• A férfi útja II.

    0

    A férfi útja című, Richard Rohr előadás-sorozatát tartalmazó könyv 2001-ben jelent meg kiadónknál, és nagy sikert aratott. A mostani – természetesen önállóan is olvasható – kötet írásai érettebb és teljesebb formában, egyúttal szerteágazóbban bontják ki az ott felvetett gondolatokat, és a férfi életútjának szinte minden területét körüljárják. A harcos, a vezető, a mágus, a szerető és az apa szerepei egyaránt terítékre kerülnek, de szó esik a gyakran gyermekkori problémákra, például apahiányra visszavezethető szerepzavarokról is. „Ez a könyv a férfiakról szól, elsősorban férfiaknak. Méghozzá őszintén, ami nem véletlen. Mert az igazság kimondása hagyományosan inkább a férfiak dolga – lenne. De sokszor nem tesszük. Ostobaságból, gyengeségből, kényelmességből, haszonlesésből… És aztán ott állunk egy beszennyezett világban, átitatva hazugsággal, és már nem is vesszük észre, hogy hazudunk. Sőt a »köz-hazugságot« tovább görgetjük, és megpróbáljuk átadni a fiainknak. Nem csoda, hogy nem bíznak bennünk. Igazságokra és rendre vágynak. És ha apáiktól nem kapják meg, akkor máshol fogják keresni… Persze nem könnyű manapság őszinte férfinak, apának lenni. Közösség nélkül nem megy. Magányosan majdnem lehetetlen vállalkozás felszámolni az önszeretet hazugságait. Richard Rohr kezdetektől fogva közösségekben méri magát, és közösségek által megélt igazságokról beszél. Hazájában, az Egyesült Államokban ferences rendi szerzetesként, majd az Új Jeruzsálem Közösség lelkipásztoraként, később a Cselekvés és Elmélkedés Központ vezetőjeként gyűjtötte, nemesítette tudását a férfi és a női lelki identitásról, annak különbségeiről. Amikor személyesen is megismerhettem, lenyűgözött a hitelessége: amint kiváló előadóként személyiségének egészével közvetíti tiszta erőt sugárzó gondolatait, amelyek léleképítő közösségünkben, a Férfisátorban kezdettől fogva fontos iránymutatóul szolgáltak.” (Lisztes Gábor, Férfisátor közösség)

    2 000 Ft
    Kosárba teszem
  • A férfiak a Marsról, a nők a Vénuszról jöttek

    0

    Az igazi párkapcsolat kézikönyve, hogyan éljünk boldogan társunkkal. A marslakók az erőt, a szakértelmet, a teljesítményt értékelik. Erőkifejtésüket erre, valamint erejük és képességük kiteljesítésére összpontosítják. Jelszavuk: siker, győzelem, önmegvalósítás. A vénuszlakó nőknek más az értékrendjük. Szerelem, folyamatos kommunikáció, mély kapcsolat kiépítése a fontos. Zászlójukon: Szeress, hogy szerethesselek, gondoskodhassak rólad! Önbecsülésüket kapcsolataik minősége határozza meg. A marsbéli és vénuszlakók szerelme varázslatosan indul. Idővel azonban az érzések megkopnak, az eddigi természetesnek vett különbözőségek már nem varázslatként hatnak, hanem mérgezik a kapcsolatot. A könyv ezt a kibékíthetetlennek tűnő ellentétet oldja fel tanácsaival: – segít, hogyan szeressük a másikat anélkül, hogy megfojtanánk egymást, – miként bocsássunk meg egymásnak úgy, hogy ne csorbuljon önbecsülésünk, hiszen valamikor úgy imádtuk egymást.

    2 800 Ft
    Kosárba teszem
  • A festészet rövid története. Giotto-Cézanne

    0

    A ​kötet átfogó képet ad a nyugat-európai festészet fejlődéséről Giottótól Cézanne-ig. Szerzője, Michael Levey, a londoni National Gallery tudományos munkatársa, gondosan kiválasztott példákkal jellemzi az egyes festők művészi tevékenységét és a festészet fejlődésben betöltött szerepét. Levey a hatalmas anyagot biztos tudással kezeli, s határozottan elválasztja az értékest a talmitól. Bár gyakran friss, egyéni meglátással, állásfoglalással fűszerezi mondanivalóját, mindig megőrzi tudományos tárgyilagosságát, és kiváló arányérzékről tesz tanúságot.

