-
Az ezerkettedik éjszaka
02 500 FtVarázslatos mese versbe szedve, elandalít és mulattat egyben. A szerelem hatalmas, a bosszúvágy nemkülönben. Melyik lesz a győztes? Kiderül e könyvben.
-
Az ezerkettedik éjszaka
01 200 FtMesejáték. E kötet kiadását az örökszép mesék költője emlékének szenteli a kiadó.
-
Az ezüstkardú vitéz
01 000 FtA tatárjárás idején játszódik Fehér Tibor ifjúsági regénye, amelynek főhőse, a bátor és okos András, legendás „ezüstkardjának” köszönhetően nagy dicsőséget szerez magának: Béla király belső emberei közé hívja.
-
AZ I-II.
06 000 FtHeten voltak, gyerekek – mind a heten a másság számkivetettjei: Bill, a bandavezér, mert dadogott; Ben, akit kövérsége miatt csúfoltak; Richie, aki mindig előbb jártatta a száját, és csak azután gondolkodott; Stan, akit zsidósága miatt közösítettek ki a többiek; Mike, akit a bőre színe miatt; Eddie, aki félt, szorongott, és persze súlyos asztmás volt, és végül az egyetlen lány, Beverly, aki csak szegény volt, rossz ruhákban járt, és akit az apja ütött-vert, testileg-lelkileg terrorizált. Ők jöttek össze, kötöttek életre-halálra szóló barátságot és vérszövetséget, ami oly nagy erőt adott nekik, hogy még a város életét pokollá tevő, huszonhét évenként feltámadó, gyermekekkel táplálkozó, ezerarcú szörnnyel is szembe mertek szállni odalenn, a város alatti kiismerhetetlen csatornarendszer labirintusában. Meg is sebesítik Az-t, majd felnőttként, drámaian megfogyatkozva újból visszatérnek, hogy gyermekkorukban tett fogadalmukat megtartsák, s ha lehet, egyszer s mindenkorra végezzenek vele – hogy a megmaradt és az eljövendő gyerekeket soha, de soha ne tarthassa többé rettegésben Az. Ahány oldal Stephen King terjedelmes regénye, annyi meglepő esemény, váratlan fordulat. Az író rajongói ezúttal is azt kapják, amire számos nagysikerű művének ismeretében bizton számítanak. A könyvből Tommy Lee Wallace kétrészes filmet készített, amelyet nemrég az ORF tévécsatorna is vetítet.
-
Az ibolya illata
0750 FtFarnbauer Gábor kivételes, rendhagyó alakja irodalmunknak. S ezzel már azt is hangsúlyozni kívánjuk, hogy mindenekfelett izgalmas. Két verseskötete két különös és felkavaró kaland, két mélyút a személyes emberi létbe és történelembe.
Az ibolya illata ennek az izgalmas kalandnak a folytatása. Gondolatregény – mondja kéziratáról a szerző, de úgy gondolat és úgy regény, hogy mélyen áradó költészet is egyben. -
Az idő a gazda mindenütt…”
01 200 FtA szerző hosszú évekig élt Békésben, és mint orvos, sok emberrel került kapcsolatba. Beszélgetései közben szó esett az időjárásról, a különböző légköri jelenségekről, betegségre, egészségre való hatásukról, hiedelmekről, félelmetes, misztikus mendemondákról. Összegyűjtötte ezeket a megfigyeléseket és következtetéseket, általuk elvezeti az olvasót az égitestek, a csillagok, a felhők, a „sárkányok, táltosok, boszorkányok” hallatlanul gazdag, színes és szinte elfelejtésre ítélt világába.
