-
A Hungarista Mozgalom emigrációtörténete
03 000 FtA Nyilaskeresztes Párt – Hungarista Mozgalom történetéről a rendszerváltozás óta eltelt 17 év alatt nem készült egy valóban mindent átfogó és főleg objektív történelmi munka, holott a témakör évek óta állandóan jelen van a politikai csatározások színterén, gyakran teljesen elferdítve és tartalmát nézve még a pártállami idők propagandisztikus szemléletét is felülmúlva. Mindezek következtében az átlag olvasó csak zavaros képet kap arról az egykori szélsőjobboldali mozgalomról, amely fénykorában 300 ezer tagot mondhatott magáénak. Még ismeretlenebb az a tény, hogy a második világháború befejeztével és azt követően a háborús bűnösöknek nyilvánított nyilas vezetők kivégzésével vagy bebörtönzésével még nem ért véget a mozgalom története. Dr. Tóth Tibor történész doktori disszertációjához végzett több éves kutatómunkájának eredménye az A Hungarista Mozgalom emigrációtörténete. A könyv bemutatja, hogyan szerveződött újra nyugaton a Hungarista Mozgalom. Képet kapunk Henney Árpád altábornagy (Szálasi időszakában a nemzetvezető személye körüli miniszter) szervező munkájáról, illetve azokról az állásfoglalásokról, amelyet a hungaristák az Út és Cél című kiadványukon keresztül közölni kívántak a nagyvilággal. Rövid időszaknak gondolták az emigrációt, és készültek a hazatérésre, ezt bizonyítja az a tény is, hogy 1956-ban a spanyolok kiképzett, bevetésre kész fegyveres hungarista légiót akartak Magyarországon bedobni. A forradalom és szabadságharc leverését követően a menekültek tömegesen csatlakoztak nyugaton a hungarista táborhoz, megnövelve annak erejét és befolyását. Dr. Tóth Tibor kutatásainak köszönhetően, nyomon követhetjük a mozgalom emigrációtörténetét az újraszerveződéstől kezdve egészen az ezredforduló táján bekövetkezett végső megszűnéséig, amit legmarkánsabb képviselőinek elhalálozása vont törvényszerűen magával. A kutatási anyagból készült könyv feldolgozza az Út és Cél és a Hungarista Tájékoztató c. kiadványok mellett a Hadtörténeti Intézetben tárolt Gömbös Ernő hagyatékot, az Állambiztonsági Szolgálatok iratanyagait, illetve életútinterjúkat tartalmaz. A Hungarista mozgalom emigrációtörténete az első hiteles és hiánypótló történészi munka egy olyan politikai mozgalom történetével kapcsolatban, amelynek megítélése az objektív tényfeltárás helyett még mindig az indulatok irányítják.
-
-
A jog fogalma
016 000 FtHart könyve a jogot mint összetett társadalmi és politikai intézményt tárgyalja, illetve annak szabályvezérelt (és ebben az értelemben „normatív”) oldaláról mutatja be.
