-
Latinovits
01 000 FtA kötetben megszólalnak: Cenner Mihály, Frenreisz Istvánné (az édesanyja), Hernádi Gyula, Horvai István, Huszárik Zoltán, Jancsó Miklós, Karcsai Kulcsár István, Kazimir Károly, Király István, Nemeskürty István.
-
Lechner Ödön
06 000 FtA nemzeti önkifejezésre való törekvés a századforduló idején a velünk szomszédos országok mindegyikében megjelent, s mindenütt a helyi történelmi stílusok valamelyikére, illetve a regionális népi építészet emlékeire épült rá. Valamennyi efféle irányzaton, s a századforduló egész építészetén belül Lechner Ödön az egyetlen, aki az általa forrásnak tekintett történelmi motívumkincsből nem historizáló felfogással hozott létre korszerű „magas művészeti” stílust. Ennek révén művészete felülemelkedett a regionális és nemzeti kategórián. Lechner építészeti nyelve felismerhetően és érzékelhetően kötődik a népművészet formavilágához, de azt építészeti stílussá alakítva, kiemeli etnikai határai közül.
-
Lét és idő
07 500 FtHeidegger főművének, a Lét és időnek második, javított kiadásával a kiadó a Sapientia humana keretein belül egy új sorozatot hív életre, melyben a 20. század e kiemelkedő filozófusának alapvető munkáiból, előadásaiból ad válogatást.
-
-
Magunk keresése
02 400 FtA moldvai csángó-magyarok közé és a Gyimes völgyébe hív magával ebben a könyvében barangolásra az író, hogy e tájak lakóinak sorsát, múltját és jelenét életközelből megismerhessük. Majd az olajvárosnak, Ploiesti-nek magyar lakóiról hoz, lényegében elsőnek, irodalmi híradást. Közben újra meg újra visszatér szűkebb hazájába, a Székelyföldre, s a jelen embereivel együtt, történelmet és mai gondokat ötvöző esszékben idézi meg tanúságtételre Báthori István, Bem tábornok, Gábor Áron vagy Bolyai János alakját, példáját. Riportjai, publicisztika írásai izgalmas felfedezések, a romániai magyarság életének egyik-másik alig ismert vonatkozását emelik be tudatunkba; a nemzetiségi önismeret szélesebb távlatait s a román néppel való együttélés olyan korszerű példáit idézik, amelyek egyszerre szolgálják a közös alkotómunkát és a romániai magyarság gazdasági, nyelvi, kulturális életének gazdagodását. Éppen ez a közös téma és hangütés fogja természetes módon egy kötetbe ezeket a műfajilag különböző írásokat.
-
Magyarország külpolitikája
02 000 FtMagyarország nem szigetország és nem vette körül soha kínai fal. Európa közepén terül el, amelynek nagy mozgalmai rendre végiggyűrűztek rajta. A nemzetközi kapcsolatainkban tükröződő külső hatások ismerete nélkül belső fejlődésünk is érthetetlenné válik, sem sikereink, sem kudarcaink nem találnak megfelelő magyarázatot. Mi tette lehetővé Árpád magyarjainak a Kárpát-medence elfoglalását? Mi késztette Batu kánt Magyarország megtámadására? Arányban álltak-e Mátyás király külpolitikai törekvései az ország gazdasági erejével? Mi volt a Habsburg-ház és a magyarok újra meg újra kiéleződő ellentétének alapvető oka? Miért nem kötött XIV. Lajos Rákóczival szövetséget? Ezekre és hasonló kérdésekre ad választ a szerző színesen, olvasmányosan megírt, de a legapróbb részletekig hiteles adatokra támaszkodó könyvében, mely az egyetlen, a honfoglalástól a Tanácsköztársaságig tartó évezred magyar külpolitikájáról és nemzetközi kapcsolatairól átfogó összegzést nyújtó munka.
-
Mária Terézia
01 500 FtMarczali Henrik (1856-1940) a századforduló egyik legkiválóbb magyar történésze, kötete pedig máig az egyetlen, antikváriumokban is csak ritkán kapható Mária Terézia-életrajz. Marczali élvezetesen mutatja be az első Habsburg-királynő életét, szokásait, udvarát, magyarokhoz fűződő kapcsolatait, sajátos lelki életét, anyaszerepét, férje iránti kétarcú vonzalmát, a Habsburg-házra kritikus időszak (1740-1780) drámai fordulatait. Marczali – kora felfogásának megfelelően – idealizálja Mária Terézia egyéniségét és a királynőnek hódoló magyar nemesi nemzet lovagiasságát. E szemlélet fölött eljárt az idő, ám a kötet forrásgazdagsága, tényanyaga, a részletek gondos ábrázolása még sokáig nélkülözhetetlenné teszi a 18. század története iránt érdeklődők számára Marczali művét.
