-
-
Beszélgetések Luigi Dallapiccolával
0600 FtE kötetnek nem is rejtett célja, hogy hozzájáruljon a magyar zenei élet egy nagy mulasztásának helyrehozatalához. Luigi Dallapiccola korunk egyik legjelentősebb zeneszerzője volt, de műveit – melyek ma már a világ minden részén a repertoár állandó tartozékai – alig ismerik Magyarországon. Dallapiccola egyaránt jelentős mestere volt a vokális és a hangszeres műfajoknak. Operák (köztük A fogoly, valamint a nálunk is televíziós filmre felvett Éjszakai repülés), oratorikus művek, különböző hangszeregyüttesekkel kísért dalciklusok, zenekari, kamara- és szólóművek jelzik alkotói útját és egyben sikerét. Dallapiccola a schönbergi dodekafónia alapján állt, de ezt a kompozíciós módszert mindig össze tudta egyeztetni az olaszságra jellemző széles dallamossággal. Nem véletlen, hogy egyik példaképe – akiről több kitűnő tanulmányt is írt – Giuseppe Verdi volt. Az 1974 tavaszán lefolytatott beszélgetésekben Várnai Péter Dallapiccola alkotóművészi és emberi arcképét igyekezett megragadni. A sors tragikuma úgy hozta magával, hogy ez a mintegy tíz órányi, magnetofonra felvett anyag lett Dallapiccola utolsó művészi önvallomása.
-
Beszélgetések nem csak szexről
0600 FtRévai Gábor legújabb beszélgetős könyvében két ismert és elismert pszichológussal, Lux Elvírával és Mohás Líviával, valamint fiatalokkal beszélget nemiségről, szexualitásról, szerelemről, párkapcsolatokról.
-
Beszélgetések Sheryl Suttonnal
02 000 FtPilinszky János 1977-ben megjelent Beszélgetések Sheryl Suttonnal című esszéregénye egy fiktív párbeszéd, alapja azonban egy valóságos találkozás. A költő Párizsban látta Robert Wilson társulatának A süket pillantása című emblematikus színházi előadását, amelynek főszerepét az amerikai fekete színésznő, Sheryl Sutton játszotta. Pilinszky később személyesen is megismerkedett és barátságot kötött a színésznővel, akivel többször találkozott Párizsban. Beszélgetéseik szolgáltak kiindulópontul – költészet és valóság éteri határán, lévén Pilinszky nem tudott angolul, az amerikai színésznő pedig keveset értett franciául – a könyv anyagához. A Beszélgetések a Pilinszky-életmű egyik legkülönlegesebb, kultikus darabja. Az új kiadásban szövegváltozatok, naplójegyzetek, levelek egészítik ki az esszéregényt, valamint a legendás borítókép mellett eddig nem publikált fényképek és fakszimilék teszik még közvetlenebbé ezt a rendkívüli találkozást.
-
-
-
Bethlen Gábor – Az átértékelt Bethlen Gábor
01 600 Ft„A mohácsi vész után két, majd három részre bomlott Magyarország sorsát napjaink szenvedése alatt érthetjük meg; Erdély fejedelmeinek buzgólkodását a bomlott egység helyreállítására ma értékelhetjük legjobban. A letűnt idők tanuságára, reményre szomjúhozó lelkünk ma jobban megérti azon őseink szerepét, akikről eddig csak azt állapították meg, hogy pártot változtattak, fondorkodtak, vagy hősiesen elvérzettek a hazáért.”
-
-
-
-
Bethlen István. Politikai életrajz
02 000 FtA kötet a szerző 1991-ben megjelent, nagy sikerű Bethlen-életrajzának második, átdolgozott kiadása, mely öt nagy, kronologikus egységben mutatja be a modern kori magyar történelem e nagy alakjának életét és politikáját. Az 1991-es magyar és az 1995-ös angol nyelvű kiadáshoz képest az első négy fejezeten a szerző alig változtatott, viszont az 1993-ban előkerült szovjet levéltári dokumentumok alapján teljesen újraírta az Epilógus: a Szovjetunióban című zárófejezetet. A könyv 1991-es első kiadását Borbándi Gyula „mesteri biográfiaként” méltatta, John Lukács pedig a Századokban ekként vélekedett: „Romsics életrajza sok szempontból példás. (…) Megállapításai, ítéletei kiegyensúlyozottak; írásmódjának stílusa és hangneme pedig szinte mintaképe az olyan történetírói prózának, ami nemcsak könnyen olvasható, hanem egyben józan és mértéktartó.”
