-
-
Földalatti-történet
03 000 FtA budapesti földalatti villamosvasút csaknem évszázados történetéről, a metróépítés heroikus és veszedelmes pillanatairól szól ez a könyv. Nem is annyira a legkorszerűbb tömegközlekedési eszközök egyikének műszaki, gazdasági, urbanisztikai vonatkozásaival ismerteti meg az olvasót, hanem tegnapi és mai önmagunk életet, az ötvenes évek társadalmának megannyi felemelő és szomorú pillanatát, az utóbbi harmincöt év Magyarországának sok küzdelmét és örömét állítja elénk.
-
-
Az Istenszéke alatt
08 000 FtKósa Bálint fametszetei szeretett szülőföldjének, a Székelyföldnek igéző tájait, falvait és népét, valamint Wass Albert Funtinelli boszorkány című regényének helyszíneit és annak eseményeit mutatják be. A tehetséges művész nemcsak Erdélyben, hanem a világ távoli részein is részt vett kiállításokon és díjakat is nyert. A gazdag életműből ebben a mappában 50 db, nagyrészt az eredetivel azonos méretű képet találunk.A szép képeket a szerző életrajza és három tanulmány egészíti ki.
-
-
Caesarok élete
02 000 FtSuetonius születésének időpontja I. sz. 70 tájára tehető, halála évét sem tudjuk bizonyosan, csak annyit, hogy igen öregen valószínűleg 161 körül halt meg. A „Caesarok élete” tizenkét római császár életrajzát adja a szerző személyes élményei, levéltári tanulmányai, kortársak dokumentumai és családi hagyományok alapján. Adatai megbízhatók, mégsem folyamodik a száraz történetírás módszeréhez. A tudós és a jószemű riporter érzékével választja ki a legfrappánsabb dokumentumokat, s felhasználja röpcédulák, gúnydalok szövegét, sőt a római házak falára, kerítésére mázolt jelmondatokat, útszéli feliratokat is. Ezért friss és ma is eleven Suetonius tizenkét császár-életrajza.
-
-
Vérfüred
0600 FtNe higgy a meséknek! Vidám befejezés nem létezik. Sőt. Befejezés sincs. Az élet megy tovább, két kanyarral arrébb már mindig történik valami új. Legyőzhetsz hatalmas akadályokat, dacolhatsz ezer veszéllyel, farkasszemet nézhetsz a gonosszal, a végén dicsekedhetsz is vele, de az még nem a befejezés. Amíg van benned szufla, a történeted pereg tovább. Dervish Gradyt lidérces álmok kínozzák, amióta visszatért a Démonvilág univerzumából, de Grubbs nagyon vigyáz nagybátyjára. Megpróbálnak normális, démonmentes életet élni. Amikor aztán egy híres producer felkéri Dervisht, hogy vegyen részt következő horrorfilmje elkészítésében szakértőként, úgy gondolják, ez jó buli lehet, és amúgy sem árta-na nekik egy kis levegőváltozás. Csakhogy a forgatás helyszínén, a Vérfüred névre keresztelt városkában, nem csupán feltörő emlékeikkel kell megküzdeniük.
-
Harry Potter és a Félvér Herceg
03 600 FtA Voldemort elleni harc állása aggasztó; a baljós jeleket már a muglikormány is észleli. Szaporodnak a rejtélyes halálesetek, katasztrófák. Harry azt gyanítja, hogy esküdt ellensége, Draco Malfoy is a halálfalók jelét viseli. Az élet azonban háborús időkben sem csak harcból áll. A Weasley-ikrek üzleti tevékenysége egyre kiterjedtebb. Szerelmek szövődnek a felsőbb évesek között, a Roxfort házai pedig továbbra is versengenek egymással. Harry Dumbledore segítségével igyekszik minél alaposabban megismerni Voldemort múltját, ifjúságát, hogy rátaláljon a Sötét Nagyúr sebezhető pontjára.
-
Harry Potter és a Halál ereklyéi
03 600 FtHarry, mint mindig, most is a Privet Drive-on, az őt csecsemőkorában befogadó Dursley-család otthonában tölti az iskolai szünetet. Ám hetedik tanévét nem kezdheti el a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolában. A Főnix Rendje azon fáradozik, hogy biztos helyre szöktesse, ahol Voldemort és csatlósai nem találnak rá. De teljesítheti-e folytonos bujkálás és életveszély közepette a küldetést, melyet Dumbledore professzortól kapott?
