• A Budapesti Református Theologiai Akadémia története 1855-1955

    0

    Írta: Dr. Bodonhelyi József, Dr. Budai Gergely, Dr. Bucsay Mihály, Czeglédy István, Dr. Csekey Sándor, Dr. Kádár Imre, Dr. Nagy Barna, Dr. Pap László

    1 200 Ft
    Kosárba teszem
  • A budavári lakónegyed rekonstrukciója (1982-1986)

    0

    A sok évszázados múltat hordozó budai vár hazánk legjelentősebb és leglátogatottabb műemléki együttese. E terület építészettörténetünk becses emlékeinek sorával nem csupán lakhely és nem is csak turisztikai cél, hanem nemzetünk történelmi múltjának, kultúrájának része, – alkalmas a nemzeti érzés felkeltésére, a szocialista hazafiság tudatának kialakítására is. E történelmileg kialakult együttesen – a XIII. századtól napjainkig – minden építészeti kor nyomot hagyott, és az egymást követő évszázadok egymásra rétegeződött emlékanyaga sajátos, egyben felbecsülhetetlen értéket jelent. Az építészeti-művészeti emlékeknek itt kialakult összessége az egyetemes kultúra szerves része, védelme pedig társadalmunk magasztos feladata. A sokat szenvedett, de mindig megújult történelmi városrész további megőrzése olyan építészeti beavatkozást tett szükségessé napjainkra, amellyel az itt élők körülményeit javítani, a turista igényeket bővíteni és kulturális szerepét biztosítani lehetett. Ezeknek a szempontoknak a megvalósítására Budapest Főváros Tanácsának intézkedése nyomán a 128 állami kezelésű épület 1187 bérleményét érintő előkészítési és tervezési munka az 1980-as évek elején vette kezdetét. Építő- és szakiparosok, restaurátorok és építészek hadával, alkotásra kész emberek seregének munkájával, az anyagi és szellemi javak koncentrálásával újult meg a városrész és vált gazdagabbá Budapest, és az ország. A kötet a FIMUV lebonyolításában végzett munkákról tájékoztat. Ismerteti a felújított épületek történetét, a rekonstrukciót kivitelező vállalatokat és az irányító személyeket, az épületek jellemző adatait, az elvégzett fontosabb munkák körét, a különösen védendő jelentősebb tartozékokat, a fellelhető tervek őrzési helyét és egy válogatott irodalomjegyzéket. Ez a kiadvány a budavári lakónegyed 1982-86 között végzett városrész méretű felújításáról, rehabilitációjáról részletes információt nyújt. A legújabb kutatási eredményeket is magában foglalja, és ezzel a kezelő szervnek e műemléki együttes további fenntartásához, megóvásához kíván segítséget adni.

    4 500 Ft
    Kosárba teszem
  • A Budavári Palota és a Szent György téri épületek

    0

    Czagány István (Bp., 1926. jún. 3. – Bp., 1988. szept. 1.): művészettörténész, a művészettörténeti tudomány kandidátusa (1981). A Képzőművészeti Főisk.-n szerzett diplomát 1949-ben. Pályáját a Fővárosi Tervező Iroda tudományos és műemlék szakosztályán kezdte, itt működött 1949-50-ben, majd a Középülettervező Vállalathoz került. 1950-től 1970-ig műemléki kutatásvezetőként dolgozott a Budavári Palota rekonstrukciós munkálatainál. Nevéhez fűződik számos lakóház, továbbá az MNG és a Pesti Vigadó műemléki rekonstrukciója. Részt vett a budavári gótikus szoborleletet feldolgozó csoport munkálataiban is. – F. m. A Budavári palota és a Szent György téri épületek (Bp., 1966); Budavári gótikus lakóházépítészet (1-2., Bp., 1983); A budavári Mátyás-templom (Gink Károllyal, Bp., 1984). – Irod. Sebes Erzsébet: Budavár szerelmese (Hétfői Hírek, 1974. jan. 2.); Zolnay László: Fények és árnyak Budavár felett (Kritika, 1983. 2. sz.); Horler Miklós: Cz. S. (Műemlékvédelem, 1988. 3. sz.).