Ez a munka harminckét éve jelent meg először. Azóta a jogtudomány és a filozófia sokkal közelebb került egymáshoz, s e könyv még akkor is hozzájárult a tudomány fejlődéséhez, ha alaptételeit az elméleti jogászok és a filozófusok körében legalább annyian bírálták, mint ahányan meggyőzőnek találták. A könyv eredetileg egyetemi hallgatóknak készült, mégis sokkal szélesebb körben terjedt el, hatalmas másodlagos irodalom kialakulását eredményezve az angolszász világban, illetve néhány más olyan országban, ahol megjelentek fordításai. E kritikai irodalom nagy része jogi és filozófiai folyóiratokban megjelent tanulmányokból áll, de több olyan könyv is született, amelynek írója bírálata tárgyaként és saját jogelméletének kifejtéséhez szolgáló kiindulópontként az e műben kifejtett tételeket vette célba. -
A jog társadalomelmélete felé
01 600 FtAz 1960-as évek közepétől két évtized tanulmányi termését felölelően, egy a jogon belülről indító s a jogtól magától sugallt normativista világképtől a jog társadalomelméleti igényességű látásmódjához valóban elvezető teoretizálás lehetőségeit vizsgálják a kötet tanulmányai. A közelmúlt hazai jogfilozófiájának adottságaként a marxista jogszemlélet problematikáját tekinti elsőként át, hogy ennek meghaladásával tisztázhassa a jogi formalizmus mibenlétét, s ennek alapján, a jog növekvően igényelt racionalizálásának perspektívájában megkísérelhesse leírni a jogalkotás és jogalkalmazás folyamatait, a jog rendszerszerűvé építése belső ellentmondásait, bármiféle jogpolitika érvényesítésének korlátait. Jog, társadalom, nyelv, értékek s erkölcsi követelmények sajátos összességét szem előtt tartva tűnődik azon, hogy milyen tanulság nyerhető a jog lételméleti és makroszociológiai megközelítéséből. Összegzésként s kitekintésként a kötetet a jog fejlődési irányainak szemügyre vétele, lehetőségeinek latolgatása zárja.
-
A kastély árnyékában
0800 FtWass Albert a Mire a fák megnőnek történetét folytatja. Egyetlen család környezetében, egy mezőségi tanya verőfényében és a vele szomszédos kastély árnyékában rá tud tapintani a Kiegyezéstől a Békeidőkig tartó korszak belső életére, mozgató eszméire és tévedéseire. Csak a líra szépsége tudja esztétikailag megszerettetni velünk ezt a súlyos vádirattá komorodó epikát.
-
-
A katolikus egyház története a 20. században
01 800 FtKi gondolta volna akkor, amikor 1971-ben a bonni egyetemen elkezdtem a kelet-európai katolikus Egyház történetét előadni, és azt 29 éven keresztül folytatni, hogy megérjük még a harcos ateista, egyházüldöző kommunizmus bukását, és hogy az Egyház visszanyeri szabadságát? Célom nem lehetett az Egyház történetének maradéktalan és részletes írásbeli bemutatása, hanem csak a fő irányvonalakra utalhattam. Mivel könyvem elsősorban a kommunista egyházüldözést, majd a politikai fordulatokkal, változásokkal beköszöntött újrakezdés vesződséges fáradozását ecseteli, hiszem, hogy munkám időtálló és a jövőbeli kutatást is gazdagítja. (Adriányi Gábor)
-
-
A katyńi tömeggyilkosság
04 500 FtAz egyik legismertebb lengyel emigráns író könyve a katyni mészárlásról, melynek során a szovjet hatóságok mintegy tízezer lengyel hadifogoly katonatisztet gyilkoltak le. A kötet külön érdekessége, hogy a szerző azon kevesek egyike volt, akiknek a német hatóságok lehetővé tették a helyszínen való tájékozódást a tömegsírok exhumálásánál. A kötet az első volt a maga nemében, mikor 1946-ban több nyelven is megjelent. Ez az első magyar fordítása.
-
A kecskeméti művésztelep és alkotóház
01 800 Ft„Azt mondták, hogy a világhírű nagybányai telep feloszlóban van, mert a homokpuszták távolából, a kecskeméti Kada két kézzel, teli marokkal szórván a becses ígéreteket, elcsalogatja a bányai ligetből a drága mestereket”- Krúdy Gyula ellentétpárba állítja a régit az újjal, a nagybányait a kecskeméti művészteleppel (A magyar Barbizon. Nagybánya, 1909. nov. 1.). A nagybányai művésztelepből a fiatalok egy része, az újat hozók, új (neó) utat kereső művészek kiválni készültek. A kiszakadók, forrongok, a neósok csoportjának a vezetője, Iványi Grünwald Béla fogalmazta meg a kecskeméti kolónia művészeti programját (1909). Az anya-művésztelepből történő kiválás, elkülönülés átmenetileg bizonytalanságot keltett ugyan, távlatosan azonban pozitívan hatott vissza Nagybányára: sürgetően kikényszerítette a műtermek fölépítését s a művészek, művészet rangjának újra megerősödését segítette. Az anyaművésztelep méhében megszületett új, a kecskeméti: a magyarországi művészet-fejlődés új láncszemét, új etapját jelentette. S hogy ez az új művészeti állomáshely milyen szervezeti, művészeti, stiláris (neósok, Kassák-kör stb.) és tanulási metódusokat jelentett – e kötet témája. A kecskeméti művésztelep korszakait, vezető mestereit, szabadiskolai és főiskolai tanfolyamait, a mesterek korrektúrájának mibenlétét, a művésztelep legfontosabb kapcsolódó elemeit (Kecskeméti Szőnyegszövő, Kecskeméti Képtár) időrendi egymásutániságában tárgyalja a könyv, a téma első monografikus földolgozása.”