-
Maszk nélkül
03 000 FtKorunk egyik legsikeresebb és legjelentősebb zeneszerzője, Andrew Lloyd Webber közel fél évszázada hódította meg a zenés színház világát. Számos díj, többek közt jó néhány Tony és egy Oscar nyerteseként világszerte milliókat bűvölt el zenéjével és olyan nagy sikerű előadásaival, mint a Jézus Krisztus Szupersztár, az Evita, a Macskák, Az operaház fantomja – mely a Broadway leghosszabban futó musicalje –, és legújabb műve, a Rocksuli. Maszk nélkül című művében az elismert, díjnyertes zeneszerző páratlan, játékos stílusban vet számot az eredményeivel, a sors és a körülmények játékaival, sikereivel és csalódásaival, az éltető és ihlető szenvedélyeivel. A Maszk nélkül egy szellemes és árulkodó anekdotákkal teli életről mesél, amelyben számos híresség bukkan fel, így például Elaine Paige, Sarah Brightman, David Frost, Julie Covington, Judi Dench, Richard Branson, A. E. Rahman, Mandy Patinkin, Patti LuPone, Richard Rodgers, Norman Jewison, Milos Forman, Plácido Domingo, Barbara Streisand, Michael Crawford, Gillian Lynne és Betty Bukley. A Webber hetvenedik születésnapjára megjelenő kötet felfedi a legendák mögött lapuló, kivételes személyiség igazi arcát.
-
Megnőtt a csend
01 500 FtA hajlíthatatlan szelídség költője volt Áprily Lajos; modern érzékenységű, nyugtalan idegzetű. Költője a csillapíthatatlan lázaknak, az égre rajzolódó hegycsúcsoknak, a kristályforrásoknak, a szabad lélegzetnek. Versei erős, hibátlanul tiszta hangon zengenek. Teljes világot alkotott, amelynek ege és földe van, igazi költészetet. Írt árnyéktalan, felhőtlenül kék egű verset a márciusról, a fekete tüzű rigóról, idilli pillanatokat idézett fel a fülemülecsattogással teljes éjszakákból, de költészete mégis, mindvégig nagy lélegzetű őszi monológ”. A halál jelenlétét, a sors jelzéseit mindig és mindenben felfokozottan érzékeli. De akiben illúziótlanul tudatosul, hogy az emberi sors elől egyre kevésbé térhet ki, találhat-e igazibb menedéket, mint amit az élet jelent? Az öregedő Áprily minél inkább érzi, hogy a végzet bekeríti, annál szívszorítóbb életszerelemmel nyújtózik minden fény és öröm felé. Tudom olvashatjuk egyik vallomásában, hogy a hetvenedik év, amelyet betöltöttem, nem tető. Kifutó hegy a mélység felé, ereszkedő, mély sötét völgyek felé mutat. De olyan magaslata van még, ahonnan átfoghatom életemet, megölelhetem a sok tetővel integető földet, melyen születtem, a nemzetet, amelyhez tartozom.”
-
Mészöly Miklós és Polcz Alaine levelezése 1948–1997
04 500 FtNádas Péter esszéjével.
A 20. századi magyar irodalom egyik legjelentősebb írójának és társának, a tanatológia magyarországi úttörőjének több mint 700 darabból összeállított levelezése két erős és nagy hatású személyiség összefonódó sorsáról, sokat próbált, de elszakíthatatlannak bizonyult kapcsolatáról tanúskodik. Mészöly Miklós (1921-2001) és Polcz Alaine (1922-2007) levélváltásaiból azonban nem csupán a híres házaspár közös életének jelentős és hétköznapi pillanatai tárulnak fel, de érzékletesen rajzolódik ki a félmúlt, a szocializmus és a rendszerváltás történelmi korszaka. -
Mit jelentenek az álmok?
0800 FtA modern lélektan egyik legfontosabb ága az álomkutatás. HANNS KURTH, a fiatalabb német pszichológus-generáció tehetséges képviselője nagy elődökre, Freudra és Jungra támaszkodva írta meg tudományos igényű, mégis szórakoztató álmoskönyvét. Bevezetőjében az álmokról és az álmok sajátos nyelvéről ír, majd az álomfejtés fejezete következik, s végül, a legterjedelmesebb rész, egészen szokványos, már Krúdytól is ismert álmoskönyv. Ajánljuk a könyvet mindazoknak, akiket érdekelnek lelki életünk titokzatosnak tűnő, de e könyv tanúsága szerint többé-kevésbé mégis megfejthető titkai.