-
Az idő adománya
04 500 FtJacques Derrida Az idő adománya című könyve igen jelentős helyet foglal el a szerző életművében. A könyvből a derridai gondolkodás, és nyugodtan általánosíthatunk, a dekonstrukciós eljárás logikáját ismerhetjük meg, melynek működ(tet)ése talán ebben a műben tapasztalható meg a legnyilvánvalóbb módon. A problémafelvetést Heidegger Zeit und Sein című kései írásának elemzése tartalmazza. A mű gerince pedig Marcel Mauss Tanulmány az ajándékról című munkájának tárgyalása. A filozófiai és az etnológiai szöveg mellett kimerítő elemzést szentel a mű alcímét adó Baudelaire-prózaversnek, A hamis pénznek is. Kapunk-e valamit a könyvtől? Ki? ad? mit? S még inkább: kinek? Valami, amit eddig evidensnek véltünk, kérdezésre méltóvá vált.
-
Az idő urai
03 000 FtMérgezés, élve befalazás, hordóba rekesztés – Krakennek, azaz Unai López de Ayala nyomozónak ezúttal egy titokzatos történelmi regényben elkövetett gyilkosságokat másoló tettest kell kézre kerítenie: egyszerre kell megküzdenie a múlt és a jelen kíméletlen árnyaival és mitológiai szörnyetegeivel. A tét pedig nem kevés: a családja élete – a jövőben.
A fehér város-trilógia befejező része az előző kötetek izgalmát továbbörökítve, lenyűgöző módon vegyíti a középkori krónikák és a modern bűnügyi történetek világát egyetlen nagyívű, időtlen elbeszéléssé. -
-
Az idők végezetéig
04 500 FtAz idők végezetéig A katedrális folytatása: ugyanabban az angliai városban, Kingsbridge-ben játszódik a történet kétszáz évvel később, a 14. században. A szereplők a katedrális építőinek leszármazottjai, akik ugyanúgy küzdenek az élettel, mint elődeik. Az Európán végigsöprő pestisjárvány a hajósok, kereskedők közvetítése révén felüti fejét az angliai kisvárosban is, s éveken keresztül változatlan erővel tombol, szedi áldozatait. A Benedek-rendi kolostor ispotálya az egyetlen hely, ahol a halálos beteg emberek menedéket kaphatnak. A járvány közepette sem állhat meg azonban az élet: meg kell erősíteni az életveszélyessé vált hidat, a katedrális megroggyant tornyát helyre kell állítani, s az elöljáróságnak és a céheknek biztosítaniuk kell a város megélhetését. Gyilkos indulatok, testvérharcok, árulások, minden nehézséget áthidaló szerelmek közepette zajlik az élet Kingsbridge-ben. Ken Follett megint remekelt: olyan művet kínál olvasóinak, amely egyszerűen letehetetlen – egy hatalmas ívű történetet filmszerűen pergő cselekménnyel.
-
Az ifjú Ferenc József
03 600 FtMiksa József, az első bajor király udvarában s általában Münchenben nem nagy örömmel fogadták azt a hírt, hogy I. Ferenc császárnak második fia, Ferenc Károly főherceg nőül fogja venni a bajor királyleányt, Zsófiát, akit szépszámú nénjei és húgai köre «koronájának» nevezgettek. Ferenc Károlyról ugyanis az a hír volt elterjedve, hogy szellemileg alacsony értékű és külseje nem kellemes. Zsófia állítólag sírva könyörgött szüleinek, hogy múljék el tőle a keserű pohár. De a válasz az lett volna, hogy a házasságot a bécsi kongresszus határozta el s így azt meg kell kötni.
-
-
-
Az ifjúkor válságai
01 400 Ft„Az ifjúság emléke a legtöbb emberben nosztalgiát kelt valamilyen elveszett boldogság után. Holott ennek az életkornak a kutatója ismételten nehéz problémákkal, gyötrõ küzdelmekkel, keserû szenvedésekkel találkozik. Felnõttek kamaszkori emlékeit hallgatva kiderül, hogy jól vissza tudják idézni ennek az idõszaknak az eseményeit, de szinte képtelenek akkori érzelmi állapotukat újraélni.” Az ifjúkorról tudós szinten, ám közérthetõ stílusban keveset olvashatunk. A szerzõ, a serdülõterápiák híres mûvelõje több évtizedes tapasztalatára támaszkodva írta-írhatta meg hiánypótló mûvét. Az új kiadást két frissebb munka zárja: az ígért tanulmány, valamint a témához immáron szépíróként közelítõ szakember lírikus hangvételû, mûves prózába foglalt esszéje.