-
Fáraók krónikája
03 600 FtKi volt az ókori Egyiptom első uralkodója ¬ és ki volt az utolsó? Mely egyiptomi királynőket tisztelték fáraóként? A Fáraók krónikája az első olyan könyv, amely Egyiptom összes dinasztiájának és uralkodójának történetét időrendben beszéli el, időszalagok és más szemléltető ábrák segítségével. A Fáraók krónikája egyszerre népszerű történelmi munka, alapvető szakkönyv és szemléletes bevezetés egy rendkívül sokszínű ókori civilizáció történetébe. Múzeumlátogatók, tanulók, turisták és mindenki, akit lenyűgöz az ókori Egyiptom, egyaránt nagy haszonnal forgathatja majd a kötetet.
-
A providenciális államférfi
08 000 FtNemzetközi konferenciával s a jelen kötettel kívánunk megemlékezni annak az államférfinak az életéről, aki a közel négy évszázados osztrák-magyar együttélés időszakában a legmagasabbra vitte a magyar politikusok közül. 1871-1879 között az Osztrák-Magyar Monarchia közös külügyminisztereként idősebb csíkszentkirályi és krasznahorkai gróf Andrássy Gyula gyakorlatilag a második ember volt a kettős monarchiában az uralkodó, I. Ferenc József után. Andrássy Gyula életpályája azért is tanulságos, mert jól mutatja az utat, amelyet a magyar politikai elit az 1840-1870 közötti három évtizedben bejárt. Andrássy életpályája annak példája, hogy az adottságokkal számot vető, de az alapvető elveket szem elől nem tévesztő politizálás hosszú távon meghozza gyümölcsét, s hogy a 19. század magyar államférfiai nemcsak az ország polgári átalakításában, de a nemzetközi viszonyok alakításában is kiemelkedő szerepet játszottak.
-
Marcus Tullius Cicero válogatott művei
02 000 FtA klasszikus latin próza legnagyobb mesterét, mint irodalmi és – ha nem is életútját tekintve – erkölcsi példaképet szellemi életünk hajnalától kezdve a közelmúltig, a XI. századtól Bornemisszán, Rákóczin át Kazinczyig és Kölcseyig eltéphetetlen szálak fűzik a magyar művelődéshez. Kötetünk a sokarcú Cicero bemutatására vállalkozik, a senatusi szószékről mennydörgő szónok, az ármányos politikus, a pallérozott tollú bölcselő, az „írástudók felelősségét” kényesen számon tartó esztéta és a könnyeden-szellemesen csevegő levélíró műveiből ad gazdag ízelítőt.
-
Vigasztalások – Erkölcsi levelek
02 400 Ft„Az alvilág hátborzongató sok rémsége mind csak mese, nem rettenti a holtakat sem éjsötét, se rabbilincs, se tûzfolyam, sem Léthe vize, sem bírói szék… Költők játszi képzelődése mindez csupán, ők ojtották belénk hazug rémmesékkel a rettegést” – írta az i. sz. 1. században Seneca, a római államférfi, természettudós, filozófus és költő. Három Vigasztalás-a az ókori vigasztalás-irodalom legérettebb alkotása. Az egyik egy asszonyhoz szól, aki elvesztette fiát, a másik Seneca egy barátjához, aki testvérét siratja, a harmadikat pedig édesanyjához írta Seneca corsicai száműzetéséből. Az Erkölcsi levelek-ben, legnagyobb hatású és legjelentékenyebb alkotásában epikureizmussal színezett sztoikus erkölcsfilozófiájának summáját,eszmei végrendeletét írta meg élete utolsó éveiben. Kötetünk ötvenkilenc levelet, e gyűjtemény legjavát tartalmazza.
-
A magyar nevelés története I.