-
Moonfire
016 000 FtA 20. századi történelem legnagyobb hatású eseményének tartják: 1969. július 20-án Neil Armstrong, Buzz Aldrin és Michael Collins teljesítette John F. Kennedy azon felhívását, hogy a hatvanas évek vége előtt ember jusson fel a Holdra. Egy évtizedig tartó kísérletezés és felkészülés után 400 000 mérnök és tudós munkájának, a 24 milliárd dolláros költségvetésnek és a valaha indított legerősebb rakétának köszönhetően a világon sok millióan nézői lehettek a hihetetlen kalandnak. És senki sem ábrázolta úgy az embereket, a hangulatot és a gépezetet, mint Norman Mailer. A kötetet több száz kiváló, a NASA archívumaiból, folyóiratokból, valamint magángyűjteményekből származó fotó illusztrálja. a fényképek közül sok most első ízben jelent meg. Ezek a képek bemutatják a NASA és a küldetés történetét, a parancsnoki kabinban és a HOLD felszínén zajló eseményeket és a visszatérés utáni világméretű ünneplést. A kiadás bevezetőjét Colum McCann írta, a képaláírásokban pedig híres Apollo-11-szakértők tárják fel a küldetés történetét és műszaki hátterét a repülési napló, újságcikkidézetek és a visszatérés után készített interjúk segítségével.
-
Nagy Sándor Ázsiában
01 200 FtNagy Sándor váratlan halála után a vezérek között megindul a harc a hatalomért. Arisztotelész, Sándor hajdani nevelője felidézi azokat az eseményeket, amelyek e különös világbirodalom létrejöttéhez vezettek: Makedóniai Fülöp kísérletét a görögök egyesítésére, az egységes, erős, békés Hellász megteremtésére; a tehetséges és érzékeny Sándor személyiségét meghatározó gyermekkori és ifjúkori élményeket; az üstökösként felfelé ívelő pályát, a pusztító és önpusztító vonulást kelet, a fény, a világ pereme felé, az ifjú király hiábavaló harcát a kívülről rá leselkedő és a benne rejtőző sötét erők ellen. Haefs könyvének lapjain megelevenednek a történelemkönyvekből ismert események, és izgalmas emberi drámává fejlődnek. A Nagy Sándor Ázsiában nem hagyományos életrajzi regény, nem márványszobrok mozognak benne; élvezetes, gyakran ironikus hangú krónika, de egyben antik krónikák paródiája is, hősi eposz és kópétörténet, filozófiai vita és útleírás, borzongató kémregény, politikai thriller, csodás misztériumjáték és még sok egyéb. A nagy sikerű Hannibál szerzőjének ezúttal is sikerül elérnie, hogy az olvasó ne tudja letenni a könyvet.
-
Négy húron pendülök
01 800 Ft„Pauk igazi Naturtalent: természetes, ösztönös tehetség, az a ritka, jó hallású muzsikus, akinek az ujjai azért mennek jó helyre, mert belső hallása tévedhetetlen, és azonnal korrigál minden apró hamisságot.”
Fischer Iván
„Az életem, visszatekintve, egyszerre tűnik tipikus művészsorsnak a 20. század második feléből és teljességgel egyedinek. Én utólag szépnek látom, de szerencsém van: néhány szomorú momentuma ellenére közben is szépnek láttam, hála annak, hogy egészen kis gyermekként sikerült megtalálnom azt a hivatást, amely mindmáig boldoggá tesz.”