-
-
-
Az igazi Ady
01 200 FtHúsz éve, hogy „Az igazi Ady” Párizsban megjelent. Annak idején Magyarországon jóformán csak titokban kerülhetett és külföldön is, ahol magyarok éltek, elszórtan került az olvasók elé. De hogy így is hatott, a szokatlanul erős visszhangból ismertem meg, melyet könyvem keltett. Lelkes levelek özöne futott be hozzám: örömmel vették a költő el nem kendőzött arcát és elégtétellel fogadták Ady nemzeti értékelését, társadalmi és politikai magatartásának megvilágítását. szükség volt erre akkor, mert a fasizálódó magyarság magának követelte Adyt, és ha a baloldal szorosan magához is ölelte, az utána jövő írók, ki érdekből, ki nyegleségből, ki irigységből, elejtették a nagy emberi, nemzeti és írói kincset, Adyt. Szükség volt könyvemre azért is, mert Ady valóságos arca és jelentősége a rohamosan szaporodó Ady-irodalomban eltorzult és elfakult az életrajzírók tartózkodásával vagy túltapintatával. Bár a ragaszkodó barát, a határtalan szeretet és a rajongó megértés szólt belőlem a zseni emberi magasságai és hullásai iránt, még sem engedtem a csalogató megszépítéseknek, egyenes és nyílt maradtam.
-
Az igazi Ady
04 000 FtElőszó
Tizenhat éve elmúlt Ady Endre halálának és a magyar közönség az igazi Adyt ma sem ismeri. A konzervativ értelmiség máig visszautasitja, az ellenforradalom uj uralkodó osztályai a maguk számára igyekeznek átformálni. Ferde értelmezést adnak élettartalmának és világfelfogásának. Átértékelik a költőt és ostorozó verseinek élét veszik. Sirva vigadó magyar lett a parasztok és proletárok Dózsa Györgyös serkentője.
Már a szilágysági földtől nyomon követtem Ady Endrét. Hozzákötött a szülőföld és az iskola, melynek ugyan padjaiba csak később kerültem mint ő, de ahol a diák Ady szelleme kisértett. Mellette voltam Párisban, amikor tragikus betegsége rászakadt. Tanuja Léda szerelmének, válságainak, küzdelmeinek ép ugy, mint később évek mulva diadalainak. Ady korát éltem nemcsak mint barát, de mint iró, ujságiró és harcos társa is.
Könyvemmel egész elkészültem, amikor február végén Léda asszony halálhire ért. Életét nem füztem tovább az „Elbocsátó szép üzenet” után, mert ha nem is szünt meg soha az aranyszobor Ady számára világolni, sorsa nem fonódott többé az Adyéba. És irásomon egy sort sem változtattam ezután, mert ugy sem tudtam volna öszintébben megirni, Lédát bármennyire becsültem és szerettem. -
Az igazi szociáldemokrácia
01 200 FtA történelmet szinte mindig a nyertesek vagy a nyertesek szempontjából írják. Ez a fontos, hézagpótló és olvasmányos könyv – amely új részleteket tár fel a Szociáldemokrata Párt szétforgácsolásáról, valamint az ÁVO és a többi erőszakszervezet működéséről – nem ezt teszi. Itt az igazi Szociáldemokrata Párt egy bátor harcosa, Gábor Róbert feltárja a Peyer Károly vezette párt történelmi útját, beleértve Marosán György, Szakasits Árpád és a többiek áruló tevékenységét. Arra a Szociáldemokrata Pártra, amelyben Gábor is vezető szerephez jutott, büszke lehet a magyar történelem.
