• A harag és a büszkeség

    0

    A harag és a büszkeség című könyvével Oriana Fallaci tízéves csendet tört meg. Azt a csendet, amelyben manhattani otthonában a szeptember 11-ei apokalipszis pillanatáig élt. Most fülsüketítő zajjal törte meg ezt a csendet. Európában e könyv évtizedek óta nem tapasztalt felzúdulást váltott ki. Vitákat, veszekedéseket, szócsatákat, szenvedélyes dicséreteket, vad támadásokat. Olaszországban, ahol több mint egymillió példány kelt el, a mai napig a könyveladási listák élmezőnyében áll. Több százezren vették meg, és bestseller lett Franciaországban, Németországban és Spanyolországban is. Közismert bátorságával Oriana Fallaci az iszlám terrorizmus által előtérbe tolt kérdéseket feszegeti: az iszlám világ és a nyugati világ közötti ellentétet, sőt – véleménye szerint – összeférhetetlenséget, a Dzsihád világméretű realitását és az erre adandó válasz hiányát, a Nyugat nemtörődömségét. Fallaci brutálisan nyers szókimondásával és őszinteségével sorolja megalkuvás nélküli vádpontjait és szenvedélyes érveit, és leplezi le azokat a kényelmetlen igazságokat, amelyekről mindnyájan tudunk, de egyikünk sem meri kimondani azokat. Könyörtelen logikával és szárnyaló értelemmel veszi védelmébe kultúránkat, és ítéli el vakságunkat, süketségünket, mazochizmusunkat, kényelemszeretetünket és a politikailag korrekt arroganciánkat. Minderről Fallaci modern Kasszandraként, egy próféta szavainak költői ihletettségével ír könyv hosszúságúvá nőtt nyílt levelében, amelynek mindnyájan címzettjei vagyunk. A könyvet egy drámai hangú bevezető is gazdagítja, amelyben Oriana Fallaci leírja, miként született és formálódott A harag és a büszkeség, amit ő maga „a kicsiny könyvem”-nek nevez. Ebben az előhangban az írónő felidézi rendkívüli életútjának néhány epizódját, feltárja elszigetelődésének okait, elvárásait és megmásíthatatlan döntéseit. Nem véletlen, hogy a Fallaci által „kicsiny könyv”-nek nevezett írás remekmű, lelkiismeretünket felrázó könyv, ugyanakkor egy lélek portréja is. Az írónőé. E könyv nyomot fog hagyni, akár egy tüske, amely értelmünkbe és szívünkbe fúródott.

    1 600 Ft
    Kosárba teszem
  • Dorotheum seit 1707

    0

    Thursday, 23 May 2024, Palais Dorotheum

    1 500 Ft
    Kosárba teszem
  • Az utolsó erdélyi polihisztor

    0

    Brassai Sámuel tiszteletében nőttem fel, de sokáig csak róla olvastam és tőle semmit. Amikor aztán, hosszú évek leforgása alatt, minden Brassai-íráson átrágtam magam, ami egyáltalán elolvasható, s elhatároztam, hogy írni fogok róla, nem az anyag sokfélesége okozott gondot, hanem a műfaj, amelyben Brassai Sámuel élete es életműve felidézhető.Nagymonográfiát, hozzá méltót, csak tudományos munkaközösség tudna írni, hiszen ki ért ma úgy a matematikához, mint a nyelvészethez, a közgazdasághoz úgy, mint a zenéhez. Ha regénybe foglalnám életét, sok tudományos anyagot kellene mellőznöm, s előtérbe kerülne a rigolyás agglegény, anekdoták hőse, háttérbe az utolsó erdélyi polihisztor. Töprengéseim közben jött segítségemre Kőváry László azzal a meghatározásával, hogy Brassai Sámuel tíz nyelvet tudott, tíz tudományágat műveit, száz évet élt. Ez a tízes koordináta-rendszer tudja összefogni az ő matuzsálemi életét, ismereteinek széteső töredékeit. Brassai-montázs, Brassai-breviárium, mozaikkövekből összerakott Brassai-portré — erről van tehát szó. Száz dokumentum és történet, mindaz, ami Brassaiból ma élő. Tudományos szövegek és kommentárok, lábjegyzetekkel súlyosbítva, kortársi visszaemlékezések és anekdoták is tarkítják a képet, hiszen ezek nélkül Brassai nem volna „bácsi”. Anekdoták kritikai bemutatásával nem az volt a célom, hogy derüljünk ferdeségein, hanem hogy Brassai Sámuelt ember voltában is megismerjük. Olyannak, amilyen volt, s amilyennek kortársai látták. Sok mindent leírtam róla, amivel — tudom — nem értene egyet, sőt írás közben a körmömre koppintana pipaszárával. Ismeretlen dokumentumok, amiket ő nem tett volna közzé, váltják egymást vitákkal, amelyeket jobb ügyhöz méltó buzgalommal folytatott. Gyengeségeinek bemutatása levonna emberi és tudományos nagyságából? „Csak szokás, előítélet és tudósi tekintély az ellenfeleim — írta ő maga. Ne legyen hát ez a könyv komolyabb, mint Brassai munkái közül bármelyik, hiszen barátai azt mondták, hogy azok tele vannak „elménckedési vágy”-gyal, ellenségei szerint pedig minden Brassai-cikk — „sületlenségek halmaza”. Viszont unalmas se legyen, mert Brassai Sámuel egész életén át tanított és vitatkozott, de soha senkinek sem volt terhére. Vele untatni másokat — kegyeletsértés volna.