-
-
-
Bethlen Miklós emlékiratai
01 000 FtE könyv művelődéstörténetünk ritka, értékes darabja. Lapjain megelevenedik a törökkel, tatárral, Habsburgokkal viaskodó, egyezkedő, belső hatalmi harcokban vergődő Erdély XVII. századi története a maga színes kavargásában. Egy forró, gáláns és kalandos szerelem cselekményének háttereként – különös megvilágításban rajzolódnak ki a Rákócziak, Barcsayak, Apafiak korának politikai, diplomáciai és hadi eseményei s egyszersmind mindennapjai is. A fejedelmi udvar mulatságainak, vadászatainak, báljainak, lakomáinak bemutatása éppoly aprólékosan gondos és érzékletes, mint a köznép szokásainak, viseletének, erkölcseinek érdekes ábrázolása. Történetét, műfaját, „íróit” tekintve is szokatlan művel találkozhat ezúttal az olvasó. Két név szerepel a kötet élén: Bethlen Miklós, a régi magyar próza kivételes remekének, az Önéletírásnak szerzőjéé, s Dominique Révérendé, akiről a történetírás is csak annyit tud, hogy XIV. Lajos ágense volt Erdélyben, s személyesen ismerte Bethlent. Köpeczi Béla kiadásunkhoz írt tanulmányában bebizonyítja, hogy a könyv valójában Révérend abbé tollából született, aki Bethlennel kapcsolatba került s tőle nem kevés tájékoztatást kapott a korabeli Magyarország és Erdély viszonyairól. Révérend egyszerre akar szépíró és emlékíró lenni. Így érthető az is, hogy az Emlékirat műfaját tekintve felemás, az olvasmányosság érdekében a történetileg hű és tárgyilagos leírásoknak, visszaemlékezéseknek divatos presziőz szerelmi regény szolgál keretül. Ezzel együtt a mű a francia-erdélyi diplomáciai kapcsolatok egyik forrása is. Végül kalandos a kiadás története is. 1736-ban Amszterdamban, majd Rouenban jelent meg először franciául, magyarul pedig 1804-ben részlegesen, majd teljes egészében Toldy István fordításában 1864-ben. Azóta – érdemtelenül – már-már feledésbe merült, csak a szakemberek ismerték. Új – utószóval, jegyzetekkel, korabeli metszetekkel ellátott – kiadásunkat Toldy István szavaival ajánljuk az érdeklődők figyelmébe: Óhajtjuk, „hogy e történelmi kútfő, mely egészében egy kor-, sokban szemtanútól, sőt szereplőtől származik, a regényes epizódok dacára, de melyek a komoly képre kellemes fénysugarakat hintenek, szíves fogadtatásban részesüljön.”
-
-
-
Betlér és az Andrássyak
04 000 FtKevés olyan nemesi családot ismerünk Magyarországon, amelynek tagjai az Andrássyakhoz hasonló jelentős szerepet töltöttek be a nemzeti történelem évszázadai során. Ez a szerep változó volt, attól függően is, hogy a mindenkori hatalom mellett álltak, vagy éppen ellene fordultak. 1676-ra, mikor bárói rangot kaptak, már ősök hosszú sorával bizonyították fontosságukat, és Gyöngyösi István (1629-1704) költőben megtalálták azt a személyt, aki a család múltját felkutatta, és persze jelenét is kellően dicsőítette. 1700-ban Lőcsén jelent meg az Andrássy család középkori történetét bemutató műve, amelyet Andrássy II. Péternek ajánlott, és egyúttal megörökítette az ő dicső tetteit is.
A következő két évszázad során a család hírneve és gazdagsága folyamatosan növekedett, de a családtörténeti csúcspont kétségtelenül a 19. század, amikor szinte nem született olyan Andrássy, aki az országos politikában, közéletben ne tett volna szert kiemelkedő jelentőségre. Andrássy Gyula személyében pedig bízvást mondhatjuk, az egyetemes történelem egyik kiemelkedő alakját értékelhetjük.
