-
-
-
Luther
02 400 FtNem szokásos Luther-monográfiát tart kezében az olvasó. Nem legendás (sokszor romantikusnak festett) életrajzot, de nem is egy száraz tudományos értekezést, hanem olyan könyvet, amely Luther sajtos gondolkodásába kíván bennünket bevezetni. A kalauz, Gerhard Ebeling (1912-) a zürichi egyetem volt professzora egyszerre kiváló Luther-kutató és a huszadik századi teológiai hermeneutika legjelentősebb képviselője. Már doktori disszertációját (1942) Evangélikus írásmagyarázat. Luther hermeneutikája címen írta. Azóta született Luther-tanulmányai több vaskos kötetben jelentek meg. Számára Luther a modern hermeneutikai gondolkodás útegyengetője. Ebeling legjelentősebb hermeneutikai munkái magyarul hozzáférhetők a Hermeneutikai Füzetek című sorozat második és hetedik kötetében: az utóbbi (Gerhard Ebeling: Isten és szó) bevezetőjében Ebeling munkásságáról és az „Új hermeneutikáról” kap tájékoztatást az olvasó, illetve a kiadvány végén megtalálja Ebeling főbb műveinek felsorolását is. Az itt olvasható, számos fordítást megért Luther című könyv anyaga – mint a szerző előszavából is megtudhatjuk – eredetileg egy olyan előadássorozat volt, amely nem csupán teológusoknak, hanem világi pályára készülő egyetemistáknak szólt. A szerző a lutheri életmű alapos ismerőjeként mindenki számára érthető módon kívűnja az olvasót Luther feszültségeket érzékelő gondolkodásába bevezetni, kimutatván, hogy ez a „dichotomikus” gondolkodás az alábbi antitézisekre épül: filozófia és teológia, betű és lélek, törvény és evangélium, személy és cselekedet, hit és szeretet, Krisztus országa és a világ birodalma, szabadság és kötöttség, rejtőzködő és megnyilatkozó Isten. A sorozatszerkesztő és a kiadó ezúton mond köszönetet J. C. B. Mohr (Paul Silbeck) Kiadónak, hogy a könyv magyar nyelvű kiadását nagyvonalúan engedélyezte.
-
Kánoni jog I-II.
03 000 FtBevezetés a kánoni jogba; A kánoni jog forrásai; Személyi jog; Igazgatási jog; Eljárási jog; Büntetőjog
-
Mikszáth Kálmán füveskönyve
01 200 FtEz az aforizmakönyv nem helyettesíti az elolvasandó mikszáthi életművét, és a legbölcsebb Mikszáth mondás sem tehet sikeressé egy tehetségtelen politikust. Ez már majdnem aforizma, s a végén megint elkezdem Jókait utánozni. Nem, nem, maradjon mindenki a kaptafánál. Mikszáth írja a bölcsességeit, Jókai a regényeit, a szerkesztő az utószavait. Az olvasó pedig olvassa Mikszáthot és élvezze a tehetség és az írói bölcsesség végeláthatatlan derűjét és szépségét. (Praznovszky Mihály)
-
A karácsony füveskönyve
01 400 FtKedves Olvasó, e zimankós téli estén nincs is jobb, mint az otthon melegében puha pléd alá burkolózni, és egy csésze forralt bor vagy a forró, fűszeres tea gőzébe feledkezve elmerülni a december, az advent és a karácsony hangulatában. Ehhez nyújt segítséget a kötet, mely számos szerző aforizmáit és bölcs gondolatait tartalmazza az advent, a karácsony, a szenteste, az ajándékozás és a szeretet témaköreiből, de nem nélkülöz némi szkepticizmust és humort sem. A kötet – mely egyedülálló ünnepi utazásra hívja az olvasót térben és időben –, társ lehet a karácsonyi hangulat megidézésében – a szeretet ünnepének fénykörébe von.
-
A pénz evolúciója
03 600 FtA biológiai, a gazdasági és a szellemi élet evolúciója ugyanarra a logikára épül, mégis mindegyik evolúció más és más, mivel különböző természeti háttérmechanizmusok segítségével valósul meg. Ezeket tárja fel Mérő László könyve, amely a három éve megjelent Az élő pénz című könyv újraírt, átdolgozott kiadása. A könyv ugyanaz, de mégse, mivel az azóta eltelt időben sok gondolat letisztult, sok fogalom a helyére került – így lett ez az új kötet jóval rövidebb, olvasmányosabb, s eközben még szellemesebb és eredetibb.