-
Az igazlátó. Aforizmák, bölcsességek és gondolatok
01 000 FtA Látó-ember, az Igazlátó Wass Albert bölcs és tömör gondolatait foglalja egybe válogatásunk. Páratlan hitelességgel és szenvedéllyel ragadja vonzáskörébe a kötet olvasóit, a szépség és tragikum, az esszenciális értékek világába.
-
-
Az illusztrált Egyiptomi Halottak Könyve
05 000 FtKeljünk útra a túlvilág – ókori egyiptomi nevén a Duant – sötétségén át, és keressük meg a spirituális birodalmat! Az utazás a Kilépés a fénybe, vagy ismertebb címén a Halottak Könyve lapjain kezdődik. Vezetőnk dr. Ramses Seleem, aki lefordítja Hunefer teljes papiruszát, és részleteket közöl a misztikus műből, mely folytonosságában írja le az életet és az újjászületett lélek állapotát mind az életben, mind a Duatban. A könyv valójában a jelenbeli életről, a túlvilági életről és az örök életről szól. A szöveg tartalmát tovább fokozzák az Ani intelmei egyik XIX. századi kiadásából átvett bámulatos illusztráció
-
-
Az impresszionizmus enciklopédiája
01 300 FtAz impresszionizmus ma is úgy él a művészeti köztudatban, mint a klasszikus művészeti korszakokat követő, forradalmian új periódus; az oly sok botrányt kavaró, vitát kiváltó első „izmus” A szabadban való festés gyakorlatát követő, az akadémikus kompozíciót, sőt a komponálás szükségszerűségét elvető új irányzat ugyanakkor vérbő festőisége, ragyogó színes, kötetlen és egyben „behízelgő” témái miatt az egyik legnépszerűbb művészeti áramlattá vált; többek között erre vall, az impresszionista képek csillagászati ára, és az impresszionizmusról szóló kiadványok iránti csillapíthatatlan érdeklődés. Maurice Sérullaz, a Louvre igazgatója, ezt a könyvet az impresszionista csoport első kiállításának (1874) századik évfordulóján adta közre. A bevezető tanulmány a mozgalom portréját vázolja fel, ismertetve az irányzat főbb jellegzetességeit és az irodalommal, lírával, zenével való összefüggéseit. A könyv lexikon jellegű része nemcsak a mozgalom tagjait mutatja be olykor kismonográfiaszerű elmélyültséggel, hanem az impresszionizmus előfutárait, hanem az impresszionizmus előfutárait, valamint mecénásait, a kitűnő ítélőképességű műkereskedőket, pártfogó kritikusokat és esztétákat, akik hitükkel és kitartásukkal lehetővé tették a mozgalom kibontakozását. Székely András utószava ezt a gazdag és színes összképet a magyar impresszionizmus rövid történetével egészíti ki. A könyvben a magyar festészeti anyaggal együtt 437 illusztráció szerepel, ebből 104 színes.
-
Az impresszionizmus művészete
03 000 FtAz impresszionista szó eredetileg egy francia vicclap gúnyolódó elnevezése volt egy forradalmár festőcsoportról. A festői iskola magáévá tette e nevet, amelyet később átvittek a többi művészetre, beszélve impresszionista irodalomról és zenéről is. Kétségtelenné lett, hogy van valami közös életszemlélési mód, amely ezekben a művészi irányokban megnyilvánult. Ez az impresszionista szellem nem máról-holnapra támadó és múló divatáramlat, hanem igen mélyen benne gyökeredzik modern világnézetünkben, sőt azzal majdnem egyet jelent. Ez a világnézet kezdődik a reneszánsz végén és tetőpontjára juta XIX. század második felében. Maga az impresszionizmus és az impresszionista művészet is természetesen parallel fejlődésű a modern világszemlélettel. Az impresszionista művészet kezdete is az olasz reneszánsz fénykorában nyúlik vissza és teljes kifejlődését s betetőzését a mult-századvégi művészetben éri el.
