Részlet: Kevéssel a Kr. előtti II. század kimenetele előtt az Alpok déli lejtőin új nép ereszkedik alá a történelem világosságába. Most bukkan fel először azon az útvonalon, amelyen a következő két ezredév során ismételten alá fog szállani. Kimbereknek és teutonoknak hívják e vad alakokat. Legázolják a római hadvezéreket és konzulokat. Végül Cajus Marius, a nagy férfiú, akit Róma ötször tisztel meg egymásután a konzuli méltósággal, két ütközetben legyűri a félelmetes jövevényeket és visszakergeti őket abba a homályba, amelyből elmerészkedtek. Mint az emberek eredete általában, e népek eredete is rejtélyes. Egy nagyobb népcsoport összeségéből szakadtak ki, amelyet majd (valamelyik másik törzsükről) egy máig is rejtélyes értelmű szóval; germánoknak fognak nevezni. Ez a népfaj viszont annak a nagy családnak a tagja, amely benépesítette Európát s Perzsián és Indián át egészen Ázsia mélyéig elhatolt.

Részlet: Bár a varázslók és a jövendőmondók jóslatai megnyugtatón hangzottak, a római nép aggódva nézett az ütközet elé, amelyet 405 tavaszának első napjaiban Radagais hadaival kellett megvívni. Radagais, aki négy év előtt mint Alarik helyettese jött Itáliába, most, szlávokból és germánokból álló nagy sereg élén, a maga számlájára tört be oda. A birodalom, lévén hogy, Stilichonak, Honorius miniszterének minden ügyessége és bátorsága ellenére is, összes határait barbár hordák ostromolták, amelyektől, ha még oly megvetéssel nézett is reájuk, méltán volt oka rettegni, ide-oda ingadozott ellenségek és szövetségesek között, kik mindketten egyaránt veszedelmesek voltak.