-
-
-
-
Amit az Árpádsávos zászlóról illik tudnunk
01 000 FtOrbán Éva várva-várt könyve végre megdönti azokat a hamis vádakat amelyekkel az elmúlt időszakban illették ezt a nagy múltú történelmi ereklyénket, az Árpád-házi Királyok Lobogóját! Mindenkinek ajánljuk ezt a könyvet aki szeretné megtudni, hogy mi is a valódi különbség a Nyilas és a történelmi Árpád-sávos lobogó között, és miért is lehetünk valóban büszkék rá!
-
-
Árpád és Hannibál
01 000 FtDolgozatomban megkísérlem ÁRPÁD és HANNIBÁL teljesítményeit ugy összehasonlítani, hogy abból a legnagyobb magyar hadvezér, honegyesitő Nagy Fejedelmünk élet-munkája kellő megvilágításba kerüljön.
-
-
Bevezetés a filozófiába
01 000 FtA filozófia fogalma; Mi a valóság?; Őskép, kép, utánzat: a valóság mint reprodukció; A lét problematikája: lét, semmi, létezés; Logika: fogalom, ítélet, következtetés; „Mi az, amit tudhatok?” — a kérdező szubjektum filozófiája; A tudás fejlődése — A felvilágosodás és a posztmodern; A fogalmak világa, az anyag világa — A filozófia gyakorlativá válása; A nyelv a filozófia középpontjában: nyelvanalízis, strukturalizmus, hermeneutika; Az énfogalom dekonstrukciója — Etika: boldogság, kötelesség, autonómia; „A filozófiának nem adott a tárgya, hanem keresi azt.” (Th. W. Adorno)
-
Válaszutak
02 000 Ft„A ‘német idealizmus’-ról már régóta beszélnek, ha a gondolkodásnak arra a korszakára utalnak, amely Kantból indult ki, de amely ugyanakkor el is tért Kant tanításaitól, mégpedig oly módon, ahogy azt először Fichte, majd Hegel és Schelling munkáiban láthatjuk.” A német idealizmus fenti meghatározása nem több a filozófiatörténet egyik korszakának kijelölésénél. Ugyanakkor a kor számos gondolkodójának önleírását az utólagos leírás szintjére emeli. Már a Kant utáni gondolkodók jó része a kanti Kritika követőjének tekintette magát. A követésre és a folytatásra vonatkozó reflexiók vezettek el aztán oda, hogy már a német idealizmus legjelentősebb gondolkodói megkezdték e korszak filozófiatörténeti kánonjának kidolgozását. Ez a belső kanonizálás mintegy százötven évig alapvetően meghatározta a német idealizmusra vonatkozó történeti kutatásokat.” Részlet az előszóból
-
Amerika
01 200 FtBaudrillard a filozófia posztmodern fordulatának egyik címszereplője. Lyotard, Deleuze, Derrida és mások mellett ő fogalmazta meg először a posztmodern filozófia lényegét, társaitól némileg eltérve ugyan nem a „nagy narrativa” elvesztésével érvel, hanem mint az „érzékvesztés hatalmas folyamatát” írja le a posztmodern világállapotot. Elméletének magva, hogy „a végpont már mögöttünk van”, hogy a világban már minden megtörtént és mindennek az ellenkezője is. Elméleteit nagyobbrészt diszkurziv természetű dolgozatokban adta közre. A hazai olvasó A tárgyak rendszere (881002) című művéből ismerhette meg. ; Amerika című könyvében arra tesz kísérletet, hogy egy utazás élményanyagának felidézésével, a mítosszal és a sokszorosan megtestesült „mássággal” kapcsolatban fejthesse ki, pontosabban érzékeltethesse, mire is gondol igazában. Baudrillard nemcsak kitűnő szakfilozófus és szociológus, írónak sem akárki. Amerika-könyve szépprózaként is olvasható, olyan útikönyvként, amely ugyan kevés olyasmit tartalmaz, amiről a szabvány útikönyvek szólnak, ám annál intenzívebben közvetíti mindazt, amit a szerző valóban átélt, meglátott, megsejtett abból, ami Amerika. Elsősorban persze Amerika „másságát”, ennek a másságnak sokszoros összetettségét, amely képek, látványok, sugalmak millióiból áll, és amelyet csak a mítosz, az Amerika-mítosz tarthat keretben. E képek, látványok és sugalmak lírai megérzékítése azonban csupán a kiindulás, amelyet az esszészerű, oldott, sokszor valóban költői elemzés követ. Annak vizsgálata, mennyiben és miben ontológikum mindez, mennyire és miben „valóság”, illetve hogy mihez kezdhetünk ezzel a valósággal, mennyire kvadrál az európaival (és a franciával). A válasz többszörösen is többértelmű: a posztmodern lényege épp a hagyományos ontológia (és „valóság”) tagadása, de legalábbis megkérdőjelezése. A kötet – a művelt olvasók széles körének ajánlandó.