    8 000 Ft
    Kosárba teszem
  • A budavári szoborlelet

    0

    Az év szenzációjának számított, amikor 1974-ben a budai vár területén ásató Zolnay László középkori szobrok sokaságára bukkant. A lelet -amelyhez foghatót nemigen találtak Magyarországon – a nagyközönséget és a szakembereket egyaránt lázba hozta, mozgósítva a laikus fantáziát és a tudósi képzeletet. A Budavár feltárásának elkötelezett régész és a tudományos munkásságát a középkori magyar művészetnek szentelű művészettörténész közös munkája ez a könyv, amely nemcsak egy leletcsoportról, hanem a XV. század szobrászatáról is átfogó képet ad.

    800 Ft
    Tovább olvasom
  • A bujdosók nyomában

    0

    Rodostó és Zágon hallatán II. Rákóczi Ferenc és Mikes Kelemen jut az eszébe minden magyarnak: Rodostóban a Rákóczi-múzeum, Zágonban a két terebélyes tölgyfa, melyek közelében Mikes Kelemen szülőháza állt egykor. Azt már kevesen tudják, hogy a Franciaországból Törökországba érkező bujdosók először nem Rodostóban, hanem a Dardanellák európai partján fekvő Gallipoliban (ma Gelibolu) értek partot. Innen két és fél évig tartott az a szárazföldi út, melyet lovas szekerekkel és lóháton tettek meg Yeniköyig, ahonnan aztán ismét hajóval folytatták útjukat Rodostóig, ahol 1720. április 21-én értek partot.
    Ezen az úton szegődünk melléjük ma, 287 év múltán, útmutatóul Mikes leveleit híva segítségül.

    1 500 Ft
    Kosárba teszem
  • A bűn álarc nélkül

    0

    Kérdések és feleletek
    Ki látta már álarc nélkül a bűnt? A hamis romantika tarka rongyaiból kivetkőztetve a maga visszataszító valóságában? Talán a rendőrség, bírák, börtönőr, védőügyvéd, büntető jogtudós, vagy az író?
    Egyik sem. Még kevésbbé a nagyközönség. Sőt – hihetetlenül hangzik – még maga a bűnöző sem.
    A rendőrséget addig érdekli a bűn, míg a tettest felkutatja és ártalmatlanná teszi.

    3 000 Ft
    Kosárba teszem
  • A burok szabadságharcza. Történelmi fellődésük a jelen korig

    0

    A búrok főleg holland és flamand, kisrészt hugenotta (francia), német és fríz származású telepesek összeolvadásából létrejött etnikai csoport, akik a 17. századtól Dél-Afrikában telepedtek le. A „búr” szó a holland boer, azaz földműves szóból származik.

    2 000 Ft
    Tovább olvasom
  • A Bushido lovagjai

    0

    1931 és 1945 között japán csapatok pusztították végig a leigázott területeket. Civileket végeztek ki, városokat fosztottak ki, foglyokat mészároltak le, foglyaikat és a helyi lakosságot kegyetlenül kizsákmányolták. Körültekintően összeállított munkájában a szerző feltérképezi a pusztítás e szisztematikusan kiépített szörnyű rendszerét, objektív vizsgálatnak veti alá az egyének által elkövetett bűnöket, és részletesen kitér azon okokra is, melyek Japánnak az elfogadott emberi jogokat semmibe vevő példa nélküli rémtettei mögött rejlettek.