Az 1936-ban Budapesten született Pauk Györgyöt korosztálya legjelentősebb hegedűsei között, a magyar hegedűiskola örököseként és folytatójaként tartja számon a világ. Zeneakadémiai tanulmányait mint tehetséges kisfiú Zathureczky Ede növendékeként kezdte. Nemzetközi karrierje az 1956-os genovai Paganini-verseny, majd a párizsi Jacques Thibaud-verseny első díjával kezdődött. 1957-ben Frankl Péterrel együtt megnyerte a müncheni szonátaversenyt. 1958-ban Hollandiába emigrált, 1961 óta Londonban él. A londoni Királyi Zeneakadémia professzoraként hegedűsök nemzedékeit nevelte fel. -
Németh Miklós
01 200 FtNémeth Miklós 1988 novemberétől 1990 májusáig állt a kormány élén. Kezdetben csak a rendszer tágítására törekedhetett, ám 1989 viharos eseményei során a cél már hamarosan úgy fogalmazódott meg, hogy biztosítani kell békés körülmények között az átmenetet, és le kell rakni az eljövendő jogállam alapjait. Németh és miniszterei – a pártállamról leválva, egyedül az ország érdekét szem előtt tartva – vállalták a feladatot. Így a kormányfő 1990 tavaszán, az immár szabadon választott országgyűlés előtt elmondhatta, saját munkájuk gyümölcseként nem keserű, hanem édes szájízzel nyújthatja be kormánya lemondását. A magyarországi emlékezetben megmaradt a „szakértő kormány” képe, ugyanakkor a Németh-kabinetet utólag csak kevesen tartják számon a rendszerváltás aktív, az eseményeket formáló elemeként. Ennek egyik oka bizonyára az is, hogy Németh, számos kortársával ellentétben, leköszönése óta alig-alig szólalt meg az utóbbi 25 esztendőben. E könyvben most Németh Miklós beszél életéről, a rendszerváltásról s annak ismeretlen részleteiről. Mondanivalóját kiegészítik mások, akik pályáján találkoztak vele.
-
Nevetés a sötétben
02 000 FtA Nevetés a sötétben már-már lektűr (bár ezt írni szinte istenkáromlás Nabokov esetében) vagy éppenséggel annak is olvasható: olyan, bohózati elemekkel teli szerelmiháromszög-történet, amely kifejezetten filmre kívánkozik. Nabokov részben annak is szánta a művét, legalábbis motoszkált a fejében a megfilmesítés gondolata, miközben írta (1932-ben az eredeti, orosz változatot, 1938-ban pedig az angolt). Ugyanakkor bravúros regény ez is, csak máshogy, mint a többi mintha a varázslómester azt bizonyította volna vele, hogy egyszerű eszközökkel is tud varázsolni: szinte banális sztorival (egy férfi halálosan szerelmes lesz egy nála jóval fiatalabb nőbe, aki őt nem szereti, de tönkreteszi az életét), melodrámai fordulatokkal és véletlen egybeesésekkel S a végeredmény mégis egy olyan, nemcsak letehetetlen, hanem felejthetetlen mű, amely kegyetlenül, s ugyanakkor mély együttérzéssel ábrázolja a szerelmi, az erkölcsi és a tényleges vakságot.
-
Önéletrajz
03 000 Ft,- Mi bírta rá önt erre a kalandra? Az önéletírás nyugati szokás. Nem tudok róla, hogy Keleten bárki is megírta volna az élettörténetét, hacsak olyan ember nem, aki nyugati hatás alá került. És mit fog megírni? Tegyük fel, hogy holnap elveti azokat az elveket, melyeket ma vall, vagy tegyük fel, hogy a jövőben felülbírálja mai terveit: nem valószínű-e, hogy félrevezeti azokat az embereket, akik magatartásukat az ön kimondott vagy leírt szavainak tekintélyéhez igazítják? Nem gondolja-e, hogy jobb lenne, ha nem írna semmiféle számadást az életéről, vagy legalább későbbre halasztaná a még írását?