    4 500 Ft
    Kosárba teszem
  • Szerelem a kazlak között

    0

    Ez a költői kisregény két szerelem születésének és beteljesülésének története egy perzselő nyári napon s egy viharos nyári éjszakán : két testvér – a játékos kedvű Maurice és a keserű Geoffrey – éli át a testi szerelem csodáját : az első szenvedélyben feltörő életerő magányoldó , lélektágító élményét.

    800 Ft
    Kosárba teszem
  • A bölcs Esopusnak és másoknak fabulái és oktató beszédei

    0

    „Kolosvárott, az Úr 1566-ik esztendejében” adta ki Heltai Gáspár híres fabuláit. A világirodalom kedvelt állatmesekincséből származnak ezek a mesék, de mennyire magyarrá honosodnak Heltai kezén! A kegyetlen ispánok, „nemes uraimék”, a „karmazsin saruban koppogó nemesasszony”, a „vérszopó dúló fosztók” és a jámbor együgyűek a tizenhatodik századi Erdély eleven alakjai. S a mesék tanulsága sohasem elvont erkölcsi tanulság csupán. Heltai mindig úgy ír, mintha élő szóval biztatná a szegényeket, az elesetteket, korholná a kevélyeket, a „ragadozókat”. Keleti Arthur az ihletett művész alázatával hozza közelebb Heltait a mai olvasóhoz. A mesék régies, tömör, érzékletes nyelve külön gyönyörűséget okoz az olvasónak.

    2 000 Ft
    Tovább olvasom
  • Budapest Anno

    0

    4 000 Ft
    Kosárba teszem
  • A Hold emlékei

    0

    A Földön egy különös hullám suhan körbe, amelynek hatására mindenki elveszíti az emlékeit. Szinte mindenki, szerencsére van néhány kivétel, mint például az űrhajós Pedro – Péter –, aki, mert az űrállomáson tartózkodott, kívül esett a hullám hatósugarán, a neurológus, akinek fiatal korában fémlapot kellet a koponyájába műteni, vagy egy kilenc éves kislány, aki épp egy fém szekreterben bújócskázott, mikor a hullám végigsöpört a bolygón. A maroknyi emlékezőn kívül azonban mindenki céltalanul bolyong, a fejükből mintha egy pillanat alatt minden emlék kitörlődött volna, és ez láthatóan mély szomorúságba döntötte őket.

    2 000 Ft
    Kosárba teszem
  • „Erdélyért”

    0

    2 400 Ft
    Kosárba teszem
  • Szabadkőművesség a XX. században

    0

    Különös rítusaival, jelképrendszerével tudatosan a titokzatosság homályába burkolózott a több évszázados múltra visszatekintő szabadkőműves mozgalom. Egyes időszakokban, főképp Európa polgári átalakulásának periódusában jelentős befolyása volt a kontinens közéletére, politikájára. Tagjai sorában olyan történelmi személyiségek nevét is megtaláljuk, mint Voltaire, Kazinczy Ferenc, Kossuth Lajos vagy a közelmúltban Ady, Einstein, VI. György angol király, Franklin D. Roosevelt, Eduard Benes stb. A tanulmány szerzője rövid történelmi visszapillantás után főként azt vizsgálja, hogy milyen társadalmi bázisra támaszkodva élt tovább a mi századunkban a mozgalom, milyen elvek alapján működött, milyen szerepet játszott a két világháború közötti évtizedek politikai életében. A kötet jellemzi az angol, francia, olasz stb. szervezeteket, és először nyújt kimerítőbb tájékoztatást a magyarországi szabadkőművesség tevékenységéről. A szabadkőművesség pozitív vonásai, antimilitarista, antiklerikális, a fasizmussal, fajüldözéssel szembeforduló állásfoglalása mellett liberális, kispolgári, filantróp mozgalom maradt, mely a második világháborút követő új történelmi feltételek között mindinkább anakronisztikussá vált.

