-
Merre van a magyar hazám?
01 000 FtA rendszerváltás éveiben a Gulágra hurcoltak történeteit illetően új helyzet állt elő: oldódott a málenkij robotra, szovjet kényszermunkára deportáltak sorsát övező szigorú hallgatás, s megjelenhettek az első visszaemlékezések. Szebeni Ilona Merre van a magyar hazám? című munkája a legelső híradások közé tartozott a magyar könyvkiadásban. A szerző felhívására több, mint kétszáz túlélő küldte el visszaemlékezését, ezt követően számos interjú is készült a jelentkezőkkel. Az 1997-ben elhunyt szerző településenként sorolja fel a szovjet munkatáborokba elhurcoltak nevét, és egy-egy még élő tanúval készített interjú alapján felidézi és megörökíti a hátborzongató tragédiák, jóvátehetetlen erőszak-cselekmények sorát, amelyeknek zömmel a civil lakossághoz tartozó, nem egyszer fiatalkorú személyek estek áldozatul.
-
Változó világtérkép
04 500 Ft„Akár ókori agyagtábláról, akár korszerű műholdképről van szó, a térkép mint olyan alapvető fontosságú emberi célokat és igényeket szolgál – a valóság térképészeti leképezését. Készüljön bármilyen adatrögzítési és ábrázolási eljárással, a térkép világunk adott állapotáról és változásainak mikéntjéről mesél.” Daniel Yergin gazdaságtörténész, energiaszakértő jelen kötetében nem vállal kevesebbet: a geopolitikában és az energetikában jelenleg zajló, világunkat átformáló változásokat tárja az olvasó elé. A Pulitzer-díjas szerző rendkívüli tudását úgy adja át olvasóinak, mint ahogy a régi korok világlátott felfedezői: egy térképet kiterítve, régiónként veszi sorra a nagyhatalmi szereplőket. Az Egyesült Államokra, Oroszországra, Kínára, valamint a Közel-Keletre új perspektívából tekint, s kiváló lényeglátással közelít rá egy-egy állam történelmében bizonyos fordulópontokra, kritikus döntésekre vagy elszalasztott lehetőségekre, melyek a mai geopolitikai viszonyok kialakulásához vezettek, s segítenek megérteni az adott szereplő jelenkori politikai tettei mögött rejlő motivációkat. Egy olyan korban, amikor a megalapozott érvek fogyóban vannak, szemléletes statisztikákkal világítja meg az átalakuló nemzetközi trendeket, realista módon értelmezi az energiaátmenet körüli tényeket és tévhiteket, ezáltal segít az olvasónak eligazodni egy új, dinamikusan változó globális térképen.
-
20. század
05 000 FtA 20. századi művészet 1907-ben született meg, amikor Pablo Picasso megfestette Az avignoni kisasszonyokat – műve egyidejűleg szakított a múlttal és jelölte ki a művészet későbbi fejlődésének egyik legfontosabb útját. Voltaképpen ez idő tájt kezdtek az avantgárd mozgalmak kísérletezni a formával, a művészi megjelenítés eszköztárával, a technikákkal és az anyagokkal: a kubizmus, az expresszionizmus, az absztrakt művészet, a futurizmus és a dadaizmus szélesre tárta a kaput az új kifejezési lehetőségek előtt. Újfajta viszony alakult ki művészet és valóság között: az alkotók játszottak a formákkal, a tárgyakkal és az anyagokkal, a művészetet pedig a közlés egyfajta eszközeként fogták fel. A filozófiából és a pszichoanalízisből is merítettek: a szürrealista festmények a tudattalant örökítették meg. A század első felében Európát két világháború is sújtotta. A háború borzalmait Picasso a Guernicán mutatta fel. Számos művésztársa a náci Németország elhagyására kényszerült, ugyanakkor a Bauhausban zajló nagy jelentőségű kísérletezésnek is vége szakadt. Következésképpen az 1940-es évek elejére Párizs elvesztette meghatározó szerepét a művészeti életben, az új központ New York lett. Az amerikai metropolisban a művészet nyelve tökéletesen új irányba fejlődött: az akció lett Pollock munkásságában a főszereplő. Néhány év múltán a művészek egyrészt a fogyasztói társadalom populáris valóságának mélyére hatoltak, másrészt olyan kifinomult megfogalmazási módokhoz jutottak el, amelyeket a közönség már nem igen tudott befogadni. Megszületett a pop-, a koncept- és a minimal-art. A képzőművészet, a zene, a színház, valamint a média között kialakuló kölcsönhatásnak köszönhetően születtek meg a happeningek. A műalkotás minduntalan változtatta formáját: a művészek megmunkálandó tárgyává válhatott a táj vagy akár az emberi test, új technikákat találtak ki, ugyanakkor klasszikus műalkotásokat dolgoztak át
-
Igen!
