-
A magyar nemzetségek a XIV. század közepéig. 1-2.
0Dr. Karácsonyi János nagyváradi kanonok 1900-1904-ben megjelent művében a hozzáférhető teljes forrásanyag alapján dolgozta fel a XI-XIV. században előforduló családok történetét. Módszereiben és eredményeiben azóta sem kopott meg, minden e korszakkal foglalkozó kutatásnak ma is alapvető és nélkülözhetetlen kiindulópontja.
-
A vásárok történeti fejlődése Nyugat- és Középeurópában. A középkortól a kapitalizmus kialakulásáig
0A mű tárgyalja a vásárok keletkezésének okait, a vásártartás jogi forrásait, a vásárok szerepét a középkori városfejlődésben, a nemzetközi kereskedelem kialakulásában.
-
Magyar vér Boszniában
0Az 1878. évi bosznia-hercegovinai hadjárat félszázados évfordulójára írott mű.
-
Széchenyi magánhitelügyi koncepciójának szellemi és gazdasági előzményei és következményei a rendi Magyarországon. 1790-1848.
0Széchenyi magánhitelügyi koncepciójának szellemi és gazdasági előzményei és következményei a rendi Magyarországon 1790-1848.
-
Vérző Magyarország. Magyar írók Magyarország területéért
0Az Kosztolányi Dezső szerkesztésében megjelent kötetben a magyar költészet, irodalom, művészeti közélet jeles személyiségei, tudósok, politikusok írtak a trianoni fájdalomról. A kötetben szereplő írások 1915 és 1943 között születtek.
-
Életem és korom. 2. A forradalom alatt.
0Pulszky Ferenc (1814-1897) negyedszázadon át volt a Magyar Nemzeti Múzeum igazgatója, és ott bábáskodott a korszakban létrejött többi múzeum megalapításánál. De Pulszky Ferenc sokkal több volt, mint a Magyar Nemzeti Múzeum talán legjelentősebb igazgatója, ő volt a dualizmus „kultúrpápája”.Önéletrajzának 2. kötete a 1948 forradalom alatti időket idézi fel.
-
Magyar genealogiai és heraldikai forrásmunkák 1561-1932
0Oklevelek, genealogiai, heraldikai művek, valamint kéziratos oklevelek és családtörténeti gyűjtemények összefoglaló jegyzéke. A családtörténet és nemességkutatás kulcsa.
-
Tordai Emke-Emlékkönyv. X. évi közgyűlés alkalmával és Jósika Miklós br. születése 100. évfordulója ünnepélyére 1894. junius 3. E.M.K.E. javára.
0Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület évfordulós emlékkönyve
-
Éjszaki- és Közép-Európa földrajza. Különös tekintettel a néprajzi viszonyokra.
0„Hat éve, hogy Hunfalvy János Egyetemes Földrajzának első kötete megjelent. A nagyérdemű szerző öt kötetre tervezett nagy művét négy év alatt remélte befejezni; de már a II. kötet, mely csak 1886-ban jelent meg, sejteté, hogy e mű négy év alatt nem fog elkészülni.
-
A magyar nagybirtok élete a XV. század elején
0Sinkovics István (1910-1990) történész, egyetemi tanár korai munkája kimondottan színes képet fest a nagybirtokosok által uralt XV. század eleji hazai középkor világáról.
-
Verfassung der ungarischen Kriegsakademie. Im Auftrage des Kriegsministers und General-Majors Lázár Mészáros aufgestellt von —
0A szerző 1848-ban nemzetőr, majd a tüzérség parancsnoka lett. Nevéhez fűződik a Magyar Hadi Főtanoda megszervezése és vezetése. A munka magyarul is megjelent.
-
Középiskolai tanári névkönyv. XI. névkönyv. 1909-10.
0Településekre lebontva tartalmazza a gimnáziumok, reáliskolák, felsőbb leányiskolák tanárait, ransorokat, fizetés- és lakáspénz táblázatokat. Forrásdokumentum.
-
Bábel tornya
0Az ókori Közel-Kelet mítoszai és mondái. Az egyiptomi, mezopotámiai, hettita és ugariti mítoszokat és mondákat Dobrovits Aladár és Kákosy László, a héber mítoszokat és mondákat Komoróczy Géza dolgozta fel. Trencsényi-Waldapfel Imre bevezetésével.