    850 Ft
    Kosárba teszem
  • Katonaként is magyar

    0

    Ezeket a sorokat önkéntes katonaként való jelentkezésének tizenkettedik évfordulóján írta a harmincadik életévéhez közeledő gróf a naplójába, amikor még arról álmodozott, hogy „mint generális” fogja befejezni életét. Rendkívüli életútja azonban másképp alakult, és a „legnagyobb magyarként” Széchenyi István közel két évszázada áll az egymást követő nemzedékek figyelmének középpontjában. Kiemelkedő személyiségének óriási történelmi érdeme nagy horderejű alkotásaival Magyarország polgári átalakulásának máig ható szolgálata. Ám a nemzet emlékezetében élő Széchenyi-kép nem lehet teljes, ha nem mutatjuk be gazdag életművének szerves részét képező, eszmevilágának fontos elemét alkotó nézeteit a honvédelemről, az országvédelemről és a hadügy szükséges reformjáról. Alakjának korszerű ábrázolása is elképzelhetetlen, ha életútjából nem tárjuk fel és nem mutatjuk be legendák nélküli, tizenhét és fél éves korától harmincnégy éves koráig tartó katonaéletének históriáját. A fiatal Széchenyiben a ragyogó karrierbe vetett hitet csak fokozta tiszti pályafutása első időszakának alakulása. 1809 áprilisától 1815 decemberéig a magyar nemesi felkelés vezérkarában, a 7. huszárezredben és az 1. ulánusezredben főhadnagyként, Schwarzenberg tábornagy, főparancsnok parancsőrtisztjeként, az 5. huszárezredben első lovasszázados századparancsnokként szolgált. Részt vett az 1809., 1813., 1814. és 1815. évi hadjáratban. Személyes bátorságával, határozottságával, parancsnoki képességeivel és kezdeményezéseivel, futárküldetéseivel és haditetteivel kitűnt a győri, a drezdai, a nollendorfi, a liebertwolkwitzi, a wachaui, a lipcsei, a köseni, az arcisi, a tolentinói, a maceratai csatában és más harcokban. Többször megsebesült. Katonai érdemeiért kitüntették az orosz Szent Vladimir-rend IV. osztályának lovagkeresztjével, a porosz „Pour le Mérite” Katonai Érdemrend lovagkeresztjével, a szardíniai Szent Móric- és Lázár-rend lovagkeresztjével, a nápolyi Szent Ferdinánd-rend lovagkeresztjével és az osztrák Hadseregkereszttel.

    3 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Az olasz fasizmus története

    0

    A két világháború között Európa számos országában kialakultak fasiszta mozgalmak, s pártjaik több országban a hatalmat is megszerezték. Mindkét vonatkozásban Olaszországé az elsőség kétes dicsősége. Miért éppen Olaszország volt a fasizmus melegágya? Melyek a fasizmus legfőbb jellemzői, mi a funkciója? Mi az benne, ami általános, s mi az, ami speciálisan olasz? Hogyan alakult ki történelmileg az olasz fasizmus, s milyen fázisokon ment át fejlődése során, míg csúfos bukásáig eljutott? Ezekre a kérdésekre ad választ könyvében Kis Aladár. Tudós alaposság, s ugyanakkor olvasmányosság jellemzi művét, amely méltán tarthat számot az olvasóközönség érdeklődésére.

    1 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Teleki Pál halála

    0

    Vajon miért élt és él tovább évtizedekig amelynek tengelyében az áll, hogy gróf Teleki Pál magyar királyi miniszterelnök 1941. április 3-ára virradó éjjel nem öngyilkos lett, hanem a németek, a Gestapo áldozata? [… A kétségtelenül náciellenes Teleki-legenda erősödött a háború vesztének láttán; éberen maradása párosult a közgondolkodásban mindig erősen ott lappangó történetietlen történetlátással, a „mi lett volna, ha”, a „másként is lehetett volna” önmegnyugtató magyarázgatással. És párosult egy jogos lelkiismeretfurdalással is, amely különösen a hitleri Németország szövetségének közelebbi megismerésekor ébredt fel a magyarság sorsáért felelősen gondolkodó polgári politikusok fejében. Teleki a másik, az emberileg becsületes, de a „főcélt”, a revíziót mégis mindenek elé helyező politikus jelképe is lett. […] A történettudomány soha nem zárkózhat el attól a társadalomtól amelynek ír, és amelyről ír. Minél több, a tudomány eredményeivel, gondolkodásával nem egyező felfogással találkozik, annál szenvedélyesebben kell a nézetek genézisét felkutatnia és annál nagyobb türelemmel ismételten számba vennie, a közönség elé tárnia bizonyítékait. A Teleki-tragédiát is így kell kezelnie. Forrásként, az elmúlt évtizedek hazai közgondolkodásának lecsapódásaként. Meg aztán figyelmeztetésként. Ha nem tudjuk árnyaltan bemutatni közelmúltunk történéseit, akkor a közgondolkodás a legendák iránt fogékony marad.