    3 600 Ft
    Kosárba teszem
  • A bútor

    0

    Az ember ősidők óta törekszik arra, hogy környezetét kényelmessé és praktikussá tegye. Az első elvágott fatörzsből, amelyre rá lehetett ülni, igen gyorsan alakultak ki a változatos funkciójú, kimeríthetetlen fantáziával díszített, faragott, festett bútorok. A könyv bemutatja a nagy korszakok – a reneszánsz, a barokk, a klasszicizmus, historizmus stb. – bútorainak legjelentősebb vonásait, díszítésmódjukat, változataikat az idők során. Egy-egy korszak stílusának felismerésében és azonosításában a legelterjedtebb motívumok rajzos ismertetése segíti a tájékozódni vágyó műértőt. Egyaránt szól azokhoz, akik már elkezdték a régi tárgyak gyűjtését, s azokhoz, akik ismereteiket szeretnék gyarapítani.

    6 000 Ft
    Kosárba teszem
  • A bútor története

    0

    Dr. Homér Lajos: A butor története műve második kiadása 1000 példányban készült. Számozott és nyilvántartott példányokban, a szerző sajátkezű aláírásával jelent meg.

    3 600 Ft
    Tovább olvasom
  • A bűvészet könyve (reprint)

    0

    Elüljáró beszéd Hölgyeim és uraim! Van szerencsém önöknek jó estét kivánni és egyben szives engedelmüket kérni, hogy bűvész-előadásomat minden hosszadalmas bevezetés nélkül, azonnal elkezdhessem. Nézzék, itt van a kezemben egy könyv. Olyan, mint a többi: egymás mellé füzött ivek, betükkel és képekkel telinyomott papiros; de ha forgatni kezdem a lapjait, minden oldaláról csakugy omlik elénk a tömérdek sok csodálatos furcsaság… Ni, mennyi tarka golyó, virág, lámpás, madár, aranyhal, karika, legyező hullik ide… És mindjárt el is tünik, csak azt kell mondanom: hókusz, pókusz!… ne méltóztassanak csodálkozni… Ez csak a kezdet… Mostan következnek a kifogyhatatlan palackok, a kincsesládák, az eleven bábuk… És ha jobban megrázom ezt a könyvecskét, lapjai közül még külömb holmik is kerülnek ki. Mintha csak a Guy de Maupassant rejtelmes vándorló butorainak kelt volna lába: asztalok, székek bukfenceznek kifelé a maréknyi papirosból. Ha pedig végigpörgetem ujjaim között az utolsó lapokat: olyasvalami hallatszik, mint a hársfák zizegése őszi éjszakán, végigborzongat bennünket valami hűvös fuvalom és komor árnyékok kergetőznek a levegőben… Teringette, nem jó az ilyen boszorkányos könyvvel játszani!… Becsapom… De ahogy becsaptam, kiugrik belőle egy fekete frakkos, jóképü ur, a kezében varázspálca és módosan meghajlik önök előtt…

    1 200 Ft
    Tovább olvasom
  • A bűvös bolt

    0

    Egy kis cseléd meg egy urasági kertész – később szatócs – negyedik gyermekeként látta meg Herbert George Wells 1866-ban Bromley kormos napvilgát. Tizennégy éves kortól volt posztókereskedő-inas, gyógyszerésztanonc, segédtanító, Huxley professzor lelkes biológus-hallgatója a londoni egyetemen, bukott fizika-geológia szakos diák, fábiánus- és szocialista-szimpatizáns, vese- és tüdőbajos nagybeteg, tanár – majd huszonhét esztendősen végleg kikötött az írásnál. Több, mint félévszázados írói munkássága során tömérdek műfajjal kísérletezett, ő maga legszívesebben „tudományos” szerzőnek tartotta magát, kritikusai Dickenshez és Jules Verne-hez mérték, az utókor elsősorban mint a tudományos-fantasztikus irodalom atyját tiszteli. elbeszéléseinek nagy része fantasztikus-utópisztikus; de van Wellsnek más írói arca is. A sokat próbált, sok nélkülözés, megaláztatás közt íróvá – és jómódú polgárrá – lett Wells életének nagy réme az elszegényedés, a társadalmi süllyedés, a nehezen megszerzett létbiztonság elvesztése. Ez a szorongás fantasztikus novelláiban is fel-felbukkan, de ebből született Wellsnek néhány szinte dickensi figurája is. Kötetünk huszonegy elbeszélése méltán reprezentálja a közelmúltnak ezt az érdekes íróegyéniségét; a tudományos-fantasztikus irodalom egyik nagy előfutárától, Az időgép-től a kispolgár éles rajzain át Wells humoros novelláiig.