02 000 FtMindenkiben működik valami, ami eldönti, hogy boldognak vagy boldogtalannak érezzük-e magunkat, illetve hogy szeretetet vagy elutasítást tapasztalunk-e magunkban. Ez a láthatatlan döntéshozó úgy működik, mint egy belső kapcsoló, amely minden helyzetben és mindenkivel kapcsolatban dönt igen vagy nem között. Míg minden belső nem elutasítást és boldogtalanságot szül, addig minden igen boldogsághoz és szeretethez vezet. Ha tudatosak vagyunk, ez a belső kapcsoló nem válthat többé észrevétlenül, automatikusan nemre. Nem tarthatja életben a régi mintákat, és nem teremthet bennünk több rejtett elutasítást – ahol pedig nincs több elutasítás, ott boldogtalanság sem keletkezik, hiszen át kell adnia a teret az elfogadásnak és a szeretetnek. Az emberekre, a helyzetekre, a helyszínekre és a saját magunkra mondott tudatos igen jelenti az utat egy olyan új, belső állapot felé, amelyre az élet is válaszol majd. A boldogság csak arra vár, hogy a megfelelő pillanatban kimondjuk a szót: Igen!
Ruediger Schache közgazdaságtudományt és pszichológiát tanult, majd egy neves ipari nagyvállalat reklámosztályát vezette. Több döntő fontosságú eseményt követően teljes mértékben hátat fordított addigi életének, és több évet az Egyesült Államokban, valamint a négy kontinens beutazásával töltött.
Egyik legkülönlegesebb tulajdonsága, hogy sajátos és rendkívül izgalmas módon képes hidat verni a tudomány aktuális eredményei, a spirituális valóság és a gyakorlati élet között. Ennek a képességének köszönhető könyveinek hatalmas sikere is, amelyeket több, mint huszonöt nyelvre fordítottak le. A szívmágnes titkai, Az igazságot rejtő 7 fátyol, az Életünk titkos terve és a Szívtanácsadó magyarul is olvasható. Ruediger Schache élettársával, Nicole Dianával él és dolgozik München közelében. Mindketten oktató- és kutatóközpontot működtetnek.
Befelé figyelés. Megfigyelés. A belső kapcsoló tudatos megváltoztatása. A megfelelő pillanatban kimondott igen mindent megváltoztat. Megszűnik a negatív gondolkodás. Többé nem leszünk elégedetlenek magunkkal. A szenvedés boldogsággá változik. A túlterheltség nyugalommá simul. A belső igen felfedezésével egy új élet kezdődik, mert a boldogság csak erre a szóra vár. -
Szakrális épületek sorsa – a közösség szerepe
01 800 Ft53. Román András Műemlékvédelmi Nyári Egyetem, Murga
-
-
-
-
-
-
-
Építészet
02 400 FtAz építészet mindenkié. Festményekbe vagy zenei alkotásokba nem feltétlenül botlunk bele, távol is tarthatjuk magunkat tőlük, de az építészet a múlt örök emlékeként mindennapi életünk része. Az átlagember életének adnak keretet az őt körülvevő épületek, a kisebb és nagyobb városok tereiben zajlanak mindennapjai. (Hilary French) De vajon mennyire nézzük mindezt értő szemmel? Mit kezdünk régi korok tanúival vagy netán a dísztelen modern kockaházakkal, a lakótelepekkel és a vasbeton monstrumokkal? Miért olyanok az épületek, amilyenek? Honnan erednek az építészek ötletei? És miért lehet oly döbbenetes a hatásuk? E könyv segít a válaszok megtalálásában, méghozzá úgy, hogy nem igényel korábbi építészeti-építészettörténeti ismereteket. Mégis érthetővé válnak a fő stílusok, korszakok és mozgalmak, mert mire a stílustörténeti utazás végére érünk, tisztában leszünk az ehhez szükséges legfontosabb fogalmakkal, technikákkal, s mindennek birtokában jobban elfogadjuk még a legmerészebb ötleteket, megoldásokat is.