-
-
A kereszt ősi szimbólumának elfeledett értelme
01 600 FtA kereszt, mint szimbólum egyidős az emberrel. Átível korszakokon, népeken, vallásokon és többféle ezoterikus jelentést is hordoz. Mást jelent Egyiptomban ankh, vagy füles keresztként, mást a zsidóságnak, mást a dél-amerikai indiánoknak, de a különböző vallások is más-más értelmet adnak neki. A következő oldalakon az olvasók részletesen megismerkedhetnek a kereszt előfordulásával és alkalmazásával az egyes kultúrák történetében, továbbá annak fejlődésével, átalakulásával, különféle alakjaival és eltérő jelentésével. Tehát minek is a szimbóluma a kereszt? Erre a kérdésre igyekszik választ adni e tanulmány.
-
A keresztény tanításról
02 400 FtSzent Ágostonnak, a nyugati egyház legkiemelkedőbb teológusánal egyik alapműve ez. Mind a középkori szerzők, mind a humanisták, mind a teológia és a Szentírás-magyarázat iránt érdeklődő modern olvasók körében rendkívül népszerű munkáról van szó, amly magában foglalja Ágoston teológiarendszerének alaptételeit, sokak által máig érvényesnek tekintett jel-elmélet és a Szentírás-magyarázat (exegézis) módszerének leírását. A mű különlegessége a negyedik könyv, amelyben Ágoston az egyházi szónok számára ad tanácsokat, elsőként alkotva meg ezzel a keresztény retorika kézikönyvét. Filozófia, teológia, hermeneutika, retorika egyetlen rendszerben, meggyőző és hiteles összegzésben. Az új magyar változat az 1944-ben megjelent, immár elérhetetlen fordítás figyelembevételével készült, a legújabb latin szövegkiadások alapján, a vonatkozó szakirodalom útmutatásainak segítségével.
-
A két Rose
02 400 FtTizennégy éve él Rose Daniels pokoli házasságban, amikor egy szép napon betelik a pohár: megelégeli a férjétől elszenvedett testi-lelki gyötrelmeket, s csapot-papot hátrahagyva egy távoli városba menekül. Barátok segítik, munkát is talál, úgy tűnik, élete normális kerékvágásba jut. Ám Norman Danielst, a brutális zsarut nem olyan fából faragták, hogy ölbe tett kézzel hagyja megszökni az ő kis asszonykáját. Utána ered hát, s nem válogat a módszerekben… Vajon sikerül-e Rosie-nak megtalálnia a boldogságot, a nyugalmat. Vajon utoléri-e a dúvad férj az ő „futórózsáját”? És kicsoda Rose Madder, a titokzatos másik Rose, Rosie nem e világból való segítőtárs?