Az arisztokrata családok csaknem mindegyikének voltak műtárgyai. A birtokukban felhalmozódott arany és ezüst ötvöstárgyak, ékszerek, fegyverek, festmények, textilek az évszázadok során egyre gyarapodtak, a családok gazdagságának értékmérői lettek, generációról generációra öröklődtek. A műkincsek, műgyűjtemények egy-egy arisztokrata otthon berendezésének részei voltak, olykor katalogizálva, múzeumi enteriőrhöz hasonlatosan elrendezve.
A betléri Andrássy-gyűjtemény csak egy kis része annak a kollekciónak, amelyet a család ezen ágának lehet tulajdonítani. Az Andrássy Manó és utódai által birtokolt kastélyok, várak, városi paloták közül csak a betléri kastély érte meg a 21. századot. A parnói, királyfai, terlingi, szulovai, tóalmási, oláhpataki, zahrádkyi kastélyok, illetve a pesti, bécsi, prágai városi paloták berendezései nem maradtak ránk, pontosabban az a kevés műtárgy, amely napjainkig megőrződött ezekből a pompás palotákból és kastélyokból, jelenleg magán- és közgyűjteményekben található. A betléri kastély mai múzeumi léte és látogathatósága teljes mértékben egybecseng az Andrássyak korábbi szándékával – 1867-ben ők maguk nyitották meg Krasznahorka várában a múzeumot a nagyközönség számára. -
Between the Oxus and the Indus
06 000 FtTHE River Oxus rises in the snows of the Pamirs, in that remote region where Afghanistan joins China, and the two keep apart the territories of India and Asiatic Russia. The Oxus flows west till it reaches the Aral Sea, and at its source the mountains on its left are the boundary between British and Afghan territory. On the British side are the two States of Hunza and Ishkoman, both in the Gilgit political agency. The Indus, in its long and tortuous journey from Tibet to the Arabian Sea, leaves Baltistan and flows south, skirting the Gilgit Agency, and passing through the wild republics of Kohistan till it emerges at Attock in the comparative peace of the Punjab. Between the source of the Oxus in the north and the Indus in the south lies the Gilgit Agency, an appanage of the Maharaja of Kashmir and under the charge of a British political agent. In this distant and rugged region the mountains of the Karakoram, Hindu Icush and Pamirs unite and form an intricate network of glacier, peak and valley. In deep narrow valleys nestle villages where straightened fields are I I tended with endless labour, and thus a considerable population, which has preserved its customs and independence for centuries, is supported. In themselves these communities are often small and insignificant, but in the aggregate they form a considerable and varied population, which occupies an important and extensive part of the Frontier tracts of India. Indeed, the Gilgit Agency is one of the gates of India. It is possible for a man to go to the north of Hunza and stand in a place where he may look down into Afghanistan, on the source of the Oxus, with Soviet Russia beyond, and Chinese territory close on his right with the streams draining into Central Asia and finding their way to far Lop Nur, whilst behind him the melting snows send their water to the Indian Ocean. If this spectator be well mounted, he can leave Misgar, the most northerly village of Hunza, cross the frontier into Chinese territory, ride across that narrow tongue of land and over an easy pass and, if he has started early, he can reach Kizil Robat, the farthest post south-east of Bolshevist Asia, and do his shopping in a Russian bazaar. In the past eight years it has fallen to my lot to visit the Gilgit Agency a number of times and the following account has resulted from these journeys. Visitors are rare, and are not encouraged, since the economic situation has always to be watched. The garrison has to be victualled from Kashmir, with difficulty and expense. One of the chief anxieties is the scarcity of fodder, which makes transport dear and inadequate. For six months in the year, too, the Agency is cut off from India owing to the impossibility of crossing the high passes which lie on the route, whether from Kashmir or from the south. The Agency has some unpleasant neighbours in the disorderly republics that surround it, and the two valleys of Dare1 and Tangir, lands of blood-feuds and vendettas, are a constant nuisance to the officials. These two States are typical of the other republics that lie in Kohistan. These petty democracies are interesting but disagreeable survivals of a turbulent past, and have no attractions whatever, and certainly no virtues to justify their continuance as independent communities. These non-Pathan republics have failed to evolve any system of self-government. They have continued for generations wholly unable to govern themselves, heedless of their own chosen assemblies, and depending solely on the knife or the rifle to settle their difficulties or to avenge themselves. It is a state of affairs which the independent Pathan tribesmen would never tolerate. This book makes no pretence to being exhaustive or authoritative. It endeavours to give no more than an account of this remote region where life is still simple, and where many attractive customs survive. The following books have been of use to me, though one or two of them are, of course, quite out of date : In the Footsteps of Marco Polo by Clarence Dalrymple Bruce, The Marches of Hindustan by David Fraser, The Making of a Frontier by Colonel A. G. A. Durand, Political Frontiers and Boundary Making by Sir Thos. H. Holdich, Where Three Empires Meet by E. F. Knight, Chinese Central Asia, etc., by C. P. Skrine, Tribes of the Hindoo Koosh by Major J. Biddulph, Jammu and Kashmir by Frederic Drew, Among the Kara-Korum Glaciers in 1925, with Contributions by Ph. C. Visser, by Jenny Visser, Results of a Tour in Dardistan, Kashmir, Little Tibet, Ladak, Zanskar, etc., by G. W. Leitner. I wish to express my thanks to my friend Mr. David McLean for the help that he has given in preparing my book for publication.
