Dosztojevszkij önmagát elsősorban regényírónak tekintette. Nagylélegzetű, sokkötetes regényeibe igyekezett belesűríteni mindazt, amit ellentmondásos koráról meglátott, amit az ember sorsáról és lehetőségeiről gondolt. Ám a nagy művekkel egyidőben kisebb terjedelmű írások is születtek. Bár kisregényei, elbeszélései – az érdekes tartalom mellett – belsőleg egységesek és szerkezetileg nagyon tiszták, az író életében kevesen figyelnek fel rájuk. Napjainkban a kutatók – és az olvasó is – gyakran vélekednek úgy, hogy éppen ezek Dosztojevszkij legtökéletesebb alkotásai. Kötetünkben négy kisregényt nyújtunk át az olvasónak, de a hősök mögött, a mélyben valahol, azonos hős, az „odúlakó” rejtőzik, akiről az író azt mondta, hogy „ez a legfontosabb ember az egész orosz világban”. Se nem jó, se nem rossz, elég okos ahhoz, hogy a környező világ ésszerűtlenségét felismerje, de ebből azt a következtetést vonja le, hogy neki is joga van aljasnak lenni, másokat megkínozni. Hangulatai, érzései szinte pillanatonként változnak. Amikor barátkozik, már gyűlöl, és legmélyebb megaláztatása pillanataiban is szereti ellenségét. A kisregényeket nem laboratóriumi csendben, hanem tragikus megaláztatások, kudarcok, betegség, csődök közepette alkotta meg az író, de ezeknek a hősöknek a XX. század emberének sorsát és gondolatait előlegezte. Ezért olyan aktuális Dosztojevszkij napjainkban is; nélküle egyszerűen nincs modern irodalom.

A könyv az életre-halálra vívott hatalmi harcok első nagy ütközetéről szól, amelyet az akkor ismert világ fölötti uralomért vívott a római egyház és a nyugati Birodalom, a pápa és a német király-császár. A könyv fő alakja VII. Gergely pápa, akit jellemének furcsa kettősségéről „Szent Sátán”-nak neveztek el kortársai, ellenfele pedig IV. Henrik német király. A könyv lapjain megjelenített időben, a XI. század közepén, ők ketten személyesítették meg az egymással szemben álló, kibékíthetetlen hatalmi törekvéseket. Harcuk és mindkettejük bukása lett így könyv témája.

„Wedekindet az új német irodalom egyik legérdekesebb, legizgatóbb problémájának tekintem” – írta Karinthy Frigyes 1912-ben Frank Wedekindről (1864-1918), akit ma Magyarországon leginkább színműveiről, például a Luluról vagy (erotikus részletei miatt) a szerző egymás után betiltott darabjai közé tartozó, először csak az 1960-as években előadott Tavasz ébredése című művéről ismernek. Változatos figurákat felvonultató rövidebb novellái, amelyekből e kötet is válogat, a maguk idejében rendkívül népszerűek voltak, különösen az író hazájában, Németországban. A néha tragikus elemeket tartalmazó, de többnyire inkább szórakoztató, ugyanakkor mindig fordulatos, ötletes s (ahogy annak idején mondták) indiszkrét cselekményt általában egy-egy szereplő elbeszéléséből ismerjük meg. Válogatásunkban a novellákat Wedekind néhány verse egészíti ki.

Robert James Waller író, fotós és zenész. A New York Times első számú bestsellerei, köztük a Magyarországon is megjelent Madison megye hídjai szerzője.