• A pápák története

    0
    6 000 Ft
    Tovább olvasom
  • A predesztináczió világszemlélete

    0

    800 Ft
    Kosárba teszem
  • Az új isteni ige

    0

    A három napi jelenet a jerusálemi templomban a tizenkétéves Jézus és a zsidó-római vizsgabizottság között

    2 000 Ft
    Kosárba teszem
  • A Pesti Hírlap Nyelvőre

    0

    A Magyar Tudományos Akadémia szükségét érezte, hogy síkraszálljon veszélyeztetett nyelvünk épségéért és szépségéért. Megalakította nyelvművelő bizottságát, mely immár nemcsak könyvtárakban búvárkodik, hanem kilép társadalmi porondra is, küzd a nyelv romlása ellen.
    Egy nemzet legnagyobb kincse szellemi életének, lelki összetartozásának oltalmazója -: a nyelve. Ezt nem érinthetik pillanatnyi történelmi változások. Őrzője a múltnak, záloga a jövendőnek. Ez a belátás érlelte meg a Pesti Hirlap-ban az elhatározást, hogy tetté váltsa tudós-társaságunk szándékát. Sokszázezer példányban nyomatja ki, terjeszti el ezt a munkát, melynek minden sora a magyar nyelv érdekében tör lándzsát. Ajándékul küldi meg előfizetőinek, az iskoláknak. a könyvtáraknak és a nemzeti hadseregnek.
    Közleményeit jeles szakemberek írták, élükön dr. Négyesy László egyetemi tanár, a nyelvművelő szakosztály elnöke. Nyelvészetünk úttörői gazdag tudásukból áldozatos önmegtagadással csak azt közölték, ami mindenki számára érthető, hozzáférhető. Azokat a cikkeket, melyek itt megjelentek, előzőleg sok figyelmes szem olvasta át. Maguk a tudósok ellenőrizték, vitatták meg egymás szempontját. Ez a könyv tehát mintegy a mai tudomány megállapodásának, nyelvünk törvénykönyvének tekinthető.
    Kérjük az olvasót, szeresse, forgassa, lássa hasznát. Szeresse mindenekelőtt nyelvünket, védelmezze, harcoljon érette. Ne engedje, hogy csonka országunk nyelve is csonka legyen.
    A PESTI HIRLAP

    1 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Megdőlt az életfa

    0

    Mikor geológusként rendszertanokat tanultam, nem gondoltam arra, hogy a humán világban bizonyos emberi szándékok és tervezett cselekvések összességének és következményének is hasonlóan tökéletes rendszerét lehet felfedezni. Ilyen rendszert ir le Bene Éva a Megdőlt az életfa c. könyvében.
    A XX. században találkoztunk egy-két embertelen eszme- és cselekvési rendszerrel, ezeknek egyike a kommunizmus, másika a nácizmus volt. Számunkra -ezek mellett és ezeken túl – azonban a legkegyetlenebb és legfájóbb emberi döntési és cselekvési szisztéma az 1920-ban államhatárokkal elszakított magyarság elnyomásának és gazdasági ellehetetlenítésének rendszere, társadalmi kapcsolatainak, családi kötelékeinek és évszázados településszerkezetének tudatos szétverése, valamint kollektív felszámolására indított összpontosított támadás volt.

    1 200 Ft
    Kosárba teszem
  • Autóval Szudánba

    0

    A Magyar Földrajzi Társaság Könyvtára elnevezésű könyvsorozat 1902 és 1943 között jelent meg Budapesten. Kezdetben a Lampel Róbert (Wodianer Fülöp és Fiai) Császári és Királyi Könyvkereskedése nevű kiadóvállalat, majd a Franklin-Társulat adta ki. Több mint 60 kötete főleg tudományos igényű útleírásokat tartalmazott. A sorozat külföldön is jegyzett könyvészeti érdekesség, egyes darabjai igazi ritkaságnak számítanak.

