A Violeta Palma a memoár és a regény ötvözete, melyben a kubai katolikus költő túllép az önéletrajz keretein, és egy párhuzamos családregény ürügyén a kubai élet legkülönbözőbb szféráira tekint ki. A könyv önvallomás, irodalomtörténeti dokumentum, egyúttal fél évszázad szellemi életének, történelmi és társadalmi változásainak gazdag krónikája.

Az ​immár Európa-hírű írónő e legutóbbi művében, amely újabb olvasókat hódított meg Chirsta Wolf számára hazáján, az NDK-n kívül is, az ókori mitológiából ismert trójai királylányt, Kasszandrát állítja e régi témája ellenére is modern, aktuális, izgalmas regény középpontjába. Az érdekesen, feszültséget keltően visszapergetett cselekmény során a csalódott, visszautasított „isteni” szerető, Apollón által a jövőbe látás, jóslás képességével megajándékozott-megátkozott Kasszandra,a görögök bosszújára – a nagy háborúban Tróját éri a vereség után előre tudott halálára – várván, a híres mükénéi oroszlános kapu előtt, felidézi életét, mindazt, amit hű honleányként Trójában a királyi udvarban és szeretett városával kapcsolatban átélt: örömöket, majd a nagy tragédiát.

Az Embervásár Mexikóban (a hatkötetes Mahagóni-sorozat egyik kötete) az emlékezetes Díaz-diktatúra korszakát eleveníti fel. A kormányzat kifelé igyekezett a demokrácia látszatát kelteni, belül az országban azonban dühöngött a despotizmus. A kormányzó, a jegyző, a katonaság, a kereskedő, a földbirtokos és a montériák ügynöke lábbal tiporta a „szabad” indián parasztok jogait. Egy lényeges dolgot azonban kifelejtettek számításukból; az egyes indiánt meg lehetett ugyan téveszteni, el lehetett pusztítani a montériákon, de az indián közösségek fölött őrködött a sok évezredes hagyomány, s ez a hagyomány dacolt a hatalom képviselőinek minden jogtiprásával.

B. Traven (1882?-1969) író. Elbeszéléseinek, regényeinek színtere mondhatni ugyanaz: Mexikó, a szereplők mexikói fehérek, indiánok, Latin-Amerika tipikus kiskirályai, forradalmárai, egykori királyai, a hódító spanyolok leigázottjai, misztikus, mítikus hősök. A „Makrancos hölgy Mexikóban” című novelláskötetének bevezetője ezt írja: …”Traven írásait a nagy kaland igézete hatja át, mely ott él valamennyiünk lelkében; egy elpusztult civilizáció dzsungelmélyről fel-felvillanó emlékének bűvölete…” Az őserdő foglyai a Mahagóni c. hatkötetes regényciklusának hatodik, befejező része.

Száz ​esztendeje született a két világháború közötti észt próza legnagyobb mestere, Anton Tammsaare. Első elbeszélései a századforduló idején jelentek meg. A falusi tárgyú és a gyermekkori élményekből fogant történeteken, életképeken még érződik a naturalizmus hatása. Vérbő paraszthősei, a kitűnő táj- és környezetrajz, szituációteremtő készsége már sejtetik a későbbi nagy elbeszélőt, akinek figyelme mindinkább a megoldatlan társadalmi kérdések felé fordul. Élményvilága új elemekkel bővül, s ez hat témaválasztására és stílusára is: a tízes évek lázadó, kiábrándult értelmiségi ifjai bukkannak fel a változó hangulatokat, a pillanatnyi benyomásokat finoman megragadó impresszionista prózájában. Az első világháború idején írt komor tónusú, fantasztikus elemekben is bővelkedő novelláinak hátterében a háború nyomasztó élménye áll. A húszas években kezdődik Tammsaare nagy regényírói korszaka, de nem marad hűtlen a kisprózához sem. ekkor születnek legjobb elbeszélései. Műveit sok nyelvre lefordították, több regénye magyarul is megjelent. Mostani elbeszéléskötete híven tükrözi sokszínű írásművészetét: lágyabb tónusú lírai elbeszélések groteszk hangvételű írásokkal váltakoznak benne, s valamennyi az írónak a társadalmi problémák iránti érzékenységéről és mély humanizmusáról tanúskodik.

Anna Nyikolszkaja (1899-1977) regénye emlékirat, amelyben a szerző egy szibériai munkatáborban töltött éveiről számol be aprólékos gonddal. Az írónőt és társait erdőírtási munkára küldték Szibériába, és eleinte könyvelőként dolgozott az irodán, később viszont megbízták egy műkedvelő színház megszervezésével. Az Add tovább! tulajdonképpen a színház megalakításának és működésének históriája, és egyben a munkatábornak és lakóinak, az írónő fogolytársainak a története is…

Négy ​ember tölti együtt a karácsonyt egy cornwalli házban. Hárman közülük rokonok, ám látszólag alig van több közük egymáshoz, mint a negyedik vendégnek, akit a véletlen sodort az útjukba. Art természetíró-blogger, aki túl van egy szakításon, ám nem akar egyedül érkezni az anyai házba, ezért magával viszi a buszmegállóban megismert Luxot, és ezer fontot fizet neki, ha három napig a barátnőjének adja ki magát. Anyja, Sophia mindent feláldozott a karrierjéért, nyugdíjas éveit magányosan tölti a hatalmas családi házban, ahová karácsonykor megérkezik a testvére, Iris. A tékozló lány fiatalkorában elhagyta a családját, hogy környezetvédelmi és atomenergia-ellenes aktivista legyen, amit a húga még mindig nem tud megbocsátani neki. Az álbarátnő érkezése felforgatja a család életét, a rég szőnyeg alá söpört konfliktusok felszínre kerülnek, és hosszú évtizedek után a két testvér végre újra elkezd közeledni egymáshoz.