-
Betyárhistória
01 000 FtHasek, a szabadító. A híres cseh író humorával megszabadítja az olvasót a hétköznapok terhétől. Világlátásmódjával fölszabadítja olvasójában az életörömöt, és vigaszt nyújt. De ki szabadítja meg Haseket a rárakódott portól? Ez a kötet új keresztmetszetet nyújt Hasek korai elbeszéléseiből, ez idáig még nem olvasható történetekkel lep meg, amelyek új fénybe állítják a világhírű írót (Családi tragédia. Egy régi drogériáról). Számos megjelent elbeszélést friss fordításban, másokat pedig, amelyeket az elmúlt évtizedekben megnyomorított a cenzúra vagy a fordítói önkény, végre hiteles szöveggel közöl.
-
Bevezetés a filozófiába
01 000 FtA filozófia fogalma; Mi a valóság?; Őskép, kép, utánzat: a valóság mint reprodukció; A lét problematikája: lét, semmi, létezés; Logika: fogalom, ítélet, következtetés; „Mi az, amit tudhatok?” — a kérdező szubjektum filozófiája; A tudás fejlődése — A felvilágosodás és a posztmodern; A fogalmak világa, az anyag világa — A filozófia gyakorlativá válása; A nyelv a filozófia középpontjában: nyelvanalízis, strukturalizmus, hermeneutika; Az énfogalom dekonstrukciója — Etika: boldogság, kötelesség, autonómia; „A filozófiának nem adott a tárgya, hanem keresi azt.” (Th. W. Adorno)
-
Bevezetés a filozófiába
01 000 Ft„Itt az írás,a tankönyv,a szerény bevezetés a bölcsesség szeretetébe…”
-
-
-
-
-
Bevezetés a pszichiátriába
04 000 FtCsak négy év telt el e tankönyv 1991-es első kiadásától. Az orvostudomány és a pszichiátria döbbenetes változásokon ment keresztül e rövid idő alatt, és úgy tűnik, hogy a változások tovább gyorsulnak. Az egészségügy reformja, amelyet egyesek az egészségügy szétzilálásának tekintenek, megváltoztatja az orvosok kezelési gyakorlatát és praxisuk megszervezésének módját. Az elsődleges ellátást újból a medicina szívének tekintik, a szakosodást pedig kezdik kevésbé értékelni. Ha ez mérsékeli az ellátás széttöredezését, ami a betegeknek legjobb esetbe fusztrációt, legrosszabb esetben csapást jelent, akkor az orvosi ellátás javulását fogja magával hozni. Más szemszöghól úgy tűnik, hogy a menedzselt ellátás néha felesleges és nem kívánatos módon avatkozik be a döntéshozatalba. Orvosként mi azt hisszük, hogy pácienseink egészsége és jólléte lehet csak vezérelvünk, a gazdasági érdekek (még a sajátok is) csak másodlagosak lehetnek. Visszautasítjuk azokat, akik ezt az álláspontot régimódinak vagy naivnak tartják. Hol áll a pszichiátria ebben a gyorsan változó környezetben? Bár nem elsődleges ellátási diszciplína abban az értelemben, amelyben a belgyógyászat vagy gyermekgyógyászat az, fontos szerepet játszik majd egy olyan egészségügyi ellátási rendszerben is, amely hangsúlyozza az elsődleges ellátás fontosságát.
