A magyar történelem egy ritkán emlegetett epizódjára vet fényt a jogász szerző helytörténeti munkája, amely a szülőfaluja, a Veszprém megyei Csót község határában 1915 és 1923 között fennállt hadifogoly- majd leszerelő tábor történetét dolgozza fel. A hajdani közlegelő területén felépített, szinte önálló városként működő barakktábor több mint tízezer ember befogadására volt alkalmas. Az első világháború alatt főként lengyel, orosz és olasz hadifoglyokat őriztek benne, 1918–1919-ben rövid időre az Erdélyből menekülőknek adott menedéket, majd leghosszabb ideig leszerelő táborként működött, először ide érkeztek meg a nyugati és főleg az Oroszországi hadifogságból kiszabaduló magyarok. A Hadtörténeti Levéltár dokumentumai és egyéb levéltári források mellett az egykori szemtanúk (táborlakók és a táborban dolgozó helyiek) visszaemlékezéseit is felhasználó kis kötet személyes hangvételű mozaikokban mutatja be a tábor történetét és működését. Az adatgazdag kiadvány többek között közli a táborban elhunyt olasz katonák listáját, valamint részletesebben foglalkozik a leszerelő táborban folyt államvédelmi tevékenységgel, amely a „kommunistagyanús” személyeket próbálta kiszűrni – nem egyszer erőszakos eszközökkel – a hazatérő hadifoglyok sorából. A tábor emlékét megidéző irodalmi szemelvényekkel gazdagított, számos fekete-fehér és színes fotókkal illusztrált könyv függelékében egy 1943-ban megjelent összeállítást ad közre újra, amely a tábor – ma már sajnos igen elhanyagolt állapotban lévő, de megőrzésre méltó – sírkertjének adatait tartalmazza. A kiadvány elsősorban helytörténeti érdekességű, de az első világháború kora iránt érdeklődőknek is ajánlható.

A világ közvéleményét talán még ma is érdekli a napóleoni háborúk csatáinak egyik legjelentősebbje, az 1812 szeptemberében lezajlott borogyinói ütközet. Ismertebbé és elgondolkoztatóbbá tette a körülményeket és eseményeket Lev Tolsztoj hatalmas regénye, a Háború és béke. Ez a kis kötet viszont a sokoldalú dokumentumírás módszerével mutatja be az eseményeket. Szerzője azt keresi, hogyan látták a Borogyinónál történteket mindkét oldalon, tehát a franciák és az oroszok, milyenek voltak a vezetők és a közlegények mindkét oldalon, hogyan zajlottak az események. Az érdekesnek ígérkező, sok portréval, korabeli egyenruhák, fegyverek rajzaival illusztrált kötetet néhány más, hasonlóan „körüljárt” csata leírása – Pákozd, Buda visszavétele, Lepanto, Álmosd, Nándorfehérvár – követi majd.

