„Márta negy, kék szeme teljesen magába nyelt; mákonyként éreztem a haja és a bőre illatát. Félek jelen idejűvé tenni azokat a pillanatokat, perceknek rémlő órákat. Ahogy a csípője kifeszítette a szoknyáját, zakatolni kezdett a szívem. Jó lett volna magamhoz ölelni ruganyom, kísértő, gyönyörű combjait. Ez a kép jelent meg előttem otthon is az ágyon: Márta velem szemben guggol a füvön, mesél, mesél zamatos fegyverneki hangzóival, piros az arca, szeme nevet, összehúzódik, kitágul egészen a kék égig és nekem nincs más vágyam, mint magamhoz szorítani a csípőjénél fogva, kétségbeejtően erős, rugalmas, ruhaszakító mellére hajtani az arcom, nagy loboncos haja.”

A hetvenes évek Budapestjén, ahol egyetlen nap maga az örökkévalóság, Dobrovics, a pályakezdő író, miután felvetődik, hogy egyik barátjával talán testvérek, nyomozni kezd az illető apja után. Újabb és újabb titkok derülnek ki. A negyvenes évek Budapestjén, ahol csak egy nap az élet, és egyre közelebb van a háború, az aranyifjak körülrajongják a lenyűgöző szépségű Vadnai Bébit. Akad a kérők között milliomos, diplomata, jogász. Ekkor bukkan fel a hallgatag, töprengő orvos. Vajon a titkok mélyére tud-e pillantani Dobrovics? És ha igen, akkor mit pillant meg ott? Szerelem és gyűlölet hogyan váltakozik újra meg újra? A Vadnai Bébi egyszerre történelmi regény, amely nagyszerűen, érzékletesen idézi fel a régi Budapest egykorvolt figuráit-helyeit, és kegyetlen érdességgel mutatja meg hogyan működnek az emberek háborúban, továbbá az érzelmek iskolája, amely a szerelem irracionalitását, a vágy gyűlöletté izzását, az anya- és apakeresés kétségbeesett mozdulatait démoni erővel teszi szóvá. Hogyan ismételjük vonzásainkkal és választásainkkal elődeink sorsát? A lüktetően izgalmas regény, melynek nagyfokú a valóságalapja, nemcsak ezekre a kérdésekre ad szenzációsan érdekes választ.

A kötet főként Erdély II. Világháborús eseményeinek hiteles magánemberi krónikája és a legvégsőbb humánum megszólaltatója. A szerző igazság- és szabadságszeretete és önelemző magyarság-vallása példamutató a ma embere, a ma olvasója számára is.

„Isten kardja csak akkor csillog majd újra, és vezeti győzelemre megint a hunok s magyarok ivadékait, amikor egyek lesznek újra, mint a hajdani időkben, egy szándék, egy akarat, egy cselekedet, Öregisten parancsa szerint.” (Részlet a könyvből)

Vitkovics Mihály – ma már látjuk – nem azt érdemli, hogy merőben irodalomtörténeti adatként vagy egy szép szoborcsoport mellékfigurájaként őrizgessék nevét tudós kutatók. érdeme nagyobb ennél, s ez szeretetteljesebb köztudatba kívánkozik. A magyar nyelv, a magyar irodalom ügyének lelkes, fáradhatatlan művelt szószólója és szervezője volt, nem utolsósorban a szerb-magyar irodalmi kapcsolatok első ápolója, buzgó közvetítő a két szomszédnép értelmisége között.