-
-
A kis herceg
02 400 FtGyermeknek és felnőtteknek szóló egyetlen mese A kis herceg, a második világháborúban elpusztult s már klasszikusnak számító francia író remekműve. Története úgy indul, mint minden Saint-Exupéry-regény, egy repülőkalanddal, de ezúttal a bonyodalom nem a valóságban, hanem a költői képzelet világában folytatódik. Egy kisfiú jelenik meg a szerencsétlenül járt pilóta mellett a Szahara magányában, egy kisfiú egy másik bolygóról. S vele együtt feltündököl egy másik világ is, melynek embersége, tisztasága és szépsége sajnos már csak a költészet világából való. És Saint-Exupéry úgy beszéli el kis hercege történetét a maga icipici bolygóján, hogy mindnyájan fájdalmasan megáhítjuk azt az igazabb bolygót, s szívünkbe zárjuk az emberségben nagy kis herceget. A világszerte ismert, megrendítően szép mesét a nagy író eredeti színes rajzai díszítik.
-
-
A kőkor élő nyelve
04 000 FtEurázsia nyelvei (és számos őshonos amerikai nyelv is) egy valamiben hasonlóak: egyaránt őrzik – persze egyike bőségesebben, másika kevésbé – a nyelvészek által „nosztratikus”-nak elnevezett ősi, kőkorszaki nyelv töredékeit. Mi több, műveltségünk, szokásaink, vallásaink is ennek az ősi világnak a teremtményei.A szerző ebbe az ősi-mai nyelvbe kalauzolja el az olvasót. Talán a legizgalmasabb felfedezés, mely a könyv vezérmondata is: „A KŐKOR SZAVA: KÉP”. A kőkor nyelvének beszélői ugyanis mindig „képet mondtak” egymásnak, maguk az ősi szavak is „mondott képek”, látványok
-
A kommunikatív cselekvés elmélete (I-II)
08 000 FtA Filozófiai Figyelő és a Szociológiai Figyelő különkiadványa
-
A koronázatlan királyné
01 200 FtAgnes Sorel a nápolyi királyné, Aragóniai Jolán bizalmasaként, a királyné fiának kíséretével érkezik a francia királyi udvarba, és szépségével, valamint gyors észjárásával mindenkit hamar lenyűgöz. Magára vonja a király figyelmét is: VII. Károly szívét annyira rabul ejti Agnes, hogy nemcsak szeretőjévé választja, de nyíltan felvállalja kapcsolatukat. A kegyencnő kihívó ruhái, fedetlen keble, drága ékszerei megbotránkozást keltenek az udvarban, irigyeinek száma egyre nő, s a francia trónörökös is szívből gyűlöli… Veszélyes intrikák és rosszindulatú pletykák kereszttüzében kell megküzdenie szerelméért és saját boldogulásáért.
Őfelsége, a Kenti hercegné A szerelmes királynő után az Anjou trilógia második részében is különlegesen izgalmas történelmi karaktert választott regényének központi szereplőjéül. Agnes Sorel (1422-1450) a történelem első hivatalos francia királyi kegyencnője, akinek már nem kellett diszkréten a háttérben maradnia: kacér volt és okos, nagy befolyással bírt a királyra, s így az udvar politikájára is. -
A középkori esztergomi palota épületei
01 600 FtVukov Konstantin okleveles építészmérnök, műemlékvédelmi szakmérnök. Már pályája kezdetén elkötelezte magát a történeti építészet tanulmányozásával. Eddigi tevékenységét szinte végigkísérte egyik legfontosabb kutatási területe: az esztergomi vár építészettörténete, Horváth István kiváló régész-múzeumigazgató segítségével és együttműködésével.
Doktori értekezését is a 15. századi esztergomi palota rekonstrukciója témakörben védte meg. Az Építésügyi Tájékoztatási Központ Kft. gondozásában megjelent jelen kötetben – a műemlékek kutatását és az eredmények pontos dokumentálását szem előtt tartva – a szerző megkísérli a középkori esztergomi palotaegyüttes egykori képének bemutatását is.
Erről a kutatási részleteket feltáró és összefoglaló, egyedülálló vállalkozásról a most kiadott kötetből tájékozódhat az Olvasó először. -
A Küküllői Református Egyházmegye templomai
04 500 FtNyár volt, napsütés és csodák. Aztán énekelni kezdett a csendben a harang is, mire végérvényesen megszületett a falusi este. A pap felállott asztala mellől, s a templom felé fordulva, megszokott imádságát mondta.” (Tamási Áron)
A Küküllői Református Egyházmegye templomai-a kulturális érték mellett-lelki táplálékot is jelentenek a magyarság számára. Amint belépünk e hajlékokba, elidőzünk bennük, érezzük a megnyugvás rejtőzik falaik között.