A magyar történelmi emlékezetben kiemelt helyen szerepel a székelység, ugyanakkor a székely történelem számos fontos és izgalmas vonatkozása mára teljesen a feledés homályába merült. Így például szélesebb körben nagyon kevéssé ismert a székelység – a maga sajátos társadalmi berendezkedéséhez szorosan kapcsolódó – katonai szerepvállalása, különösen a 18. század második és a 19. század első felében. 1762-ban indult meg ugyanis a Katonai Határőrvidék szervezése Székelyföldön, és ennek keretében két székely gyalogezredet (és egy huszárezredet) állítottak fel. Ezek az ezredek azután ott harcoltak a Kárpátok szorosaiban az Oszmán Birodalom ellen, a napóleoni háborúk nagy csatáiban és még számos fontos helyen. Bevonultak Varsóba, Párizsba, de hadakoztak Lombardiában is, és megfordultak a Rajna-mentén éppúgy, mint Észak-Itáliában – Austerlitz, Hanau és Brienne olyan helyek nevei, amelyek környékén több száz székely alussza örök álmát. Az ő áldozatuknak és helytállásuknak állít emléket ez a hiánypótló, levéltári források alapján megírt, színes képekkel és térképekkel gazdagon illusztrált, olvasmányos könyv. Az ezredek a birodalmi Katonai Határőrvidékhez tartoztak, amely az Adriai-tengertől Erdély északkeleti szegletéig húzódott. A szervezést végző császári tiszteknek komoly ellenállást kellett legyőzniük, és csak az 1764-es madéfalvi vérengzés után sikerült megvalósítaniuk a céljaikat. A két ezred története császári szempontból ismét csak nem úgy alakult, ahogyan eltervezték, hiszen a több mint nyolcvanéves múltjuk után az 1848–1849-es honvédseregben küzdöttek a magyar függetlenségért. Ezt követően 1851-ben feloszlatták őket. A határőrök faluközösségben élő, szabad jogállású, gazdálkodó emberek voltak, akik meghatározott időt töltöttek határellenőrzési feladatok ellátásával, viszont háború idején „táborba szálltak”. Ehhez megkapták a megfelelő kiképzést és fegyverzetet, viszont a felszerelésükről maguknak kellett gondoskodniuk. Csikány Tamás adatgazdag munkája nem csupán a hadtörténeti vonatkozásokat tárja elénk izgalmas módon, hanem a székelység mindennapjairól, sajátos társadalomszerveződéséről is sok mindent megtudunk ebből a friss szemléletű könyvből.

A neves történész, Laurence Rees rabul ejtő, új formában dolgozza fel a második világháború történetét, kezdve a titkos háttéralkuktól, amelyek lehetővé tették kirobbanását, egész a sorsfordító döntésekig, amelyek meghatározták menetét. A „Zárt ajtók mögött” megváltoztatja mindazt, amit a második világháborúról eddig gondoltunk. Rees azon iratok alapján, amelyek csupán a keleti levéltárak megnyitása óta kutathatók, újraértékeli azokat a kulcsfontosságú döntéseket, amelyeket a háború során Sztálin, Churchill és Roosevelt hozott. S miközben leleplezi Sztálin nácikkal fenntartott titkos kapcsolatát, egyszerre megsemmisítő és meglepő képet fest a szovjet diktátorról. A könyv gerincét a korszak tanúinak visszaemlékezései, a velük készült interjúk adják. Egykori szovjet titkosrendőrök beszélnek -most első ízben- elnyomó munkájukról, szövetséges tengerészek beszélnek az északi konvojok védelméről, a Vörös Hadsereg veteránjai idézik fel, hogyan vívtak közelharcot a németekkel a keleti fronton. Ily módon egyszerre ismerhetjük meg a korszak sorsdöntő politikai eseményeit -betekintést nyerhetünk a teheráni, jaltai és potsdami konferenciák kulisszatitkaiba-, és hallhatjuk maguktól az érintettektől, milyen következményekkel jártak a nagypolitikai döntések.

Tíz híres magyar csatát elemez Marossy Endre régész-hadtörténész izgalmasan és újszerűen: harminc éve járja a csatatereket, fényképezi az egyetemes és a magyar kultúra tárgyi emlékeit, helyszíneit. Több tízezer felvétele közül száztíz fényképet válogatott ebbe a kötetbe, melyek segítik az olvasót abban, hogy szinte a szerzővel együtt járja be és ismerje meg a csatatereket, történelmi emlékhelyeket, emlékműveket. Ezek a helyek: Augsburg, Morvamező, Mohács, Buda vára, Isaszeg, Komárom, Piski, Segesvár, Przemysl, és a Doni Emlékkápolna. A szerző a már ismert tényeken kívül új felismerésekre is jutott, legfőbb érdeme mégis az a minden politikától mentes, szinte sebészi tárgyilagosság, ami az egész kötetet végigkíséri. A helyszíni felvételeken kívül Fekete Valér jellegzetes stílusú térképrajzai egészítik ki a csaták lendületes, lényegre törő és közérthető bemutatását.