    8 000 Ft
    Tovább olvasom
  • Angolok a déli sarkvidéken

    0

    A Magyar Földrajzi Társaság Könyvtára elnevezésű könyvsorozat 1902 és 1943 között jelent meg Budapesten. Kezdetben a Lampel Róbert (Wodianer Fülöp és Fiai) Császári és Királyi Könyvkereskedése nevű kiadóvállalat, majd a Franklin-Társulat adta ki. Több mint 60 kötete főleg tudományos igényű útleírásokat tartalmazott. A sorozat külföldön is jegyzett könyvészeti érdekesség, egyes darabjai igazi ritkaságnak számítanak.

    12 000 Ft
    Tovább olvasom
  • Tíz esztendő a Tűzföldön

    0

    A Magyar Földrajzi Társaság Könyvtára elnevezésű könyvsorozat 1902 és 1943 között jelent meg Budapesten. Kezdetben a Lampel Róbert (Wodianer Fülöp és Fiai) Császári és Királyi Könyvkereskedése nevű kiadóvállalat, majd a Franklin-Társulat adta ki. Több mint 60 kötete főleg tudományos igényű útleírásokat tartalmazott. A sorozat külföldön is jegyzett könyvészeti érdekesség, egyes darabjai igazi ritkaságnak számítanak.

    2 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Versengő látomások. Esztétikai újítás és társadalmi program az Osztrák-Magyar Monarchia építészetében 1867-1918

    0

    Moravánszky ​Ákos, a zürichi műszaki egyetem (ETH) építészetelmélet-professzora e könyvében a századforduló építészetét tárgyalja az Osztrák-Magyar Monarchia országaiban. A szerző a közép-európai építészek nemzetközi viszonylatban is úttörő jelentőségű formai újításainak elemzését összeköti a korszak és a régió kulturális arculatának vizsgálatával. Felvonultatja azokat a kérdéseket, melyek a legkiemelkedőbb közép-európai építészeket foglalkoztatták Budapesten, Prágában, Bécsben, Brünnben, Krakkóban, Zágrábban és Ljubljanában. A modernizációval, a nemzeti identitással, az ornamenssel vagy az építész, a művész társadalmi szerepével kapcsolatos viták elemzéséből az olvasó a szokásos lineárisan leíró építészettörténet helyett a kulturális összefüggések komplex és ellentmondásoktól sem mentes képét ismerheti meg.

    3 600 Ft
    Kosárba teszem
  • Asszony és háza – avagy az én Toszkánám

    0

    Egy házépítés története, ahogyan én láttam. Az építész asszony, ahogyan a gyermekeim apja menet közben titulált. Én, mindennek az oka és okozója. Aki ezt az egészet kavarta. Azt, hogy odahagyjuk viszonylag jól bejáratott városi társasházi életünket, és falura költözzünk, házat építsünk. A könyv főszereplője a ház maga, ahogyan kitalálódik, felépítődik, belakjuk, ellepjük. Ahogyan zajlunk benne, kutyák, macskák, gyerekek, barátok, tüzek, vizek, mesék, képek. És énekeljük közben a Mary Poppins kéményseprőjével:
    „I do what I like, and I like what I do” (Azt csinálom, amit szeretek, és azt szeretem, amit csinálok.) Petrik Adrien

    4 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Mediterrán villák

    Mediterrán villák

    0

    Állandó napsütés, kristálytiszta tenger, végtelen égbolt – ebben a világban élnek a mediterráneum lakói, ezt irgyli az egész világ és ez vonzza az építészeket az ókor óta a Földközi-tenger vidékére. A könyv huszonöt kortárs épületet mutat be, olyan modern lakóházakat, amelyek példát mutatnak a káprázatos szépségű természeti környezet és a merész, ember alkotta formák párbeszédére.

    3 600 Ft
    Kosárba teszem
  • Doktor Sax

    0

    Ebben a könyvben Kerouac saját, képzeletbeli alteregójának, Jack Duluoznak a kalandjain keresztül mutatja be hétköznapinak nem mondható gyermekkorát és a különleges, rémisztő lényekkel teli álomvilágban töltött éveit. A felnőtt Kerouac az emlékek fátylán keresztül vizsgálgatja a gyermekkori énje által életre keltett furcsa, bolondos, mulatságos vagy éppen iszonyú embereket és állatokat, az árvíz eseményeit, és azokat a ködös kamaszpillanatokat, amelyeket érett fejjel a megvilágosodás momentumainak nevez.