-
Az indoeurópai nyelvű népek őstörténete
05 000 FtAz indoeurópai nyelvcsalád olyan nyelveket foglal magába, amelyek egy közös ős- vagy alapnyelvből származnak, és évezredek alatt önálló és belső fejlődéssel váltak el egymástól. Mai tudásunk szerint ez a legelfogadhatóbb feltételezés annak a nyelvi szerveződésnek a kutatásában, amely a világon ma beszélt nyelvek egyik legnagyobb családját alkotja. Makkay János az indoeurópai nyelvek történetére specializálódott, e témában írta doktori disszertációját, és 1991-ben jelentette meg először az indoeurópai népek őstörténetével foglalkozó tanulmányát is (l.: 920353); ez a kötet ezt a tanulmányt bővíti ki az újabb kutatási eredményekkel. ; A kötet nem nyelvtörténeti tanulmány, bár a történeti kutatás, amelyet összegez, lényegében nyelvészeti indíttatású. Maga az indoeurópai alapnyelv következtetésen alapul: írott emlékei nincsenek, hiszen mire az első írásrendszerek (a sumer, az egyiptomi) kialakultak, ez az alapnyelv már régen felbomlott. Létét kizárólag az indoeurópai nyelvek bizonyítják: szókincsükben, grammatikájukban, az alaktanban és hangtanban kimutatható nyelvi megfeleltetések alapján. A szerző állítja, hogy az alapnyelv valaha volt megléte tehát nem fikció. Önmagában feltételez egy emberi közösséget – vagy közösségeket –, amelynek elterjedése nyomon követhető Izlandtól Ceylonig egy képzeletbéli sáv mentén. Ez a nagy területre kiterjedő nyelvközösség pedig már kutatható: életüknek nyomai maradtak, amelyet a régészet segítségével értelmezni lehet. A tanulmány – először áttekintve az indoeurópai nyelvcsalád közel kétszáz éves kutatás-történetét – sorra veszi a különböző régészeti leleteket, s azok elemzése alapján alkotja meg őstörténeti modelljét, amelyben két tudományos módszert, a nyelvfaépítést és az ún. hullám elméletet társítja. Ennek alapján mutatja be az ősnyelvet beszélők életmódját a sztyeppék művelődéskörén belül, a balkáni kultúra vonzatában, illetve Skandinávia és a Brit szigetek körzetében. Bizonyításánál felhasználja a különböző időmeghatározások eredményeit, a glottokronológiát, amely a szótörténeti következtetések alapján az alapszókincs átalakulásához viszonyítja egy-egy népcsoport történetét az első népvándorlásoktól egészen a történeti elterjedésig. ; A szerző célja, hogy a kutatás során felmerülő, ma még megoldatlan problémák – pl. a görögök eredete, az itáliai latinok származása vagy az ősi sztyeppi népek nyugatra való vándorlásának kezdetei, kapcsolatuk a finnugor nyelvet beszélő ősnépekkel – területén segítse a szakszerű tájékozódást. Ugyanakkor hangsúlyozza, hogy az indoeurópai – és a finnugor – őstörténet kutatásának minden területén, a nyelvtörténetben éppúgy, mint a régészetben, ma még több a talány, mint a megoldott kérdés; a biztosabb válaszokat csakis a következő évek és évtizedek kutatásaitól várhatjuk. Az elsősorban szakembereknek szóló kötet – nagy történeti gyűjteményekben helyet kell hogy kapjon.