    800 Ft
    Kosárba teszem
  • Nyugatosok

    0

    A második világháború folyamán hadifogolyként nyugatra került magyarok hazatérve egyaránt megkapták a megbélyegző „nyugatos” jelzőt, itthon másodrendű állampolgárokká lettek, nemigen kaptak állást, nem voltak politikai jogaik, hacsak nem igazolták őket. A szerző e munkája a korábbiaktól eltérően emlékirat, Ponori Thewrewk „nyugatossá” válásának a történetét eleveníti fel. A háború utolsó szakaszában hívták be katonának, azonban a Szálasi-uralom elején megszökött alakulatától. A rá váró statáriális „felkoncolástól” csak egy amnesztia-rendelet mentette meg. További szökési kísérletei sem tudták megakadályozni, hogy fegyvertelen alakulatával együtt Németországba szállítsák, és ott hadifogságba essék. Az amerikai, majd francia fennhatóság alatt, német- és franciaországi táborokban töltött időszak eseményeit a szerző kendőzetlen formában tárja az olvasó elé. Ponori Thewrewk Aurél 1921-ben született kistisztviselői családban. A csillagászat iránt gyermekkora óta érzett vonzódása tartósnak bizonyulván a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemre iratkozott be. 1944-ben matematika-fizika tanári oklevelet és szakcsillagászi képesítést nyert. 1944 és 1948 között az egyetemi Csillagászati Intézet gyakornoka, bár közben katona, illetve hadifogoly. 1946-tól tanárként működött. 1951–1961-ben között a Geofizikai Mérőműszerek Gyárában kutató technikus, majd kutató mérnök. 1962-től 1975-ig a Táncsics Könyvkiadó szerkesztője.1963-tól a TIT Uránia Bemutató Csillagvizsgáló igazgatóhelyettese, majd 1975-tő1 az Uránia és a 1977-ben megnyílt Budapesti Planetárium igazgatója.1981-ben nyugdíjba vonult. A kötött elfoglaltságoktól megszabadulva a csillagászat kronológiája és története területén fejtett ki munkásságot. Közel egy évtizedig adta elő az ELTE TTK csillagászati tanszékén „A csillagászat története című tárgyat, A Csillagok a Bibliában (1993) című műve a bibliai leírások mögött fellelhető csillagászati vonatkozásokat tárja fel. A Divina Astronomia (2001) a nagy középkori költő, Dante műveiben sokszor rejtett formában megtalálható csillagászati utalásokat és korukat meghaladó nézeteket mutatja be. A Hajnali Szép Csillag (2003) a Mária-mítoszok hátterében meghúzódó csillagászati vonatkozásokat tárja fel.

    800 Ft
    Kosárba teszem
  • A csonkolás művészete

    0

    A fasiszta Magyarország első Mars-utazója, az egri borok után nyomozó uniós kommandósok, az öccsüket genetikailag átszabó gyerekek, a három testőr phaserkarddal, a Rómában barátnőjével szórakozó ördög – mind-mind szereplői Anthony Sheenard novelláinak, amelyekből egy kiemelt válogatást teszünk le most az SF-et kedvelő közönség elé. Az írásokban tér és idő nyílik meg: az olvasók bepillanthatnak egy alternatív magyar történelembe, a közeli Hold gyarmatosítása során adódó problémákba, de olvashatnak távoli világokról, idegen fajokról és civilizációkról is, melyek ismerkednek az emberrel vagy éppen az emberi ismerkedik velük. A novellák mindegyike magán viseli a szerző jellegzetes humorát, meghökkentő világlátását, és mélyen emberi gondolkodását. A jövő és múlt nem diadalok sorozata, így a történésekből nem hiányzik az irónia sem. Ha meghökkennének olvasás közben, gondoljanak bele: miért lenne más a jövő embere, mint a mostani? Több írást is Pablo Neruda verseskötete, a Kérdések könyve ihletett.
    Szélesi Sándor akkor vette fel az Anthony Sheenard írói álnevet, amikor első SF-regénye, a Városalapítók, 1997-ben megjelent. Ezért a művéért a szerző a következő évben aztán megkapta a legjobb SF-regénynek járó Zsoldos Péter-díjat. Egyik szülőatyja a legnépszerűbb magyar space-fantasy sorozatnak, a Mysterious Universe világának. Az ebben játszódó Sötétség előtt című regényt 2005-ben ismét Zsoldos-díjjal jutalmazták. Az író leginkább novellistának tartja magát, ezért külön örömmel töltötte el, hogy idén egy, a Galaktika magazinban megjelenő novellája – a Galileo – hozta meg számára a harmadik hivatalos elismerést.