    800 Ft
    Tovább olvasom
  • A caesarok élete

    0

    Róma első császári családja, a Iulius-Claudius-dinasztia nemcsak azzal írta be nevét a történelembe, hogy megteremtette az ókori világ legtekintélyesebb birodalmát. Idestova kétezer éve e császárok magánéletének ezer furcsaságán ámul-szörnyülködik az utókor: a nagy Augustus az ajtófélfába veri fejét, úgy siratja a csatában odaveszett katonáit, a véres költő, Nero fáklyát vet Rómára, a zsugori Vespasianus megadóztatja a római illemhelyeket, hisz a pénznek nincs szaga, a kedves Titus szomorkodik, ha úgy telik el a napja, hogy senki emberfiával nem tett jót, az őrült Domitianus bezárkózik a szobájába, és íróvesszőjére legyeket nyársal fel. Mindezt – és még sok más történetet – egy tudós ókori levéltáros gyűjtötte össze. Gaius Suetonius Tranquillus hiteles dokumentumokból kötött anekdotafüzérét mindazoknak ajánljuk, akik szeretik az ókori Rómát, akik szeretik a jó mesét.

    1 000 Ft
    Kosárba teszem
  • A caesarok élete

    0

    Róma első császári családja, a Iulius-Claudius-dinasztia nemcsak azzal írta be nevét a történelembe, hogy megteremtette az ókori világ legtekintélyesebb birodalmát. Idestova kétezer éve e császárok magánéletének ezer furcsaságán ámul-szörnyülködik az utókor: a nagy Augustus az ajtófélfába veri fejét, úgy siratja a csatában odaveszett katonáit, a véres költő, Nero fáklyát vet Rómára, a zsugori Vespasianus megadóztatja a római illemhelyeket, hisz a pénznek nincs szaga, a kedves Titus szomorkodik, ha úgy telik el a napja, hogy senki emberfiával nem tett jót, az őrült Domitianus bezárkózik a szobájába, és íróvesszőjére legyeket nyársal fel. Mindezt – és még sok más történetet – egy tudós ókori levéltáros gyűjtötte össze. Gaius Suetonius Tranquillus hiteles dokumentumokból kötött anekdotafüzérét mindazoknak ajánljuk, akik szeretik az ókori Rómát, akik szeretik a jó mesét.

    3 000 Ft
    Kosárba teszem
  • A célkeresztben: Magyarország

    0

    Füredi Ferenc szüleivel 1956-ban, kilenc évesen hagyta el Magyarországot, majd Kanadában és Angliában végezte tanulmányait. Az immáron Frank Füredi néven számos nagyhatású tanulmányt, könyvet jegyző szociológus professzor nem kevesebbet állít, mint hogy a keresztes háborúkat megidéző kegyetlen kultúrharc zajlik Európában. A szemben álló felek nem köthetnek konszenzuson alapuló „békét”, mert küzdelmük kulturális értékekről, identitásról vagyis a puszta létezésről szól. Szólásszabadság versus politikailag korrekt véleménydiktatúra. Keresztény értékek és hagyomány versus leszámolás a több ezer éves európai kultúrával. Nemzetállami eszme versus nemzetállamok fölötti föderatív, birodalmi gondolat. A célkeresztbe érzékelhetően Magyarország került.