-
Az információ uralma
02 500 FtSzerencsének érezzük, hogy mi írhattuk meg ezt a könyvet. Mindketten azért lettünk közgazdászok, mert elméleti képzettségünket arra akartuk használni, hogy jobban megértsük a társadalom működését. Amikor szakmai pályafutásunkat megkezdtük, az információgazdaság, a technológiai változások, a játékelmélet és a versenystratégia gyorsan bővülő kutatási területek voltak. Nagy szerencsénkre mi is hozzájárulhattunk e területek fejlődéséhez. Nem képzeltük, hogy húsz évvel később az információs forradalom kellős közepén találjuk magunkat. Ami kezdetben egyetemi – elsősorban kutatói és publikációs – munka volt, hamarosan előadások tartásával, tanácsadói és szakértői munkával, állami megbízásokkal, sőt dékáni kinevezéssel bővült. (…) Célunk az, hogy közreadjuk a közgazdaságtani kutatásokból és saját tapasztalatainkból származó felismeréseket. Ezeket akkor szereztük, amikor megpróbáltuk a közgazdaságtant olyan formában alkalmazni a hálózati gazdaságra, hogy az információs technológiával kapcsolatos stratégiai döntéseket hozó gazdasági vezetők és politikusok hasznosítani tudják. Hiszünk abban, hogy az itt leírt számos gondolat, fogalom, modell és az egész gondolkodásmód elősegíti a jó döntést. Abban is hiszünk, hogy elemzésünk még évekig hasznos támaszt nyújt. Bár a technológiai fejlődés lélegzetelállító, időtálló közgazdaságtani alapelvekre támaszkodhatunk. A példák idővel változhatnak, de az alapgondolatok nem avulnak el a jövőben sem.
-
-
Az intuíció gyógyító ereje
04 500 FtHogy pszichésen, érzelmileg és lelkileg is egészségesek legyünk, meg kell találnunk utunkat a gyógyuláshoz. A bennünk rejlő gyógyító pontosan tudja, mi tesz jót nekünk, rohanó világunkban azonban már majdnem teljesen elveszítettük kapcsolatot ezzel a tudással. A könyv számtalan gyakorlat segítségével mutatja be, hogyan léphetünk kapcsolatba intuíciónkkal, hogyan aktivizálhatjuk gyógyító erőinket, és hogyan indíthatjuk el a gyógyulási folyamatot valamennyi szinten. Manapság egyre egyértelműbbé válnak a gyógyulás folyamatára jellemző egyéni különbségek: ami jót tesz az egyik embernek, a másiknak akár káros is lehet. Saját egészségéről, illetve gyógyulásáról senki sem tud többet, mint maga a páciens. Ez a tudás azonban nem a gyógyulást kereső egyén hétköznapi tudatában, hanem egy mélyebb szinten keresendő – egy olyan szinten, amelyhez intuíció révén kerülhetünk közelebb. Egyre többen törekszenek arra, hogy ráleljenek saját, mélyebb szinten rejlő (gyógyulási) igazságukra, de kollektív szinten is egyre nagyobb az igény az úgynevezett „demokratikus orvoslásra”. A demokratikus orvoslásban a páciensek ugyan hasznosítják az orvosok, a természetgyógyászok és a gyógyítók tapasztalatait és ismereteit, azonban gyógyulásuk útját maguk határozzák meg.
-
-
-
Az író arcképe kölyökkutya korából
0800 FtÖnéletrajzi novellaciklu ez a könyv. Visszaemlékezések a költő gyermekkorára. Az első novella egy nyári szünidőr a walesi hazában, a dombos-völgyes pázsitos tájon. Az otthoni környezet már kevésbé derűs. Sírva menekül haza onnan mamájával a szünidőre meghívott városi pajtás. A többi történet: mozaikképek nyirkos lebujokból, éjjeli pillangókról. Ez a könyv mint költői vázlatkönyv éppoly izgalmasan érdekes, akár a nagy festők vázlatkönyvei, amelyeken keresztül személyesebb ismeretséget kötünk a művésszel, mint amikor a teljes nagy orkeszter megszólal a vásznon. És az itt-ott elrajzolt, itt-ott elnagyolt vázlatok mégis legalább annyit elárulnak a művész tehetségéből, mint az aranykeretes díszruhájukat viselő képek vasárnapi pompája.