Az 1940-ben írt Jönnek! alcíme az lehetne, hogy „a várakozás tizennégy napja”. A kortörténeti-közérzületi krónika azt a két hetet öleli fel, amely a második bécsi döntés eredményének – Észak-Erdély visszacsatolásának – nyilvánosságra kerülése és a magyar csapatok Szolnok-Doboka vármegyébe való bevonulása között telt el.Az ember az országút szélén főszereplője egy – az ún. úri középosztályhoz tartozó – magyar erdőmérnök, akivel az Erdélyből menekülők szekértáborában találkozott az író (akkor tartalékos katonatiszt) az 1940-es évek végén. A kijelölt határszélen, a száműzetésbe vezető út mellett üldögélve búcsúztak el a „Tündérországtól”, miközben a mérnök családja tragikus, ám sok erdélyi magyaréhoz hasonló történetét mesélte el az írónak.

A gyermek: a jövő. A meg nem született gyermek: a jövőtlenség bevallása. Mert a történelem démonikus személytelenségét mindig az egyes ember élete, szenvedései teszik szembetűnővé. És lehet sors a sorsvesztés, és lehet jövő a jövő elveszítése. A regény egy végletes, halálos pontosságra törő tudat ön- és történelemanalízise. Egy ember beszél arról, mi történhet azzal, akivel megtörtént a század botránya. De vallomása oly mély, hogy megértjük, ami vele történt, bármely totalitárius államban bármikor megeshet. (Temesi László)

A Kakasviadal-t többek között az teszi izgalmassá, hogy torzó-szilánkossága mellett, vibráló, fájdalmas kifejezési vágy formájában, már ott van benne minden, amit Miller valaha is mondani akart. Leonardo még nem tud szabályos kört rajzolni, de Mona Lisa mosolya már ott van az első tanulmányrajzok ifjúkori maszatjában. E különös hangú „zsenge” megjelenése fontos pillanat a Miller-történetben, mert azt sugallja, hogy az úgy művészi, mint magánéletében hányatott sorsú író végre klasszikussá vált.