A templom nem csak egy épület, friss téglából felrakott alkotás, hanem a béke, a támasz és a remény helye is. A szószék magaslata, az orgona biztató hangja, a padokon lévő, díszes hímzésekkel borított énekeskönyvek sokszor átforgatott lapjai a hit erősségét bizonyítják. A templombelsők megfont búzakoszorúi, a népi díszítésű vázák, az öreg harangok, bár csak töredékei az egyetemes magyar kultúra értékeinek, részleteikben mindennél többet jelentenek a keresztyén ember számára. Úgy gondolom, ezt érezhette nagy költőnk, Reményik Sándor is, amikor a következő sorokat papírra vetette. Kicsi fehér templomotokba Most minden erők tömörülnek.”
Veres Tünde, Szilágysomlyó -
A lakáskultúra története
02 400 FtHogyan laktak elődeink? Hogyan rendezték be lakásaikat? Milyen bútorokat használtak? Ezekre a kérdésekre a képzőművészet segítségével keresi a választ a könyv. A festészet és a szobrászat története az archanikus kultúráktól máig egyben a lakberendezési módok története is. Mindig érdekelte a névtelen, majd neves megrendelőket és alkotókat az emberek mindennapi környezete, hétköznapi élete. Isteneiket és szentjeiket is gyakran ábrázolták emberi miliőben, ember készítette tárgyak, bútorok között. Azok a képek, domborművek, amelyek mitologikus, szakrális funkciót töltöttek be nézőik számára, a ma emberének: dokumentumok.A művészettörténész és szociológus szerző kutatási területe a 20. századi művészettörténet, a vizuális kultúra és a kommunikáció. A kötet az 1993-ban megjelent „Pompázik fénnyel a ház” – Képes lakásbelső-történet átdolgozott, bővített, gazdagon illusztrált változata.
-
A láthatatlan történet
02 000 FtValamely szempontból egymáshoz rendelt események soráról azt mondjuk: történet. Van története az univerzumnak, a természetnek, az emberi társadalomnak, a kultúrának. Mindannak, ami a tér-idő kozmikus színpadán a keletkezés-elmúlás törvényének alá van vetve. Hamvas Béla történetei azonban aligha sorolhatók a történetírás színpadi eseményei közé. Ami őt foglalkoztatja, mindig és szükségképpen a színjátszás kulisszái mögé vezet, abba világba, amelyről alig tudunk valamit, amely nélkül azonban a történelem sem lenne más, mint a megjelenés-elmerülés véletlenszerű eseményeinek hömpölygő áradata. „A történetnek önmagában értelme nincs” – mondja Hamvas. Amit mi itt látunk, már csak végkifejlete annak a küzdelemnek, amit a létezés magasabb hatalmai: a léttisztitó erők vívnak a „létrontás démoni anarchiája” ellen. A láthatatlan történet 1943-ban jelent meg először az Egyetemi Nyomda kiadásában. A kötet Hamvas Béla (1897-1968) egyetlen, még életében kiadott esszégyűjteménye.
