Fülszöveg:
Talán nem túlzás azt állítani, hogy ez a legszebb könyv, amelyet Magyarországról külföldön valaha írtak. Egy tizenkilenc éves angol fiú 1934-ben, útban Londonból Konstantinápoly felé, fél év alatt gyalogszerrel keresztülvág az országon, majd évtizedek múlva, már mint a nagy hagyományú angol útleírás világszerte ismert, élő klasszikusa, nekiül, és emlékezetből, valamint naplója és egy újabb, önellenőrző látogatás alapján fölidézi és megírja fiatalkori utazását. A művelt angol, sőt amerikai és nyugat-európai olvasóközönség tekintélyes része ma ennek a sok kiadást megért könyvnek az alapján képzeli el Magyarországot és Erdélyt, vagy indul el, hogy közelebbről is megnézze magának.
Az angol útirajz legjobb hagyománya az előítélet nélküli szemlélődés, a mindenre nyitott kíváncsiság, tényszerűség és személyes hang ötvözése. Leigh Fermor is ezt követi. Remek megfigyelő, minden érdekli a bejárt országokban: a táj és földrajza, a természeti környezet, a helyi történelem, a nyelv, az életforma, a társadalom, az elképesztő fényűzés, a feudális szokások láttán, de roppantul élvezi, hogy még isten háta mögötti helyeken is minduntalan angolul kiválóan beszélő, nagy műveltségű, világot járt, bölcs öreg arisztokratákkal cseveghet.

Fülszöveg: Nagy Vince 1886. március 4-én született Szatmáron. A gimnáziumot szülővárosában, jogi tanulmányait Kolozsvárott és Budapesten végezte. Szenvedélyes igazságkeresése és, mondhatni, született ellenzéki hajlama már korán a politika körébe vonta, s nem véletlen, hogy társadalom- és emberszemléletét mindig a „másik” oldalnak – nem a hatalomnak – az igazsága vezérelte.
Az újságírás, ügyvédkedés, képviselőség, majd az első világháború viharos esztendei (önkéntes frontszolgálat, sebesülés, kórház) után Nagy Vincét egyszerre ott találjuk elvbarátjának, Károlyi Mihálynak a kormányában, a belügyi tárca élén. (Az egyetlen eset életében, hogy – ha rövid időre is – állami hivatalt vállal.)
A proletárdiktatúra elől Erdélybe menekül, a románok internálják, majd visszatér Budapestre – és folytatja, ahol abbahagyta, a politizálást, ezúttal az ellenzéki Kossuth-párt képviselőjeként.
1945-ben, a később oly kegyetlenül megcsalt nagy remények esztendejében pártjával együtt csatlakozik a kisgazdapárthoz, amelyből a kommunisták követelésére, húsz képviselőtársával együtt, egy év múlva kizárják. Folytatja a Szabadság Pártban, de a fokozódó s már az életét is veszélyeztető terror légkörében végül csak egy lehetősége marad: a menekülés.
1948-tól az Egyesült Államokban lelt új hazát, ahová a Kongresszus meghívólevelével érkezett. Mint a magyar Nemzeti Bizottmány társelnöke és az Amerikai Szabd Magyar Jogászok Szövetségének elnöke fáradhatatlanul küzdött a szabad és független Magyarországért.