    2 000 Ft
    Tovább olvasom
  • Magányos utazó

    0

    „A Magányos utazó korábban kiadott és eddig meg nem jelent írások gyűjteménye, amelyeket közös témájuk kapcsol össze: az utazás. Ezek során eljutottam az Egyesült Államok déli részétől a keleti partig, onnan a nyugati partig, a messzi északnyugatra, Mexikóba, az afrikai Marokkóba, Párizsba, Londonba, mindkét óceánt átszelve. Bemutatok egy csomó érdekes embert, akikkel útközben találkoztam, és várost amiket menet közben láttam. Vasúti munka, tengeri munka, miszticizmus, hegyi munka, bujaság, szibaritizmus, balhék, drogok, templomok, művészeti múzeumok, a városok utcái, az élet dzsungele – ahogy egy független, tanult, nincstelen, bárhová elinduló csavargó megélte. A célja? Egyszerűen a költészet vagy a természetes leírás.”
    Jack Kerouac

    1 600 Ft
    Kosárba teszem
  • Az elhagyatottság angyalai

    0

    Az önéletrajzi ihletésű Duluoz-ciklushoz tartozó regényben Kerouac felvonultatja a beatnemzedék jellegzetes alakjait, főhőse a korszak hírességei (Allen Ginsberg, Neal Cassady és a költő Gregory Corso) társaságában száguld végig néhány hónapon és néhány úton. Az irodalmi odüsszeia elemei: végtelen piálások, lázadás és autóstoppok, csajok és tehervonatok, dzsessz, dzsessz, dzsessz, és persze az Út, amelynek végén Jack talán megtalálja a választ a nagy kérdésre: „Hol a vallás és a filozófia, a buddhizmus helye a Beat misztikájában?”

    1 600 Ft
    Kosárba teszem
  • Senkiháziak

    0

    „A hírnévtől megáll az írás” – mondta Kerouac Allen Ginsbergnek. Nem így történt. A Senkiháziak (The Subterraneans) egyike annak a tíz önéletrajzi ihletésű regénynek, amelyeknek élete végére a Duluoz Legenda egyvégtében olvasható regény-folyamává kellett volna összeállnia.
    erouac ebben a (három nap alatt megírt) regényében jellegzetes „spontán prózájának” sajátos emlék-, asszociáció- és fantázia-áramlásában beszéli el az őt megszemélyesítő Leo Percepied és a félig néger, félig indián Mardou szerelmének keserű történetét. A puszta történés, a két érzékeny-sérült fiatal bolyongása mellett a lélek útvesztőiben éppoly lényeges a háttér, az 1950-es évek San Francisco- jának bohém világa, a beat költők, jazz-zenészek, csavargók, narkósok színes forgataga, akik pénztelenül, szorongásoktól, kétségektől és kényszerektől sújtva, nyughatatlan tehetségüktől és szabadságvágyuktól hajtva élik fiatal életüket.

    1 600 Ft
    Tovább olvasom
  • Gerard látomásai

    0

    Jack Kerouac életének egyik meghatározó, megrázó élménye volt bátyja halála. A gyermekként eltávozott Gerard alakja Jack valamennyi regényében felbukkan. Minden esetben ő a tisztaság, a szépség, az angyaliság megtestesítője; ő a jin-jang szimbólum fehér szelete – Jack önmagát általában a megelevenedett fekete szeletnek látta.
    Sokáig tartott, míg Kerouac rászánta magát, hogy megírja a legendássá nemesült, titokzatossá vált Gerard rövid életének és fájdalmas elvesztésének történetét, de ennek is eljött az ideje.