    1 000 Ft
    Tovább olvasom
  • A festészetről és a szépségről

    0

    „Nincs más szándékom, mint azt a csekély értelmet, amit Istentől kaptam, és amit szorgos igyekezettel megszereztem, híven továbbadni azoknak, akik vágynak erre a tudásra, és nem tudnak semmi jobbhoz hozzájutni” – írja Albrecht Dürer, aki nemcsak festőként és grafikusként volt jelentős, de művészet-teoretikusként is: tankönyvet írt a festőinasok számára, foglalkozott arányelmélettel, perspektívatannal és erődítéstannal. Dürer gazdag írásos hagyatékából most első ízben kap válogatást a magyar olvasó. Forráskiadványunkban a teoretikus Dürert bemutató művészetelméleti írások mellett helyet kaptak életének és művészetének fontos mozzanatait megvilágító személyes jellegű írások és levelek is. A németalföldi útja során írt naplóban elragadtatott hangol számol be élményeiről, ugyanakkor pontosan rögzíti kiadásait-bevételeit s a hétköznapi történéseket. Feljegyzési könyve emberközelbe hozza a családjáról, inaséveiről író Dürert. Különösen becses számunkra Családi krónikája, hiszen ez Dürer magyarországi származásának fontos forrása. A kora jelentős személyiségeivel, humanistákkal, reformátorokkal folytatott levelezéséből kiemelkednek a Wilibald Pirckheimernek írott velencei levelek, melyek itáliai tartózkodásának élményeiről, gondjairól s egyben személyiségéről adnak árnyalt képet. A Jakob Hellerrel váltott levelek Dürer megbízásairól, munkamódszeréről, művészi önértékeléséről tájékoztatnak. Írásaiból plasztikusan rajzolódnak ki a XVI. század társadalmi és szellemi mozgalmai is: a német parasztháború, a reformáció és humanizmus eszméinek terjedése és a reneszánsz művészet-szemlélet térhódítása. A művészeti tevékenységével, anyagi helyzetével, társadalmi státusával kapcsolatos dokumentumok között két magyar vonatkozásút is közlünk. A kötethez Végh János művészettörténész írt előszót. A 104 fekete-fehér fotó és a 8 szöveg közti kép szervesen kapcsolódik a szövegekhez Az egyre messzebbre és mélyebbre hatoló tudomány mellett azonban létezik egy egyre mélyebbre hatoló gondolkodásmód is, mely nem az újat fedezi fel, hanem a régit építi ki. A tudomány mellett él a bölcsesség is, melynek nincs szüksége arra, hogy egyre-másra a legújabb megfigyelésekre és felfedezésekre hivatkozzék. A feltalálók és újítók fiatalok. A bölcsek öregek, és nem félnek azt kimondani, ami ugyan ősi, de még mindig igaz. A régi retorikai topika az újdonság és a régiség, az ifjúság és az öregség összekapcsolásával kialakította a bölcsesség sajátos megszemélyesítését egy toposz formájában: ez a puer-senex – a gyermek mint aggastyán. Ez a motívum hangzik fel a tizenkét éves Jézus ábrázolásában is, aki a templomban bölcsességével az öreg zsidó papokat ámulatba ejti. A verbális jelképnek Albrecht Dürer adott vizuális formát a Louvre-ban található vásznon, egy hosszú, fehér szakálló gyermek ábrázolásán (28. kép). A kép szintézise a megismerő, az újdonságra-ifjúságra visszavezethető tudásnak és az emlékezethez kapcsolódó, egy hosszú élet tapasztalataira építő bölcsességnek. A művészetet emberek hozzák létre, és természetes kapcsolatban van a nemzedékek egymásra következésével, tehát az értékelés természetes bizonytalanságával is, a fiatalság és az öregség elkerülhetetlen, mert biológiailag meghatározott konfliktusával. Nem tagadhatjuk, hogy a művészet – függetlenül attól, hogy olyan műveket hoz-e létre, melyek új eszközöket és témákat mutatnak fel, vagy megfordítva, olyanokat, melyek az emberről és az életről általános és tartós igazságokat fogalmaznak meg képi módon -olyan törvényeknek van alávetve, melyeknek minden alá van rendelve, ami időben létezik, és amit értelmünk csak időben létezőként tud felfogni. Minden művészi alkotás valami, ami korábban nem létezett; az új teremtését már maga a teremtés fogalma feltételezi. Egy művész minden egyes kézmozdulata, mellyel az anyagot alakítja, új dolognak, vagy egy dolog új elemének ad életet. Ennek az új teremtésnek az ismertetőjegyei az újat köthetik a már meglevő művekhez, vagy – ellenkezőleg – művészi problémák új felfogásának és megoldásának mintáját képezhetik.