A Látó-ember, az Igazlátó Wass Albert bölcs és tömör gondolatait foglalja egybe válogatásunk. Páratlan hitelességgel és szenvedéllyel ragadja vonzáskörébe a kötet olvasóit, a szépség és tragikum, az esszenciális értékek világába.

Mivel nyújt többet a szerző az igényes olvasó számára Szűts Mara és Kornélia viharos szerelmi kalandjainak bővérű leírásánál? Azzal, hogy Zsigray Julianna, aki maga is egy uradalmi tiszttartó lányaként született, a múlt század elejének dzsentrivilágát belülről, tehát a lehető leghitelesebben eleveníti meg. És azzal, hogy ez az idilli történet egy idilli korszakban bonyolódik, a kiegyezés utáni monarchia fénykorában, amikor úr és szolga még pontosan ismeri és többnyire becsüli is a maga helyét egy jól tagolt, jól szabályozott és a maga módján virágzó társadalomban.

Az ​Obsidio Szigetiana, amelynek magyar címét – Szigeti veszedelem – Kazinczy Ferenc adta az eposz Az olvasónak címzett előszava alapján, Zrínyi egyetlen, életében nyomtatásban megjelent kötetében látott napvilágot Bécsben 1651 szeptemberében a költő lírai verseinek társaságában. A kötet az Adriai tengernek Syrenaia címet viseli. Az Adria, amely Magyar- és Horvátországot Itáliával köti össze, Zrínyi európai magyarságának jelképe. Előképei, mintái között nemcsak az előszavában említett Homérosz és Vergilius, hanem a modern keresztény hősi eposz mintája és legmagasabb rendű alkotása, Torquato Tasso (1544-95) A megszabadított Jeruzsálem című hőskölteménye is szerepel, és hatottak rá az olasz barokk reprezentatív költőjének, Giovan Battista Marinónak (1569-1625) lírai és kisepikai művei is, számos egyéb kisebb szerzővel együtt, akiknek művét Zrínyi forrásként használta.

Závada ​Pál új könyvének hősei az ország legnagyobb vállalatbirodalmának, a Weiss Manfréd Műveknek az örökösei – a gazdasági, politikai és szellemi élet ismert szereplői és magánemberek, barátok és vetélytársak, nők és férfiak, egy izgalmas viszonyokból szőtt, nagyszabású rokonság. De minthogy többségük zsidó származású, és 1944 életveszélyes tavaszán vagyunk, az ő történetük – a családtagok roppant vagyona folytán – egyszeri és különleges lesz, huszadik századi történelmünk egyik közismert esetévé válik.

William ​Wharton amerikai író megrendítően szép regényében az öreg szülők magatehetetlenné válásának s gyerekeik kétségbeesett igyekezetének lehetünk tanúi, amellyel megpróbálják felvenni a harcot az elkerülhetetlennel, a végső összeomlással.
A főhős, John Tremont, az ötvenes éveiben járó, Párizsban élő festő táviratot kap Los Angelesben élő húgától, hogy anyjukat szívroham érte. Azonnal repülőre ül, odahagyva feleségét és kisebbik fiát, hogy segítsen apjának átvészelni a megpróbáltatást. A helyzet igazában válságosra akkor fordul, amikor az apja is kórházba kerül, s az orvosok nemtörődömsége következtében gyakorlatilag magatehetetlen ronccsá válik, akit úgy kell etetni és tisztába tenni, mint egy csecsemőt. Van-e ebből az állapotból visszatérés?

Madárkát, ​a Philadelphia külvárosában élő kamasz fiút eleinte a galambok érdeklik, tőlük akarja ellesni a repülés tudományát. Amikor azonban barátjával, Allal fölmászik egy gáztartály tetejére, és onnan „lerepülve” kis híján halálra zúzza magát, apja elégeti a galambdúcot, és ezzel véget vet fia „galambkorszakának”. Madárka ekkor a kanári életét kezdi tanulmányozni, s miközben Al érdeklődése a testedzés, a sport, a lányok felé fordul, ő kitart a madártenyésztés és nagy álma, a repülés mellett. Álma úgy lesz valósággá, hogy a valóság lesz álommá: Madárka oly bensőséges kapcsolatba került parányi védenceivel, hogy köztük találja meg a család védett melegét, sőt a szerelemnek, a beteljesülésnek, az utódok nemzésének és útra bocsátásának, a szabadságnak, a teljes életnek örömét, madárrá válik maga is.