01 000 FtA régebbi és újabb neveléstörténeti kutatás eredményeit összefoglaló fejlődés szem előtt tartásával az államalapítástól 1849-ig tekinti át a magyar nevelés történetét. Bemutatja a különböző korok oktatási, oktatáspolitikai törekvéseit, az intézményes nevelés, az iskola szervezeti változásait, hálózatának kiépülését. Vizsgálja az iskolai oktatás és nevelés tartalmának és módszereinek fejlődését, a tankönyveket és egyéb segédeszközöket, a tanítók képzését és az iskola belső világának változásait. Igyekszik pontos és megbízható képet adni az iskolai oktatás és nevelés koronként változó gyakorlatáról, valóságos helyzetéről. Végigkíséri a hazai pedagógiai gondolkodás fejlődését, a nevelés tudományának kiformálódását.
-
Amerika: társadalom és oktatás
02 000 FtAz amerikai oktatás elválaszthatatlan az Egyesült Államok alkotmányától és történelmétől. Az alkotmány és kiegészítései, módosításai nem foglalkoznak az oktatás kérdésével, a közoktatás és a felsőoktatás az egyes szövetségi államokra hárul. A szerző meggyőzően mutatja be, hogy csak az Egyesült Államok „kivételes”, unique történelmének ismeretében lehet megérteni a mai amerikai közoktatás problémáit: az esélyegyenlőség; a faji megkülönböztetés és a diszkriminációmentesség; az elit- és a tömegoktatás; a hátrányos helyzetűek felzárkóztatása; az élethosszig tartó tanulás kereteinek megteremtése és a felnőttoktatás; a követelményrendszer és a standardok; az oktatás finanszírozása és az iskola piacosítása; az állam és az egyház viszonya; az oktatásügy központosított, illetve decentralizált irányításának kérdéseit. A tudományos-technikai haladás, az információs társadalom, a globalizáció követelményei minden országban, így az Egyesült Államokban is megkövetelik az oktatás irányításának, struktúrájának és tartalmának megváltoztatását. A magasan képzett munkaerő egy ország világgazdasági versenyképességének záloga. A közoktatás elõtti kihívások új oktatáspolitikát sürgetnek az Egyesült Államokban.
-
Kreativitás és közösség
0800 FtAz alkotóképesség és a közösségbe való beilleszkedés viszonyát többnyire problematikusnak ítéli a köztudat. E könyvben Gergencsik Eszter – aki meggyőző kutatási eredményeket sorakoztat föl a kreatív személyiségű tanulók közösségi eloszlatja a gyakori félre-pozícióját illetően értéseket. Megkülönbözteti a közösséget annak puszta előzményeitől; egyértelműen elhatárolja a közösségi szellemet az elvtelen konformizmustól, a kreativitást a normaszegéstől így tudja bizonyítani, hogy alkotóképesség és közösségi beállítódás nem akadályozza egymás érvényre jutását. Ennek az összefüggésnek a megnyilvánulását vizsgálja az iskolai nevelés jelenlegi körülményei között (a felső tagozatosok körében), majd javas-latokat tesz a kreativitás és a közösségi vonások együttes fejlesztésére. Az érdekes, tanulságos könyvet pedagógusok, pszichológusok és a társadalomtudományi kérdések iránt érdeklődő valamennyi olvasó figyelmébe ajánljuk.
-
Az ifjúkor válságai
01 400 Ft„Az ifjúság emléke a legtöbb emberben nosztalgiát kelt valamilyen elveszett boldogság után. Holott ennek az életkornak a kutatója ismételten nehéz problémákkal, gyötrõ küzdelmekkel, keserû szenvedésekkel találkozik. Felnõttek kamaszkori emlékeit hallgatva kiderül, hogy jól vissza tudják idézni ennek az idõszaknak az eseményeit, de szinte képtelenek akkori érzelmi állapotukat újraélni.” Az ifjúkorról tudós szinten, ám közérthetõ stílusban keveset olvashatunk. A szerzõ, a serdülõterápiák híres mûvelõje több évtizedes tapasztalatára támaszkodva írta-írhatta meg hiánypótló mûvét. Az új kiadást két frissebb munka zárja: az ígért tanulmány, valamint a témához immáron szépíróként közelítõ szakember lírikus hangvételû, mûves prózába foglalt esszéje.
-
Mit tudsz önmagadról?