    2 000 Ft
    Kosárba teszem
  • A Feszty-körkép

    0

    Körképünk története 1891-ben kezdődik. Feszty Árpád egy párizsi útja során megnézte a Detaille és Neuville által festett, napóleoni csatát ábrázoló körképet. Akkora hatással volt rá az élmény, hogy elhatározta, ő is alkot idehaza egy hasonlót. hazatérve lelkesen ecsetelte elképzelését családja tagjainak: vászonra viszi a bibliai özönvíz legendáját, körös-körül vadul hullámzó, tajtékzó tengerrel, viharos felhőkkel, hánykódó hajókkal, sziklákhoz csapódó roncsokkal. Felesége megrettent az ötlettől, hiszen mint festő tudta, mekkora monumentális, külön épületet igénylő kép létrehozása, nem beszélve a szükséges technikai berendezésekkel járó bonyodalmakról. Apósa azonban – Jókai Mór – a közéletben jártas író és az eseményeket figyelemmel kísérő országgyűlési képviselő szemével nézte a dolgokat. Gazdag írói-festői fantáziáját – jól bánt az ecsettel is – nemcsak megmozgatta a nagyszabású terv, hanem rá is beszélte vejét, hogy a vízözön helyett a magyar történelem egyik jelentős epizódját örökítse meg. Az ország akkortájt már a honfoglalás millenniumára készült, így kézenfekvő volt a javaslat: legyen a körkép témája a honfoglalás, címe pedig: A magyarok bejövetele

    2 000 Ft
    Kosárba teszem
  • A filmrendezés mestere

    0

    Rita Cirio 1992 januárjától 1993 nyaráig készítette azt az interjú- sorozatot, amely végül a világhírű rendező, Federico Fellini utolsó vallomása lett. Rita Cirio, az Espresso című hetilap újságírója az építészdiploma megszerzése után a Bolognai Egyetemen Umberto Eco munkatársa lett. A francia és lengyel irodalomról, a revüszínházakról, a kortárs olasz színjátszásról írt elméleti munkáival, dramaturgiai és fordítói tevékenységével, számos tanulmányával és interjújával vált az olasz színház- és műkritika elismert alakjává.

    1 000 Ft
    Tovább olvasom
  • A filozófia kis tükre

    0

    Ez a könyv nem filozófusoknak készült, noha a filozófiáról szól. Olyan embereknek szántam, akik teljesen idegenek ettől a tudománytól, s legtöbbjük bizonyosan Pascal-lal tart, hogy „mit se törődni a filozófiával: ez az igazi filozófia”. Feladatom azonban éppen ezért még jobban izgatott. Hogyan adjak képet az ilyeneknek a filozófiáról úgy, hogy abban mégis a saját arcvonásaikat ismerjék fel, amikre eddig nem figyeltek? Szerettem volna nekik megmutatni, hogy a filozófiához mindenkinek van köze, annak is, aki elfogadja, meg annak is, aki eldobja.

    1 600 Ft
    Kosárba teszem
  • A filozófia kis tükre

    0

    „Ez a könyv nem filozófusoknak készült,noha a filozófiáról szól.”

    800 Ft
    Kosárba teszem
  • A filozófia mint szigorú tudomány

    0

    Vajon a tudomány-e a filozófia vagy világnézet; életforma vagy életmód? Ezek a kérdések végigkísérik a filozófia történetét. Husserl életműve a XX. századi filozófia egyik legnagyobb szabású kísérlete a filozófia szigorú tudományként való kiépítésére. A kötetben található írás 1911-ben jelent meg, e nagyszabású programot vázolja, miközben számot vet a kor jellemző irányzataival. A beható kritikák közepette Husserl fölvázolja saját filozófiájának, a fenomenológiának a lényegét, s azt sugallja, hogy az általa körvonalazott filozófia mint szigorú tudomány egyúttal magasabb szinten egyesíti magában a bírált nézetek törekvéseit is. „Hogy a magunk nyomorán enyhítsünk – írja, utódainkra nem hagyhatunk örökségként szakadatlan nyomort… Ez a nyomor a tudományból ered. De a tudomány okozta bajt csupán a tudomány képes végérvényesen leküzdeni.”

    1 600 Ft
    Tovább olvasom
  • A filozófiai gondolkodás fejlődése

    0

    A budapesti Római Katolikus Hittudományi Akadémián tartott bölcselettörténeti előadások könyvbe foglalása hallgatóim s a bölcselet iránt érdeklődő keresztény hívők igényeit kívánja kielégíteni. Sokat merítettem a forrásokon kívül – Johannes Hirschberger, Frederic Copleston és Kecskés Pál munkáiból. Az ilyen témájú műben elkerülhetetlen, hogy a maradandó értéket csaknem változtatás nélkül vegye át az egyik szerző a másiktól. Ez a magyarázata a helyenkénti tartalmi, felosztásbeli stb. hasonlóságnak, ott is, ahol nem hivatkoztam névszerint az említettekre. Részben azért nem, mert a tárgyi-tartalmi azonosságot átértelmezi a szempontbeli különbség: a filozófiai gondolkodás fejlődését a mai tomizmus vezető irányzata, a transzcendentális módszer világosságában mutattam be. Nem az okozott gondot, hogy kiről írjak bővebben, hanem hogy kiről rövidebben. Nem volt könnyű a részben már kialakult magyar filozófiai terminológiát a nyelvtisztaság követelményeivel összehangolnom.(…)
    Nyíri Tamás