-
A legendás hacker 2 – A behatolás művészete
05 500 FtKevin Mitnick, a rendkívüli hacker folytatja sikerkönyvét, A megtévesztés művészetét. Kevin Mitnick, a világ legnevesebb hackere életét immár vállalatok és állami hivatalok adattolvajokkal, kibervandálokkal és más kártékony számítógépes behatolókkal szembeni küzdelmének támogatásának szenteli. Sikerkönyvében, A megtévesztés művészetében Mitnick kitalált esettanyulmányokkal mutatta meg, hogyan veszélyeztetik rafinált számítógépes crackerek „social engineering” használatával a műszaki értelemben legbiztonságosabb számítógépes rendszereket. Új könyvében Mintnick egy lépéssel továbbmegy, valódi számítógépes betörések hajmeresztő történeteit meséli el, és azt is megmutatja, az áldozatok hogyan előzhették volna meg azokat. A hackerközösségen belüli hírneve egyedülálló hitelességet biztosít Mitnicknek, így a bűntények elkövetői szabadon megosztották vele történetüket, amelyet Mitnick most először tár elénk ilyen részletesen. Szó esik többek között: Egy baráti csoportról, akik majdnem egy millió dollárt nyertek játékautomaták visszafejtésével. Két tizenévesről, akit terroristák rábeszéltek, hogy törjenek be a Lockheed Martin számítógépes rendszereibe. Két elítéltről, akik összefogtak, hogy egy texasi börtönben váljanak hackkerré. Egy „Robin Hood” hackerről, aki számos neves vállalat számítógépes rendszerébe hatolt be – majd közölte velük, hogyan jutott be. A megtörtént számítógépes betörések lebilincselő elmesélésével, a biztonsági szakemberek által végrehajtandó ellenintézkedésekre való tanácsaival, illetve Mitnick saját csípős megjegyzéseivel a könyv minden bizonnyal széles olvasóközönség érdeklődését kelti majd fel, illetve vonzza majd a bűnüldöző szervek és a média figyelmét.
-
A lélek gyógyítása
02 400 FtAz emberi lélek a jelenkor természettudománya számáramég mindig talányos és ismeretlen. A természettudomány nem rendelkezik olyan eszközökkel, amelyekkel valami olyan szubtilis dolgot, mint a lélek megismerhetne. És minél anyagiasabbá válik a tudomány, annál több hiányosság merül fel a jelenségek felszínén, melyek képtelenek keresztülhatolni a lényegen és leleplezni az okokat. Számukra az „elektromos feszültség funkciója a szinapszisokban” van jelen, az érzések a hormonális folyamatok eredményei, az ember egy állatfaj, valamiféle magasabbrendű állat, amely jelentős mértékben meg van fosztva saját ösztöneitől. Ezt a könyvet azonban nem azért állítottuk össze és nem azért adjuk ki, hogy a természettudományok révén az emberi lélek lényegéről polemizáljunk. Azt akarjuk, hogy legalább apró segítségünkre legyen, kapaszkodópont legyen azok számára, akik idegesek és depressziósak, akik kérdéseket tesznek fel eredetüket és kitörő haragjukat, lelki gyötrődésüket illetően. Hiszen ha a természettudomány semmit sem tud a lélek lényegéről, akkor a pszichiátria sem képe,melynek eredményeire a természettudomány támaszkodik, a lelket nélkülöző ember számára valós segítséget nyújtani. Képtelen meggyógyítani annak lelki betegségét; csillapító orvosságokkal (antidepresszáns) nem lehet meggyógyítani.
-
A lélek ötven angyala
01 200 FtA szerző, mint lelki tanácsadó, az emberi lélek mélységének és kimeríthetetlen gazdagságának ismerője osztja meg velünk gazdag tapasztalatát Istenről, a teremtett világról, emberről, lélekről, annak útvesztőiről és az abból kivezető utakról.
Angyalok jönnek a lelkétől eltávolodott ember segítségére, hogy visszataláljon önnön magához és élete ősforrásához, a mindenben, mindenütt jelenlévő Istenhez. „Angyalainak parancsolt felőled, hogy őrizzenek minden utadon” (Zsolt 91.). Oldalunkon állnak és segítenek minden ügyünkben. A könyv kincs azoknak, akik lelkükből és nem a világ elvárásai alapján szeretnének élni. Megsejteti velünk életünk nagyszerűségét, páratlan egyedüliségünket, életünk célját és értelmét. -
A lélek útjai Istenhez (Itinerarium mentis in Deum)
010 000 Ft„A lélek útjai Istenhez” ennek a könyvecskének a címe. Szent Ferenc Atyánk tanított meg rá, hogy minden teremtményben Istent keressük, s minden dologban az Isten képmását lássuk. Ha valaki, a Naphimnusz költője s a teremtés dalnoka értett ahhoz, hogyan lehet a gyarló teremtmények lépcsőjén Istenhez emelkedni. Amit Szent Ferenc a maga életében megvalósított és fiaiban sürgetett, ahhoz írt útikalauzt Szent Bonaventúra a középkor tudományos nyelvén. A világ az ő szemében csak lépcső és zarándokút Isten felé, akiben egyedül nyugszik meg a lélek s találja meg a békét.