-
Lovagok kézikönyve
01 000 FtEgy újdonsült lovagnak mindenhol helyt kell állnia – a harcban éppúgy, mint az úri társaságban. Ha úgy érzed, nem becsülnek meg eléggé lovagként, a hölgyek elfordulnak tőled, a pajzsod ódivatú és a harcmodorod sem eléggé lefegyverző, akkor mindenképpen olvasd el ezt a könyvet. Itt mindent megtalálsz, amit egy sikeres lovagnak tudnia kell, s az ellenségnek esélye sem lesz veled szemben.ű
-
-
A szociologizáló hagyomány
03 000 FtE kötet egy filozófiatörténet-írási program megfogalmazására vállalkozik. Fő tézise, hogy elbeszéljen egy olyan történetet, amelyben a magyar filozófia elmúlt száz éve koherensnek és nyitottnak ábrázolható. Az úgynevezett szociologizáló hagyomány ugyanis egymással vitatkozó gondolkodási irányokat is képes együtt tárgyalni. A kötet végső soron azt állítja, hogy a magyar filozófia eredeti, maradandó és valódi hatást kifejtő teljesítményei jellemzően ennek a szemléletmódnak a jegyeit viselik magukon.
-
Az Isonzótól a Duna-csatornáig
01 200 Ft„Könyvemben két történet került egymás mellé. Az egyik egy család kálváriáját eleveníti föl. Árván maradt édesapámat az Isonzó mellől hozta haza ott katonáskodó nagyapám, hogy Bihar megyében számára teljesen új környezetben a Trianon utáni Romániához került Szent jobbon alapítson családot, próbáljon boldogulni. 1951-ben aztán családjával együtt a Duna-csatornához deportálták. En hatéves gyerekként éltem át a száműze A másik történet szülőfalumról, Szentjobb községről szól, áttekintem tés nyomorúságát, erről ad számot könyvem első része. küzdelmekkel teli históriáját, a felvillantom mai arculatát. Szeretném, hogy ez a könyv tanulságul szolgálna minden korosztálynak, de főleg a mai fiataloknak, mert jöhetnek még az ő életükben is olyan nehéz pillanatok, hogy választani kell a jó és rossz között. Mindig a jó utat válasszák, még akkor is, ha az a nehezebb. A mi családunk példája is azt mutatja, hogy a nagyon nehéz helyzetből is fel lehet állni és továbblépni. Ezen könyvet ajánlom két fiamnak, két menyemnek és négy drága unokámnak, örök emlékül, tanulságul. Mindenki segítségét köszönöm, aki hozzájárult e könyv megjelenéséhez. Továbbá tisztelettel emlékezem minden szentjobbi lakosra, családtagjainkra, akik nem élték túl a háborúk és a kommunizmus rémtetteit. Emlékük legyen áldott.”