-
Bevezetés a pszichoanalízisbe
01 200 Ft1932-ben jelent meg először magyar fordításban azoknak az előadásoknak a szövege, amelyeket 1916–1917 telén Sigmund Freud orvosoknak és laikus hallgatóknak tartott a pszichoanalízis alapvető kérdéseiről, a pszichoanalitikus kezelésről „a szavak alkalmazásáról a pszichoterápiában”, ahogyan ő maga jellemezte módszerét. Három alapkérdést elemez a huszonnyolc fejezet. Az elvétések, az álom és a neurózisok tana körül csoportosítva a pszichoanalitikus teórián és gyakorlaton kívül megismerjük azokat a társadalmi körülményeket és azt a tudományos légkört is, amelyekben a freudizmus kialakult és világszerte ismertté vált. A Bevezetés a pszichoanalízisbe kiadásával egyidejűleg Hermann Imre remek fordítói tevékenységére emlékezünk: ma is jórészt az ő magyar szakkifejezéseit használja a pszichoanalitikus szakirodalom.
-
Bevezetés a számelmélet világába
01 000 FtA múlt és jelen sok kiváló matematikusát a számelmélet vezette be a matematikai kutatás szépségeibe és titkaiba. O. Ore műve eléri célját, ha elolvasása után az érdeklődők értékelni tudják, hogy miért oly izgalmasak a számok tulajdonságai, a számok közötti összefüggések. A számelmélet kezdete a számmisztikáig vezethető vissza. Az ókorban Püthagorasz, Eratoszthenész, Eukleidész is foglalkozott számelméleti problémákkal. A mű egy-egy érdekes fejezete a számok oszthatóságát, a legnagyobb közös osztót és a legkisebb közös többszöröst, a különböző számrendszereket ismerteti. Szórakoztatóan és közérthetően mutatja be a számelmélet néhány alkalmazását a mindennapi életben. A számelmélet egyes részei még ma is csupán számokkal való játékok (pl. a bűvös négyzet), más részei azonban a matematika igen komoly fejezeteivé váltak.
-
-
Bevezetés a szociológiába
03 600 FtA jelen tankönyv több mint húszéves oktatási tapasztalat terméke, a rendszerváltás után végzett legfontosabb szociológiai vizsgálatok eredményeivel. A szociológia tudományának alapkérdéseit, a szociológia történetét és módszertanát tárgyaló első három fejezet után tizenhat további fejezetben egy-egy társadalmi jelenséggel foglalkozik. Röviden bemutatja a jelenségre vonatkozó elméleteket, a vizsgálatra használt módszertant, más országokban megfigyelhető tendenciákat. Részletesen tárgyalja a magyarországi helyzetet, s végül utal a jelenség társadalompolitikai eszközökkel való alakításának lehetőségeire. A szerző a makroszociológiától halad a mikroszociológia felé: a társadalmi szerkezet és az egyenlőtlenségek tárgyalásából indul ki, és az emberi viselkedés és a kultúra jelenségeivel fejezi be a szociológiai jelenségek bemutatását.
-
-
Bevezetés a topológiába
01 000 FtA szerzők célkitűzése: az olvasót érdeklődést felkeltő módon és szemléletesen bevezetni a topológia világába. A mű első része a topológia egyik legfontosabb fogalmával, a folytonossággal kezdődik. Foglalkozik még a szomszédossággal, a nyílt és zárt halmazokkal, majd rátér az összefüggőség, a kompaktság, az alakzatok topológiai ekvivalenciájára és az egydimenziós fixpont tételre. A második rész feldolgozza a sík önmagára való leképezéseit, a görbéket és a folytonos vektortereket tartalmazó vizsgálatokat és alkalmazásaikat. A szerzők rendkívül szemléletes példákon mutatják be a problémák lényegét, a bizonyítandó tétel mondanivalóját. A bizonyított tételre érdekes alkalmazásokat ismertetnek. A fejezetek végén gyakorló feladatok szerepelnek, ezek megoldása a mű végén található.