    1 600 Ft
    Kosárba teszem
  • Azért élek, hogy elmeséljem az életemet

    0

    „Így és ott történt, hogy a hét fiú és a négy lány közül megszületett az első fiú, 1927. március 6-án reggel kilenckor, hatalmas felhőszakadás közben, mely egyáltalán nem illett az évszakhoz, mialatt a Bika ege felemelkedett a láthatáron. Kis híján megfojtotta a köldökzsinór, mert a család bábaasszonya, Santos Villero a legrosszabb pillanatban vesztette el a fejét. Nála jobban csak Francisca néni vesztette el: ordítva rohant az utcai ajtóhoz, mintha égne a ház:
    Fiú! Fiú! – És rögtön utána, mint a félrevert harang: – Rumot, mert megfullad!
    A család feltevése szerint nem azért kérte a rumot, hogy megünnepelje az eseményt, hanem azért, hogy bedörzsölje vele az újszülöttet, aki ettől majd feléled talán. Juana de Freytes kisasszony, akit a Gondviselés hozott a hálószobába, sokszor elmesélte nekem, hogy nem a köldökzsinór volt a legnagyobb veszély, hanem az, hogy anyám rosszul feküdt az ágyban. Gyorsan igazított rajta, de nem volt könnyű újjáéleszteni engem, úgyhogy Francisca néni sürgősen rám locsolta a keresztvizet. Olegariónak kellett volna elnevezniük, mert szent Olegario napja volt, de senkinek sem volt a keze ügyében a szentek könyve, így aztán gyorsan megkereszteltek az apám első nevére, a második meg José lett, az ács neve, mivel ő Aracataca védőszentje, és mivel március az ő hónapja. Juana de Freytes kisasszony egy harmadik nevet is javasolt annak emlékére, hogy világrajöttöm meghozta az általános megbékélést a családok és barátok között, de a hivatalos keresztelésemkor, három év múlva kiállított okiratba elfelejtették beírni: Gabriel José de la Concordia.”

    1 800 Ft
    Kosárba teszem
  • A pátriárka alkonya

    0

    „Tudom, ​mi adta az ötletet, hogy egyszer megírom egy diktátor történetét.
    Caracasban történt, 1958 elején, amikor Pérez Jiménez megbukott. Pérez Jiménez akkor már nem volt ott. A kormányzó junta egy mirafloresi villa szalonjában tartott ülést, és az előszobában ott voltunk valamennyien, az összes caracasi újságíró, hajnali négy óra volt: ott töltöttük az egész éjszakát, hogy megtudjuk az ország további sorsát, amely akkor dőlt el, abban a szobában.
    gyszer csak, az éjszaka folyamán első ízben, kinyílt az ajtó, és kijött egy katonatiszt, tábori egyenruhában, sáros csizmában, hátrálva, géppisztolyát a szoba felé szegezve, ahol Larrazábal és a többiek éppen eldöntötték Venezuela sorsát, és elhaladt köztünk, újságírók között, hátrálva, abban a csizmában, lement a szőnyeggel borított lépcsőn, beült egy autóban, és elhajtott.

    1 400 Ft
    Kosárba teszem
  • Tizenkét vándor novella

    0

    Egy rövid novella megírása olyan erőfeszítésbe kerül, mint egy regény első sorai. A regény első bekezdésében ugyanis mindent meg kell határozni: a szerkezetet, a hangot, a stilust, a ritmust, a terjedelmet, olykor még valamelyik regényalak jellemét is. A többi már gyönyör, az írás gyönyöre, melynél bensőségesebb és magányosabb gyönyört el sem lehet képzelni, és az ember csak azért nem javítgatja a könyvét élete végéig, mert ugyanaz a vasszigor, amellyel elkezdte, arra is rákényszeríti, hogy befejezze. A novellának viszont nincs eleje és nincs vége: vagy megköt vagy nem köt meg. És ha nem köt meg, akkor azt súgja a tapasztalat, a magamé meg a másoké is, hogy az esetek többségében jobb, ha újra kezdjük valami más úton indulva el, vagy kidobjuk a szemétbe.
    G. García Márquez

    1 000 Ft
    Tovább olvasom
  • Az ég, a vizek és a föld vadjai

    0

    Szigeti Kovács Viktor 1978-ban született Győrben. A Szegedi Tudományegyetemen 2003-ban szerzett magyar-komparatisztika szakos diplomát. Kortárs magyar irodalommal kapcsolatos kritikái, tanulmányai folyóiratokban (Bárka, Múhely, Forrás stb.) és tanulmánykötetekben jelentek meg. Első regénye az Először volt az erdő 2015-ben látott napvilágot, amit további három követett: Lúna gyermekei, A táltos, A táltos – Karakondzul éjszakája. Az ég madarai című bestiáriumát 2018-ban adta ki a Corvina Kiadó.
    M. Nagy Szilvia 1976-ban született Győrben. Grafikusi tanulmányainak befejezése óta önálló munkákkal foglalkozik. Tíz gyermekkönyvet,valamint Jorge Luis Borges Képzelt lények könyve című művét illusztrálta; képeit és tudományos pontossággal készített állatszobrait eddig több mint húsz önálló kiállításon mutatta be. Férjével és rókáival Budapesten él.