    1 600 Ft
    Kosárba teszem
  • A régi orosz festészet kapcsolatai

    0

    Ruzsa György a régi orosz festészet történetét mutatja be a kezdetektől a XVI. század végéig. Elemzi a bizánci, a délszláv, az itáliai és a nyugat-európai művészet hatásait, és részletesen tárgyalja az orosz fejedelemségek szerteágazó és sokat vitatott kapcsolatait. Az olvasó megismerkedhet a kiemelkedő mesterek művészetével, Feofan Greek, Andrej Rubljov, Gyioniszij falképeivel, ikonjaival és a korszak kevéssé ismert kódexfestészetével is. A kötet közel 150 illusztrációt tartalmaz.

    2 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Az ország tükrei

    0

    A könyv kilenc év kutatómunkájának összefoglalása, hiánypótló művészettörténeti, történeti munka. A könyv a magyar nemzeti önreprezentáció megnyilvánulásait vizsgálja az 1851–1915 között rendezett világkiállításokon. Annak a folyamatnak az elemzését nyújtja, melynek csúcsán Magyarország az 1900 körüli években történelmének előbb írott, majd íratlan rétegeiből táplálkozó nemzeti sajátosságait a modernizáció követelményeivel összeegyeztetve megjelent a világkiállítások ideiglenes színpadán. Az önreprezentáció jelenségeinek elemzése során feltáruló kép a korabeli Magyarország külföldi megismerését elősegítő intézkedések motivációját, célkitűzéseit és módszertanát mutatja be. A szerző a megvalósult nemzeti kiállításokat a korszak magyar kultúrpolitikai törekvéseinek fényében tárgyalja.

    1 600 Ft
    Kosárba teszem
  • Az utolsó és az első emberek

    0

    Ez egy kitalált történet. Elképzelhető vagy legalábbis nem teljesen hihetetlen elbeszélésben próbáltam felvázolni az ember jövőjét, s igyekeztem, hogy a mese utaljon arra a változásra is, amely ma játszódik le az ember szemléletmódjában. Úgy is lehet ábrándokat szőni a jövőről, hogy a csodák kedvéért szabadjára engedjük a képzeletünket. Pedig ha kordában tartjuk, épp ezen a területen szerezhetnek nagyon értékes tapasztalatokat a jelentől és annak kilátásaitól meghökkent elmék. Manapság üdvözölnünk kellene, sőt fontolóra kellene vennünk minden komoly kísérletet, mely fajunk jövőjét teszi mérlegre; egyrészt, hogy megértsük azokat a nagyon különböző és gyakran tragikus lehetőségeket, melyekkel szembetaláljuk magunkat, másrészt, hogy szoktassuk magunkat a tudathoz, miszerint legbecsesebb eszményeink is gyermekdednek tűnhetnek nálunk fejlettebb elmék számára. Akkor a távoli jövőről szőtt ábrándkép egyben kísérlet lesz arra, hogy az emberi fajt kozmikus környezetében lássuk, s a szívünket új értékek elfogadására tegyük alkalmassá. De keményen meg kell fegyelmeznünk képzeletünket, ha azt akarjuk, hogy a lehetséges jövők e képzeletbeli építménye meggyőző erejű legyen. Nem az a feladatunk, hogy átlépjük a korlátokat, melyeket az adott kultúrállam, amelyben élünk, lehetőségeink köré emelt. Ami csak fantasztikus, annak igen csekély az ereje. Nem lehet célunk, hogy ténylegesen bekövetkező eseményeket megjósoljunk; mert mostani helyzetünkben az ilyen jövendőmondás, a legegyszerűbb dolgokat kivéve, csak könnyelműség lehet. Nem a történészek mezében lépünk fel, akik ezúttal előrenéznek, nem pedig hátra. A sok, egyformán érvényes lehetőség gombolyagából csak egy bizonyos szálat húzhatunk ki. De azt a szálat céltudatosan kell kiválasztanunk. Tevékenységünkre a művészet szó illik, nem pedig a tudomány; és művünknek várhatóan művészi hatást kell gyakorolnia az olvasóra. Célunk mégsem csupán az, hogy esztétikai értelemben remekművet alkossunk. Nemcsak történelmet, nemcsak mesét, hanem mítoszt kell teremtenünk.