-
Együttélésre ítélve
012 000 FtRostoványi Zsolt professzor, Közel-Kelet szakértő új könyvében a palesztin-izraeli kapcsolatok történetét és jelenét vizsgálja. Az elemzést a bibliai időkbe visszanyúlva, „Ábrahám fiai”-nál kezdi, részletesen bemutatva a „Szentföldet”, Palesztinát, a zsidó honfoglalástól az iszlám hódítás koráig. Szót ejt az iszlám és a zsidók kapcsolatáról, a judoizmus és az iszlám mitikus színhelyéről. A következőkben a diaszpórával, a zsidóság szétszóródásával foglalkozik, felvetve a kérdést: létezik-e zsidó civilizáció? Ezután – Theodor Herzl és a korai teoretikusok munkássága nyomán – a cionizmus problémájára tér át, eljutva a 20. század első feléig, Palesztina brit megszállásáig. Nyomon követhetjük, miként alakult meg Izrael állam, és ezzel együtt hogyan bontakozott ki a palesztin nemzeti mozgalom. Kitér az arab-izraeli háborúkra, a hatvanas évek különféle békeszerződéseire, béketerveire. A szemben álló felek részletes jellemzésénél kényes témák is szóba kerülnek: így a szélsőséges zsidó radikalizmus vagy a palesztin mozgalom megosztottsága. Mindezeket a jelenségeket a szerző szervesen beilleszti a nemzetközi folyamatokba, jellemezve a nagyhatalmaknak a közelkeleti folyamatokban játszott szerepét, az USA-nak a térségben folytatott politikáját vagy az Európai Unió és a Közel-Kelet viszonyát. Vizsgálódásában eljut egészen napjainkig, feltéve a kérdést: hogyan tovább, van-e megoldás a palesztin-izraeli (és egyáltalán a közel-keleti) válság rendezésére? Az elemzés egész sor problémát vet fel: Jeruzsálem státusát, a menekültkérdést, a zsidó telepek helyzetét, a gazdaság állapotát stb. Vajon eljön-e valaha az az idő amikor a közel-keleti válságról már múlt időben beszélhetünk? Könyvének záró részében ennek megválaszoIására tesz kísérletet a szerző. Munkájában számos dokumentumot közöl, hatalmas szakirodalommal dolgozva fel a témát. A kötetet több térkép teszi szemléletessé.
-
Trianon utóélete
02 000 FtElőző kiadványunk, a Trianon utóélet című bibliográfia folytatásaként adjuk közre a könyvet. A több mint kétezer tétel közül kiemeltünk 24-et különböző szerzőktől, s azokról írtunk recenziókat. Amikor az olvasó kezébe veszi kötetünket, abban nemcsak tudományos ismertetésekkel, elemzésekkel találkozhat, hanem átfogó képet kaphat az egész kérdéskörről, ugyanakkor a tanulmányírók egyéni látásmódjával is megismerkedhet. Az elemzések átölelik az egész 20. századot, és segítenek tájékozódni a trianoni békediktátum szövevényes folyamataiban és következményeiben. A bevezető tanulmány tárgya Gróf Apponyi Albert emlékiratai, melyek elsősorban a kiegyezés utáni kort tekintik át, záró írása pedig Fábián Gyula irodalomtörténész címadó munkája, amivel nemcsak Trianonnak az egész magyarságra ható tragikus folyamataira mutatunk rá, hanem az egész ügy képtelenségére, lezáratlanságára is, Wass Albert írásain keresztül.
-
A Gyűrűk Ura
02 000 FtPeter Jackson nagyszabású munkája, A Gyűrűk Ura, méltán tekinthető az évtized filmtrilógiájának. A 2001-es évben az Amerikai Filmakadémia 3 Oscarral jutalmazta az első részt, s ki tudja, még hány díjat kap A Két Torony, illetve A király visszatér? Brian Sibley könyvéből most megtudhatjuk, mennyi munka előzte meg ezt a sikert. Bepillantást nyerhetünk a kosztümök, kellékek és a maszkok készítésének titkaiba, fellebben a fátyol a Gollamot és az ork hadsereget megelevenítő digitális technika működéséről. Interjúkat olvashatunk a statiszták koordinátorától kedzve a makettépítőkön át a látványtervezőkig, sőt megszólal az Egy Gyűrűt kovácsoló aranyműves is! A kötetet 300 exkluzív fénykép színesíti.
-
-
Provence, Côte d’Azur
02 400 FtA világ egyik legszebb tájékát, Provence-t és a francia Riviérát, az Azúr-partot barangolta be együtt az író Sárközi Mátyás és a fotóművész Kaiser Ottó. Közös vallomásuk ez a könyv: nem csak a többnyire ismert turista-látnivalókról, műemlékekről tudósítanak, hanem szinte elvesznek e mesésen gazdag kulturális és gasztronómiai örökségű tájban, és vallanak az ott élő emberekről, a valaha vagy napjainkban ott alkotó művészekről, múzeumokról, műalkotásokról, borról, ételekről, parfümről, természeti tüneményekről, flóráról-faunáról – s még Provence magyar vonatkozásai is föl-fölbukkannak.