    1 800 Ft
    Kosárba teszem
  • Virágzabálók

    0

    Árad itt minden – tűzvész, árvíz és forradalom, szerelem és csalódás. Testet ölt egy nő, Pelsőczy Klára, akinek tenyere közepén folt piroslik (angyal lábnyoma lehet, odaszállt, amikor születtél, táncolt a te kicsi tenyereden”), valamint három férfi Imre, Péter és Ádám, akik hol izzó szenvedéllyel, hol önkínzó odaadással, hol bohém széptevéssel próbálják egyszer és mindenkorra meghódítani Klárát. Ott van egy nem akármilyen doktor, Schütz bácsi, és egy fűmuzsi-kus, aki évszázadok óta zenél egy fű-szálon, meg az ő kompániája, Mama Gyökér, Féreg úr és Levél úr.
    Előtűnik egy tizenkilencedik századi magyar város, Szeged, ahol együtt élnek magyarok, németek, szerbek, zsidók és cigányok, s amelyet hol ékesít és éltet, hol pedig áradásaival pusztít el folyója, a Tisza. 1848-ban itt is föllángol a forradalom, véres ütközetek zajlanak, majd az idegen elnyomás e helyre is süket csöndet kényszerít. Ahol valaki megszállottan virágokat ültet, hogy ott is levelek és szirmok nőjenek, ahol senki nem várja, senki nem akarja.

    2 400 Ft
    Tovább olvasom
  • Mint tanu szólni. Bori történet

    0

    A szerzőt 1944 nyarán hurcolták el munkaszolgálatos századával rabszolgamunkára a bori rézbányákba, és lett a Heidenau láger foglya négyszázkét társával – közöttük Radnóti Miklóssal – együtt. A rabok közül csak néhányan élték túl az embertelen bánásmódot. Történeti hűséggel megírt bori emlékezése vádirat a kirekesztés, az emberi ostobaság, a féktelen gyűlölet ellen.

    500 Ft
    Kosárba teszem
  • Térkép,csata után. Magyarország a brit külpolitikában (1918-1919)

    0

    „E munka első ízben kísérelte meg felvázolni Magyarország helyét a brit külpolitikában egy rövid, de eseményekben gazdag időszakban, 1918-1919-ben – írja lebilincselően izgalmas, forrásértékű kötetében a kitűnő történész, Arday Lajos. – Alig egy év leforgása alatt olyan, milliók számára sorsdöntő kérdésekben kellett ál-lást foglalni Londonban, mint az Osztrák-Magyar Monarchia fenntartása vagy szét-zúzása, az utódállamok határainak kiala-kítása, a Pétervártól Berlinig és Münchenig végigsöprő forradalmi hullám feltartóz-tatása, a gazdasági és politikai konszolidá-ció kérdései, az ellenforradalmi mozgal-mak és restaurációs kísérletek.”

    800 Ft
    Kosárba teszem
  • Szoborsorsaink

    0

    Ahogy a szobrok és emlékművek a nemzet alakot öltött emlékezetét jelentik, úgy az emlékhelyek sorsa a közösség történetének lenyomata.
    Könyvemben egy időutazásra invitálom, melynek során megismerheti a mai Szlovákia 1945 előtt keletkezett, magyar vonatkozású emlékhelyeit, köztéri szimbólumait és azok hányattatott, fordulatos sorsát, amely sokszor egybefonódott a helyi vagy a tágabb közösség sorsával. Monográfiámban mintegy ezer fényképpel illusztrálva közel száz köztéri szobor, dombormű, emléktábla és további emlékjel történetét ismerheti meg a kedves Olvasó.

