Ez a könyv két kimagasló tehetségű magyar emberről szól. Az egyik évtizedekkel idősebb a másiknál, mégis kortársaknak mondhatók. Útjaik többször keresztezték egymást. Voltak időszakok, amikor úgy tűnt, hogy együttműködhetnek. Az idősebb: Soros György már meglett, kőgazdag, ereje teljében lévő férfiként, tele társadalomátalakító tervekkel érkezett 1984-ben a magyar politikába. Hamar megállapodott a pártállam fejeseivel és útjára indította a Soros Alapítványt, ami azóta az egész világon fogalommá vált. A fiatalabb, Orbán Viktor az évtized végén robbant be a magyar politikába, és mindjárt a rendszerváltoztató erők vezetőjévé, az új, demokratikus Magyarországot akarók reményének megtestesítőjévé vált. Soros is rögtön meglátta benne a jövőt, és külföldi tanulmányúttal támogatta. Lehetett volna ez egy gyönyörű barátság kezdete. Nem az lett.

El kell ismerned, Amador, ezt a könyvet mi mind a ketten egyformán kerestük egymásnak. Persze, mint mindig, most is az átkozott körülmények kényszerítettek rá bennünket. Ami a bűnrészesség rám eső felét illeti, én az Etikáról Amador fiamnak című könyvem utolsó fejezetét (emlékszel, amelyikben etika és politika kapcsolatáról esik szó) azzal az ígérettel merészeltem zárni, hogy a későbbiekben majd beszélünk még a világ szervezettségét és szervezetlenségét érintő dolgokról – egy másik könyvben. Ami pedig a körülményeket illeti… ez is meglehetősen kézenfekvő, hiszen a neked szánt etika dicséretesen jól fogyott, márpedig ez mindig arra sarkallja az embert, hogy újból engedjen a kísértésnek.

„E munka első ízben kísérelte meg felvázolni Magyarország helyét a brit külpolitikában egy rövid, de eseményekben gazdag időszakban, 1918-1919-ben – írja lebilincselően izgalmas, forrásértékű kötetében a kitűnő történész, Arday Lajos. – Alig egy év leforgása alatt olyan, milliók számára sorsdöntő kérdésekben kellett ál-lást foglalni Londonban, mint az Osztrák-Magyar Monarchia fenntartása vagy szét-zúzása, az utódállamok határainak kiala-kítása, a Pétervártól Berlinig és Münchenig végigsöprő forradalmi hullám feltartóz-tatása, a gazdasági és politikai konszolidá-ció kérdései, az ellenforradalmi mozgal-mak és restaurációs kísérletek.”

Az antológiában helyet kapott írások többségét hajthatatlan eszmei radikalizmus hatja át. Ahhoz, hogy az olvasó együtt rezonáljon velük, nem kell más, csak szabad szellem, tragikus lélek és lázadó szív. És ez épp elég. Akkor viszont úgy érezheti, „mintha előfutár lenne, aki tudja, hogy a holnap vagy a holnapután élcsapatához tartozik” (Mircea Eliade). Statisztikailag mérve, az Új Jobboldal rovat 28 szerzőt és 174 cikket jelentett a Magyar Demokratában, 243 oldalon, 120 lapszámban, 28 hónapon keresztül, 2002. június 13. és 2004. október 14. között. Ami a tartalmi mérlegünket illeti, noha nemo judex in propria causa, mindenképpen érdemünknek tudhatjuk be, hogy számos olyan témát, fogalmat és nevet hoztunk köztudatba, amelyek korábban nálunk csaknem teljesen ismeretlenek voltak. Többek között olyan fogalmakat, mint autentikus európaiság, etnocivilizációs patriotizmus, Konzervatív Forradalom, emberi-jogizmus, Egyengondolat, etnomazochizmus, éltető politeizmus, katasztrófák konvergenciája, illetve elsősorban is olyan szerzőket, mint a francia Új Jobboldal vezéralakja, Alain de Benoist, vagy másik nemzetközi prominense, Guillaume Faye, akik rendszeresen feltűntek írásaikkal. Ez alkalommal a rovatban publikáló hazai szerzőktől válogattunk, egyfajta „hungaricumként” jelenítve meg hozzájárulásukat ehhez a jellegzetesen európai és európaiságát komplexusok nélkül felvállaló gondolatiskolához.