Ez az érvelés elgondolkodtatott. De célom nem az, hogy igazi önéletírást adjak. Csupán annyi a szándékom, hogy elbeszéljem ama számtalan alkalmat, midőn próbát tettem az Igazsággal, s mivel életem nem egyéb, mint e próbálkozások egymásutánja, e történet valóban olyan, mintha önéletírás volna. De nem bánom, ha minden lapja csupán az igazsággal való próbálkozásaimról fog szólni, semmi másról. Azt hiszem, vagy legalábbis abban a hitben ringatom magam, hogy az olvasó hasznát fogja látni, ha összefüggően elbeszélem mindeme próbálkozásaimat. Politikai tapasztalataimat immár nemcsak India ismeri, hanem bizonyos mértékig az egész »civilizált« világ. Számomra ezek a tapasztalatok nem sokat érnek: így aztán még kevesebbet számít nekem a mahátmá cím, melyet politikai szereplésemnek köszönhetek. E cím gyakran okozott fájdalmat nekem, és egyetlen alkalomra sem emlékszem, amikor azt lehetett volna mondani, hogy jóleső bizsergéssel tölt el. Ellenben szívesen elbeszélném szellemi téren szerzett tapasztalataimat, melyeket egyedül én ismerek, s melyekből a politikai téren végzett tevékenységhez szükséges erőt merítettem. Ha valóban szellemi tapasztalatokról van szó, kérkedésnek nincs helye. Az ilyen tapasztalatok csupán az alázatot erősíthetik bennem… Ha szenvedélyek nélkül és alázatosan tudok beszélni róluk, sok más útkereső ember meríthet belőlük erőt a továbbhaladáshoz.” -
Parfümök
02 500 Ft„A divat irányítása csodálatos tapasztalat számomra. Mikor egy nő választ a design-jaimból, új életre kelti azokat a személyisége varázsával. Egy pompás parfüm ugyanis ráébreszti a nőket önnön nőiességükre. A jelen kötet élvezetes és olvasmányos bevezető a női illatok világába. Azoknak a hölgyeknek javaslom, akik illatokkal is ki szeretnék fejezni egyéniségüket.” – írja Vivienne Westwood, a Boudoir parfüm tervezője. Ez a részletes illatkalauz az őskortól napjainkig tekinti át a parfüm történetének jelentős fordulópontjait. Több mint 90 parfümházat ismertet, felvázolja a cégek történetét, és megemlékezik mindazokról, akik naggyá tették. Megadja az egyes illatszerek összetételét, a flakonokat színes képek mutatják be, hiszen ezek ugyanúgy hozzátartoznak a parfümhöz, mint maga az illatszer.
-
Partvidékiek
01 600 FtLe Devinen, a kis breton szigeten évszázadok óta jószerével változatlanul csordogál az élet. Hiába követi egyik generáció a másikat, a két rivális közösség, a tehetős Le Houssinière-ieké és az elszegényedett Les Salants-iaké folyamatosan harcban áll egymással. Ezúttal az a tét, hogy melyik településen legyen a sziget egyetlen strandja, amely turistákat vonz, jólétet teremt. Amikor Mado, a szigeten született talpraesett lány tízévnyi távollét után visszatér apjához, döbbenten tapasztlalja, hogy szülőfaluját két veszély is fenyegeti. Az egyik mag a tenger ár-apálya, amely mind nagyobb részt harap ki Les Salantsból, a másik egy Le Houssinière-i vállalkozó, Brismand, aki fondorlattal akarja megkaparintani a salantsiak földjeit. É ami a legrosszabb: a falubeliek közössége vagy szinte gyógyíthatatlan reménytelenségbe süpped, vagy régi sérelmek miatt egymás ellen fordul. Madóban feltámad a változtatás szenvedélyes vágya, hogy a huszonnegyedik órában megmentse a szülőfaluját és az ott élőket. Mivel a babonás salantsiak előítélettel viseltetnek iránta, szövetségre lép a hazátlan, egy ideje a szigeten élő, vonzó és titokzatos férfival, Flynn-nel.
JOANNE HARRIS, a Csokoládé, a Szederbor és az Ötnegyed narancs világhírű írónőjének legújabb regénye ismét a varázslatos francia vidék ízekkel, illatokkal, hagyományokkal, babonákkal teli színes, izgalmas világába vezeti az olvasót, ahol mély érzelmek feszülnek egymásnak, és egy különleges erejű nő keresi a szerelmet és az igazságot. -
-
-
Regék és mondák
0600 FtNépeink történetének különböző jelentős eseményeiről adott hírt a XIX. század tízes-húszas éveiben Mednyánszky Alajos. A korszak olvasói igényének megfelelően nem krónikás modorban, nem adatok száraz felsorolásának formájában, hanem regében, mondákban és legendákban. Egy-egy különös alakú szikla vagy sziklára épített vár, egy-egy félelmetes várrom távoli múltba vesző emlékét idézte föl, szinte mindig történelmi eseményhez, izgalmas sorsfordulóhoz kapcsolva. Népmondák és családi mondák, forrásokkal alátámasztható történetek és képzelet szülte mesék: szívesen olvasták elődeink. S szívesen olvasták őket költőink és íróink, nemcsak magyarok, hanem szlovákok és osztrákok is; mind-mind forgatták a németül író nemesúr könyvét, amely ma sem veszítette el érdekességét, nem fakult meg. Számot tarthat a figyelemre, hiszen mindenkit érdekel: hogyan látták múltunkat a régiek? Jelen kötetünk olyan válogatás az eredeti műből, amely főleg az egykori Felföld, a mai Szlovákia hegyes-völgyes vidékein gyűjtött regéket tartalmazza, s így jó példája a két nép egymásrautaltságának, történelmi együttélésének. A könyv – akárcsak a szerző 1981-ben kiadott Festői utazás a Vág folyón, Magyarországon című munkája – az Európa Könyvkiadó és a bratislavai Tatran Kiadó közös vállalkozásában jelent meg magyar és szlovák nyelven.