-
-
Klasszikus automobilok
03 000 FtA több mint 150 gyönyörű, részletgazdag fotóval illusztrált album a világ legkedveltebb klasszikus autóit mutatja be. Visszavisz az autógyártás hőskorába a századfordulótól 1948-ig, tudósít a legnagyobb amerikai és európai márkák történetéről, megismerhetjük a legnagyobb versenyeket, versenyzőket, konstruktőröket, az elsőrendű motorikus és gépészeti megoldásokat, a formatervezés elegáns csodáit. Nagy érdeklődésre tarthat számot a Cord, a Duesenberg, a Packard, a Stutz az Egyesült Államokból vagy a Bugatti, a Hispano-Suiza, a Talbot-Lago, az Isotta-Fraschini Európából. A ma is neves gyártók közül a kötetben megtalálható az amerikai Cadillac, a Lincoln, az angol Aston Martin, a Bentley, a Rolls-Royce, az olasz Alfa Romeo és a német Mercedes-Benz is
-
-
Magyarok a Délvidéken, Jugoszláviában
02 000 Ft1945 s még inkább 1948 után a határon túli nemzetrészek kérdését csaknem teljesen kiszorították a magyarországi tudományos életből és közgondolkodásból. Csupán 1968-tól beszélhetünk a hazai magyarság- és kisebbség- vagy – az akkori terminológiával – a nemzetiségkutatás újraindításáról, s a következő évtizedekben jöttek létre a kutatás és tudományos feldolgozás alapintézményei. Arday Lajos 1935-ben született az – akkor – multietnikus és sokvallású Nyíregyházán, francia és cseh ősökkel rendelkező családban. A Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma után a Kossuth Lajos Tudományegyetemen történelmet tanult, abból doktorált, és szerzett kandidátusi fokozatot. A családi hagyományok mellett a kiváló Kelet-Európa-kutató, Niederhauser Emil előadásai nyomán fordult figyelme térségünk, Kelet-Közép-Európa nemzeti-kisebbségi kérdései felé. A MTA Kelet-Európai és Nemzetiségi Kutatócsoport, a Magyar Külügyi Intézet, a Magyarságkutató, majd a Teleki László Alapítvány Közép-Európa Intézet tudományos főmunkatársaként kutatási és oktatási területe a Baltikumtól Görögországig terjedő térség nemzeti kisebbségei, a szomszédos országok magyarsága helyzetének vizsgálata. Az e kötetben közzétett írások az 1980 és 1990 közötti tanulmányutak, magyar-szlovén és magyar-horvát közös kutatások, terepmunkák eredményeit is közreadják. A máig élő közhiedelem szerint a Kárpát-medencei magyar kisebbségek közül a titói Jugoszláviában élők voltak a legkedvezőbb helyzetben. A magyar tömegtájékoztatás is hozzájárult e megtévesztő kép kialakításához a kivételesnek számító szlovéniai és horvátországi állapotokat bemutató riportokkal, míg a jugoszláviai magyarság több mint 90 %-ának otthont adó Vajdaságban érvényesülő dogmatikus kommunista, szerb nacionalista elnyomó politikáról nem es(het)ett szó. A bajok azonban még régebbi gyökerűek: a délvidéki magyarság demográfiai mutatói 120 éve romlanak; ehhez járult a kivándorlás, a külföldi munkavállalás, a vegyes házasságokban (is) megnyilvánuló asszimilációs hajlandóság, a „budapestivel”-vel szembefordítható vajdasági/jugoszláv zsákutcás nemzeti(ségi) tudat kialakítása, a térségben legkeményebb vallás- és egyházellenes párt- és állami politika, az 1944-1945-ös, több tízezer áldozatot követelő megtorlás-népirtás máig élő emléke. S talán a legnagyobb csapás: a délszláv-balkáni testvérháborúk borzalmai elől elmenekülő 40-50 ezer jól képzett fiatal elvesztése. Így apadt nem egészen 100 év alatt a délvidéki magyarság a felére, 570 ezerről a mai 280-300 ezerre. A gazdasági és szellemi eredmények mellett az idevezető okokat, folyamatokat és következményeket ismerhetik meg a kötet olvasói.
