Nem csupán idő és erő, de ezeken túl betáplálás, feltöltődés is kell ahhoz, hogy egy új könyv megszülessék. Aki a ma anekdotaikonját akarja megírni, annak a ma eseményeinek bizonyos körével kell feltöltődnie – szikrafeszültségig. És rá kellett jönnünk, hogy ez olyan nehézkes és hosszadalmas folyamat, amit nem lehet kallantyúval bekurblizni. Mód, alkalom, figyelem kell hozzá, véletlen és előkészített találkozások sora, kölcsönös mesélőkedv, állandó, éber készenlét, a sebesen váltakozó színhelyek és szituációk szabatos rögzítése, s végül aprólékos mérlegelés és válogatás.
Ildomtalan és botor dolog lenne az Olvasót e kötet küszöbén hosszadalmas magyarázkodással visszatartani.
Mégis: egy sor megfigyelés, ami a korszerű anekdota problémáiról, keletkezéséről, kialakulásáról munka közben felgyülemlett – közlésre kívánkozik. Úgy gondoltam tehát, nem állom útját a küszöbön az Olvasónak, de megkérem, hogyha majd a sokszáz történet végére érkezik, szánjon rá még egy kis fáradtságot és fussa át a huszonegy fejezetet követő néhány oldalt, tapasztalataim summázatát.
Az anekdoták bábjátéka után nézze meg a szerkezetet.
Szerzői ravaszkodás is ez: lehet, hogy ettől kap kedvet az újraolvasáshoz.

Tóth Béla nevezetes Magyar Anekdotakincsének folytatását veszi kézhez az olvasó. A most második kiadásban megjelenő Új magyar anekdotakincs a századfordulótól a felszabadulásig eltelt fél évszázad érdekes, jellegzetes, csattanós hazai kistörténeteinek gazdag gyűjteményét tartalmazzą. Időszerű feladatot végzett el Békés István, mikor felújította a históriai, társadalmi, művelődéstörténeti foglalatba csiszolt, tárca-típusú anekdotát ezt a nagy hagyományú, élvezetes, szórakoztató s egyben ismereteket terjesztő műfajt. A személyekhez, hivatás- és eseménycsoportokhoz fűződő fejezetek anekdotatömegét napilapok, hetilapok, folyóiratok tarka- és hírrovataiból, memoárokból, életrajzokból, emlékalbumokból gyűjtötte össze, de tetemes rész származik szóbeli közlésekből, személyes emlékekből, élményekből is.