-
Romantika
07 500 FtRüdiger Safranski kiváló írásai a német kultúra nagyjairól, Schillerről, Heideggerről, Nietzschéről a laikus és a tájékozottabb olvasóközönségnek egyaránt kivívták a tetszését, kedvcsinálónak is nagyszerűek, de az elmélyedni vágyóknak is sok új, érdekes adalékkal szolgálnak. Ebben az összefoglaló művében nem csupán rendszerezi egy nagy korszak kiemelkedő személyiségeit és műveit Kant, Fichte, Schelling, E. T. A. Hoffmann avatott ismerőjeként, hanem a német irodalmi romantikán túltekintve a „romantikus” szemlélet továbbélését, új alakváltozatait is nyomon követi úgyszólván napjainkig. Újraolvas egy egész korszakot – mai perspektívából. Így komponál nagyszabású tablót, melyen helye van Marxnak, Wagnernak, Thomas Mann-nak is, nemkülönben a 19. és 20. század történelmi fejleményeinek. A németség határain belül maradva, de filozófiára, zenére, életformára, mentalitásra, divatra is kitérve Safranski a tőle megszokott könnyed modorban nyújt teljes világképet.
-
Rossz anyák kézikönyve
01 800 Ft1997, Anglia: megválasztják Tony Blairt, egy ország siratja Diana hercegnőt. És minden megváltozik Charlotte, Karen és Nami életében. Egy aprócska, északi bányászfaluban járunk, Lancashire-ben, gyárak és vörös téglás sorházak között. A falu másik oldalán a mocsár. Mindenki ismer mindenkit, van templom, közösségi ház, két kocsma, üzlet, mosoda, újságos. Charlotte a rég bezárt tárnák fölött lakik harminchárom éves anyjával és nyolcvanéves nagyanyjával. A három nő élete átível az egész huszadik századon, és miközben szinte ki sem lépnek szűk közegükből, kiutat keresnek és mutatnak egymásnak az emberi élet tekervényes útvesztőjéből, melynek mindegy, hogy az egész bolygón át űz újabb kalandokra valakit, vagy a röghöz kötött testben élő szellemet csábítja, kísérti újra meg újra.
-
Salvador Dali titkos élete
02 000 FtKi lenne olyan merész, hogy festményének a Tükörtojások serpenyőben, serpenyő nélkül címet adja? Kinek jutna eszébe a spenótot a páncél ellentéteként definiálni? Ki gondolna arra, hogy egy gótikus Szűz Mária-szobrocska lényegét leginkább egy mérleg fejezi ki? Ki lenne olyan elvetemült, hogy belerúgjon a hozzá szeretettel közeledőkbe? Ki érezné helyénvalónak, hogy a háború végén, a győzelem örömére adott banketten a legyőzött németeket éltesse? Nos, Salvador Dalí mindezt megtette, mintegy bizonyítva, hogy a zsenit olykor egy hajszál sem választja el az őrülttől. E kötetben azonban – melyben a festő szinte kínos nyíltsággal meséli el életének bizarr epizódjait – nemcsak Dalí extravagáns kalandjainak gyűjteménye. A fura és gyakran igencsak mulatságos anekdoták valójában csak háttérül szolgálnak az önelemzéshez, illetve a különböző esztétikai, politikai, vallási kérdések végiggondolásához. A XX. század egyik legismertebb és legnagyobb hatású művésze egész életét műalkotásnak fogta fel, és ha belegondolunk, milyen is volt az évszázad, melyben Dalí élt, talán megértőbben tekintünk majd a művész különcségeire is. „Azért kezdtem filozófusokat olvasni, hogy nevessek, de végül majdnem sírtam” – írja egy helyen Dalí. Nos, azt talán mégsem… Vagy talán és mégis éppen ellenkezőleg? Esetleg a kettő együtt – vagy egyik sem?
-
Semmi
01 600 Ft„Semminek sincs értelme, ezt régóta tudom. Ezért semmit sem érdemes csinálni. Erre most jöttem rá.”