0500 Ft„Gyermekkoromban szerettem volna mélyebben érteni: mi van az emberben legbelül. Nem a szíve, mája, vérkeringése, nem az anatómiája és a fiziológiája érdekelt, hanem a szándéka, a vágyai, a gyűlölködése, a szeretete, a hajtóerői. Gyöngédségének és dühöngéseinek eredete, félelmeinek okai. Miért szeretik az egyik embert, s miért nem a másikat? Miért lesz az egyikből gonosztevő, a másikból meg hős? Miről álmodnak, miért tanulnak, miért boldogok és miért boldogtalanok? …Azoknak ajánlom a könyvet, akik a ‘milyenek az emberek’, ‘milyen legyek’ kérdéseken szívesen gondolkoznak, és bonyolódó emberkapcsolataikat – legalább valamennyire – érteni szeretnék.”
-
Kis pszichológia szülőknek
0600 FtInnerhofer hasznos, okos és közérthető pszichológiakönyvet írt a szülőknek. Megközelítése gyakorlati, hiszen a szerző a viselkedéslélektan hívének vallja magát. A mindennapi nevelési problémák, a sokszor csak későn észrevett zsákutcák kikerülése ad tanácsokat. Több tucatnyi példán illusztrálja a helytelen viselkedésláncok kialakulásának és leépítésének módjait. Szülő és gyermek, tanár és diák, kortárs-gyerekek és testvérek konfliktusait teszi nagyító alá. Részletesen elemzi a jutalmazás és büntetés helytelen, illetve helyes módjait. Pszichológus-tanácsadói tapasztalatait elsősorban az alkalmazkodási és teljesítményzavarok magyarázatában hasznosítja.
-
Minden kezdet nehéz
0600 FtMinden gyermek életének meghatározó élménye az iskolakezdés. Az, hogy milyen lesz a gyermek és az iskola viszonya, nagyban függ attól, milyen sikerek, kudarcok érik az első osztályban. A könyv valamennyi tantárgy tanulási nehézségeire játékos megoldást kínál. Segítségével a tanulás, a gyakorlás nem kényszerű rossz, hanem kellemes időtöltés lesz. A könyvből a szülők tájékozódhatnak az egyes tanítási módszerekről, megtalálják benne a mindenre gyógyírt nyújtó szeretet kifejezésformáit is.
-
-
-
-
Mérgező szülők
01 600 FtKik azok a mérgező szülők? Esetleg Ön is az áldozatuk volt, vagy még ma is az? Netán úgy bánik saját gyerekeivel, ahogy Önnel tették a szülei? Magánéleti kapcsolatai rendre kudarcot vallanak? Fél az intimitástól, vagy éppenséggel annyira ragaszkodik a partneréhez, hogy mindent elnéz neki? Nehezen érvényesíti az érdekeit, és gyakran meghátrál vagy fellázad, ha ellenállásba ütközik? Ezekre és még számos hasonló kérdésre kap választ ebben a ragyogóan világos, közérthető könyvben, amely helyenként megdöbbentő példákkal illusztrálja, milyen sérüléseket okoz a gyerek lelkében a destruktív szülői magatartás, és teszi a felnőtt embert – nemritkán egy életere – a szülők rabjává. A könyvből azt is megtanulhatja, hogyan léphet ki a szülők árnyékából, és válhat meg káros örökségüktől. Az önismeret útját járó ember elengedhetetlen úti- és segítőtársa ez a bátor, nyílt hangvételű, mély együttérzéssel megírt könyv, amely a sorsfordítás, a gazdagabb emberi kapcsolatok és a boldogabb, teljesebb élet lehetőségét kínálja fel az olvasónak.