    2 800 Ft
    Kosárba teszem
  • A filozófusok fája

    0

    A tudattalan archetípusos megjelenítéseiben gyakorta találkozunk a fa vagy általában a csodás növény képével. A továbbiakban elsőként az individuális képek reprodukcióját és elemzését adom, vizsgálódásom második részében pedig az alkímiából ismert „filozófusok fájáról” és annak történeti vonatkozásairól szólok. A képek az alkotó fantázia spontán produktumai; egyetlen tudatos indítóokuk azon élmény kifejezésének szándéka, mely akkor születik, mikor a tudat úgy fogad be tudattalan tartalmakat, hogy nem tesz erőszakot a tudattalanon, nem szakítja ki őket onnan. – C. G. Jung

    4 500 Ft
    Tovább olvasom
  • A fiúk királya

    0

    Lord Baden Powell rajzaival és eredeti fényképekkel.

    3 000 Ft
    Kosárba teszem
  • A főhercegné és világa. Egy kalandos élet története

    0

    „Hogyan lett a társadalom csúcsáról egy földbirtokos családból származó hölgy 1945 után az új rendszer számkivetettje? Megfosztották vagyonától, elvették budai palotáját, mezőtúri birtokát, sốt még egy ideig börtönnel is sújtották. Azonban nemcsak ő, hanem családja is megszenvedte a sztálinista önkény éveit. Testvérét börtönbe zárták, unokatestvérét és családját kitelepítették, unokaöccsét pedig az egyetem helyett munkaszolgálatra vitték. Ennek ellenére ő sosem terhelte környezetét szenvedéseiről szóló történetekkel, és sosem akart együttérzést kelteni felszámolásra ítélt osztálya iránt, hanem aktív munkával igyekezett túlélni az őt ért sérelmeket.”
    Lelbach Gyula

    5 000 Ft
    Kosárba teszem
  • A föld alatti vasút

    0

    Cora rabszolga egy georgiai ültetvényen, élete maga a pokol – a környezetében talán senki sem szenved annyira, mint ő. Anyja magára hagyta, barátai sincsenek, hiszen a rabszolgákat nem csupán az ültetvényesek sanyargatják, ők maguk is gyötrik társaikat, kegyetlenül, brutálisan. Cora úgy látja, nincs más lehetősége, mint a szökés. Amikor először hall a föld alatti vasútról, a rabszolgákat északra menekítő titkos szervezetről, elhatározza, bármi történjék is, útnak indul. Nem is sejti, milyen hosszú és gyötrelmes út vár rá…

    2 500 Ft
    Kosárba teszem
  • A föld kincsei. Gazdasági földrajz mindenki számára

    0

    Számos szövegközi ábrával, térképvázlattal illusztrált.

    1 200 Ft
    Kosárba teszem
  • A földeáki Návay család története

    0

    3 000 Ft
    Tovább olvasom
  • A Földgömb I. évf.

    0
    8 000 Ft
    Kosárba teszem
  • A Földgömb II. évf.

    0
    8 000 Ft
    Kosárba teszem
  • A Földgömb III. évf.

    0
    8 000 Ft
    Kosárba teszem
  • A Földgömb IV. évf.

    0
    8 000 Ft
    Kosárba teszem
  • A Földgömb IX. évf.

    0
    8 000 Ft
    Tovább olvasom
  • A Földgömb VI. évf.

    0
    8 000 Ft
    Kosárba teszem
  • A Földgömb VII. évf.

    0
    8 000 Ft
    Tovább olvasom
  • A Földgömb VIII. évf.

    0
    8 000 Ft
    Kosárba teszem
  • A Földgömb X. évf.

    0
    8 000 Ft
    Kosárba teszem
  • A Földgömb XI. évf.

    0
    8 000 Ft
    Tovább olvasom
  • A Földgömb XII. évf.

    0
    8 000 Ft
    Tovább olvasom
  • A Földgömb XIII. évf.

    0
    8 000 Ft
    Tovább olvasom
  • A földönkívüli kislány

    0

    Egy hűvös szeptemberi reggelen a szél belökte Miki szobájának ablakát, és valami beesett a szőnyegre. Egy apró, rózsaszín galacsin, ami hirtelen megmozdult, nyújtózott egyet, és megszólította Mikit. A nyolcéves, meglehetősen magányos kisfiú élete ettől a pillanattól gyökeresen megváltozik.

    1 200 Ft
    Kosárba teszem