    15 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Szlovákia – A történelmi Felvidék műemlékeinek képes enciklopédiája

    0

    Peter Kresánek művészettörténész, volt pozsonyi főpolgármester Szlovákia műemlékeit bemutató, grandiózus életművének magyar nyelvű kiadása már felettébb időszerű volt. A történelmi Magyarország épített emlékeiben egyértelműen a történelmi Felvidék bővelkedik leginkább, így igazán szembeötlő, hogy hasonló ismeretterjesztő összegzés eleddig magyar nyelven nem volt elérhető. Az, hogy ez a munka már több szlovák kiadást is megélt, és a szerző angol nyelven is sikeresen közre adta, bizonyítja, hogy a szlovák közvélemény is egyre növekvő érdeklődéssel fordul közös múltunk felé, és értékként őrzi annak megmaradt lenyomatait.

    39 500 Ft
    Kosárba teszem
  • Helytartó

    Filozófiai kritikák és alapelvek

    0

    Marx 1844-ben keletkezett Gazdasági-filozófiai kéziratai-ban olvashatjuk ezeket a lelkes sorokat: „Feuerbachtól kelteződik csak a pozitív humanista és naturalista kritika. Minél zajtalanabb, annál biztosabb, mélyebb és tartósabb a feuerbachi írások hatása, az egyedüli írások Hegel Fenomenológiája és Logikája óta, amelyekben valóságos elméleti forradalom foglaltatik.” Feuerbach kisebb írásainak ez a gyűjtemény abban a korszakában mutatja be a nagy német materialistát, amelyben gondolkodói pályája egy időre Marx fejlődési útjának közelébe került. Ezeknek az írásoknak a tanulmányozása fontos segítséget nyújt a fiatal Marx és Engels műveinek megértéséhez.

    1 200 Ft
    Kosárba teszem
  • A nevetés

    0

    Bergson azok közé a filozófusok közé tartozik, akiknek írásai nagy népszerűségre tettek szert. Művei regényeknél is sikeresebbek voltak, új és új kiadásokban jelentek meg. A nevetés, ez a remekbe szabott kis tanulmány eddig közel egymillió példányszámot ért el. Lapjain a szerző a komikum elméletét igyekszik kifejteni. Az élet megfigyeléséből indul ki, és a tapasztalásból vonja le alapvető meghatározásait. Szembeállítja és egybeveti a komikusat a tragikussal, hogy mindkettőről kifejtse elméleti meghatározásait. A nevetés azonban nem pusztán elméleti munka, hanem irodalmi tanulmány is: mély és eredeti tárgyalása Moliére művészetének, és tárháza sok tanulságos elemzésnek, amelyek időállóvá és számunkra is élvezetes olvasmánnyá teszik e művet.

    800 Ft
    Tovább olvasom
  • Helytartó

    Az emberi jelenség

    0

    A francia paleontológus és teológus nevét és felfogását a magyar olvasóközönség eddig csak a róla szóló tanulmányokból ismerhette. Ez a kötet Teilhard de Chardin fő műve, amely jelentős állomása volt annak a szemléletbeli elmozdulásnak, amelynek során a nyugati katolicizmusban egy radikalizálódó, a társadalmi problémák iránt érdeklődő irányzat bontakozott ki. E könyvében a szerző tudományos meggyőződését és vallásos hitét próbálja összhangba hozni. A darwini evolúció-elméletből indul ki, s bár érvelése teológiai színezetű, és a társadalmi jelenségeket a biológia modellje alapján képzeli el, mégis a társadalmi és kozmikus méretű emberi felelősséget hirdeti. Nézeteinek számunkra elfogadhatatlan voná-sai ellenére ez teszi koncepcióját mégis alkalmassá arra, hogy őt meghallgatva szálljunk vi-tába vele. Teológus írását olvassuk, aki végkövetkeztetéseiben ugyan a hithez jut el, de tudományos meggyőződését a valóságtól tanult dialektika módszerével bontakoztatja ki. A kötet ellentmondásai között Tordai Zádor értő bevezetője segíti eligazodni az olvasót.

