A történeti festészetről sokféle fölfogás, gyakran egymásnak is ellentmondó nézet alakult ki az elmúlt bő évszázadban. Mit mondhatunk a históriai festészet XX. század közepén-derekán született műveiről? Merő anakronizmus már a létrejöttük is, vagy mégis csak adekvát kifejezői lehetnek meghatározó történelmi eseményeknek? András Tibor hiteles, autentikus történeti műveket alkotott, mind a kuruc korból, a második világháború frontjairól, mind az 1956-os forradalomból vett témái földolgozásával. A sorsával, a történelem szabdalta életével is bizonyítja: történelmet megjelenítő, históriai eseményeket hitelesen megidéző alkotásai figyelmünkre-becsülésünkre érdemesek. A később háborús riportjaival hírnevet és elismerést szerzett fotós – Anders Engman – vagy az első vagy ami valószínűbb, a második budapesti napján, mintegy futtában, kuriózumként örökítette meg az anakronisztikus látványt: a harci törmelékekkel teli utca közepén, összecsukható székén békésen ülő és elmélyülten rajzoló fekete kalapos, szemüveges férfit. Arra csak hat évtized múltán, a véletlenek szerencsés összjátékának köszönhetően derült fény, hogy a képen András Tibor festő, nem mellesleg e kötet főszereplője látható. Képei alapján olyan topográfia állítható össze, amelyből kiderül, hová és merre vezette kíváncsisága, érdeklődése a forradalom napjaiban András Tibort, amikor naponta elindult József körúti lakásából. Úgy tűnik, legtöbbször jobbra fordult, a Baross utca és az Üllői út felé vitt az útja. Érintette a Rákóczi teret, bekukkantott a Krúdy utcába, visszament a Ferenc körútra, jól körülnézett a Baross utcában, de érzékelhető, hogy a Nagykörút és az Üllői út kereszteződésének, a Corvin köznek és a túloldali, a Kilián (korábbi nevén: Mária Terézia) laktanyának a látványa nem hagyta nyugodni. Fényképeinek meghatározó része, fennmaradt rajzainak többsége ezt a területet pásztázza.