Az olvasó kezében lévő könyv a XIV. és XV. század történelmét tárgyalja, s lezáró korszaknak, a középkor végének tekinti e századokat. E felfogás akkor alakult ki a szerzőben, amikor megkísérelte mélyebben megérteni a Van Eyck testvéreknek és kortársaiknak a művészetét, vagyis igyekezett a kor életének teljes összefüggésében látni alkotásaikat, s ily módon kibogozni azok jelentését.

Részlet: A kilencedik és tizedik század folyamán a régi Gallia területe gyilkos és pusztító barbár betörések színhelye lett. Egyik vad horda a másikat követte, mint a vihartól felkorbácsolt tenger tajtékzó hullámai. Délfranciaországot szaracén hadak lepik el és a magyarok átlépik a frank birodalom keleti határait. A hullámok hátán érkező normannok az ország közepéig nyomulnak, »kalózmódra úszván az óceánon«.

Ez ​a könyv a középkor kialakulásával foglalkozik, azzal a korral, amelyet általában „sötét előidők”-nek szokás nevezni. Könyvemet nem tartom feleslegesnek. A középkorral és annak kultúrájával egyre sűrűbben foglalkozó tanulmányok ellenére a tárgy távolról sincs kimerítve s a nagyközönség előtt úgyszólván ismeretlen. A későbbi századok mindegyikének – például a XI-iknek, vagy a XIII-iknak – megvan a maga sajátlagos jellege.