    1 200 Ft
    Kosárba teszem
  • Indián hagyományok

    0

    Régi korok üzenete cimű sorozatunkat megújitottuk. Azzal a céllal inditottuk ismét útjára, hogy igényes ismeretterjesztő köteteket adhassunk az olvasók kezébe. A szerzők az adott témák szakértői, akik tudományos bizonyitékokon alapuló tényeken keresztül mutatják be a legváltozatosabb témákat: egyes népek gondolkodását, hagyományait, hitvilágát, vallását, világképét, kultúráját. A sorozat figyelemre méltó erénye, hogy ráébreszti az olvasót a Föld és az élővilág iránti tiszteletre, az itt élő népek szellemi javainak valós értékére. A sorozat hetedik kötetéhez, az Indiánhagyományok cimű könyvhöz kellemes olvasást kivánunk. A fehér ember évszázadokon át elragadtatással vegyes lenézéssel, gyakran értetlenséggel és megvetéssel kísérte figyelemmel az indiánok életmódját. Csak mostanában kezdett a nyugati társadalomtudomány nyitottabb szemlélettel közeledni e hagyományok felé, és az őslakosság szellemiségének megértésére törekedni. Egy ilyen könyvben lehetetlen egyenlő teret adni minden indián hagyománynak, törzsi szokásnak, ám elmondható, hogy vannak összetevők, amelyek túlmutatnak a törzsi különbségeken, és többé-kevésbé lehetővé teszik átfogó értékek megfogalmazását. Valójában pontosan ezek az általános vonatkozások azok, amelyekről többet akarunk tudni a jelenkor társadalmi, gazdasági, környezeti és mindenekelőtt vallási válságában. Amit az amerikai őslakosság mondani tud nekünk, az pontosan jelenkori válságunkról szól, különös tekintettel a természettől való szinte teljes elszakadásunkra. Az indián vallások oldhatatlan kötéssel fonódnak össze a természettel olyan titokzatos módon, amelynek jelentőségét csak most kezdi felismerni a fehér társadalom. Ez a kötet a figyelem és hallgatás könyve szeretne lenni, hogy megértsük, amit a szűz természet és az amerikai őslakosság mond nekünk. Hallgassuk figyelmesen!

    800 Ft
    Kosárba teszem
  • A vámpír vonzásában

    0

    A vámpírok köztünk élnek. Az aktuális trendeket figyelemmel kísérni igyekvő újságíróként erre akkor döbbentem rá először, amikor kezdtem úgy érezni, mintha mindenhonnan hegyes fogú, vértől csöpögő mosolyok villannának rám. És ez ma sincs másképp. Ha metrózni akarok, a mozgólépcső két oldalán egymással versengve próbálnak rávenni a legújabb vérszomjas regény megvásárlására cseppet sem burkoltan erotikus címek. Ha autóba ülök, az utamat óriásplakátok szegélyezik, rajtuk vérszomjas szeretőjük karjában üdvözült arccal elaléló lányok. A különféle tévécsatornák jóvoltából naponta akár több vérfagyasztó filmet is megnézhetek, ha pedig feltévedek az internetre, a választék végképp kimeríthetetlen. Szorgos mozirajongók már a világ hetven legjobb vámpíros filmjének rangsorát is összeállították, és ha belegondolunk, hogy ez a hetven csak a termés legjava, fogalmat alkothatunk róla, milyen hatalmas kínálatból válogathat a borzongásra vágyó néző. A dolog komolyságát azonban akkor fogtam fel igazán, amikor környezetem ifjú hölgytagjait sorra hatalmába kerítette a vérszívó-vírus. Az egyikük, megtekintve az Alkonyat-széria első darabját, csupa nagybetűvel hozta ország-világ, és persze a Facebook-közösség tagjainak tudtára: VÁMPÍR PASIT AKAROK! A másikuk kedvéért majdnem extra díjat kellett fizetnünk a londoni repülőtéren, mert az ajándékba kikönyörgött, magyarul akkor még nem kapható Twilight-könyvek miatt túlsúlyos lett a bőröndünk. A harmadik hosszasan és hősiesen ellenállt a kísértésnek, aztán egy reggel mégis arra mentem be a szobájába, hogy pizsamában üldögél az ágyon és az Alkonyat jóképű főhősének, Edwardnak (pontosabban az őt alakító színésznek) a teljes oldalas fotóit vagdossa kifelé az egyik amerikai magazinból. Kérdésemre, hogy mégis mihez szeretne kezdeni az ágyán máris kupacban gyűlő képekkel, elárulta, eltávolítja a szobájából az összes korábbi poszterét, és helyükre a drága Edwardot aggatja fel. A helyzet azóta annyiban változott, hogy a szívdöglesztő vámpír mellé felkerült a falra a film egyik további szereplője, egy szívdöglesztő vérfarkas személyében. Sajátságos. Mindez számomra világossá tette, hogy a vámpírmánia több átmeneti és mulandó divathóbortnál. Ezért is kérdeztem meg olyan szakértőket a témáról, mint Dr. Csernus Imre, Dr. Szondy Máté, Feldmár András, Jakabffy Éva pszichológus, filozófus, Prof.Dr. Bagdy Emőke, Soma Mamagésa, Singer Magdolna tanatológus.