-
-
Leibniz gyakorlati filozófiája
02 000 FtA legjelentősebb újkori bölcselők életét és munkásságát elemző sorozat legújabb monográfiája a Szegedi Tudományegyetem oktatójának tollából. A kötet részletesen elemzi Leibniz szerteágazó munkásságának leglényegesebb kérdéseit.
-
Az idő adománya
04 500 FtJacques Derrida Az idő adománya című könyve igen jelentős helyet foglal el a szerző életművében. A könyvből a derridai gondolkodás, és nyugodtan általánosíthatunk, a dekonstrukciós eljárás logikáját ismerhetjük meg, melynek működ(tet)ése talán ebben a műben tapasztalható meg a legnyilvánvalóbb módon. A problémafelvetést Heidegger Zeit und Sein című kései írásának elemzése tartalmazza. A mű gerince pedig Marcel Mauss Tanulmány az ajándékról című munkájának tárgyalása. A filozófiai és az etnológiai szöveg mellett kimerítő elemzést szentel a mű alcímét adó Baudelaire-prózaversnek, A hamis pénznek is. Kapunk-e valamit a könyvtől? Ki? ad? mit? S még inkább: kinek? Valami, amit eddig evidensnek véltünk, kérdezésre méltóvá vált.
-
Gróf Szirmay István
03 000 Ft„Eleitül fogvást alázatossan kértem Nagyságtokat, úgy folyjanak a Haza dolgai, hogy a keresztény Világ, leginkább a Magyar Nemzet ne találjon okot Nagyságtokban.” Szirmay István levele II. Rákóczi Ferenc fejedelemhez. 1705. december 24.
-
Leányregény
01 500 FtEgy fiatalasszony valamikor a hetvenes években a Fekete-tengerhez megy nyaralni. S bár Erdélyt, Romániát, gyermekkora helyszínét jól ismeri, azért ez az út is képes annyi újdonságot és érdekességet felkínálni, mint bármely más út általában. Polcz Alaine egy kötelességtudó útleírással ellentétben történetmeséléssel emeli ki azokat a mozzanatokat, amelyek minden kommentár nélkül, önmagukban képesek megvillantani a másságot, megérteni akarásával pedig elmélyíti a tengerparti nyaralás történetét, és felidézi a hajdani kelet-európai szeglet mindennapjait: a barátságos besúgókat, az utcasarki adok-veszeket, a félelmet és a túlélni akarást.
-
Augusztus gyermekei
02 800 FtLebegyev hőse a kilencvenes évek Oroszországban meggazdagodhatna, mint sokan mások – de őt nem a biznisz érdekli, hanem családjának múltja. Fáradságos kutatómunkával kideríti, mit hallgatott el a naplójában a nagynénje saját regényes életéből – s miközben egyre mélyebbre merül a sztálini múlt titkaiban, kiderül, hogy ez is lehet üzlet. Nem óriási üzlet ugyan, de vannak emberek, akik készek elég sok pénzt fizetni azért, hogy valaki utánajárjon: mi történt a szüleikkel, nagyszüleikkel. Így lesz a regény hőséből „kereső” – lassacskán terjed a híre, és egyre több olyan ember találja meg, aki az igazat akarja megtudni, miközben a nagy többség szeretné elfelejteni, hogy az ő családjának is köze lehetett a XX. század oroszországi tragédiáihoz, vagy egyáltalán – hogy ők egy gyilkos rendszernek és kornak az örökösei.