Ezekkel a szavakkal hagyja el Pierre egy nap az iskolát. Osztálytársai elhatározzák, hogy bebizonyítják neki – és maguknak – az ellenkezőjét. Egy régi pajtában gyűjtenek össze mindent, aminek van értelme. Ám először csak egy fejetlen játékbaba, egy zsoltároskönyv, régi fényképek, elszáradt rózsaszirmok gyűlnek össze – ezért a gyerekek azt találják ki, hogy mindenkinek valami számára különlegesen fontosat kell odaadnia. Olénak a bokszkesztyűjét, Hansnak a vadonatúj biciklijét, Hussainnak az imaszőnyegét… Minél nagyobb az áldozat, annál nagyobb az értelme.
Ami ártalmatlan játéknak indul, hamarosan kontrollálhatatlanná válik. Ekkor lépnek közbe a szülők és a rendőrség, no meg felbukkan a média. Csak Pierre marad flegma, akinek ezért súlyos árat kell fizetnie… -
Stefánia – Császárnőnek szántak
02 500 FtMiért írta meg Stefánia özvegy trónörökösné ezt a könyvet negyvenhat évvel a tragédia után? Nyilván elsősorban azért, hogy az eseményekről végre a maga változatát – a maga igazságát! – közzétegye. Stefánia éretlen bakfis volt, amikor a hatalmi-családi érdekek kijelölték házastársát. A felnőtté válás forradalmát már nem szülei ellenében, hanem a férjével szemben vívta meg. Sorsuk reménytelenségét kevés tény jelezheti pontosabban, mint az, hogy ezt Rudolf valószínűleg észre sem vette. A kortársak emlékei szerint az igazi megrendülést számára nem Rudolf elvesztése, hanem halálának a módja okozta. Részegen végzett előbb a szeretőjével (ez valójában gyilkosság), majd magával – mindennek egy majdnem császárné szemszögéből volt valami végletesen alantas, kispolgári, méltatlan karaktere. Ilyesmit érezhetett Ferenc József császár is, amikor állítólag azt mondta a fiáról: ?úgy halt meg, mint egy szabó?. Ehhez társult, hogy anyósa és apósa éreztették vele: felelősnek tartják Rudolf tragédiájáért. Az idő múlása sem hozott igazi lelki megnyugvást, mert a kialakuló mítosz is fölébe kerekedett: egyenesen ?szerelmi regényt? formált a történetből, amelyben ő a megcsalt feleség nevetséges szerepébe szorult bele, miközben saját magát érezte az igazi áldozatnak, hiszen ő lehetett volna a korabeli Európa második leghatalmasabb területű birodalmának legelső asszonya, császárnéja! Vajon mit szólt a memoárhoz Lónyay Elemér, Stefánia második férje? A tartalmas és személyes, míves szöveg varázsa nyilván megfogta őt is, és még inkább azt kívánhatta, hogy az írással az asszony immár azt a mélyebb, lelki célt is elérje, amelyért valójában tollat fogott: hogy végképp elszámoljon – kimondom a szót: leszámoljon – a halottal, aki éltében-holtában annyi igazságtalannak érzett bajt és bánatot okozott neki. (Csorba László)
-
Szabadkőművesség a XX. században
0850 FtKülönös rítusaival, jelképrendszerével tudatosan a titokzatosság homályába burkolózott a több évszázados múltra visszatekintő szabadkőműves mozgalom. Egyes időszakokban, főképp Európa polgári átalakulásának periódusában jelentős befolyása volt a kontinens közéletére, politikájára. Tagjai sorában olyan történelmi személyiségek nevét is megtaláljuk, mint Voltaire, Kazinczy Ferenc, Kossuth Lajos vagy a közelmúltban Ady, Einstein, VI. György angol király, Franklin D. Roosevelt, Eduard Benes stb. A tanulmány szerzője rövid történelmi visszapillantás után főként azt vizsgálja, hogy milyen társadalmi bázisra támaszkodva élt tovább a mi századunkban a mozgalom, milyen elvek alapján működött, milyen szerepet játszott a két világháború közötti évtizedek politikai életében. A kötet jellemzi az angol, francia, olasz stb. szervezeteket, és először nyújt kimerítőbb tájékoztatást a magyarországi szabadkőművesség tevékenységéről. A szabadkőművesség pozitív vonásai, antimilitarista, antiklerikális, a fasizmussal, fajüldözéssel szembeforduló állásfoglalása mellett liberális, kispolgári, filantróp mozgalom maradt, mely a második világháborút követő új történelmi feltételek között mindinkább anakronisztikussá vált.