    600 Ft
    Kosárba teszem
  • Népi cserépkályhák

    0

    A magyar parasztság által használt cserépkályhákat mutatja be a szerző új kiadású könyvében. A tíz évvel ezelőtt megjelent munka kibővített változata most sok új rajzzal és fényképpel illusztrálva ismertet meg bennünket kiemelkedően gazdag kályhás hagyományainkkal. Betekintést nyerhetünk a középkori eredetű szemeskályhák, az újkori táblás kályhák és a nem nagy múlttal rendelkező csempekályhák kialakulásába, történetébe.

    1 200 Ft
    Kosárba teszem
  • Patakmalmok a Kárpát-medence keleti felében

    0

    A vízigépek alkalmazása Európában már a 11-13. században technikai forradalmat idézett elő, mert a motorok világának kezdetét jelentette, s a magyar történelem forrásaiban is a 14-15. századtól egyre gyakrabban tűnnek fel a vízimalmok. Ma már csak nagy ritkán láthatunk egy-egy véletlenül megmaradt példányt. Éppen ezért féltve kell ezeket őrizni, mint a népi technika értékes tanúit. Ezért csak üdvözölhetjük azokat a kutatókat, akik időt és erőt áldoznak a letűnt világ malomiparának feltárására. Közéjük tartozik dr. Ozsváth Gábor Dániel, aki több, mint két évtized óta szenvedélyesen kutatja a székelyföldi és erdélyi vízimalmok történetét, s eddig is értékes tanulmányokat közölt e témakörben. Ez a kötet folytatását jelenti eddigi munkásságának, de több is annál, mert a szakmaiság, szakszerűség elmélyítésével találkozunk e könyvében.

    4 500 Ft
    Kosárba teszem
  • A kiválasztottak

    0

    Megállapíthatjuk, hogy judaizmus és szemitizmus is létezik, és nagyrészt ez a szemitizmus váltja ki válaszreakcióként az antiszemitizmust. A szemitizmus mélyén a kiválasztottság tudata húzódik meg, amely kikényszeríti a kiválasztottak elkülönülését azoktól, akik nem kiválasztottak. A kiválasztottság történhet vallási-ideológiai, továbbá genetikai-etnikai elvek szerint, végül egy zárt érdekközösséghez tartozás alapján. A kiválasztott nép misztikus elképzelése központi helyet foglal el a zsidó hagyományban és liturgiában. Ezért a vallási alapon történő kiválasztottságot a judaizmus vagy szemitizmus egyik kulcsfontosságú meghatározó koncepciójának tekinthetjük. Ez a mai napig megmaradt a zsidók és a nem zsidók közti viszony egyik központi elemének és gyúanyaggal teli pszichológiai, történelmi és teológiai problémájának. A kiválasztottság státuszáért folytatott küzdelem a világ és a zsidóság közti viszony történelmének az egyik hajtóereje volt, és ma is az. A kiválasztottság napjainkban az antiszemitizmus, valamint az Izrael állam támogatásával, területének nagyságával – Jeruzsálem hovatartozásával – kapcsolatos közel-keleti konfliktus egyik meghatározó eleme.

    2 400 Ft
    Kosárba teszem
  • Ady Endre levelei III.