-
Talán eltűnök hirtelen…
0800 FtKötetünk magyar tudósok, művészek és politikusok életére tekint vissza rendhagyó módon: az őket búcsúztató jeles társak beszédein keresztül, valamint saját utolsó üzeneteik közreadásával. Olyan mondatok is közkinccsé lesznek a könyvben, amelyekkel az olvasó az eddigi életrajzokban, történelmi munkákban még nem találkozhatott.
-
Mellrákos a feleségem
01 200 FtA Mellrákos a feleségem című könyv sokféle módon segítheti a férjeket, főként talán éppen azáltal, hogy tudatosítja bennük, amit én is csak akkor értettem meg, amikor láttam a házaspárokat együtt kezelésre járni. Azt, hogy a házastárs támogatása jelentősen javíthatja nemcsak a beteg esélyeit a rák elleni küzdelemben, de egész életminőségét is. (Mitch Stoller) A kötet első részében a diagnózis érzelmi feldolgozásáról, a másodikban a kezelésről esik szó, illetve arról, ami utána következik.
-
Mit tud a gyerek?
01 600 FtHogyan segítsük gyermekünk fejlődését? Ez a könyv részletes, tudományosan megalapozott és közérthető választ ad e tipikus szülői kérdésre. Dr. Miriam Stoppard, a Nők könyve, A gyermekbetegségek A-Z-ig, a Tinilányok könyve és a Babakönyv népszerű szerzője, gyönyörűen illusztrált művében a csecsemőkortól az iskoláskorig térképezi fel a fejlődés menetét és szakaszait. Bemutatja, hogyan ébresszük fel gyermekünk érdeklődését a környező világ iránt, hogyan bátorítsuk kísérletező kedvét, hogyan fejlesszük képességeit.
-
A tengerszemű hölgy rejtélye
01 200 FtKönyvünk a patkós-teszéri Zámory családról szól, melyet II. Mátyás helyezett a nemesi rendbe. Az 1613-ban kezdődött és azóta is tartó történet ezernyi szálon kötődik a mindenki számára közös magyar történelemhez és művelődéshez, nem általánosan mutatja be azt, hanem egyetlen család, pontosabban annak anyai ága perspektívájából nézve közelíti.
-
Veres Lajos
02 000 Ft„A művészembert leginkább a hatások mozgatják, szárnyalni fog, ha teret, bizalmat, biztonságot, szépet érez maga körül. ” Balogh László
-
A Vesperek támadása
01 000 FtA tizennégy éves Amy Cahill és az öccse, Dan, azt hiszi, visszatérhetnek régi életükhöz, miután megtalálták a családi hatalmat rejtő 39 Kulcsot. De tévednek. Ugyanis az árnyékban ott lapulnak veszélyes ellenségeik, a Vesperek, akiket semmi nem állít meg abban, hogy megszerezzék a Kulcsokat. Négy remek író állt össze, hogy felfedje a Vesperek és a Cahillek között dúló ötszázéves, titkos háborút. A Vesperek támadnak, és a világ végveszélyben. Készüljetek! Jönnek a Cahillek a Vesperek ellen!
-
Harmadik típusú találkozások
0450 FtSpielberg regénye a Földön megjelenő idegen értelmes lényekkel való találkozás harmadik, legizgalmasabb formáját beszéli el, azt a fajtát, melynél létrejön a közvetlen kapcsolat az ember és az idegen értelmes lény között. Ma már tudjuk, hogy az efféle találkozás valószínűsége igen kicsi, annak ellenére, hogy bizonyára nem az ember az egyetlen intelligens lény a világmindenségben, sőt bizonyára akadnak nálunk sokkal fejlettebb civilizációk is a távoli űrben. Képzeletünket megmozgatja a lehetőség, hogy e távoli civilizációk valamelyike a csillagközi vagy galaktikaközi utazás technikájának birtokába juthatott, s egy napon megjelenik Földünk légkörében, bolygónk felszínén. Azt is elhisszük a regény hatására, hogy egy ilyen kapcsolat nem csupán lehetőség, hanem talán már létre is jött.