    1 800 Ft
    Kosárba teszem
  • A chilloni fogoly

    0

    „A kutatót felelőssége és szakmai tisztessége nemcsak arra kötelezi, hogy bonyolult igazságokat elfogadjon, hanem arra is, hogy kritikai vizsgálat és viszonyítás nélkül, pusztán tekintélyi alapon ne fogadjon el »igazságokat«. Hogy ragaszkodjék az ellenőrzés, a meggyőződés, a meggyőzetés jogához. S hogy se kedvezés reményében, se meghunyászkodásból, se érdekből, se a könnyebbség kedvéért ne fogadjon el olyasmit, amiről megbizonyosodva nincs. Mindezzel persze néha magára vonhatja (Kossuth szavával) a »hatalmasok komor tekintetét«. Nehézségek közé kerülhet, de ezt amúgy sem tudja mindig elkerülni. Igazi feladata […] az, hogy a kutató felelősségével, tisztességével végezze munkáját. Meghajoljon az igazság előtt. Ne hajoljon meg, csak az igazság előtt” – ars poeticának is beillenek Kosáry Domokosnak, a Magyar Tudományos Akadémia néhai elnökének (1990-1996) e sorai. Születésének századik évében rójuk le tiszteletünket előtte börtönnaplója és válogatott tanulmányai újrakiadásával. Olyan ember írásait adjuk az olvasó kezébe, aki tudta, hogy „a társadalom szolgálata nem azonos a kormányzati döntések előkészítésével”, aki egész életében küzdött a „szűklátókörű prakticizmus” ellen. Ajánljuk könyvét mindazoknak, akik vele együtt tudják, hogy az a társadalom, amely gondolkodó embereket és nem manipulálható tömegeket akar nevelni, nem lehet meg a korszerű műveltség alapját adó, régi könyvekben felhalmozott tudás, a humán tudományok értékteremtő ereje nélkül.

    1 800 Ft
    Tovább olvasom
  • A cirkusz gyermeke

    0

    A regény főhőse, dr. Farrokh Daruwalla Bombayben született, az egyetemet Bécsben végezte, amúgy párszi származású, kanadai állampolgárságú ortopédsebész, torontói lakos. Rendszeresen visszajár Indiába; Bombayben többnyire nyomorék gyermekeket gyógyít . Egyszer, a regény kezdete előtt húsz évvel dr. Daruwalla végezte el az orvos szakértői vizsgálatot két, gyilkosság áldozatául esett személyen. Húsz évvel később az orvos megismerkedik a gyilkossal…

    1 000 Ft
    Kosárba teszem
  • A cívisek világa (Debrecen néprajza)

    0

    Debrecen már a XII. századtól kezdve különleges helyet foglal el hazánk néprajzi tájegységei között. Földrajzi, gazdasági és jogi helyzeténél fogva irányító központ volt a környező vidék számára. Sajátos mezővárosi, parasztpolgári kultúrát alakított ki, amely egy ideig hatással volt egész nemzeti kultúránkra. A szerző érdekes, színes képet ad ennek a különös tájegységnek földműves és állattenyésztő cíviseiről, hortobágyi pásztorairól, céhes kézműveseiről, gyáralapító úttörőiről, közvéleményt formáló lelkész-szónokairól, egyszóval a cívisek egész társadalmáról.

    2 000 Ft
    Tovább olvasom
  • A clown mint a művész önarcképe

    0

    A másokat mulattató, de belül szomorú bohóc álarcát gyakran öltötte fel a XIX. és XX. század költője, képzőművésze, zeneszerzője. A modern irodalomtudomány értelmezésében a clown alakja egyfajta „jel”, amelyet különböző érzelmekkel kifejezésére használtak fel, a vigasztalan magányéra éppúgy, mint a harsány örömére vagy a cirkusz összehangolt, pontos munkájának, a közösségi érzés kötelékeinek érzékeltetésére. Szabolcsi Miklós könyvében a bohóc, a cirkuszi világ jelentkezését vizsgálja a modern művészetben, irodalomban, filmművészetben.