    0

    BÖLÖNI GYÖRGYÉKNEK Érmindszent, 1914. máj. 25. Drága Gyurkám és Itókám, megérkeztem, remélem két-három hét múlva nem leszek ilyen kutyául. Küldjétek el már végre azokat a rólam s nekem szóló újságokat. És írd meg, fiam, mit küldjek pünkösdre? Hogyan érkeztél vissza? Itóka, te vagy az okosabbik és pontosabbik, írjatok. Édesanyám csókol benneteket. Szándéka valamit, amit csak sok baja miatt halogatott, üldeni nektek. Csókol, Adytok

    1 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Hazátlanok

    0

    2 400 Ft
    Tovább olvasom
  • Nyirő József, a székely nép krónikása

    0

    1 200 Ft
    Tovább olvasom
  • Fényes szurony, rózsafa a nyele…

    0

    Az Árpád-korban hazánkba fogadott kun nép az eltelt évszázadok alatt elveszítette etnikai különállását, egykori anyanyelvét csupán néhány irodalmi nelvemlék és helynév őrzi. Oláh Lajos gyerekkora óta gyűjti a Nagykunságra vonatkozó katonai ereklyéket, Szabó József János évtizedek óta kutatja és tanítja a monarchia hadtörténetét. Az ő találkozásukból született ez a könyv. Korabeli fotók.

    3 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Mátyás király neve napja

    0

    Kóka Rozália a Népművészet Mestere, Magyar Örökség-díjas mesemondó, népdal- és népmesegyűjtő, népdalénekes, néprajzkutató, újságíró, író. Eddig is számos kötettel örvendeztette meg a mesét hallgatni és mondani szerető gyermekeket. Kiadónk gondozásában jelent meg például a Katyika meg Matyika, a Mesemondó gyerekek könyve. Ebben a kötetben száz Mátyás királyról szóló mesét gyűjtött össze, ismerteket és kevésbé ismerteket, bemutatva ezt az egyedülállóan gazdag népi hagyományt. A könyvet Gyulai Líviusz csaknem száz nagyszerű metszete illusztrálja.

    3 600 Ft
    Kosárba teszem
  • Kopjafák

    0

    „Régi idők öreg kopjafái alatt alussza álmát az én népem mohos temetőkben vadvirággal takart padmalyos sírokban szép madárszó mellett. Itt járok közöttük, beszélgetek velük, költögetem őket, mert nem igaz, hogy négy szál hitvány deszkával vége van mindennek. A sorsok nem múlnak el. Minden holttest letett ruha, melybe a gyermek öltözik. A temető a soha ki nem alvó élet álarca csak. Egy az élet a föld fölött és a föld alatt. Fekete porból piros virág nyílik, eltemetett gyászból új búbánat fakad. Fölül, alul egyazon féreg az új élet sarát. A süppedt, néma halmok öreg balladáit lenn a kis falvakban tovább is jajgatják. Az eke szarván csak kezet váltottunk. A holddal, nappal, csillagokkal, csudás virágokkal ékesített koporsókkal együtt nem temették el a mi nehéz sorsunkat. A nagy székely ravatal árnyékában élünk. Semmi sem igaz, csak a temető igaz valóság és nincsen halál, csak átváltozás az élet végtelen körfolyamatában…”

    2 800 Ft
    Kosárba teszem
  • Védőr

    0

    Szabad-e végrehajtani az új, kegyetlen hatalom parancsait ott, ahol ez csak a szélsőséges politikai érdekeket szolgálja? Ez a súlyos dilemma gyötri a fiatal Wilfried Wilst, aki nem sokkal Belgium 1940-es megszállása után csatlakozik az antwerpeni rendőrséghez, hogy elkerülje a kötelező munkaszolgálatot. Csakhogy most épp azok letartóztatásában kell segédkeznie, akiknek az „új rend” a létezését sem tűri el, és miközben kollégája és barátja, Lode menteni próbálja a zsidókat, más ismerősei készséggel kiszolgálják az ország aktuális urait. Mindkét fél a maga oldalára akarja állítani, és a pártatlanság illúziója egyre kevésbé fenntartható: Wils, aki legszívesebben mindenek fölött állna, akaratlanul is részesévé válik a XX. század múlhatatlan botrányának… Hol húzódik a határvonal a politikai-hatalmi téboly passzív szemtanúja és aktív cinkosa között? Megvédhetjük-e magunkat a történelem által ránk kényszerített radikális döntésektől, és megóvhatjuk-e az eljövendő nemzedékeket tetteink következményeitől? Ilyen kérdéseket feszeget Jeroen Olyslaegers egyszerre kíméletlen és szórakoztató regénye, amely fanyar humorral és bravúros nyelvezettel eleveníti fel a második világháború már megannyiszor körüljárt, mégis újabb és újabb számvetésekért kiáltó őrületét.

    2 000 Ft
    Kosárba teszem