A ​Kukockij esetei című regény különleges helyet foglal el az eddigi életműben. Igazi elbeszélőkedvvel, a klasszikus orosz próza legjobb hagyományait követve – és azokat a mai kor embere számára „fogyaszthatóan” megújítva – mesél el egy nagy ívű, a XX. század közepének Oroszországában játszódó családtörténetet, amelyben azonban a család csak a legnagyobb jóindulattal nevezhető családnak.

Az ​író vallomása: „Onnan kezdem önéletrajzom történetét, amikor – tizennégy éves korom küszöbén – kitör az első világháború. Ettől kezdve annak az évtizednek feltérképezése, melyet ebben a könyvben megkíséreltem, csak úgy volt lehetséges, ha egy felnövő fiú külső és belső életét egybe tudom kapcsolni azokkal a világtörténeti eseményekkel – sorsfordulatokkal, háborúval –, melyeknek tanúja voltam s különös módon néha kissé szereplője is.

Az ​Udvari asszony regényének nevezhetnénk ezt a művet, olyan értelemben, ahogyan Castiglione az Udvari Ember kifejezést használta. A XV-XVI. század fordulója már férfi-erényeket is követel a nőtől, az iménti értelemben vett Udvari Asszonytól: azt, hogy folyamatosan uralkodjék értelmével szenvedélyein, érzelmein és érzékein, azt, hogy legyen benne valami „démoni tárgyilagosság” önmagával és az udvarokkal szemben, azt, hogy a test és a lélek szépségei az értelem uralma alatt harmonizáljanak benne.