    1 500 Ft
    Kosárba teszem
  • A Codex Cumanicus mai kérdései

    0

    Elmúlt száz éve, hogy Kuun Géza közzétette a Codex Cumanicus teljes szövegét, terjedelmes bevezetéssel, bőséges lapalji jegyzetekkel, több indexszel, s könyve végéről az „Addenda et Corrigenda” sem hiányzott. Kuun Géza latinul szólt a magyart nem értő olvasóhoz, mert abban az időben a magyar akadémia nem adott ki idegen nyelvű művet; a latin nem számított idegennek, hiszen évszázadokon át az volt az ország hivatalos nyelve. Kevés könyvnek volt ilyen tartós, mélyreható hatása. Több tudós nemzedék tagjai tárgyalták és újratárgyalták a Codex által felmerült problémákat, bírálták és vitatták Kuun Géza számos nézetét, nem kevés megállapítását elfogadták, ismételték, anélkül immár, hogy nevét megemlítették volna.

    1 600 Ft
    Kosárba teszem
  • A család állatorvosa

    0

    Minden család életében bekövetkezik az az idő, amikor a gyerekek állatot kérnek ajándékba, s ez nem véletlen. Az állatok többnyire meghitt, bizalmas barátok és fáradhatatlan játszótársak. Városi gyermekek számára sokszor csupán egy-egy aranyhörcsög, kutya vagy macska jelenti a természet megismerésének lehetőségét. A család állatorvosa szakemberek segítségével a leggyakrabban tartott hobbiállatok kiválasztásához, szakszerű gondozásához, táplálásához, egészségvédelméhez nyújt segítséget. Az otthonunkban tartható állatokkal kapcsolatos kérdéseket magyar állatorvosok válaszolják meg, aki szakterületük elismert művelői és kiváló ismerői a hazai viszonyoknak, lehetőségeknek és szabályozásoknak! Az állatbarát-állattartókon kívül haszonnal forgathatják a könyvet a hobbiállat-tenyésztők és a kisállat-kereskedők is.

    2 400 Ft
    Kosárba teszem
  • A családi ház kertje

    0

    A családi ház kertje az a kert, amit minden kertész mélyen a magáénak érez és minden igyekezetével arra törekszik, hogy folyton teljes pompájában álljon. E felismerés alapján vezeti végig a szerző az olvasót minden munkamozzanaton a kert tervezésétől a megépített kert gondozásáig. Az anyag összegyűjtése remekül sikerült, lényegében minden benne van, ami a kertépítéshez szükséges. Mivel a kert lényege és értelme a növény, közülük sokat ismertet – a legfontosabb tulajdonságok alapján – táblázatokba foglalva.

    800 Ft
    Tovább olvasom
  • A Csallóköz neveiről

    0

    Püspöki Nagy Péter pozsonyi születésű magyar történész nagysikerű könyvét második változatlan kiadásban bocsátjuk közre. A szerzőnek ez a Csallóköz négy nyelven kialakult neveinek történetét tárgyaló monográfiája nem csupán érdekfeszítő olvasmány és nem csak a sziget lakóihoz szól. A könyv közel ötödfélszáz esztendő sajátos művelődéstörténetét eleveníti fel. Ebben az időszakban egyedül a sziget magyar nevének a titka negyvenkét – a maga korában kiemelkedő szerepet játszó – tudományos kutató érdeklődését keltette fel, akik végül tízféle megoldás mellett foglaltak állást. Ezek és a három nyelvterület határvidékén fekvő folyóköz további neveinek elemzésével a napjainkban oly divatossá vált névtudomány elé tart tükröt a szerző, aki arra törekedett, hogy ne csupán a véleményeket mutassa be, hanem a lehetőségek határai közt azok társadalmi hátterét és kiváltó okait is feltárja. A közkedvelt, de téves, az ismeretlen, de a valóságot megsejtő, az évszázadokat megért, vagy már szinte a születésük pillanatában megbukott feltevések fényében mutat rá arra, hogy a nevek magyarázatának mennyi buktatója van és miképpen tárható fel hitelesen a bennük rejtőzködő történelem.

    1 200 Ft
    Kosárba teszem
  • A császár

    0

    1 200 Ft
    Kosárba teszem