-
A filozófusok fája
04 500 FtA tudattalan archetípusos megjelenítéseiben gyakorta találkozunk a fa vagy általában a csodás növény képével. A továbbiakban elsőként az individuális képek reprodukcióját és elemzését adom, vizsgálódásom második részében pedig az alkímiából ismert „filozófusok fájáról” és annak történeti vonatkozásairól szólok. A képek az alkotó fantázia spontán produktumai; egyetlen tudatos indítóokuk azon élmény kifejezésének szándéka, mely akkor születik, mikor a tudat úgy fogad be tudattalan tartalmakat, hogy nem tesz erőszakot a tudattalanon, nem szakítja ki őket onnan. – C. G. Jung
-
Behálózva
01 800 Ft„Kicsi a világ!”, szoktuk mondogatni, ha kiderül, hogy valamilyen módon közünk van egy ismeretlen emberhez. Valóban kicsi a világ, hiszen az emberiség hatmilliárd tagja közül alig pár lépésnyi kapcsolati távolságban mindenki mindenkit ismer! Az emberi társadalomban is, a világban is: minden mindennel összefügg. Ha így van, nyilvánvaló a kérdés: Miképpen béníthatja meg egy gimnazista a legnagyobb internetes cégek oldalait? Miként lehetséges, hogy az Egyesült Államok jól szervezett demokratikus társadalma látványosan felkészületlennek bizonyult a 2001. szeptember 11-én történt terrortámadás idején? Miben rejlik a terrorszervezetek ereje? Hogyan viselkednek és terjednek a vírusok? Milyen a legveszedelmesebb betegség, a rák igazi természete? A kulcsszó: HÁLÓZAT. Barabási Albert-László, az USA-ban élő, magyar származású fizikus rendkívül izgalmas és érdekfeszítő könyvében lebilincselő könnyedséggel világítja meg egy új, mostanában kibontakozó tudományág, a komplex hálózatok kutatásának…
-
Beszélgetések nem csak szexről
0600 FtRévai Gábor legújabb beszélgetős könyvében két ismert és elismert pszichológussal, Lux Elvírával és Mohás Líviával, valamint fiatalokkal beszélget nemiségről, szexualitásról, szerelemről, párkapcsolatokról.
-
-
-
Logikus!
0450 Ft— Bemutatkozom: Log Ica vagyok. Tudod-e, hogy mit jelent az, hogy „logikus”? Ha vitatkozol valakivel, hogyan tudod bebizonyítani, hogy nem logikus, amit állít? Nem tudod! Akkor sürgősen olvasd el ezt a könyvet! Segítek neked, hogy megismerkedjél a logikus gondolkodás elemi szabályaival. G. Havas Katalin a filozófiai tudományok doktora, a Nemzetközi Tudományfilozófiai Akadémia rendes tagja, több sikeres logika könyv szezője. E könyve az ifjúság részére készült, de számíthat azon felnőtt olvasók érdeklődésére is, akik kedvelik az ismeretszerzés játékos, könnyed módját. Tréfás hangvételű beszélgetések formájában – amelyekben illusztrációs anyagként logikai játékok, költemények, detektívtörténetek, érdekes fejtörők szerepelnek – bizonyítja be, hogy még olyan elvont tárgyról is, mint amilyen a logika, lehet érdekesen és színesen, olvasmányosan és ugyanakkor tudományosan szólni.
-
A mi iskolánk
0850 FtA nevelés és az oktatás eredményességének leírása megvalósíthatatlan vállalkozás. A pedagógiai munka összetettsége, a jelenségek és folyamatok szövevénye, a résztvevő személyek tevékenységének, egymásra hatásának és a történések mozgatórugóinak megismerhetetlensége a próbálkozást eleve kudarcra ítéli. S ha még a gyerekek puszta ismeretkincsének és néhány alapkészségének mérése meg is kísérelhető, ezek képességszintű háttere, a viselkedést befolyásoló érzelmek, értékek, motívumok alakulása és egyéni különbségei többnyire „fekete doboz” marad. S mindez sokszorosára növekszik, amikor a gyermekcsoportok fejlődését, az iskola nevelési hatékonyságát szeretnénk megismerni. Ugyanakkor erős bennünk az igény, hogy pedagógiai munkánk fogadtatásáról tájékozódjunk, hogy visszajelzést kapjunk a gyerekekben zajló változásokról, hogy céljaink, szándékaink, nevelési módszereink nyomán tanítványainkkal alakuló közös tennivalóink minőségi jellemzőiről és kölcsönös kapcsolatunkról információkat szerezzünk. Fontos számunkra, hogy érzik magukat a gyerekek az iskolában ás tulajdonképpen mit tanulnak meg (a szó széles értelmében), milyen útravalót visznek magukkal.