-
Bejgliköztársaság
02 000 FtHogy kerül egy maffiózó mobiltelefonja Jézus lábához? Milyen krimi az, amiben egy gumimatrac a gyilkos? Mi a csuda az a böngyörkefesztivál? Nem mindegy? Legyen zene, legyen tánc! Önök láttak már repülő macskát onlájn oktatás keretében? Vajon megöli D. Judit budai lakos a férjét ötvenhárom késszúrással? Hogy lehet egy embert lehúzni a vécén? Hogy kerül revolver, motor és vaskerítés a Duna mélyére? És ki szedi elő onnan? Ismersz olyan embert, akinek egy szempillaszálon múlott az élete? Ki az, aki élőben jelentkezik be apja temetéséről, és még az outfitje is illik a koporsóhoz? Ki nyeri a nagy bejgli-világbajnokságot? Ilyen és ehhez hasonló kérdések. Élő, húsbavágó sorsok. Férfisorsok, női sorsok. Szerelmek, csalódások, mániák, fóbiák, paranoiák, esküvők, gyászmisék, keresztelők. Bejgli, kocsonya, kávéhab, bogyiszlói paprika vodkával. Karanténon, vakcinán, járványon innen és túl. Zajlik a lájf!
-
Ki mikor uralkodott, kormányzott?
01 000 FtHans-Jürgen Matz rendkívül alapos, részletes könyve az ókortól napjainkig, időrendben veszi sorra több mint 340 birodalom, ország, államalakulat uralkodóit, elnökeit, diktátorait, kormányfőit, megadva uralkodásuk vagy hivatali idejük pontos dátumait. A kötet első részében a történelmi (ma már nem létező) államok uralkodói , a másodikban a mai államok vezetői, fontosabb tisztségviselői szerepelnek. E magyar nyelvű kiadásban Magyarország királyait, fontos tisztségviselőit egy külön harmadik részben soroljuk fel. A több tisztséget betöltő személyek mutatója nagyszerű segítséget jelent a több ország trónján is ülő uralkodók, valamint az államférfiak tisztségeinek áttekintéséhez.
-
-
A magyarországi szumír probléma állása különböző korokban
01 500 FtZsuffa tanulmánya a XVIII.század végétől szinte napjainkig nyomon követi az összes ilyen irányú munkát, ezek szerzőit, hátterét és bizonyítottságát olvasmányosan, érdekfeszítő stílusban.
-
-
ANONYMUS
0800 FtA névtelen jegyző alakja és művének hitelessége 250 éve foglalkoztatja a történészeket, sőt a nagyközönséget is izgatja a rejtély, hogy ki lehetett a magyar honfoglalás történetét megíró Anonymus. Győrffy György nem lép fel azzal az igénnyel, hogy minden kétséget kizáróan azonosítsa a szerzőt egy III. Béla kori óbudai préposttal; Anonymus korának, társadalmi környezetének és földrajzi ismeretanyagának betájolásával azonban megmutatja, hogy hol volt a névtelen jegyző „otthon”, mennyi a hitelt érdemlő mag a Gesta Hungarorumban, és mi az, amit a regényes gesta írója 300 évvel az események után hozzáköltött a szájhagyományhoz.
-
-
Feng shui mandalák
03 000 FtSzeretné jól érezni magát otthonában, munkahelyén? Egészséges, megelégedett életre vágyik, boldog párkapcsolatra vagy bensőséges emberi kapcsolatokra, anyagi gyarapodásra? A Feng Shui, a térrendezés ősi kínai tana, mindezekhez hathatós segítséget kínál. Gyakran azonban azt tapasztaljuk, hogy szimbólumai távoliak a mi nyugati kultúránktól, nehezen alkalmazhatók hagyományos ízlésünk mellett. Most e kötetben megtalálhatja azokat a szimbólumokat, melyek közel állnak Önhöz, anélkül, hogy sérülést szenvednének a Feng Shui klasszikus alaptételei. Fontos, hogy ezen orvoslási eszközöket Ön saját maga tudja elkészíteni, így személyes energiája, saját gondolatrezgése tölti ki a mandalákat.
-
Válogatott versek
01 800 FtGuillaume Apollinaire (1880-1918), aki olasz és lengyel származású, még fiatalon Franciaországba kerül. Itt nő fel, és itt lesz költő. Volt nevelő, később Párizsban a művészvilág központi figurája lesz. Részt vett az I. világháborúban, izgalmas kalandnak éli meg. 1916-ban megsebesül, aminek következményeit haláláig viseli.