-
Szerelem & halál
03 000 FtA Nirvana frontemberének holttestét 1994. Április 8-án találják meg az üvegházban, s a kiérkező rendőrök gondolkodás nélkül öngyilkosságot állapítanak meg. Vajon mi oka lehetett ennek a zseniális költőnek és zenésznek az öngyilkosságra? Vagy talán nem is ő volt az, aki véget vetett életének? Halála előtt válni akart, és ki akart lépni a Nirvanából. Tény, hogy Courtney Love-nak nem származott volna előnye ebből…
-
Szonettek
0800 FtWilliam Shakespeare 1609-ben – kalózkiadásban – megjelent szonettciklusa a világirodalom legrejtelmesebb művei közé tartozik, népszerűségével talán csak Catullus és Villon versei vetekedhetnek. Shakespeare életművén belül is csak a Hamlet-et övezi hasonlóan felfokozott érdekődés.
Magyarul több teljes fordítása is ovasható: a múlt században Győri Vilmos és Szász Károly (1880), majd Ferenczi Zoltán (1916-1922), Szabó Lőrinc (1921), később Keszthelyi Zoltán (1943) fordította le a teljes szonettciklust.
Justus Pál (1905-1965) társadalomtudós, költő, műfordító, a Szociáldemokrata Párt egyik vezetője, országgyűlési képviselő 1956-ban adta közre a saját fordítsait, melyeket a megelőző évek tragikus körülményei között készített. Justust a koncepciós perek során 1949-ben bebörtönözték, és csak 1955-ben szabadult. A szonetteket börtönévei alatt fordította egy oxfordi kiadás és egy szótár segítségével – fejben, papírfecnikre. E fordítások értéke azonban, mint ezt az olvasó is tapasztalhatja, nem az alkotás ellenében ható körülményekben rejlik: Justus méltó és egyéni változatot teremtett. -
Sztálin lánya
01 600 FtSztálin lánya, Szvetlana Allilujeva már származásánál fogva is megérdemli a különleges figyelmet, hiszen 1926-ban született, 27 éves volt, amikor meghalt az apja, tehát bőven szerezhetett „élményeket” a nagy grúz vezér környezetében. Szvetlana esetében azonban a további életút is olyan változatos és izgalmas, hogy a lány, kilépve apja árnyékából, mint disszidens szovjet polgár, számtalan házasságot, szerelmi és politikai drámát megélt asszony is méltó a figyelmünkre. Ami Szvetlana fiatalkorából különösen izgalmas: milyen pozitív képet őrzött „gondos és gyöngéd” apjáról, hogyan reagált a legközelebbi családi barátok „eltűnésére”, édesanyja öngyilkosságára 1932-ben, és általában hogyan zajlottak a legmagasabb rangú szovjet pionírlány hétköznapjai. Sztálin halála, illetve a hruscsovi fordulat után Szvetlánát nem bántják (óvatosságból azért anyja nevét veszi fel), 1967-ben mégis úgy dönt, elhagyja a Szovjetuniót. A lépés világszerte nagy figyelmet kelt, Szvetlana személye szimbolikus jelentőségűvé növeszti ezt a tettet, pedig az asszonyt a politikai indokok mellett ugyanannyira mozgatja a személyes sértettség és a férje elvesztése miatt érzett fájdalom. A következő évtizedekben Szvetlana aztán amerikai állampolgár lesz, amerikai férjjel és amerikai gyermekkel (akit 44 évesen szül), később hazavágyik a Szovjetunióba, majd ismét elmenekül – három földrészen, több vallás és politikai hit követőjeként, egymást váltó féljek oldalán telik élete, amely minduntalan érintkezésbe kerül az elmúlt évtizedek legfontosabb eseményeivel is. Martha Schad német történész nem pszichologizál túlzottan, mégis érezteti, milyen teher volt Szvetlánának ilyen apával, majd helyzetéből adódóan a nagypolitika reflektorfényében élni. Az asszony személyisége, életútja rendkívül érdekfeszítő, s élettörténetét mint kordokumentumot is feltétlenül érdemes elolvasni.
-
Talán eltűnök hirtelen…
0800 FtKötetünk magyar tudósok, művészek és politikusok életére tekint vissza rendhagyó módon: az őket búcsúztató jeles társak beszédein keresztül, valamint saját utolsó üzeneteik közreadásával. Olyan mondatok is közkinccsé lesznek a könyvben, amelyekkel az olvasó az eddigi életrajzokban, történelmi munkákban még nem találkozhatott.