-
A lelkipásztor kézikönyve
02 500 FtA középkor egyik legnagyobb könyvslágerét tartja kézben az olvasó. Püspököknek íródott, de királyok is lelkesen olvasták. Milyennek kell lennie a jó vezetnek és hogyan kell jóra vezetnie alattvalóit? Ez a kérdés minden korban élénken foglalkoztatta az embereket. A hatalom szolgálat szögezi le Nagy Szent Gergely (590-604) ebben a könyvében , és a vezetnek az emberek javát kell szolgálnia. Megállapítása ma éppoly érvényes, mint ezernégyszáz évvel ezeltt. A könyv lebilincselen mutatja be a lelki vezet életét és azokat a különböz lélektani típusokat, akiket helyes útra kell térítenie.
-
A magyar felsőház története 1927-1945
02 000 FtAz első világháborút követő forradalmak után, 1920 elejétől Magyarországon kizárólag a nemzetgyűlés gyakorolta a törvényhozó hatalmat, ami ekkor Európában – ha nem is példa nélküli, de mindenképpen – kivételes jelenség. A felsőház részint történelmi hagyományok alapján működött, részint az intézményes hatalommegosztás biztosítékának tekintették, részint pedig regionális érdekeket képviselt. Hasonló okokból és céllal jött létre az 1927-ben nem utolsósorban társadalmi nyomásra újjáalakult magyar második kamara is. Politikai szempontból fontos feladatának szánták, hogy a szélsőséges irányzatokkal szemben, a társadalmi közhangulat változásaitól függetlenül a rendszer stabilizátoraként működjön.
A kötet, amely a felsőház történetének első átfogó feldolgozása, négy fő témakörre összpontosít, mint a második kamara felállítása és alkotmányjogi helyzete; tevékenysége; tagjainak társadalmi összetétele, tagozódása; belső működése. A politikai küzdelmek tárgyalása közben a felsőházi törvényhozók személyisége, egymáshoz fűződő kapcsolataik is kirajzolódnak. Igaz, a – nem pártpolitikai hovatartozás alapján felépülő – második kamara jogköre, súlya elmaradt a képviselőházétól, ennek ellenére többféle, komoly feladatot ellátó, nagy presztízsű intézmény volt.
E monográfiát mindazok figyelmébe ajánljuk, akik szeretnék alaposabban megismerni mind a Horthy-korszak törvényhozásának mechanizmusát, mind politikai elitjét. -
-
A magyar huszárság eredete
01 200 Ft„…a tudományos igazság felette áll a nemzeti büszkeségnek s hasznosabb, értékesebb emennél, mert a büszkeségnek is csak akkor van tényleges alapja, ha a tárgyilagos tudomány által bebizonyított és elfogadott igazságokon épül fel, különben üres illúziókat támaszt, légvárak építésére tanít, melynél fogva több kárt, mint hasznot okozhat a nemzet lelki világában. De az is bizonyos, hogy olyan tudományos kérdések tárgyalása, melyek szorosan össze vannak kapcsolva a nemzeti öntudat dédelgetett tárgyaival, a szokottnál nagyobb körültekintést, óvatosságot és tapintatot igényelnek, nehogy elegendő alap és bizonyság nélkül vonjuk kétségbe, vagy éppen utasítsuk vissza az érzékeny nemzeti öntudat olyan kikristályosodásait, melyek végeredményükben a tudomány pártatlan ítélőszéke előtt is megdönthetetlen igazságoknak bizonyulnak.”