    1 500 Ft
    Kosárba teszem
  • A történelmi világ felépítése a szellemtudományokban. Tanulmányok

    0

    Wilhelm Dilthey munkájának reprezentatív válogatását adjuk közre. Az az elméleti álláspont, amelyet három évtizedes fejlődésében mutat be a kö-tet, századunk filozófiai gondolkodásának egyik forrása. Műveinek hatása, inspiráló ereje nemcsak a századelő jelentős német filozófiájában és szo-ciológiájában élt tovább, hanem a szellemtörténeti szemléletmódban, a természet- és társadalomtudományok megkülönböztetésének vitáiban, s a pozitivizmus különböző válfajai elleni mindig megújuló küzdelme is máig eleven. Dilthey életműve nem szakfilozófia, amely csak szűk szakmai kö-zönség érdeklődésére tarthat számot. Az individuum életproblémája az a kérdés, amelyre minden írásában szenvedélyesen kereste a választ.

    2 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Válogatott filozófiai írások

    0

    Kötetünk célja összefoglaló képet adni Fichte filozófiai rendszeréről és gondolkodói fejlődéséről. Az első három írásban a fichtei filozófia alapgondolatának, a gyakorlati ész elsődlegességének, az idealista tevékenységelv eszméjének valóban klasszikus megfogalmazásait olvashatjuk, A természetjog alapja…. az empirikus Én dedukciójának legfontosabb mozzanatait tartalmazza, Az ember rendeltetése e filozófia egészének kétségkívül legsikerültebb és legjelentősebb „népszerű” összefoglalása, A jelenlegi kor alapvonásai a gondolkodó történelem- és államfilozófiáját reprezentálja. Fichte filozófiája fontos láncszem a dialektikus gondolkodás fejlődéstörténetében, de egyes gondolatai közvetlen mondanivalót is hordoznak számunkra, elsősorban azáltal, hogy – bár elvontan, eszmeileg – a egyént és a nemet, a társadalmat szoros összefüggésben tekintve hirdeti az emberi tevékenység, aktivitás döntő jelentőségét.

    2 400 Ft
    Kosárba teszem
  • A nacionalizmus kétszáz éve. Előadások

    0

    „A »nemzeti kérdés« köztudottan ellentmondásos téma. Nem volt célom, hogy kevésbé ellentmondásossá tegyem” – írja E. J. Hobsbawm könyve előszavában. A kötet eredetileg egyetemi előadásokra épült, majd 1992-ben kiegészült, éppen azoknak a robbanásszerű változásoknak a hatására, amelyek századunk nyolcvanas-kilencvenes éveiben bekövetkeztek. Ha csak a Szovjetunió felbomlására, Jugoszlávia polgárháborúira, a Közel-Kelet nacionalista mozgalmaira utalunk, aligha kell bizonygatni a téma rendkívüli jelentőségét, időszerűségét. És ha mindehhez hozzávesszük a szerző élvezetes stílusát, az élőbeszéd laza közvetlenségét, bizton állíthatjuk, hogy a kutatókon kívül a művelt olvasók is élvezettel forgathatják a művet. Kötetünk felsőoktatási segédkönyv.

    2 400 Ft
    Kosárba teszem
  • A négy mozgás és az általános rendeltetések elmélete

    0

    Különös, rendkívüli könyvvel ismerkedik meg az olvasó – az egyik legjelentősebb utópista főművével. Fourier neve két helyről cseng ismerősen: Madách a Tragédia sivár falanszterjelenetében az ő nyomán idézte meg a jövőt, Lenin pedig a marxizmus tiszteletre méltó forrásai között sorolta fel. Alighanem az eredeti mű is taszítani és vonzani fog: lesz, akit elijeszt a dilettáns szent meggyőződése, rögeszmékben, elképesztő számításokban való vakhite, és lesz, akit megragad a részletek mögött az emberi nem gazdag, szabad, igazságos kibontakoztatásának gondolatkísérlete. Fourier számára az emberiség célja a boldogság, s az nem más, mint az összes szenvedélyek kielégítése. A természet szerinte nem szorul helyesbítésre, a kertész ollójára, a természetet meg kell valósítani. E gondolat s részletes kidolgozása okából van helye Fourier művének az etikai gondolkodók tárában.

    1 000 Ft
    Kosárba teszem