatal Babits szabadabban csapongó versfordításait találjuk, 1910-ig, a második részben az érett, mindenkor teljes hűségre törekvő Babits nagy fordítói remekléseit. A két rendszeren belül a költők időrendjét követtük, s ez magyarázza, hogy gyakran közvetlenül az Amor sanctus középkori áhítattal lobogó himnuszai mellett találjuk az Erato profánul vad érzékiséggel ragyogó darabjait. Jelképe ez annak a kimeríthetetlen, mohó érdeklődésnek, a nagy lírai költő kíváncsiságának, amellyel Babits a világirodalom annyi területe felé fordult; annak a maradandó és immár véglegesen magyar gazdagságnak, amit Babits világirodalmi kincstára összegyűjtött. A nagy magyar fordító-költők között sem igen akad, akinek műfordítás-gyűjteménye ilyen gazdag, sokoldalú és tökéletes volna – méltán állítható Babits saját verskötetei, és hatalmas fordításkötetei, az Isteni színjáték és a Dráma-fordítások mellé.